„Ez nagyon komoly üzlet”

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója a paksi fűtőanyag-beszerzésről

Blokkolta az Európai Unió az új paksi blokkok fűtőanyagának beszerzésére vonatkozó orosz–magyar szerződést. A nukleáris energia civil szakértőjével arról beszélgettünk, hogy mi következik ebből, milyen lehetőségei és kötelmei vannak a magyar kormánynak, s mit léphetnek az oroszok.

Magyar Narancs: Mi egyáltalán az Euratom, és mi a szerepe a paksi bővítés jóváhagyásában? Miről szól az 53-as cikkely, amelyre hivatkozva most blokkolják a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződést?

Ámon Ada: Az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) az Európai Unió három alapszerződésének az egyike, amelyre alapozva 1957-ben az akkori tagállamok létrehozták a mostani unió elődjét. Az Euratom 53-as és 54-es paragrafusa az Euratom Supply Agency (ESA), vagyis az ellátási ügynökség ügyeit szabályozza. Ez az ügynökség azt vizsgálja, hogy mennyire egyoldalú vagy kiegyensúlyozott a nukleárisfűtőanyag-beszállítás egy-egy országba vagy az Európai Unió egészébe, s ha kell, hogyan lehet javítani ezen. Az ESA véleményt alkot minden esetről, és javaslatot vagy kötelező érvényű ajánlást tesz az Európai Bizottságnak (EB). Erre mondta azt Navracsics Tibor, hogy Paks 2-ről nem is kellett szavazniuk, mert a jellegéből adódóan nyilvánvaló volt, mi a verdikt. Paks 2-ről az 53-as paragrafus alapján az ügynökség azt mondta ki: nincs rendben, hogy egyszer csak lesz Magyarországon 4400 megawatt atomerőművi kapacitás, ami bizonyos időszakban a teljes villamosenergia-ellátás akár 70-80 százalékát adhatja, és ahova egy helyről szállítanak ennyi fűtőelemet. Ez biztonsági kockázatot jelent. Márpedig Magyarország a teljes uniós villamosenergia-rendszer egy egysége, és ha energiabiztonsága valami oknál fogva veszélybe kerül, az veszélyezteti a teljes villamosenergia-rendszert, és ellátási problémát okozhat.

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Az ESA, ha jól olvastam a szerződést, nemcsak megvétózhatja a fűtőelem-beszerzéseket, de csak rajta keresztül lehet az üzletet lebonyolítani. Hogyan zajlik ez pontosan?

ÁA: Az ESA részese a szerződésnek, tehát nemcsak láttamozza, véleményezi a már megkötött szerződést, hanem már a szerződéskötés előkészítése során is bevonandó szereplő – ezért is baj, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta ezt a szempontot.

MN: Az ügynökségnek mik a fő szempontjai? Az ellátásbiztonság, a versenyjog, a politika…?

ÁA: Az ellátásbiztonság a diverzifikáción keresztül. És ha ilyen óriási kapacitás ellátása függ egyetlen szállítótól, akkor azt kockázatként értékelik.

MN: Lehetett-e előre számítani ezekre a kifogásokra?

ÁA: Ha valaki alaposan áttanulmányozza az ilyen nukleáris beruházásra vonatkozó szabályokat, és tisztában van az EB és a különböző intézmények jogaival, akkor látnia kell, hogy a projektnek ez a része a teljes beruházást is veszélybe sodorhatja.

MN: Miért nem számolt ezzel a kormány?

ÁA: Nehéz megmondani, hiszen a titkosítás miatt nem ismerjük a háttéranyagokat, nem tudjuk, milyen lehetőségeket vizsgáltak, milyen alternatívákat vettek számba a döntés előtt. Lehet, hogy úgy gondolták: az Euratom ellátási ügynöksége nem fog akadályokat állítani, és abban a tudatban voltak, hogy ebből nem lehet baj. Ami komoly rövidlátásra vallana. Mert ha megnézzük, milyen érdekek mozdulnak meg egy új atomerőmű körül, azt látjuk, hogy az építés csak az egyik nagy sztori. A másik nagy üzlet a fűtőelem: a vásárlása, a szállítása és az egyéb szolgáltatások, mint például a kiégett fűtőelemek utókezelése, felkészítése a végleges tárolási megoldásra – ami adott esetben még nem is létezik.

