„Akkor én most költözöm” – kezdte augusztus 16-i blogbejegyzését Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója. Tátrait hűtlen kezelés kísérlete miatt ítélte 3 év szabadságvesztésre a Kúria az úgynevezett Sukoró-ügyben. A június 8-án kihirdetett ítélet Császy Zsoltra, az MNV korábbi értékesítési igazgatójára mint bűnsegédre, 2 év 6 hónapos büntetést szabott ki, ő szeptember közepén vonul be a börtönbe.
| ||
A 2008-as sukorói telekcsere miatt indult büntetőperben első fokon Tátrait és Császyt is 1-1 évvel hosszabb büntetésre ítélte a Szolnoki Törvényszék, a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla azonban felmentette a vádlottakat, ezt követte az ügyészség fellebbezése nyomán harmadfokon a Kúria marasztaló ítélete. Mindketten politikailag motivált koncepciós per áldozatának tartják magukat, úgy vélik, ha a nyomozás alatt Gyurcsány Ferencre vallanak, megúszhatták volna a börtönt. Hasonlóan látja ezt Gyurcsány is. „Nem kétséges, hogy az eljárás fő célpontja kezdettől fogva én voltam. Meg is gyanúsítottak, de nem találtak olyan ügyészt, aki vállalta volna, hogy olyan vádat emel, amelyik még egy koncepciós perben sem állt volna meg” – magyarázza a volt miniszterelnök.
Bár a Kúria látszólag kimondta a végső szót, Császy és Tátrai nem adja fel. Mivel az elsőfokú szolnoki bíróság kijelölése az Országos Bírósági Hivatal elnökének utóbb alkotmányellenessé nyilvánított döntési jogkörén alapult, a tisztességes eljárás sérelmére hivatkozva Strasbourghoz fordultak, és itthon is szeretnének alkotmányjogi panasszal élni, ami a per újrakezdését is eredményezheti. „Az eljárási szabálytalanságok miatt a Kúrián tudunk felülvizsgálatot kezdeményezni, ha pedig új tény merül fel az ügyben, perújítást is kérhetünk. Normális körülmények között minden fronton jó eséllyel indulnánk” – mondja Császy. De vajon az eddigi ítéletek normális körülmények között születtek, vagy jogosan tekintik magukat politikai elítéltnek a volt MNV-vezetők? Ennek próbáltunk utánajárni.
A projekt
„Ha nincs a politikai botrány, ma is virágozhatna a Velencei-tó északi partján fekvő terület, ehelyett csak susnyást és szemetet találni ott. A Fidesz nyilván nem akarta, hogy politikai-gazdasági sikert arasson az akkori kormány, és szerencsejáték-bizniszben utazó embereinek az érdekeit is sértette volna a sukorói beruházás” – állítja Gyurcsány Ferenc.
2007-ben egy amerikai befektetőcsoport álmodott komplex turisztikai fejlesztést Magyarországra. A King’s City fantázianevű projekt vezetői Ronald S. Lauder és Fred H. Langhammer 1,4 milliárd euró összköltségű beruházásban gondolkodtak, amely több ezer munkahelyet teremtett volna. Luxusszálló, gyógyfürdő, konferencia- és koncertközpont, golfpálya, szabadidős park mellett egy „amerikai típusú megakaszinó” is szerepelt a terveik között. A megfelelő terület felkutatásával és a kormányzati kapcsolatok ápolásával a jó helyismerettel rendelkező Joáv Blum izraeli–magyar kettős állampolgárt bízták meg.
Blum 2007 első felében megvásárolt két albertirsai földterületet – egy gyümölcsöst és egy közművesített telepet –, 2008 februárjában pedig előszerződést kötött egy pilisi ingatlanra. A pilisi telek 2008 júliusában került végleg a tulajdonába; ekkor már világos volt, hogy a King’s City nem itt fog megépülni, a pilisi területre cserealapként volt szüksége az üzletembernek. Mind az albertirsai, mind a pilisi földek meglehetősen csalárd módon kerültek Blumhoz. A tulajdonosokkal először színlelt ajándékozási szerződést kötött a területek töredékére, csak ezután vásárolta meg az egészet. Erre azért volt szükség, mert ha Blum „külsősként”, nem pedig „tulajdonostársként” tesz ajánlatot az ingatlanokra, akkor megnyílt volna az állam elővásárlási joga. A machinációért Blum ügyvédjét, V. Bálintot jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság.
