A váci foci tündöklése és bukása

Elszállt a labda

Belpol

Nem tudott csapatot kiállítani az NB III.-ban a több mint százhúsz éves, egykori magyar bajnok városi klub. Az önkormányzat 180 millió forint támogatást követel vissza a Fidesz korábbi helyi erős embere, Pető Tibor vezette egyesülettől.

A hónap elején derült ki, hogy a nagy múltú Vác FC nem indít csapatot az NB III.-ban (sem) – ezzel gyakorlatilag megszűnik az egyesület. Mindez nem előzmények nélküli: a kétezres években és utána egymásnak adták a kilincset a tulajdonosok, befektetők, akik közül egyesek az állami sporttámogatási rendszerben látták meg a lehetőséget. Az utóbbi időszakot az ingadozó teljesítmény és a kudarcos infrastrukturális beruházások jellemezték. Az önkormányzat a napokban úgy döntött, hogy az egyesületnek tizenöt napon belül vissza kell utalnia a városnak 180 millió forint támogatást, illetve megvonja a tulajdonában lévő stadion ingyenes használatának jogát.

Aranykor után banánhéj

Az 1899 júniusában alakult futballklub aranykora a nyolcvanas évek végén indult, amikor 1987-ben felkerült az NB I.-be. Egy igazi nagyágyú szponzor, a Samsung is beállt mögé, évekig biztosítva az egyesület stabil anyagi hátterét (a név ekkor változott Vác FC–Samsungra): ennek eredményeként 1991-ben negyedik helyet, ’92-ben és ’93-ban ezüstérmet, ’94-ben bajnoki címet szerzett a csapat.

A 2000-es évek közepén a felnőtt csapatot akkor működtető Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatója és a váci utánpótlás egyesület, a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület (VVLSE) elnöke Offella Zoltán volt (jelenleg a harmadosztályú FC Hatvan elnöke). A felnőtt klub folyamatos anyagi gondokkal küszködött, amikor az évtized vége felé körön belülre került Héger József, akit dörzsölt, de kétes hírű üzletemberként írtak le forrásaink. Héger folyamatosan invesztált a váci fociba; hogy a saját pénzét fektette-e be, az nem egyértelmű, de később többször is a csapat tulajdonosaként hivatkoztak rá. A DigiSportnak egyszer azt mondta, a Dunakanyar-Vác Kft. egy egyesületé, „engem csak megbíztak mint az ügyek ismerőjét, hogy képviseljem az egyesületet meghatalmazással”. Hozzátette, mint­egy 60 millió forintos hitelt szerzett a kft.-nek még Offella ügyvezetése idején.

Időközben a VVLSE is gazdát cserélt (így gazdaságilag és személyi összetételében a felnőtt és az utánpótlás csapat kettévált), az építőiparban nyomuló Bodonyi Béla került helyzetbe. Ő azzal szerzett magának országos hírnevet, hogy a 2018-as országgyűlési választás napján a helyi Fidesz pártiroda előtt* negyedmagával azt skandálta a középső ujját mutogatva, hogy „egyszerűen senkik vagytok, hej, hej!”, így üzenve a vesztes ellenzéknek. Az esetről videó készült, amelyen az akkori alpolgármester és a helyi Fidesz erős embere, Pető Tibor is látható. Bodonyi egykor a város kulturális bizottságának is tagja volt, de ami ennél fontosabb: Pető szövetségeseként tartják számon. Egyik forrásunk úgy véli, Pető Tibor a 2019-es önkormányzati vereség előtt (amikor a Fidesz nemcsak a polgármester-választást bukta el, de a képviselő-testületben is az ellenzék került többségbe) a város „atyaúristene” volt, hiába, hogy a KDNP-s Fördős Attila volt a városvezető sokáig. Bodonyi előretörése azért volt kulcsfontosságú, mert így előtte (és Pető előtt) nyíltak meg az Orbán-kormány által felállított tao-rendszer pénzcsapjai – és az ő idejében valóban több pénz folyt be a különböző cégek társasági adójából az egyesülethez, mint korábban.

Megjelent Vácon a 2010-es évek elején a néhány hónapja elhunyt Berki Krisztián korábbi labdarúgó, valóságshow-szereplő, az FTC Labdarúgó Zrt. fiatalon kinevezett egykori vezérigazgatója is. Berki az angol Aspire Group and Associates nevű társaság megbízásából kezdett tárgyalni a Dunakanyar-Vác Kft. megvásárlásáról 2012-ben. Ezt követően kemény adok-kapok indult meg Héger és az angol befektető, John P. Marshall között. A Marshall vezette Aspire megvásárolta 42 millió forintért a Dunakanyar-Vác Kft. által létrehozott JMV Kft.-t, csakhogy nem kerültek hozzá a bajnokságban való induláshoz szükséges licencjogok – az angolok „üres” kft.-ért fizettek, vagyis csőbe húzták őket. Az akkori váci kormánypárti városvezetés viszont Marshall mellett állt ki, és a labdarúgókat is sikerült Héger ellen feltüzelni. Az önkormányzat megvonta a tulajdonában álló stadion pályahasználati jogát a kft.-től, egyértelműen megüzenve ezzel, hogy nem akarja Héger Józsefet az egyesületnél látni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk