Felgyújtotta magát és a helyszínen meghalt egy férfi a veszprémi járási hivatalban

  • Varga Domokos Péter
  • 2022. február 1.

Belpol

Felgyújtotta magát egy 74 éves férfi a Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatalának Dózsa György úti épületében. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, a férfi már elhunyt.

A szörnyű hírről több veszprémi, Veszprém megyei és országos hírportál is tájékoztatást adott hétfőn. A történtekről pontos, részletes információ azonban nem jelent meg, legfeljebb feltételezések. A police.hu is szűkszavúan írt a tragédiáról. Arról tájékoztattak, hogy a rendőrségre „14.31 körüli időben érkezett bejelentés”; leírták, hogy egy 74 éves férfi égésgyorsító folyadékkal öntötte le magát, majd azt meggyújtotta, emiatt életét vesztette. A tűz átterjedt a berendezési tárgyakra, és jelentős anyagi kár keletkezett. Az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tűzesetben más ember nem sérült meg. 

A rendőrségi portálon a helyszínt nem nevezik meg, csak annyit közölnek, hogy az esemény az egyik veszprémi közintézményben történt. Ugyancsak nem sok minden derül ki az anyag címéből sem: „Közveszély okozása miatt indult büntetőeljárás.”

A megyei portálok és a rendőrség által közölt híreket összevetve bizonyos részletek mégis összeállnak. A tűz az első emeleten keletkezett, 37 dolgozó kimenekült, ők nem sérültek meg. A pontos helyszín is kiderül: ez a megyei kormányhivatal járási hivatalának agrárügyi főosztálya. Ennek épülete a Veszprém Megyei Katasztrófavédelem (a veszprémiek nagy része tűzoltó laktanya néven ismeri) közvetlen szomszédságában helyezkedik el, a Dózsa György úton. Tehát a helyszínre érkező négy tűzoltóautónak csupán a szomszéd udvarba kellett átmennie.

Arról, hogy a tűzoltók meg tudták-e kísérelni az égő férfin a tűz eloltását, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője portálunknak csak annyit mondott, „nem tudok a kérdésre válaszolni”. Ugyanígy jártunk a többi kérdésünkkel is.

Portálunk a mentőszolgálattól kapott információk alapján megtudta, hogy mire a mentők a helyszínre érkeztek, az önmagát felgyújtó 74 éves férfi életét vesztette.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal sajtófőnökétől, Tima Mártától emailben érdeklődtünk. Szerettük volna megtudni, ügyfelük volt-e az önmagát felgyújtó személy, a tett előtt létesítettek-e vele kapcsolatot, fenyegetőzött-e a férfi azzal, hogy felgyújtja magát, a hivatalos szervek mellett indított-e az ügyben belső vizsgálatot a hivatal.

Kérdéseinkre egy napon keresztül nem kaptunk választ, noha ezt telefonon is megsürgettük.

FRISSÍTÉS:

Kérdéseinkre a Veszprém Megyei Kormányhivatal Sajtóosztálya válaszolt. Azaz nem a kérdéseinkre kaptunk konkrét választ, hanem azt közölték, hogy a sajtóban megjelent értesülés téves, a tragikus sorsú ügyfélre a kormányhivatal nem rótt ki 1,5 millió forintos büntetést. Állításuk szerint a férfit a hatóság azt követően bírságolta meg, hogy két kutyája megtámadott egy személyt. Ezekről az állatokról a hatóság kiderítette, hogy sem veszettség ellen nem voltak oltva, sem elektronikus azonosítóval nem rendelkeztek. A férfit kétszer 15 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. A tájékoztatás szerint ebben az esetben ez a kiszabható legkisebb büntetés.

Azaz a válaszból kiderül, hogy a hatóságnak konfliktusa volt azzal a személlyel, aki a Veszprém Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalának Agrárügyi Főosztálya épületében felgyújtotta magát, majd életét vesztette.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezedigitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk