Magyar Narancs: Miért nem tud kitörni a szorongatott helyzetből az MSZP?
Szigetvári Viktor: A 2005-ös államfőválasztás után, nem egészen egy évvel az országgyűlési választások előtt is tetemes különbséget mértek a közvélemény-kutatók, a végeredmény ismert, azonban az akkori szituáció más volt. Ha figyelembe vesszük a volt szocialista szavazók elpártolását, passzivitását és ellenszenvét, akkor azt kell mondanunk, hogy a helyzet most rosszabb.
MN: Mivel magyarázható, hogy a hagyományos MSZP-szavazók aktivitása ennyire alacsony?
SZV: Ha évekre visszamenőleg megnézzük a népszerűség alakulását, akkor láthatjuk, hogy ciklus közepén többnyire a Fidesz vezetett - még akkor is, amikor kormányon voltak -, az MSZP a kampányidőszakokban erősödött meg. Ez visszavezethető a jobboldali, illetve a baloldali szavazók lélektanára. Az azonosulás mélysége eltér a két nagy párt szavazótáborában. A baloldallal szimpatizáló szavazók nem szívesen veszik elő a buszon a Népszavát, míg a jobboldaliak büszkén olvasgatják a Magyar Nemzetet. 2002 előtt a közvélemény-kutatók nem tudták pontosan megbecsülni, hogy az akkor is nagyszámú bizonytalan szavazó vajon kit fog támogatni: többen a MIÉP-re tippeltek, aztán kiderült, hogy egy jelentős részük MSZP-s. Ha manapság este hétkor felhívja az egyik közvélemény-kutató cég a nyékládházi polgárt, hogy beszélgessenek a politikáról, ha baloldali szavazó az illető, nem biztos, hogy határozottan színt fog vallani. Nem a félelemről van szó, hogy nyilvántartásba veszik, hanem arról, hogy nehéz vállalni a közösség és a telefonkagyló előtt a kormányzat népszerűtlen intézkedéseit. Az elpártoltak csak egy kisebb hányada, kb. 4-6 százaléka ment át a Fideszhez, a szocialisták által 2006 óta elvesztettek többsége ma a bizonytalanok táborát gyarapítja.
MN: Kik pártoltak át a Fideszhez?
SZV: Ilyen típusú mélyelemzéshez utoljára a népszavazás után kaptam segítséget véleménykutató ismerőseimtől. Az átlagosnál alacsonyabb iskolázottságú, rosszabb szociális helyzetű emberekről van szó. 'k érezték meg a leginkább a megszorító intézkedéseket, a reálbércsökkenést, a gázáremelkedést. Érthető, hogy 2006 nyara után megváltoztatták pártválasztásukat. De a Fidesz stratégiai nyeresége nem ebből származik: népszerűségük növekedése inkább a jobboldali szavazók nagyobb aktivitásának, illetve egyes, korábban ide-oda szavazó bizonytalanok elköteleződésének és a volt MSZP-tábor passzivitásának köszönhető.
MN: A 2006-os kampányban az MSZP a progresszív, optimista, jövőbe tekintő párt szerepében tetszelgett. Miért nem építkeztek erre a választások után is, akkor talán könnyebb lett volna kommunikálni a reformokat?
SZV: A szándék a retorikai klisék szintjén megmaradt az első nagyobb pofonig, az őszödi beszédig. A kampányban sokat számított, hogy a párt széles elitje azonosulni tudott ezzel a politikai karakterrel, ám a bázis nem, amikor az elveket megpróbálták a gyakorlatba átültetni. Nyilván ezért is lett volna szükség a párt szerves, belső átalakítására. Az elmúlt évekre visszatekintve legnagyobb mulasztásomnak tartom, hogy a sikeres választás után nem tudott úgy alakulni a személyes történetem, hogy kivehettem volna részemet a párt szervezeti átalakításából. De ezt a korszakát az életemnek már lezártam.
MN: Miért esett szét a győztes kampányt szervező és irányító szűkebb stáb?
SZV: Ezek mind személyes történetek: különféle ambíciók, azok ki nem elégülése, személyes konfliktusok - politikai okokkal nem lehet magyarázni. Batiz András, Tóth Miklós családi okok miatt távozott. Ráadásul nem mindenki ment el véglegesen, én például közel egy év kihagyás után idén újból vállaltam feladatokat, és a pártigazgató munkáját most is tanácsokkal támogatom.
MN: El lehetett volna magyarázni a reformokat?
SZV: Politikai kommunikációban edzett emberként nem zárom ki, hogy lehetett volna jobban csinálni, kaptunk is eleget ezért a referendum után, bár mivel én ezzel nem foglalkoztam annak idején, nem volna méltányos, ha kívülről véleményt mondanék. Ám hogyan lehet olyankor sikeresen kommunikálni, amikor az emberektől pénzt vesznek el, megbontják a status quót, kórházakat zárnak be, nővéreket küldenek el, növelik a tanárok kötelező óraszámát stb. Nem ezt szokták az emberek megtapsolni. Ezt inkább megfelelően kell politikailag artikulálni, és a ciklus végén, megfelelő teljesítményképzet esetén lehet rá építeni. Tegyük hozzá, más polgári demokráciákban is tízszer meggondolják a politikusok, hogy nekimenjenek-e a társadalmi alrendszereknek. Tony Blair is szalvétával nyúlt a redisztribúciós intézményrendszerhez, eleinte inkább pénzt nyomott bele - nyilván neki volt erre fedezete. Viszont van egy lényeges dolog, amit nem lehet szem elől téveszteni: az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az MSZP - és persze szerintem valójában minden magyar párt - lebeg a társadalom felett. A politikai elitcsoportok elidegenedtek saját közösségeiktől. Magyarországon a pártokkal való azonosulás, a tagság mértéke szignifikánsan alacsonyabb, mint a térség többi államában. Hiányoznak azok a hálózatok, amelyeken keresztül csillapítani lehetett volna ezeket a konfliktusokat. Ebből kifolyólag, ha majd átalakításokra vállalkozik, Orbán épp úgy megütheti a bokáját, mint Gyurcsány.
MN: Mekkora az MSZP tagsága?
SZV: A hivatalos tájékoztatás szerint harminc- és negyvenezer közötti regisztrált tagságuk van, viszont az aktívak száma kevesebb, mint húszezer. Szerintem ez megfelel a valóságnak.
MN: Ám úgy tűnik, hogy a pártvezetőség nem sokat tesz a társadalmi beágyazottság elmélyítéséért. A parlament előtt lévő pártfinanszírozási törvényjavaslatba is csak a civilek nyomására pakolták be azt a passzust, amely állami támogatások segítségével tenné érdekeltté a politikai szervezeteket a bázisuk növelésében.
SZV: Politikai recesszió idején nehéz növelni a beágyazottságot. Amikor 1994-ben Blairt pártvezérnek választották, pár év alatt csaknem megduplázták a szervezett tagságot, ám a népszerűség zuhanása után megint tízezrével pártoltak el tőlük az emberek. Persze illett volna a 2006-ban megnyert új szavazókra egy kicsit jobban odafigyelni. De emögött megint csak szervezetszociológiai adottságot vélek felfedezni: az MSZP egy olyan párt, melynek a békeidős működése nagyon korlátozott. Mára a politikusai megtanulták, hogyan kell kampányolni, de azt még nem, hogy békeidőben mit kell tenni. Sokszor apróságokról van szó: újságot kell kiadni, küldeni kell a bögréket, és persze - komolyra fordítva a szót - politizálni is kell helyben. El kell ismerni, ebben most a Fidesz részben jobban teljesít, de biztos, hogy nekik is vannak problémáik ezen a téren. Náluk kisebb a belső autonómia, komoly fegyelmezési és pénzügyi renddel működnek, ami látszólag hatékonyabbá teszi őket a hétköznapokban is. Persze választási győzelmi szempontból egyáltalán nem biztos, hogy az ő modelljük a hatékonyabb.
MN: Nem lehet, hogy az MSZP középkádereivel, aktivistáival is gond van? Kampány idején hajtanak, mert részesedni akarnak a hatalomból, aztán békeidőben megy az intrika, felfelé morognak, lefelé passzívak.
SZV: Ez így túl sommás. Az alapszervezeti vezető kampány idején elmondja sok mindennek a pártvezetést, de megcsinálja a feladatait. Pontosan tudja, mit kap fentről, ha nem hajtja végre, de azt is, hogy mit követelhet - paripát, fegyvert és néha pénzt -, miként azzal is tisztában van, hogy mit várhat el a választókerületi beosztottjától. Békeidőben leáll a gépezet: eldolgozgatnak az önkormányzatokban, a regionális fejlesztési tanácsokban.
MN: A két évvel ezelőtti kampány három részből tevődött össze: elszámolás - "igen, megcsináltuk" -, az ígéretek, és végül a pártnál népszerűbb Gyurcsány középpontba állítása. 2010-ben mit mondanak majd a választóknak?
SZV: Nem látok a jövőbe. De olyan országgyűlési kampány egyszerűen nincsen, amelyik azt mondja: "ki fogunk kapni, de lehetőleg ne bukjunk túl nagyot".
