Az 1998-as kormányprogram szerint "az Országgyűlésnek felelős kormány, mint a végrehajtó hatalom feje, továbbra is felelősséggel fog tartozni az igazságszolgáltatás működőképességéért, függetlenül attól, hogy a bíróságok igazgatásával, a bírák kinevezésével kapcsolatos jogosítványok átkerültek az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz mint a bírói hatalmi ág szervéhez".
Egy ellentmondásos konstrukció
Az Antall-kormány idején jelentősen megemelték a bírák fizetését. E tendencia - amely egyébként az ítélkezési függetlenség egyik feltétele - folytatódott egy átmeneti megtorpanás után 1997-ben, a bírák javadalmazásáról szóló törvénnyel. Továbbá: a megyei bíróságok elnökeinek a mindenkori igazságügyi minisztertől független kinevezését és a bíróságok igazgatási önállóságát az 1997-es igazságszolgáltatási reform teremtette meg az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) felállításával.
A testületben - amelynek tagja két országgyűlési képviselő és az igazságügyi miniszter is - a bíráknak kétharmados többségük van. Az OIT elnöke a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. E közjogi konstrukció miatt nem is meglepő, hogy a bíróságoknak szánt költségvetési pénzekről szóló nyilatkozatoknak van politikai és személyes töltetük is. Az igazságügyi miniszter a végrehajtó hatalom képviselőjeként - és mint a bíróságoknak szánt összegek költségvetési alkujában az egyik fontos szereplő - tagtársa a testületi szavazásoknál döntő pozíciót elfoglaló Solt Pálnak; és a Legfelsőbb Bíróság elnökén az OIT tagjai (tehát jelen esetben Dávid Ibolya is) számon kérhetik például az ítélkezési gyakorlat egységének hiányát, vagy a kormány által lényegesnek tartott büntetőpolitika bírósági érvényesülését.
E helyzetet az MDF és az SZDSZ éppúgy tarthatatlannak nevezi, mint a szakminiszter: azt szeretnék, ha az OIT elnöke az államfő lenne. Az SZDSZ szerint ez azért lenne üdvös, hogy az LB elnöke (Solt Pál) ne szenvedjen a testületben presztízsromboló vereséget akkor, amikor a Legfelsőbb Bíróságról van szó, a miniszter asszony szerint pedig azért, hogy a szaktárca vezetője ne kényszerüljön folyton nyilvános vitára az LB vezetőjével. (Az SZDSZ elképzelése az LB elnökét az OIT elnökhelyettesének tenné meg.) Ahogyan azt Dávid Ibolya 1999. november 5-én a Közgázon egy tárcatükörvitán fejtegette: az igazságügyi miniszter lehetne az OIT-elnök helyettese, és örömmel venné azt is, ha megerősödnének tárcájának jogosítványai, például a minisztérium visszakapná a bíróságok feletti igazgatás jogkörét.
A jogállami elvekkel aligha öszszeegyeztethető véleményét Dávid Ibolya azóta nem ismételte meg. A bíróságok függetlenségéről szóló pengeváltások viszont napirenden maradtak. A miniszter "háborog a lelkem" bonmot-jával adott hangot zaklatottságának a Császár Elődöt elmarasztaló bírósági döntés után: kifogásolta az enyhe ítéletet, amelylyel "sem miniszterként, sem magánemberként" nem értett egyet. Korábban Dávid Ibolya amiatt bírálta az LB-t, mert az szerinte sokáig nem tűzte ki a tárgyalást Kovács Mihály volt Agrobank-elnök büntetőperében. (A csempészettel vádolt volt bankelnököt végül felmentették.) Solt Pál e miniszteri véleményeket "a bírói függetlenséget és az igazságszolgáltatást sértőnek" nevezte. Dávid Ibolya válaszként azon elvárásának adott hangot, hogy az LB elnöke ne használja paravánként a bírói függetlenség elvét, ha kifogás merül fel az ítélethozatal gyorsasága vagy a vitatható bírói mérlegelés kapcsán. A miniszter asszony kifejtette: kritikája nem tekinthető a végrehajtó hatalom beavatkozásának, mivel ő az OIT nem bíró tagjaként bírált.