MN: Szerepet játszhatott-e a döntésben, hogy nemcsak a fűtőelemek származnának az oroszoktól, de más téren is döntő a szerepük?

ÁA: A fűtőelem-ellátás mellett a pénzügyi megvalósításban, a technológiában és a megépítésben is az orosz fél a partner. A bizottság és az Euratom tilalmában valószínűleg az is szerepet játszott, hogy nem jó három-négy kérdésben is ugyanattól a partnertől függeni. Most a projektnek ezt az egy területét vizsgálták. De az unióra az a jellemző, hogy egy problémahalmazból is csak egy dologra fókuszál egyszerre.

MN: Mit tehet ezek után a magyar kormány?

ÁA: Fellebbezhet – fogalmam sincs, mekkora eséllyel. Aztán elkezdhet az oroszokkal egyezkedni, hogy elfogadnák-e a megváltozott helyzetet, amikor nem tőlük vásároljuk a fűtőelemeket. Az oroszoknak ebben az esetben máshonnan származó kiégett fűtő­elemeket kellene elszállítaniuk – ­vajon ezt elfogadnák-e, vagy az atomhulladék elhelyezését is meg kéne oldani? Nem tudom, milyen kompromisszumokat lehet ebben a helyzetben keresni, melyik félnek kellene többet áldoznia. Azt sem, hogy olcsóbb vagy drágább lenne-e a fűtőanyagot máshonnan beszerezni. Hisz a titkosítás miatt azt sem tudjuk, mi mennyibe kerül. Azt sem, hogy mennyibe kerülne az oroszoktól vásárolt, és mennyibe a más helyről vett fűtőelem. Azt viszont jól tudjuk, hogy egyáltalán nem egyszerű ugyanolyan specifikációjú fűtőelemet legyártatni máshol, mint amilyenre Paks 2 esetében még az oroszoknál sincs igazán praxis: 1200-as reaktort még sehol nem helyeztek üzembe – sem otthon, sem külföldön.

MN: Azt normális esetben lehetne-e tudni, hogy a fűtőelem-­kereskedelem milyen volumenű üzlet? És ki lehetne még beszállító a Roszatomon kívül? Felröppentek hírek arról, hogy a Westinghouse amerikai cég beszállna: a gyanús csak az, hogy ez kormányzati „kiszivárogtatás” volt, a cég Jávor Benedek EP-képviselő érdeklődésére cáfolt.

ÁA: A fűtőanyag-beszállítás volumene egyes becslések szerint a teljes projekt negyedét is elérheti, és a 12,5 milliárd euróban ez az összeg nem szerepel. Ez nagyon komoly üzlet. És nem állítom, hogy a fűtőelemgyártás hasonlatos bármely tömegtermék előállításához, de azért vannak más gyártók a világon, csak Európában legalább kettő. De nem először történne meg ennek a projektnek az esetében sem, hogy a magyar kormány olyan cégneveket dob be, amelyekkel még semmilyen tárgyalás nem zajlott.

MN: Ez a blokkolás tehát az egész projektet veszélyeztetheti?

ÁA: Megváltoznak a technikai feltételek, a költségek, az érdekeltségek. Vajon az oroszoknak így is megéri-e ez a buli? De az sem világos, hogy ugyanolyan hatásfokkal tud-e működni a más által gyártott fűtőanyaggal az erőmű. Vajon nem adódnak-e ebből akár biztonsági kockázatok is? Töméntelen problémás vetülete van a történetnek. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz akkor, ha majd a finanszírozás ügyét fogja vizsgálni az Európai Unió.

MN: Kommunikálhatja-e úgy a kormány ezt helyzetet, hogy nem szakmai döntésről, hanem politikai akaratról van szó?