MN: Ennek ellentmond a népszavazási kampány, ahol az MSZP előre bekalkulálta a vereséget.
SZV: A referendum más tészta. Egy ilyen népszavazás olyan, mint egy betegség, amit ki kell feküdni. A parlamenti választásnak viszont hosszú távú, mélyreható következményei vannak - és a választó is teljesen más előfeltevésekkel áll hozzá. Ha van stratégiai kihívás az MSZP számára a következő parlamenti választás szempontjából, akkor az a következő lesz: hogyan tud olyan helyzetet teremteni, amelyben nyílt sisakkal kiállhat, és hitelesen azt mondhatja: "ehhez a programhoz, ezekhez a személyekhez kérem a szavazók támogatását, ilyen és ilyen forrásból táplálkozó hitelesség bázisán". De persze ne feledjük, mint mindegyik, így a következő voksolás is komparatív verseny lesz. A sajtó valószínűleg el fogja mondani, hogy mi mindent ígért 2002-ben és 2006-ban a szocialista párt, mit nem teljesített, milyen hibákat követett el. A másik oldalról viszont egy olyan párt száll majd versenybe, amely nyolc éve van ellenzékben, rengeteg hibát halmozott fel, és termel újra, tele van tilalomfákkal, az élén pedig egy több választást is elveszített, közel húsz éve regnáló elnök áll.
MN: A kormányzati teljesítményről már most nagyon rossz véleménnyel vannak a szavazópolgárok. Mit mutatnak majd fel a következő választáson?
SZV: A ciklus közepén vagyunk, nem meglepő, hogy ilyenek a kormányzat népszerűségi mutatói.
MN: A válság miatt leállított őszi elszámoló kampányuknak a felmérések szerint semmilyen hatása nem volt, a kabinet hitelessége egyáltalán nem javult a választók szemében.
SZV: A másfél hónappal ezelőtt indított és egy hét után leállított akció inkább az MSZP stabil bázisának akart üzenni, őket akarta megerősíteni, de nem volt kifutása. Mint említettem, nem arról van szó, hogy a szocialista párttól eltávolodott szavazók már mind fideszesek lennének. A probléma a passzivitásukkal van, de nyilvánvalóan a ciklus vége felé már morfondírozni fognak azon, hogy kire adják a voksukat. És ez nem technikai kérdés, bár megszállottja vagyok a különböző modern kampánytechnológiáknak - direkt marketing, ajtótól ajtóig kampány, webes technológiák -, széles választói csoportokat csak az tud valójában mobilizálni, ha az őket alkotó egyének személyesen fontosnak, maguk számára jelentősnek gondolnak egy választói döntési helyzetet. Ezt kell megtalálni.
MN: Mi lesz, ha az eddigi részsikereket elmossa a válság?
SZV: Nem ismert részsikerek utólagos megismertetése egy kampányban nem túl célravezető. Nem biztos, hogy bombasztikus hatása lenne egy olyan kampánynak, amely a gyógyszer-gazdaságossági törvény - egyébként fontos - következményeit gyűjti csokorba. Kétségtelen, hogy a miniszterelnök eredeti ciklusütemezését a válság most szétverte. Egyébként úgy vélem, hogy a "bársonyos reformok" - a maga módján politikailag érthető, de hosszú távon kárt okozó - politikai-retorikai leleménye szintén nehezítette volna az intézkedések későbbi hitelesítését.
MN: Mit lehet ígérni 2010-ben?
SZV: Nem feltétlenül a materiális ígéretekre kell helyezni a hangsúlyt, szerintem 2006 sem ilyenekről szólt. Inkább annak a politikai identitásnak és ajánlatnak a megfogalmazására lesz szükség, amelyhez az MSZP támogatókat akar keresni és fog találni. Ha megfogalmazódott ez az ajánlat és helyzetértelmezés, valamint kiderül, milyen személyi összetétellel vágnak neki a választásoknak, akkor lehet majd a részletekről beszélni. Sokkal lényegesebb kérdés, hogyan lehet ezt az ajánlatot kidolgozni, és ez túlmutat a kormányzati teljesítményen, a közelmúlt hibáin. A nyáron ugyanis megroppanni látszott az a társadalmi-politikai koalíció, amely 1994 óta vitte a hátán az MSZP-t. Kinyílt a szegregációvita, melyben a helyi erők konfliktusba kerültek a központ emancipálni akaró, szerintem helyes, de távoli, sokszor életszerűtlennek ható álláspontjával (erről részletesen lásd: Mi a magyar vidék baja? Magyar Narancs, 2008. július 17.). Ekkor belém nyilallt - s ezzel nem csak én vagyok így -, hogy egyben tartható-e ez a politikai gondolkodási közösség a baloldalon. Ezt a kérdést a gazdasági válság elrejti, de nem oldja meg. Ráadásul lehet, hogy jövőre még élesebben nyitja ki.
