Egy Postabank-beruházás: Gödörgyönyör

publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha valaki egyszer nekilát a 20. század legvége magyar építészettörténete megírásának, helyre kis fejezetet szentelhet majd neves építészek gödörstádiumig eljutott terveinek: Bán Ferencnél elmélázhat a Nemzeti Színház balsorsán, Makovecz Imrénél az egri uszodáén - habár ez még egyáltalán nem lefutott történet -, Bachman Gábornál pedig a Postabank makettben rekedt tiszaújvárosi épületéén. Itt most erről lesz szó.

{k199917_10;b}Ha valaki egyszer nekilát a 20. század legvége magyar építészettörténete megírásának, helyre kis fejezetet szentelhet majd neves építészek gödörstádiumig eljutott terveinek: Bán Ferencnél elmélázhat a Nemzeti Színház balsorsán, Makovecz Imrénél az egri uszodáén - habár ez még egyáltalán nem lefutott történet -, Bachman Gábornál pedig a Postabank makettben rekedt tiszaújvárosi épületéén. Itt most erről lesz szó. Ha nem tudnák - miként e sorok írója is csak munka közben, egyik beszélgetőtársától értesült róla -, Tiszaújváros, a hajdani Leninváros, úgymond, "köztudottan az ország leggazdagabb települése", habár, mint mondják, idén itt is óvatosabban kell költekezni. Mégis, állítólag, egy magyar Kuvait ez, ami csak addig hangzik picit furán, amíg bele nem gondolunk, hogy e jólétnek is van némi köze a kőolajhoz: itt működik a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. és a Mol Rt. Tiszai Finomítója. Tiszaújváros fejlődésben van, főutcája építési terület, egy gödör nem annyira föltűnő arrafelé - föltűnő az az épület lenne, amely idén elkészülhetett volna, ha Princz Gábort nem rúgják ki a Postabankból tavaly.

Idő volt

Princz azonban röpült, s vele együtt vált köddé a Postabank új fióképülete is, amely egyszerre hirdethette volna a bankvezér nagyvonalúságát, Tiszaújváros dinamizmusát és Bachman Gábor kreativitását. Ha hinni lehet az adatoknak, a Postabank 158 milliárd forint hiánnyal zárta 1998-at. Akár volt politikai motivációja a tiszaújvárosi építkezés tavaly szeptember 18-i leállításának (amit azért el lehet képzelni), akár nem (az augusztus 7. óta Auth Henrik vezette intézménynél állítják, hogy nem), ezzel a döntéssel 5-600 millió forintot spóroltak meg, ami nem csekélység, de a 158 milliárdhoz képest elenyésző összeg. Vagy még ennyit sem, hiszen a pénz felét a banktechnológia teszi ki, amit akkor is bele kell rakni a házba, ha netán mégis akarnának építeni valaki más olcsóbb tervei alapján. Szigorúan - és talán rövidlátóan - pénzügyi szempontból abszolúte mellékes, hogy ki mit vesztett ezzel: a nagyvilág modern építészetre figyelő része nem fogja emlegetni sem Tiszaújváros, sem a Postabank nevét (na bumm, mondhatják, több is veszett Mohácsnál, Princz herdálta a nép vagyonát, mi vigyázunk rá), az pedig végképp nem oszt és nem szoroz, hogy ez lehetett volna az első, megvalósult épület Bachman Gábor pályáján (ja hát, mondhatják, tehetünk mi arról, hogy 47 éves korára itt tart, minket nem a művészek lelkének pátyolgatásáért fizetnek).