A New York-i székhelyű Nyitott Társadalom Intézet október közepén megjelent, az EU-csatlakozásra váró országok bíróságaival foglalkozó jelentése nem állítja, hogy a hatalmon lévők ne minősíthetnék a bíróságokat; a nyilvános kormányzati bírálatok ugyanakkor nyomásgyakorlásként is értelmezhetők, s e gyakorlat felveti annak a gyanúját, hogy a kormány nem híve a bírói függetlenségnek. Solt Pál a december 1-jei Magyar Nemzetben azt nyilatkozta: amióta ő az LB elnöke (1990 óta), egyik kormányzat vagy politikus részéről sem tapasztalt befolyásolási kísérletet. (Solt ebben az interjúban azt is közölte: kellő bizalom esetén jövő nyáron, amikor az Országgyűlés legfelsőbb bírósági elnököt választ, újra ringbe szállna a posztért.)
E Solt-nyilatkozat előtt két héttel egyébként Répássy Róbert, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője a Hetek című lapban így fogalmazott: "Nem hinném, hogy Solt Pál nem látja, hogy ezek a nyilatkozatok már elérik a bíróságok függetlenségébe vetett hitet is." A politikus az egyes ügyekben hozott bírói és ügyészi döntések nyomán kibontakozott azon vitában szólalt meg, amely az igazságszolgáltatás függetlenségével foglalkozott.
Kritika vagy ráhatás?
Az általunk megkérdezettek körében az volt a domináns vélemény, hogy az igazságszolgáltatást olyan pozícióból bírálni, amelyben a kritizálónak lehetősége van a bíróságokat érintő döntéseket hozni, legalábbis aggályos. Muskovszky Gábor, a demokratikus jogállamért felszólaló ügyvédi egyesület elnöke lapunknak azt mondta: az egymást követő kormányok fokozatosan kezdték ki a jogállamiságot akkor, amikor a politikát érintő ügyek eljárásait, illetve az azokban hozott bírói döntéseket kommentálták (Kalasnyikov-ügy, Nyírfa-ügy, Tocsik-ügy, a Kunos-féle kegyelmi ügy, a Várhegyi-ügy, a metróper, a Fidesz közeli cégek fantomizálásának az ügye). De a jogállam erózióját segíti szerinte az is, amikor a politika az Alkotmánybíróság döntéseit semmibe veszi.
Hende Csaba (MDF), az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára viszont úgy látja: egyes ügyekben a közvélemény fokozott érdeklődése miatt a kormányzat képviselői nem térhetnek ki bizonyos morális kérdések megválaszolása elől. Balsai István (MDF), az Antall-kormány igazságügyi minisztere párttársával egyetértve lapunknak azt mondta, hogy a törvényes keretek között a bírák sem kritizálhatatlanok: "Horn Gyula is miniszterelnökként úgy nyilatkozott, hogy a bírák a társadalom részei, ezért ők is felelősséggel tartoznak azért, hogy az ügyek gyorsan elintéződjenek." S bár Balsai István nem gondolja, hogy Dávid Ibolyának túl tág hatásköre lenne a bíróságokkal szemben, "az igazságügyi miniszternek nagyon kell vigyáznia, hogy konkrét ügyekre csak akkor korlátozza véleményét, ha a minisztérium a felperes egy jogvitában".
Ellenzéki képviselők szerint Dávid Ibolya - amint Solt Pál a Kovács-ügyben tett miniszteri bírálat után fogalmazott - "átlépte a Rubicont": némely véleményalkotásakor a miniszter asszonyban szerintük a magánember kerekedett felül. Balsai István Demszky Gábornak a metróperben hozott legfelsőbb bírósági ítéletet követő "kirohanásait" említette példaként arra, hogy egy politikusnak mitől kellene tartózkodnia.
Elzárt csapok
A miniszterelnök a parlamentben nemrég azt mondta: a külföldi kritikák ellenére a csatlakozási tárgyalásokon a kormány lezárta a bel- és igazságügyi fejezetet. A Narancsnak erről Vastagh Pál (MSZP), a Horn-kormány igazságügyi minisztere megjegyezte: ha az unió valóban felkészültnek tartana minket, akkor Magyarországot felvették volna a Luganói Egyezmény tagországai közé, ahová 1997-ben adtuk be a felvételi kérelmet. A tagság lényege, hogy például a lyoni bíróság polgári és kereskedelmi ügyben hozott ítéletét a hódmezővásárhelyi bíróság is végre tudja hajtani, és fordítva.
E kölcsönös megfelelésnek szakmai és anyagi kerékkötői vannak. Igaz, jelentős PHARE-támogatással 1998 óta több mint 1400 bírósági vezető évi öt napot uniós továbbképzésen vett részt. Az EU brüszszeli bizottsága jelentésében ugyanakkor leszögezte: világos és részletes biztosítékok kellenek ahhoz, hogy a finanszírozást ne lehessen a bírák büntetésére vagy a független ítélkezés megbénítására használni.
A harmadik Orbán-Solt-találkozón, tavaly júniusban a miniszterelnök négymilliárd forintot ígért az igazságszolgáltatásnak. ("Mert megérdemli, mert szükséges, és mert van rá lehetőség" - mondta Orbán.) Ám tavaly ebből semmi sem lett. Borókai Gábor kormányszóvivő decemberben ezt azzal indokolta, hogy a miniszterelnök 2001-2002-re ígérte a támogatást, a kormánydöntés indoklásakor pedig az hangzott el, hogy a pénzt még 2001-ben el kell költeni; és erre az év vége miatt már úgysem lett volna mód. Az elköltési kényszer érvét gyengíti viszont, hogy az államháztartási törvény - és egy kormányhatározat - alapján a tárcák maradványként átvihetik az el nem költött forrásokat a következő évre. Ennek csupán az a feltétele, hogy meg kell határozniuk, mire fordítják a pénzt. (Az OIT legutóbbi panaszai ezzel összefüggésben a Népszavában olyan címmel jelentek meg, hogy Bíróságok rövid pórázon. Hogy e kijelentés az OIT számára is vállalható-e, arról szerettük volna megkérdezni Solt Pált, aki azonban nem talált időpontot számunkra.)
Az OIT hivatala egyébként 800 milliót már megkapott az igazságügyi alkalmazottak életpályapótlékára, 2001 második felére 367 millió forint jutott erre. A Pest Megyei Bíróság felújítására Solt Pál hárommilliárdot kért júniusban. Hende Csaba a Narancsot arról tájékoztatta: a kormány a nyáron jóváhagyta azt, hogy a tartalékból kiutalják ezt az összeget.
Iskolapélda
A szabálysértési ügyek elbírálására kért új bírósági státusok ügye jól példázza, hogy az állami költségvetés tervezésekor miként kalkulálnak a bíróságoknak szánt forrásokkal.
A Pénzügyminisztérium (PM) 1999-es becslései szerint az, hogy 2000 márciusától lehetséges a szabálysértési határozatok bírói felülvizsgálata, évi 40 ezres "ügytöbbletet" eredményez - ehhez képest az első negyedévben harmincezer ilyen jellegű ügy érkezett a bíróságokhoz.
"Az OIT eredetileg 680 főt kért - mondta lapunknak Hende Csaba -, amit végül a kormányzat 177 főben állapított meg. Az OIT is visszaigazolja beszámolójában, hogy ez elegendő a feladat ellátására." (A bírói és ügykezelői státusok létrehozásához a kormány tavaly hozzárendelt 208 millió forintot.) Az OIT Hende szerint úgy kért ennyi státust, hogy harmadannyi szabálysértési perrel kalkulált, mint amennyi beadvány érkezett. (Az OIT tavalyi beszámolójában - a ´99-es évre vonatkoztatva - igényként 120 bíró és 180 ügyintéző szerepel, a kormány ezzel szemben - mint a dokumentum írja - 40 bírót és ugyanannyi tisztviselőt hagyott jóvá.)
"Istentől elrugaszkodott gondolatnak találom, hogy az ország költségvetése úgy nézzen ki, hogy na, itt vannak a bíróságok, amik minden felett állnak, belenyúlnak a közösbe, kiveszik, amennyit ők gondolnak, aztán a többin osztozkodjék a maradék. Ilyen a világon nincs, Magyarországon sem, és ameddig rajtam múlik, nem is lesz" - mondta a Narancsnak az államtitkár.
Solt Pál tavaly a parlamentben nem szólalhatott fel, hiszen azóta, hogy szeptember 19-én az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta és elfogadásra ajánlotta az OIT beszámolóját, még nem került a plénum elé. Sőt a tavalyelőtti beszámoló sem (a Ház egyébként két éve nem kívánja meghallgatni Polt Péter jelentését sem az ügyészségek helyzetéről). A döntés Áder János házelnökön múlt: a tárgysorozat tartalmazta is a beszámolókat, ám Áder a házbizottságbeli megegyezés hiányában elnöki jogkörében negligálta a beszámolókat.