MN: Gyurcsány Ferenc mint politikai brand mennyire eladható még?
SZV: A kormányfő elérte a politikai nagykorúságot, de ez önmagában nem probléma. Az Orbán Viktor "márkanév" már 2002-ben is igen összetett volt: ő volt a Nagy Imre-beszédet mondó ifjú lázadó, az 1994-ben kikapott politikus, a pálforduló, az 1998-ban triumfáló, majd koronát úsztató, Nemzeti Színházat leállító, de számos eredményt felmutató miniszterelnök. És majdnem győzött. 2010-ben Gyurcsánynak lesz őszödi beszéde, ő lesz a Medgyessy helyébe beült kormányfő, az ambiciózus, baloldali vátesz, a progresszív reformer, a bársonyos reformer, a válságkezelő. Jelenleg neki nincsen belül alternatívája. Világlátást artikulálni és emögé politikai támogatottságot szervezni kívül és belül bárki számára biztosított lehetőség. Azonban nem tudnék hirtelen neveket sorolni...
MN: Az "árvízi hajós", a válságmenedzselő fellépés mennyire lehet trendfordító?
SZV: Ha nem is kezdhet új lapot, a lap egy részét újraírhatja. Esélyt ad arra, hogy Gyurcsány elkezdhesse személyiségének újrahitelesítését. Csakhogy ez még nem hoz új szavazókat. Ráadásul a reálbércsökkenés, a munkahelyek megszűnése sok valódi bosszúságot fog még okozni a társadalomnak és a pártoknak is. A Fidesz pedig már most a februári füleknek énekel, nem az októberieknek, ezért lesz érdekes 2009 is. Ekkor fog eldőlni, hogy a sikeres rövid távú válságkezelés után inkább nőnek, vagy tovább csökkennek a kormányoldal politikai esélyei. Ezen ráadásul inkább ront majd a 2009-es EU-parlamenti választás is.
MN: 2006-ban az egymás mellett induló MSZP és SZDSZ hatékonyan tudta becsatornázni a baloldali és liberális voksokat. Mi lesz 2010-ben, ha a szabad demokraták ellenzékből lépnek fel?
SZV: A válságot kezelő miniszterelnök jelenleg leginkább az SZDSZ mozgásterét szűkíti. Fodor Gábort az elmúlt hetekben alig hallottuk megszólalni, Kóka János viszi a maga szakpolitikai agendáját, a párt és a frakció konfliktusa sincsen napirenden. Nem vagyok biztos benne, hogy a két párt egymástól teljesen függetlenül indul majd 2010-ben, és semmiféle együttműködés nem lesz közöttük. Persze mindkét pártban sok bosszúság gyülemlett fel hatévnyi kormányzás alatt, az SZDSZ-nek szüksége is van önállóságra. De a kampányoknak megvannak a maguk sajnálatos technikai, szervezési nehézségei. Budapesten talán különösebb gond nélkül összeszedik a kopogtatócédulákat, de mi lesz majd a lenti-letenyei körzetben?
MN: Ha az MDF decemberben odaáll a költségvetés mellé, és támogatja az MSZP-t a válságkezelésben, könnyen elveszítheti a jobboldali szavazóit, 2010-ben viszont a baloldaltól szívhat el voksokat.
SZV: Azt azért nem mondanám ilyen határozottan, hogy a baloldalról visznek el szavazókat. Az MDF-nek minden lehetősége megvolt arra, hogy ellenzéki pártként, önálló politikai karaktert felépítve stabilizálja a szavazói táborát, és a következő választásokon is bejusson a parlamentbe. Ha jól értem, pillanatnyilag a legnagyobb kihívást a pártegység biztosítása jelenti. Almássy Kornéllal nem távozott az összes híve, Dávid Ibolyának tehát pacifikálnia kell a belső ellenzék egy részét, márpedig a volt alelnök mellett felsorakozottak többsége nem kifejezetten baloldali. Ráadásul a Tisztelet Társasága épp most hagyta ott az MDF-et. A jelenlegi válságkezelési időszakban elég hamar megjelent a politikai kommunikációs térben a felelős/felelőtlen dichotómia, amely az MDF-et és az SZDSZ-t a kormányhoz szorítja, szemben a Fidesszel. Kérdés, hogy hosszú távon ez milyen hatással lesz a fórum politikai helyzetére.