A kész épület nélküli építészt aligha kell bemutatni a MaNcs olvasóinak. De akinek mégsem ugranak be a 20-as évek fantasztikus orosz építészeti futurizmusához kapcsolódó tervei, próbáljon felidézni néhány kultúrélményt az elmúlt húsz évből: rajzokat, maketteket kiállításokról (olyan társakkal közösen, mint Rajk László, F. Kovács Attila, Vida Judit és a tavaly elhunyt Szalai Tibor), díszleteket filmekből (Bódy Gábor: Psyché; Gothár Péter: Idő van; Xantus János: Eszkimó asszony fázik), tévéből (Szinetár Miklós: A kékszakállú herceg vára), színházból (Bódy Gábor: Hamlet; Szikora János: Bambini di Praga), tereket kocsmákból (a pesti Made Inn, a szigetszentmiklósi Munka-Tett), galériából (Na-Ne) - vagy éppen a világtörténelemből (Nagy Imre és mártírtársai ravatala a Műcsarnok előtt 1989-ben). Ha ez sem megy, vagy még többre kíváncsi valaki, menjen el a várbéli Ludwig Múzeumba (van ott egy nagy fémmodellje, s a teremőrök is az ő székein ülnek) vagy egy könyvtárba (cikkeket találhat róla olyan lapokban, mint a Magyar Nemzet, Népszava, Népszabadság, Kurír, Max, Bon-ton, Times, Neue Bildende Kunst, General Anzeiger, Der Architekt). Velencei bevonulásáról - arról, hogy ő képviselte hazánkat a 6. Építészeti Biennálén - riportot közölt a Magyar Narancs (1996. szeptember 26.), arról pedig, hogy milyen lehetett volna a tiszaújvárosi Postabank-háza, fogalmat lehet alkotni az Oktogon című építészeti folyóiratból és egy nemzetközi kiállításról, amely jelenleg látható az Ernst Múzeumban. Ezt Pröhle Gergely, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára nyitotta meg, néhány lépésnyire Bachman földből kinőni nem hagyott épületének makettjétől és két földalatti-megállónyira az Erzsébet tértől, ahol a Nemzeti leállt. A megnyitó tapintatos protokolljában nem jött elő, de bármilyen kínos, tény: mindkét gödörnél a mostani kormányzat munkába állása után szakadt meg a munka.

Pénz is volt

Bachman Gábor a Velencei Biennálénak köszönheti a Postabankot - vagy fordítva, részben a Postabanknak köszönheti a biennálét: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium mellett legnagyobb szponzora a Postabank volt. A kisebbek között találhatók állami szervek (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium), önkormányzatok (Budapest, Dunakeszi), kulturális intézmények és cégek (Műcsarnok, BBS, Go‘ss Film, Mafilm Szcenika), alapítványok (NKA, Soros, Akademie Schloss Solitude, IFA), magyar és külföldi tulajdonban lévő cégek (Graphisoft, Hungarovin, Providencia, Westel 900).

Mindezt csupán azért soroltuk ilyen részletesen, mert a politika már 1997 júniusában szájára vette, amikor egy meglehetősen buta "azonnali kérdés" során Takács Péter MDF-es képviselő azt állította, a kulturális kormányzat 90 milliót költött "egy bizonyos építésznek Velencébe való kiutaztatására, és ott a >>semmi építészeteúgy intéződött, a pavilon 1996. szeptember 12-i megnyitójára érkező miniszteriális küldöttség feje még véletlenül se futhasson össze Velencében a Postabank-delegációval.

Utólag okoskodva már látszik, meg lehetett az oka a bukása előtt közel két évvel álló Princz Gábortól való távolság tartásának, ez azonban abból a szempontból nem volt túl szép gesztus, hogy az általa vezetett bank 50 milliója nélkül nem lehetett volna olyan látványos a velencei magyar jelenlét, márpedig a biennálén egy művész nemcsak önmagát, hanem az egész országot képviseli, s tetszik, nem tetszik, valamiképp reprezentálja az adott kormányzatot is. (Ahogy természetesen Makovecz Imre és építész társai is tették, akik az MDF-vezette kormány idejére eső biennálén az organikus építészet eredményeit mutatták be Velencében.)