ÁA: A helyükben óvakodnék ettől. Az Európai Unió akkurátusan és nagyon kritikusan figyeli a projektet – de már csak azért sem célszerű politikai döntésként tekinteni a blokkolásra, mert ezzel magát a tervet teszik ki újabb és újabb veszélynek. Hiszen akkor valóban politikai szempontból fogja vizsgálni Brüsszel is. De az Európai Bizottságnak nem a projektet kell jóváhagynia – ilyen jogköre nincs. Az EB azt mondhatja, és most azt is mondta, hogy a fűtőelem beszállítása nem felel meg a szerződéses kötelmeinknek, ezért korrigálni kell. Később kifogásolhatja azt is, hogy nem volt tender. Akkor meg kell indokolni, miért nem volt. Tegyük fel, hogy erre van egy jó, hihető válasza a kormánynak, amit a bizottság is elfogad. Ekkor kerül elő a harmadik probléma: a tiltott állami támogatás gyanúja. Ha ebben a kérdésben elbuknak – aminek elég nagy az esélye –, akkor azt fogja mondani az EB, hogy tessék visszafizetni az eddigi támogatásokat. És lehet párhuzamot vonni a brit Hinkley Pointtal kapcsolatban – evvel szoktak példálózni –, csak van egy jelentős különbség a két projekt között.

MN: Az tudniillik, hogy azt a bri­tek magánpénzből építik?

ÁA: Például. Majd meglátjuk, hogy mire az atomerőmű felépül, hol tart az európai piacon a villamos energia ára, de most úgy tűnik, sokkal drágább lesz az ott nyert áram. A szolgáltatóknak és a brit energiafogyasztóknak mélyen a zsebükbe kell majd nyúl­niuk, hiszen a villamos energia árában fogják kompenzálni a nukleáris projekt bekerülési költsé­geit. De a legnagyobb különbség mégis abban van, hogy a brit kormány már a szerződések előtt hihetetlen mennyiségű anyaggal felvértezve járult az Európai Bizottság elé, és előadta, hogy „mi szigetország vagyunk, az ellátás- és energiabiztonságunk fenntartása érdekében van szükség az erőműre”. Pontosan elmondták azt is, hogyan fogják finanszírozni. Ehhez képest mi még azt sem tudjuk, a magyar kormány mennyi információval szolgált az EU-nak. Hisz minden titkos.

MN: A kormánynak milyen tájékoztatási kötelezettsége van Brüsszel felé? A Paksra vonatkozó titoktörvény a magyarországi nyilvánosságot öli meg – felteszem, a bizottságot nem ilyen könnyű lerázni.

ÁA: Sajnos nem tudok erre a kérdésre teljes bizonyossággal ­válaszolni. Ám az szinte biztos, hogy az Euratomnak minden dokumentumot meg kell mutatni, amit kérnek. És ez a bizottsági eljárásokra is vonatkozik. És még az a biztos, hogy magyar részről egymásnak homlokegyenest ellentmondó vélemények és nyilatkozatok láttak napvilágot Aszódi Attila és Orbán Viktor szájából. Paks 2 kormánybiztosa azt állítja, hogy az erőmű üzleti alapon fog megtérülni, Orbán meg azt, hogy nem fogják ráterhelni a fogyasztókra a hiteltörlesztés költségeit. Márpedig ha üzleti alapon megtérülő projektről van szó, akkor az áramárnak tartalmaznia kell a tőkeköltségeket is. De fontos látnunk, hogy bár a projektnek számos kifogásolható része lehet, a kormány, vagyis a Paks 2 Zrt. még idén rákölt közel 30 milliárd fo­rintot. Geológusok vizsgálódnak, fúrnak, jönnek az orosz, novovoronyezsi mérnökök, akikről nem tudjuk, hogy a magyar mérnökökhöz képest milyen áron dolgoznak majd. Vajon prudens hozzá­állás-e ennyi pénzt elkölteni arra a projektre, aminek ennyi billegő pontja van?