Solt Pál amúgy is ritka vendég az Országházban. Kellemes élményei 2000. október 12-én sem lehettek, amikor az elnöklő Szili Katalin (MSZP) a 15 perces időkeret lejártakor belefojtotta a szót. A költségvetés általános vitájában felszólaló elnök nem hagyta abba, jó egy percet ráhúzott.
Volt miről beszélnie: és nem is titkolta elkeseredettségét.
Mint mondta, két év alatt 23 százalékkal csökkent a peres ügyek hátraléka (ez negyvenezer ügy), és mindez a bírák többletmunkájának az eredménye. Előkészítette későbbi kritikáját is: "Az igazságszolgáltatás reformjának fedezetét a költségvetés nyújtja." Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint viszont az "OIT javaslatában szereplő előirányzatok az 1999. évi tény- és a 2000. évi várható teljesítésekkel összhangban állnak és biztosítják a 2001-2002-es várható feladatok ellátását. A fejezet a bíróságok ítélkezési tevékenységének és gazdálkodásának minden területére kiterjedően körültekintően mérte fel a személyi, tárgyi és pénzügyi szükségleteket." Solt Pál szó szerint idézett a kétéves költségvetés bírósági fejezetének ÁSZ-ellenőrzéséből.
Az Orbán-kormány három költségvetést terjesztett a Ház elé, és a kabinet egyszer sem fogadta el az OIT javaslatát. Az ellenzék szerint a kormány törvényi kötelezettsége ellenére nem indokolta meg, hogy miért így járt el. Bató Ferenc, a Pénzügyminisztérium költségvetési főcsoportjának tisztviselője lapunknak ugyanakkor azt mondta: "Solt Pállal, erre határozottan emlékszem, külön egyeztetéseket folytattunk." A jelenlegi költségvetés is alku eredménye: természetesen az OIT is többet szeretett volna: "Főleg a felhalmozás és a beruházás volt a vitapont. Végül az igazságügyi tárca álláspontját terjesztettük a kormány elé." A PM Bató Ferenc szerint igenis megindokolta lépéseit mind a három évben: a 800 példányos fejezeti füzetekben, amelyeket minden képviselő és szakújságíró megkap, 30-40 oldalas részletes indoklás található. Hack Péter (SZDSZ) viszont azt állítja: amikor a költségvetési vitára készült, átnézte a füzetet, és abban az OIT és a kormány javaslatát elkülönítették, az eltérés indokai pedig nem szerepeltek benne.
Akárhogy is van, Solt tavalyelőtt a parlamentben bírálta, hogy a kormány a bírósági többletfeladatok ellenére is szűkmarkú. A kormány által javasolt létszámleépítést sem ő, sem az ÁSZ nem tartotta megoldásnak, ezért "ha a kormányjavaslatot fogadják el a képviselők, veszélybe kerül a bíróságok likviditása" - mondta Solt Pál. Az Országház ennek ellenére elfogadta a kormányjavaslatot.
A bíróságok összköltségvetése a kétéves büdzsé első évében 36,6 milliárd volt. Az OIT 20-20 milliárddal kért, az ÁSZ 10-10 milliárddal javasolt több pénzt.
A teljes költségvetésen belül a bírósági fejezet pozíciója végig csökkent az Orbán-kormány három éve alatt: míg 1999-ben részesedése 2,6 százalék volt, ma 1,7. Az összes fejezet átlagában a növekmény 55 százalék, a bírósági fejezeté csak 17 százalék. 1994-98-ig a bírósági fejezet költségvetése 43 százalékkal nőtt - állítja Vastagh Pál, a Horn-kormány igazságügyminisztere.
Somos András
(Következő számunkban folytatjuk)
A nyilvánosság határa
Egy közlemény megjelentetése miatt a legfőbb ügyész leváltotta a Budaörsi Városi Ügyészség éléről Hegedűs Andrást, aki egyúttal - mivel nem akart kerületi beosztott ügyész lenni - távozni is kényszerül az ügyészi pályáról. Hegedűst az Ügyészek Országos Egyesülete (ÜOE) december elején megválasztotta elnökének; Polt Péter döntése után viszont ez utóbbi posztjáról is lemondott.
December 19-én - mint az MTI-nek eljuttatott közlemény kibocsátói fogalmaznak - az igazságszolgáltatás tekintélyének erősítése céljából találkozott Hegedűs és alelnöke, Fejes Péter (Vas megyei ügyészségi sajtószóvivő), valamint az Országos és a Budapesti Ügyvédi Kamara vezérkara. Amiben egyetértettek, azt nyilvánosságra is hozták: "Napjainkban az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág függetlensége veszélyeztetett." Egyrészt a törvényhozás által, mert a legfőbb ügyészt rendre szakmai kérdésekben interpellálják, másrészt a végrehajtó hatalom részéről, amikor az ítélőtáblák felállításáról vagy a bírósági szervezet költségvetéséről van szó, harmadrészt a média "nem mindig szakszerűen és teljes mértékben hűen" tudósít folyamatban lévő ügyekről, jogerős ítéletekről - állapították meg az akkor még rendszeres találkozásokat tervező jogászok.
Fél órával a fenti sorok megjelenése után Solt Pál és Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese is elhatárolódott a közleménytől. Solt szerint a nyilatkozók, akik nem a bírói hatalmi ág szereplői, átgondolatlan, felelőtlen nyilatkozatot tettek, amely erősíti a bírói függetlenséggel kapcsolatban meglévő téves elképzeléseket azzal, hogy összemossa az ítélkezést mint az igazságszolgáltatás alapvető tevékenységét a bíróságok szervezeti és pénzügyi kérdéseivel. Mindez szerinte sérti a csak a törvényeknek és saját meggyőződésüknek alávetett bírákat, és a jogállamiságot kérdőjelezi meg, ami "súlyos hiba". A legfőbb ügyész helyettese egyértelműsítette: a közleményt társadalmi szervezetek képviselői írták alá, az ügyészség hivatalos álláspontja viszont az, hogy nem nyilvánul meg "semmifajta, a politikával akár érintőlegesen is összefüggésbe hozható kérdésben".
A közlemény súlyát nemcsak e sajátos interpretációk adták meg, hanem az aláírók személye is: Bárándy Péter (a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára) az Origónak nyilatkozva megismételte mindazon kritikáját, amelyeket korábban kifejtett már a Schlecht-ügy szerinte politikai vonatkozásairól, az egyes védőügyvédektől hallható "megalapozatlan nyilatkozatokról", az egyes jogalkotási hibákról (például a büntetőeljárási törvény kapcsán). Utóbbit a szintén megszólaló kamarai elnök, Bánáti János is említette mint a közlemény megfogalmazásának indítékát. Bánáti ugyanakkor elhatárolódott Bárándytól, mondván, a nyilatkozat egy elvi megközelítés, nem az igazságszolgáltatás tevékenységéről szól; "aki ezen túl nyilatkozik, annak már egyénileg kell kiállni mondataiért, mert az nem a három szervezet hivatalos álláspontja" - tette hozzá.
A közlemény aláírói másnap pontosítottak: nem az igazságszolgáltatás függetlensége, hanem az "abba vetett hit" van veszélyben - ami azért jelentős különbség. (És lényegében épp az eredeti vélemény ellenkezőjét sugallja.)
Karácsony napján kelt szárnyra Hegedűs András két nappal korábbi leváltásának a híre. A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Horányi Miklós ezt aznap az egyik kereskedelmi hírműsorban azzal magyarázta, hogy Hegedűs az utóbbi időben olyan nyilatkozatokat tett, amelyeket "önálló ügyészi szerv vezetésére jogosult személy nem tehet" még akkor sem, ha nem e pozíciójában szólal föl.
Hegedűs korábban - még az ügyészi egyesület ügyvezető alelnökeként - helytelenítette, hogy a helyi bírósági bírák sokáig nem jutottak hozzá pótlékukhoz, s kifejtette azt is, hogy a költségvetésből több pénzt kellene juttatni a bírák és ügyészek bérének emelésére, mivel ennek mértéke évek óta elmarad az inflációtól. E nyilatkozatok nem mellesleg egybevágnak a Magyar Bírák Egyesületének készülő állásfoglalásával, amely információink szerint január 15-én kerül a választmány, február elején pedig az elnökség elé. Hegedűs legutóbb a Narancsnak az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat csökkentő tényezőként említette, hogy a politika csak szavakban ismeri el e hatalmi ág függetlenségét: például míg ő ügyészként a Fidesz egykori gazdasági igazgatója, Varga Tamás letöltendő börtönbüntetést kimondó ítéletének a kihirdetésén van jelen, a parlamentben a legfőbb ügyészen kérik számon ellenzéki képviselők, miért nem lép fel határozottabban az ügyészség Varga ügyében. Hegedűs lapunknak akkor megfogalmazta azt is, amin - más formában ugyan - Horányi Miklós is meditálni szokott: az ügyészségnek határozottabban kellene képviselnie egy-egy döntése szakmai hátterét, mert - a védőkkel és a vádlottakkal szemben - az ügyészség a törvény értelmében nem teheti közzé álláspontját folyamatban lévő ügyről. (Lásd: Függő játszma, Magyar Narancs, 2001. november 22.) Hegedűs értesüléseink szerint komoly fejmosást kapott már november közepén is, amikor főnökei megkérdezése nélkül akarta elérni egy tévés nyilatkozatával, hogy kapjon pluszpénzt az ügyészség a nyomozó hatóságok által összegyűjtött információkat kezelő egységes bűnügyi nyilvántartási rendszer fejlesztésére. (E szervek között oly lassú az információáramlás, hogy az gátolja a bűnözők gyors kézrekerítését.)