1996-ban azonban még úgy tűnt, Princz szerencsét hozott Bachmannak. Biennáléra készített munkája, A semmi építészete (Kocsis Zoltán zenéjével, Fehér László festményével, Rajk László CD-ROM-jával, a néhai Bódy Gábor videójával és a Yasar Meral által tervezett katalógussal, amely 1997-ben elnyerte az amerikai International Design Magazine díját) ismertté tette a nemzetközi építészeti világban. Ehhez egyrészt az kellett, hogy komoly feltűnést keltsen a rá jellemző konstrukció, mellyel ideiglenesen beborította a szecessziós stílusban épült - s egyébként máig rekonstrukcióra szoruló - magyar pavilont (ahová amúgy - a posztkommunista világ idiotizmusára való utalásként - nem a mutatós feljárón lehetett bejutni, hanem egy szinte eldugott kis ajtón), másrészt az, hogy a rá szintén jellemző energiával építse és ápolja a kapcsolatokat, levelezzen, nyilatkozzon, hírt adjon magáról mindenfelé, amerre érdemes. A bankár és az építész első ízben a velencei megnyitó másnapján találkozott, s ahogy Bachman meséli, végignézte az egészet, és eldobta az agyát: "Ó, nagy művész, te vagy a legjobb. Hát, ha én ezt tudom, te még többet kapsz. Hú, ennyi piros! Nagy ravasz vagy te, Gabikám."

Lett megbízás

Velence után Bachman rendszeresen küldözgette Princznek az anyagokat a fejleményekről, hogy mikor, hol, milyen társaságban szerepelt vagy fog szerepelni. Ma is büszkén sorolja, ´97-ben meghívták, állítson ki a stuttgarti és bonni IFA-galériában, majd Arata Isozaki, a japán építész nagyság, akivel Velencében ismerkedett meg, felkérte, a világ 48 sztár építészének egyikeként tervezzen egy épületet Mirage City számára, melyet a Dél-kínai-tengeren lévő Haishi-szigetre álmodott meg. A 21. század utópisztikus környezetét olyan építészek alkotnák meg - azért a feltételes mód, mert a kivitelezés ott is pénz függvénye, az előteremtésén jelenleg is dolgoznak -, mint Daniel Libeskind, Frank O. Gehry, Zaha Hadid, Bernard Tschumi, Jean Nouvel, Hans Hollein, Coop Himmelblau, akik Velencében látott teljesítménye alapján befogadták őt - a Moszkvából Nyugatra költözött Yuri Avvakumov mellett az exszocialista térség egyedüli képviselőjeként - ebbe az elit klubba. Meghívták a párizsi Centre Pompidou 2000-re tervezett közép-európai kiállítására (valamint később a Jeu de Paume-ba és a Buenos Aires-i biennáléra).

Miután mindezekről beszámolt Princznek, levélben megkérdezte a bankvezértől, tulajdonképpen miért is nem építtet vele a Postabank egy házat. Október körül jött a telefon Princztől, aki a maga laza stílusában behívta az irodájába, és fölkérte: ">>Te, főnök, csinálj már nekünk valamit, de kurva jó legyen. A legjobb. Amiről az egész ország beszél. Hát, mondom, Gáborkám, semmi akadálya, de Trabantot akarsz vagy Rolls-Royst? >>Rolls-Roysnál is jobbat. Az drága lesz. >>Nem érdekes."