2007 végén a King’s City befektetői tárgyalásokat kezdeményeztek az illetékes minisztériumokkal. A pénzügyminiszter ez idő tájt írt ki koncessziós pályázatot a közép-magyarországi régióban I. kategóriás kaszinó üzemeltetésére. Blumék ezen valamiért nem akartak elindulni, gazdasági és jogi tanácsadóik aggályaira hivatkoztak, de elképzelhető, hogy a Hajógyári-szigeten tervezett konkurens beruházástól szerettek volna távol maradni. Mivel a jogszabályok szerint egy régióban csak egy ilyen kaszinó működhetett, másik ingatlan után kellett nézniük. Ekkor bukkantak a Velencei-tó északi partján fekvő 70 hektáros állami területre, és elhatározták, hogy telekcsere útján próbálják megszerezni.
A csere több szempontból is előnyös volt a befektetőknek. Nem kellett tartani a rosszindulatú konkurencia megjelenésétől, nem kellett bajlódni Blum már megvásárolt albertirsai földjeivel, és a csere jóval gyorsabb is volt, mint a nyilvános pályázat. A folyamat további gyorsítása érdekében Lauder, Langhammer és Blum 2008. május 21-én a Parlamentben találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Bajnai Gordon fejlesztési miniszterrel, Markó Andrea pénzügyminisztériumi államtitkárral (ő szintén vádlott volt az ügyben, de felmentették) és Tátrai Miklóssal. A kormány elvi támogatásáról biztosította a projektet, a találkozóról készült összefoglaló szerint Tátrai feladata lett előkészíteni „a Fejér megyei földterületek befektető általi hasznosítását (csereingatlanok értékbecslése, tulajdonjog-rendezés)”. Utóbb e feljegyzés miatt gyanúsította meg az ügyészség Gyurcsányt, mondván, hivatali helyzetével visszaélve utasította a cserére Tátrait. Tátrai azonban azt vallotta, az MNV-ben a miniszterelnöki felhívást pusztán úgy értelmezték, vizsgálják meg, hogy van-e törvényes lehetőség a cserére.
| ||
Az MNV végül talált ilyen lehetőséget, de ez később végzetesnek bizonyult. A sukorói állami területek egy része a Nemzeti Földalapba tartozott, a földalapról szóló törvény kimondta, hogy a nyilvános pályáztatást csak kivételesen lehet mellőzni. Ilyen kivétel volt a „vonalas infrastrukturális létesítmények, továbbá közérdekű cél megvalósítása érdekében történő eladás, csere, illetőleg haszonbérbe adás”. A Vagyonkezelő álláspontja szerint, mivel Joáv Blum Pest megyei földjeit érintette az M4-es tervezett nyomvonala (mint vonalas infrastrukturális létesítmény), nem volt akadálya a cserének.
A kár
Ezt az érvelést a Sukoró-ügyben eljáró polgári és büntetőbíróságok is elutasították, elsősorban azért, mert a nyomvonal az elcserélt 182 hektár mindössze 5,6 százalékát érintette. A polgári perben a Kúria jogszabályba ütközés miatt állapította meg a csereszerződés semmisségét, de még a vádlottakat felmentő másodfokú bíróság is úgy látta, Tátraiék szándékosan figyelmen kívül hagyták a csere törvényi feltételeit. Császy Zsolt ma is azzal védekezik, hogy autópálya-építéshez nem csak a szűken vett nyomvonalra van szükség, a fennmaradó területen pedig értékes fejlesztéseket is végrehajthatott volna az állam. Ám ez nem hatotta meg az igazságszolgáltatást. Így adott volt a hűtlen kezelés tényállásának első eleme: a vagyonkezelői kötelesség megszegése.
A bíróság ezután azt vizsgálta, okoztak-e a vádlottak vagyoni hátrányt az államnak (pontosabban okoztak volna-e, a szerződés semmissége miatt ugyanis végül nem érte kár az államot, ezért szól az ítélet is hűtlen kezelés kísérletéről). Az MNV 2008. július 30-án a Perfekting Kft. értékbecslése alapján kötött szerződést Joáv Blummal. Az állam sukorói területeit 1 milliárd 84 millió forint értékben, Blum albertirsai és pilisi ingatlanait 787 millióért számították be a cserébe, az izraeli–magyar üzletember különbözetként 297 millió forintot fizetett az államnak. A szerződéses értékekkel kapcsolatban akkor merült fel kétely, amikor az ügyészség értékbecslője Joáv Blum Pest megyei telkeire jóval alacsonyabb, a sukorói területre pedig lényegesen magasabb árat hozott ki. Oszkó Péter pénzügyminiszter utasítására ezért támadta meg feltűnő értékaránytalanság címén a szerződést 2009 novemberében az MNV. Ez vezetett három évvel később a telekcsere bíróság általi érvénytelenítéséhez.
Az ügyészségi értékbecslés az albertirsai és pilisi ingatlanok értékét 194 millió forintra tette, míg a sukorói területét 1 milliárd 718 millióra. A büntetőbíróság a szerződéses árat és az ügyészség által megállapított értéket összevetve jutott arra a következtetésre, hogy az MNV vezetői a szerződés teljesülése esetén 1 milliárd 227 millió forintos kárt okoztak volna a magyar államnak. Tátrai és Császy joggal teheti szóvá, hogy a két értékbecslés közötti különbség magyarázatával nem sokat törődött a büntetőbíróság, ráadásul az ügyészség által megbízott értékbecslő egy, a vádlottakat érintő másik – a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásáról szóló – perben kénytelen volt visszavonni szakvéleményét. Tény ugyanakkor, hogy a polgári perben kirendelt Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek (ISZKI) becslése viszonylag közel áll az ügyészség számaihoz. Az elsőfokú polgári bíróság a laikus számára meggyőzően bizonyította az MNV értékbecslésének hibáit is: a Perfekting egymással össze nem vethető ingatlanokat vont be összehasonlító elemzésébe, meg nem engedhetően magas korrekciós értéket alkalmazott, és legalább egy durva számítási hibát is vétett.
Szólnak persze érvek a szerződésben meghatározott ár helyessége mellett is, ám ezeket szinte egyáltalán nem értékelték a bíróságok. A Joáv Blum megrendelésére az állami tulajdonú Reorg Zrt. által készített értékbecslés a Perfektingénél is kedvezőtlenebb volt az MNV-re nézve; ha ezt veszik alapul, még az állam fizethetett volna Blumnak a csere után. Tátrai és Császy gyakran hivatkozik arra, hogy az adóhivatal is elfogadta az MNV értékbecsléseit az illeték kiszabásának alapjául, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő pedig nagyjából a csereszerződésben rögzített négyzetméteráron tudott földeket kisajátítani a 4-es út építésekor. Gyanút kelt azonban, hogy Joáv Blum összesen 225 millió forintot fizetett az albertirsai és pilisi földekért, aztán pár hónap elteltével az MNV több mint háromszoros áron számította be ezeket a cserébe. Császy Zsolt leszögezi, a szerződés aláírásakor az MNV-ben nem volt ismert a Blum által a Pest megyei földekért fizetett összeg, ami mellett egyébként az üzletember további kötelezettségeket is vállalt az eladók felé.
Igencsak talányos az ügyben az MNV közbeszerzésen kiválasztott értékbecslő vállalkozásának, a Perfekting Kft.-nek a szerepe. Az ügyészség eredetileg okirat-hamisítással vádolta F. Zsoltot, a Perfekting értékbecslőjét, akit azonban a bíróságok felmentettek, mivel bizonyítani tudta, hogy a sukorói anyagok 2008. július 3-i leadásakor szabadságon volt. F. Zsolt csupán az albertirsai és sukorói becslések „munkaanyagát” készítette el, ezt június 17-én e-mailen el is küldte az MNV-be. Ez a verzió a végleges változathoz képest eltérő értékeket tartalmazott – különösen szembetűnő, hogy a sukorói területet majd’ kétszeres áron értékelte. Az nem derült ki, hogy a „draft” értékbecslést ki dolgozta át a Perfektingen belül, a bírósági tárgyaláson csak az vált egyértelművé, hogy munkatársai odahamisították F. Zsolt nevét a végleges anyagra, a pilisi értékbecslést pedig Sz. Zoltán készítette.
A szándék
A vádirat és az elsőfokú ítélet még azt tartalmazta, hogy Császy Zsolt kérte a Perfekting Kft.-től az értékbecslés munkaanyagának a befektetők számára kedvező módosítását. A másodfokú ítélet azonban ezt a részt kivette a tényállásból, és a Kúria sem tette vissza, mivel a feltételezést csupán az támogatta, hogy általában Császy tartotta a kapcsolatot az értékbecslőkkel. A jogerős ítélet mindössze annyit állapít meg, hogy a Perfektingnél valaki hamis, valótlan tartalmú értékbecslést készített. Az elsőfokú ítéletből tudhatjuk, hogy V. Bálint ügyvéd vallomása szerint Joáv Blum ismerte az értékbecslés munkaanyagát. A polgári perben eljáró bíróság pedig arra jutott, hogy tőle kerülhetett az értékbecslőhöz az a közművesítési és tereprendezési tanulmány, amely a sukorói földek esetében magyarázhatja a „draft” és a végső verzió közti eltérést.