Hegedűs vezetői kinevezését a decemberi nyilatkozat aláírása miatt vonták vissza. Még akkor is, ha "nyilatkozata egy részében éppen az elmúlt időszakban tapasztalt, politikai szempontok alapján a legfőbb ügyész személyét támadó interpellációk ellen emelt szót, az ügyészség függetlenségére hivatkozva" - áll a Legfőbb Ügyészség (LÜ) december 27-i közleményében. Ez az LÜ szerint nem felmentés: egy ügyésznek tartózkodnia kell a politikával összefüggésbe hozható nyilatkozatoktól.
Kérdés persze, hogy a 900 tagot tömörítő érdekképviselet vezetője elláthatta volna-e felelősen teendőit, ha a legfőbb ügyészségi verdikt szellemében jár el. Mi a helyes eljárás, ha a munkája során azt tapasztalja, hogy kellenne a beígért fejlesztésekhez szükséges pénz, és mondjuk az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokra felhatalmazást is kap. Ezek az üzenetek ugyanis óhatatlanul a politikához szólnak: az ügyészségi költségvetést a kormány javaslataként politikusok (miniszterek, képviselők) formálják és fogadják el. Egyébként ezen az alapon (hogy ti. politikával "még érintőlegesen sem" foglalkozhat kijelentéseiben egy ügyész) maga Polt Péter sem kifogásolhatná azt, ha az Országgyűlés megkurtítaná az ügyészségek költségvetését. Még akkor sem, ha az ügyészség hivatalos álláspontjának képviseletére egyedül ő jogosult.
Megnyugtató ugyanakkor, hogy az LÜ szerint "sem az interpellációk, sem más véleménynyilvánítás vagy cselekedet az ügyészség függetlenségét (...) nem ingatta és nem ingatja meg". Polt Pétert eddig tizenötször interpellálták: legtöbbször a Schlecht-ügy, de ezenkívül a Medgyessy-, sőt a Csurka-ügy miatt is, s noha eddig mindig elfogadta a többség a választ, kétségtelen, hogy szakmai érvekkel kellett politikai támadásokra válaszolnia. Ez azonban annak ellenére sem kifogásolható gyakorlat - hiszen éppen ilyenkor kap lehetőséget a legfőbb ügyész a döntések szakmai hátterének kifejtésére -, hogy például az előző legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán többször egyértelműen megfogalmazta: végiggondolatlannak tartja a legfőbb ügyész interpellálhatóságát, mert az szándéka ellenére politikai vitába sodorja őt.
Nem tudni, a leváltásban szerepet játszott-e az a tény, hogy Hegedűs csak akkor mutatta meg, mit írt alá az ügyvédekkel közösen, amikor már kiment a szöveg az MTI-nek. Az sem világos, hogy a legfőbb ügyész mit gondol a nyilatkozat tartalmáról. Sőt az sem egyértelmű, hogy maga Hegedűs minek tulajdonítja leváltását, hiszen hallgatásba burkolózik. A Narancsnak az ügyészt jól ismerők azt mondták, hogy amíg politizálással "gyanúsítják", addig kerülni is fogja a nyilvánosságot.
Múlt pénteken Polt Péter két napilapnak is nyilatkozott az ügyről, ám mindkét interjúban kerülte azt, hogy a közlemény tartalmáról - arról tehát, hogy veszélyeztetett-e az igazságszolgáltatás függetlensége (vagy e függetlenség látszata) Magyarországon - véleményt mondjon.