Így kapta meg 1997 októberében, szóban, a tiszaújvárosi Postabank-fiók megtervezésének feladatát Princz Gábortól - később persze írásos megbízás is született -, azzal, hogy gyors legyen, mint a villám. Teráz Béla és Eöttevényi Tamás társaságában Bachman létrehozta A. D. A. (Architektur der Abwesenheit - A távolságtartás építészete) elnevezésű építészirodáját. Az önkormányzat gazdasági és az építési és városfejlesztési bizottságának együttes ülését magával ragadta a terv, pártállástól függetlenül rábólintottak (Bodonyi Csaba tervét korábban elvetették), s az összes illetékes szakhatóság jóváhagyása után, 1998. február 4-én megszületett a jogerős építési engedély. Miután a kivitelezési engedély is meglett, a Szent István úton megkezdődött a közel 300 négyzetméter alapterületű, Bachman szavajárása szerint leginkább high-tech jelzővel illethető s a legkorszerűbb sheffieldi acélból elképzelt épület alapozása. Tiszaújváros érezhetően föllelkesült, a lehangoló lakótelepek között kezdték meglátni a piros- és rozsdamentes jövőt.

1998 júniusában Bachman számára érthetetlen módon s minden magyarázat nélkül lelassult az építkezés. Július 31-én aztán Princz Gábort felfüggesztették, majd augusztus 7-én - a még az előző kormányzat idején, tavasszal megszerzett állami részvénytöbbség birtokában - le is váltották. Ezután Bachman Gábor levélben érdeklődött Auth Henrik vezérigazgatótól a munkálatok lelassulásának oka iránt. Válasz helyett szeptember 18-án a Postabank megszüntette Bachman Gábor és társai mebízását: "A Postabank Rt. képviselői a tervezők képviselőjével közlik, hogy az 1998. 02. 23-án kötött tervezési szerződés IV. ütemében szereplő helyszíni művezetésre vonatkozó munkálatok elmaradnak. A művezetés azért nem valósul meg, mert a Postabank vezetése az épületet nem kívánja felépíteni. A munkálatok az alapozás elkészülte után leállításra kerültek."

Lesz még ilyen

A szerződésbontást aláíró Postabank-emberek közül Nagy Gyula ügyvezető igazgató már nincs a cégnél, Kompa István főosztályvezető nem nyilatkozhatott. Helyettük - meg persze Auth Henrik vezérigazgató helyett - Németh Krisztina sajtófőnök egyrészt a takarékosságra hivatkozott (állítása szerint 12 millió forintot költöttek eddig, plusz egymillió a rekultiválás, Bachman szerint sokkal több épült már bele), másrészt arra, hogy a Postabank készülő hálózatfejlesztési koncepciójába nem is illik bele a tiszaújvárosi építkezés (önálló bankfiókjuk működik a helyi postán, meg van oldva az ügyfelek kiszolgálása, nincs szükség új épületre). Egy-két hónap múlva, ha meglesz a hálózatfejlesztési koncepció, kiderül majd, hol akarnak új fiókot nyitni, de "Tiszaújvárosban biztosan nem fogjuk folytatni az építkezést".

Ennek ellentmondani látszik, hogy a város főépítésze, Balogh György elmondása szerint egy szolnoki társaság már be is mutatott egy tervet a városnak egy szerényebb épület felhúzására a kész alapon, ez azonban "ég és föld" távolságra van a különleges Bachman-terv színvonalától, vissza is dobták, dolgozzanak még rajta. A főépítész rendkívül sajnálja, hogy az igényes, új beruházásokban bővelkedő Tiszaújváros nélkülözni kénytelen a Postabank jövő évezredbe mutató, Bachman által elképzelt arculatát.

A város két parlamenti képviselője a MaNcs kérdésére azt hangsúlyozta, nem ismerik a részleteket, de abban biztosak, hogy a város részéről ebben az egészben semmi politika nincs. Kovács Tibor (MSZP) szerint bármilyen impozánsnak mondják is a tervet, egy cég új menedzsmentjének joga van átgondolnia és megváltoztatnia elődje döntéseit. Steinerné Vasvári Éva (Fidesz - MPP) szerint az építtető nyilván fölmérte, hogyan áll pénzügyileg, és úgy döntött, ahogy - a városnak ebbe semmi beleszólása nem lehet.