Azt tehát a Kúria sem mondja, hogy Tátrai vagy Császy aktívan tett valamit a károkozás érdekében, az ítélet logikája szerint azonban bár felismerték, hogy az államot vagyoni hátrány fogja érni, ebbe belenyugodtak. Császy Zsoltnál ezt arra alapozza a Kúria, hogy ismerte az értékbecslés munkaanyaga és a végső változat közti eltéréseket, mégsem tett semmit. Tény, hogy Császy hivatali e-mail-címére 2008. június 17-én elküldték a munkaanyagot, azonban ezt állítása szerint nem olvasta el, lovasbalesete miatt kórházban volt. Június 20-án a titkárnője újból elküldte neki a dokumentumot, de Császy tagadja, hogy akár ekkor elolvasta volna. „Napi 40-50 e-mailt kaptam, két év alatt 7 ezer értékbecslés futott át rajtam, a balesetem után nem tulajdonítottam ennek túlzott jelentőséget” – mondja. Az e-mailek mellett Császy ellen szólt Váry András, az MNV tulajdonosi igazgatójának vallomása, aki „vallotta, hogy Császy úr áthozott egy értékbecslési tervezetet”. Császy szerint ezt a mondatot rosszul értelmezte a bíróság, munkatársa nem a munkaanyagra, hanem a végleges, de még előterjesztésbe nem foglalt értékbecslésre gondolt. Ezt ellenőrizni nem tudtuk, de Váry ítéletben idézett mondandója önmagában is zavarosnak tűnik; azt állítja, hogy az ingatlanok értékeit nem nézte át, ugyanakkor kifogásolta az értékcsökkentő tényezők súlyozását.
Tátrai Miklós ellen még kevesebb bizonyítékot vonultat fel az ítélet. Az elsőfokú bíróság még azt állította, hogy a vezérigazgató is tudott az értékbecslés munkaanyagáról, ám ez a hivatkozás a másodfok és a Kúria tényállásából kikerült. A Kúria szerint Tátrai így is tudatában volt az elcserélt ingatlanok közötti nagyságrendi különbségnek. Ezt egyrészt Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes szavaira alapozza a bíróság, aki egy 2008. június 19-i vezetői értekezleten – amelyen Tátrai nem vett részt – azt mondta, „nem lehet úgy cserélni, hogy 10 százalék a csereingatlan értéke, és a többit készpénzben fizetik meg”. Rámutatott továbbá a Kúria, hogy Tátrai tájékoztatta Joáv Blumot az albertirsai és sukorói ingatlanok közötti túl nagy különbségről, ezért került sor a pilisi terület felajánlására. Az érvelés azonban itt megbicsaklik, hiszen ebből maximum arra lehet következtetni, hogy Tátrai tisztában volt az albertirsai és sukorói földek közötti nagyságrendi különbséggel, de azzal nem kellett tisztában lennie, hogy ez a különbség a pilisi ingatlan cserébe való bevonásával sem szűnik meg.
Az állam érdeke
A vádlottak azt is felhozták, hogy még ha a rossz értékbecslés miatt érhette is (volna) kár az államot, ez eltörpült (volna) ahhoz a gazdasági haszonhoz képest, amit a döntésükkor szem előtt tartottak. Ezt a másodfokú bíróság elfogadta – igaz, ott károkozást sem állapítottak meg, csupán a földtörvény megkerülése miatti kötelességszegést –, a Kúria azonban nem. A legfelsőbb bíróság szerint a csereszerződés megkötésekor a befektetők még semmilyen jogi kötelezettséget nem vállaltak a King’s City megvalósítására, ilyen garanciákat a szerződésbe sem épített be az MNV, így Joáv Blum tulajdonképpen azt csinálhatott volna a sukorói földdel, amit akar. Azt is megjegyzi a Kúria, hogy a projekt gazdasági hatásairól a kormány hatástanulmányt nem készített, minden kalkuláció a befektetőktől származott.
Végül némileg meglepő módon arra jut a bírói indoklás, hogy az MNV és a döntéseit meghozó Vagyontanács csak abban az esetben vehette volna figyelembe a kormány gazdaságpolitikai prioritásait, ha erre a részvényesi jogokat gyakorló pénzügyminiszter írásban utasítja. „Ekkor a Vagyontanács és az MNV a csereszerződést a törvényi kötelezettségek, a belső szabályzatok és az észszerű gazdálkodás követelményének figyelmen kívül hagyásával is megkötheti” – áll az ítéletben. „Sukorónál semmi szükség nem volt tulajdonosi határozatra, mert a döntést egyhangúlag támogatta a Vagyontanács” – mondja Császy Zsolt. Megkérdeztük Gyurcsány Ferenctől is, az ítélet fényében ma már ezt a megoldást választaná-e. „Ezt a pénzügyminiszter apparátusa, a jogi főosztály láthatta volna, de akkor nem merült fel aggály az MNV eljárásával kapcsolatban. Egyébként sem lehet egy ilyen komoly büntetőeljárást arra alapozni, hogy a jogi konstrukció tökéletes volt-e vagy sem.”