A történethez tartozik, hogy rövid időn belül ez a második hasonló eset Tiszaújvárosban: Bán Ferencnek is van itt egy megfúrt munkája. 1997-ben megtervezte a helyi bíróság épületét, melyben helyet kapott volna az ügyészség, a városi tévé, egy bank és több üzlethelyiség is (aki látni óhajtja, lapozza fel a Kijárat Kiadó architektúrasorozatának róla szóló, ´97-ben megjelent kötetét), de miután elmondása szerint a tervet "kilőtte a közgyűlés egy része", átadta a munkát fiatalabb kollégáinak. "Azt vártuk, hogy a főutca, a városközpont telerakódik különleges és látványos középületekkel" - mondja Balogh György főépítész, a módosított tervből sem lett azonban semmi: a város ugyan bírta az előző kormány igazságügyi tárcájának ígéretét, hogy hozzájárulnak az összesen félmilliárd forint körüli összegbe kerülő beruházáshoz, ám - miután a helyi polgárok SZDSZ-es polgármestert választottak Farkas Zoltán személyében, Koscsó Lajos alpolgármester pedig MSZP-s - a mostani igazságügyi tárca nem óhajt Tiszaújvárosra áldozni.

Túl a művész személyes sértettségén, Bachman Gábor attól a politikai rövidlátástól van kiakadva, ami ebben az országban rátelepszik az építészetre, ám szerinte az ősbűnt az MDF-kormányzat külgazdasági minisztere, Kádár Béla követte el, amikor a `92-es sevillai Expo magyar pavilonjának tervezésére kiírt pályázat nyertesét, Janáky Istvánt félretolva, megbízta a munkával Makovecz Imrét. Ugyanilyen tragikusan tett be a kormányváltás Bán Ferencnek és Bachmannak, s most, a polgármesterváltás után, hasonló történik Egerben Makovecz Imrével: Nagy Imre, a tavaly októberben megválasztott MSZP-s polgármester szeretné megfúrni az elődje, Ringelhann György által ambicionált, mintegy 2,5 milliárd forintba kerülő új uszoda építését, az önkormányzati testületben tökéletes a patt, a városi SZDSZ népszavazást próbált kezdeményezni, ám a helyi választási bizottság nem fogadott el hitelesnek egy csomó aláírást, mert személyi szám helyett sokan a személyi igazolványuk számát írták a nevük mellé. Kész őrület. Hogy csak egyetlen bezzeggel jöjjünk: Berlin. Ott mostanában készül el a zsidó múzeum, amelynek megtervezését 1989-ben nyerte el nemzetközi pályázaton Daniel Libeskind, ´91-ben kezdődött az építkezés. A német kormányváltás sem ezt, sem a Potsdamer Platzon zajló hatalmas építkezést nem érintette. "Négyéves parlamenti ciklusokban gondolkozva nem lehet nagy ívű kulturális koncepciókat, több száz millió forinton felüli beruházásokat megvalósítani - mondja Bachman Gábor. - Ez sehol a világon így nem működik. Ez inkorrektség a választópolgárokkal szemben. Arról pedig megvan a véleményem, hogy az értelmiség, a kulturális elit pozícióban lévő figurái ehhez asszisztálnak, és hasznot húznak belőle."

Bachman Gábor - aki mostanában azzal ironizál interjúiban, hogy vele Budapest még egy buszmegállót sem terveztetett, noha ő is aláírta Demszky Gábor "világvárost építünk"-kampányát - Tiszaújváros helyett inkább Los Angelesre tekint reménykedve: Udo Kier német filmszínész, akivel a Psyché óta jó barátságban van, megígérte neki, terveztet vele egy házat Kaliforniában, ahol él. Aki valódi Bachman-épületet akar látni, lehet, hogy oda kell majd utaznia. Az szép lesz.

Szőnyei Tamás

Az Ernst Múzeumban május 16-ig látható Solitude Budapesten című kiállításon megtekinthető a tiszaújvárosi Postabank-fiók modellje.

publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra