Gulyás: Az oltási könyv fontos okirat lesz a tömeges oltás után

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. december 22.

Belpol

Szenteste biztosítani akarták a részvételt az éjféli miséken is.

December 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását, pillanatnyilag 5500 vakcina érkezése biztos az EU-ból, de az azt követő napokban újabb szállítmányok várhatók - közölte keddi online sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Megismételte, hogy az oltásban a koronavírus-megbetegedetteket ellátó kórházak intenzív osztályán dolgozók élveznek elsőbbséget, és hogy a kormány minden oltóanyaggyártóval tárgyal, így Kínával és Oroszországgal is. Reméli, ha a kínai vakcinát engedélyezik, onnan is jelentős szállítmányok jöhetnek.

Azt is mondta, hogy

egyértelmű fordulat következett be a koronavírus-fertőzés hazai terjedésében, úgy tűnik, Magyarország túl van a járvány második hullámának csúcspontján a fertőzéseket tekintve.

Reményét fejezte ki, hogy 7-10 nappal az elhalálozások száma is követni fogja a fertőzöttek számában bekövetkezett csökkenést.

Közölte azt is, hogy az új vírusvariáns miatt Magyarország semmilyen személyszállító repülőgépet nem fogad Nagy-Britanniából, hasonlóan az EU-tagállamok többségéhez.

A kormányszóvivő kérdésre azt mondta, a kabinet január 2-3. között önkéntes és ingyenes tesztelést biztosít az óvodai és iskolai dolgozóknak, akik december 23-30. között foglalhatnak online időpontokat. A tesztelést a kormányhivatalok végzik, 99 helyszínen - tette hozzá.

Gulyás azt közölte, a kormány "a józan ész és a méltányosság elve alapján" döntött a szentestére vonatkozó enyhítésről. Megjegyezte,

a kijárási tilalom egy alkalomra szóló felfüggesztése nem növeli érdemben a kockázatokat, emellett biztosítani akarták a részvételt az éjféli miséken is.

Gulyás Gergely emlékeztetett, a jelenlegi veszélyhelyzet február 7-én jár le, meghosszabbításáról pedig 15 napra szólóan a kormány, azt követően pedig az Országgyűlés dönthet majd.

Azt is mondta, a járványnak akkor lesz vége, ha az oltóanyag rendelkezésre áll - erősítette meg a miniszter, hozzátéve, a kormány 16 millió adag oltóanyagot kötött le az Európai Unión keresztül, ami 8 millió ember beoltásához elegendő, a társadalom 60-65 százalékának beoltásával pedig már elérhető az úgynevezett "nyájimmunitás".

Arra a kérdésre, a kormány lehetségesnek tartja-e, hogy különbséget tegyenek azok között, akik beoltatták magukat és akik nem, azt felelte:

szinte biztosan lesznek ilyen szabályok, például a légitársaságoknál. Úgy fogalmazott, az oltási könyv - az útlevél és a személyi igazolvány mellett - fontos okirat lesz a tömeges oltás után.

Azzal kapcsolatban, hogy január 11. után is marad-e a középiskolákban a digitális tanrend, a miniszter azt felelte: az operatív törzs dönt majd erről.

A kormány - az önkormányzatok által kritizált gazdaságvédelmi intézkedéseiről azt mondta, azt szolgálják, hogy a következő nehéz hónapokat a vállalkozások és a családok túl tudják élni, és szerinte ezek alkalmasak is arra, hogy a nehéz helyzetben lévők pluszforráshoz jussanak. Hozzátette, a döntés, hogy 2021. június 30-áig a jelenlegi feltételekkel meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, vagyis aki 2020. március 18-a előtt vett fel hitelt, annak van lehetősége a fizetési kötelezettség felfüggesztésére.

Az iparűzési adó csökkentéséről azt mondta, szerinte a kormány döntése 150 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál, ezért az önkormányzatok 2017-es, 2018-as szinten részesülnek az iparűzési adóból, azaz a 2011-es állapotokhoz képest így is több mint 50 százalékkal nagyobb lesz a bevételük.

Jelezte: a 25 ezer fő alatti önkormányzatoknál automatikus lesz a kompenzáció, a nagyobb településeken "nyitottak a tárgyalásra". Azt mondta, közös érdek az önkormányzatok működőképessége, és jó lenne, ha a viták nem kizárólag pártpolitikai vonalak mentén zajlanának. 

Azt is mondta, hogy pártpolitikai vitákat lát az iparűzési adó felének elengedése ügyében, szerinte ugyanis, ha a jobboldali polgármesterek képesek kezelni a helyzetet, akkor a baloldaliaknak is meg kell tudniuk oldani ugyanezt. Szerinte Budapest a legtöbb tartalékkal rendelkező, leggazdagabb önkormányzat, ezért itt lehet a legkönnyebben kigazdálkodni a bevételkiesést. Hozzátette, szerinte a kormány nem vesz el olyan sokat Budapesttől, amennyit az ellenzék állít, legfeljebb néhány tízmilliárd forintot - mondta Gulyás Gergely, aki közölte azt is, a főváros helyi iparűzési adóbevétele 2011-ben 182 milliárd forint volt, tavaly pedig már 294 milliárd forint.

Gulyás kommentálta az ellenzéki összefogást is, szerinte az "elvtelenség koalíciója" jött létre az ellenzéki oldalon, mert a formálódó összefogásban alig vesz részt olyan párt, amely korábban ne zárta volna ki kategórikusan a másikkal való együttműködést. Példaként említette a Jobbikot, amely kifejezetten Gyurcsány Ferenccel szemben jött létre, most pedig az "ő kenyerét eszik" és szerinte ugyanez igaz a Momentumra is. Azt mondta, a "szélsőjobboldaltól a szélsőbaloldalig" tartó koalíció szerinte nyilvánvalóan alkalmatlan az ország kormányzására, egyetlen közös céljuk a hatalom megszerzése. Gulyás Gergely szerint az ellenzéki együttműködésnek semmilyen elvi alapja nincs, a kormány minden eredményének elutasítása pedig aligha lehet sikeres, ezért hatalomra kerülésüknek az ország inná meg a levét.

Hozzátette, szerinte legfeljebb viccként értékelhető, hogy a "rablóprivatizáció" idején "pártállami kapcsolatait latba vetve" multimilliárdossá vált Gyurcsány Ferencnek, a magyar politika "legkorruptabb figurájának" listájára csak a korrupcióval szembeni fellépést hangoztatva lehet felkerülni. Gulyás Gergely szerint ez ahhoz hasonlítható, mintha a rabló a magántulajdon szentségét hirdetné a "rabolt holmi tetején".

 

Gulyás Gergely közölte, a kormány január-március között több ezer milliárd forint értékében ír ki uniós pályázatokat, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások tőkéhez jussanak egy gazdaságilag nehéz időszakban, és így munkahelyeket tudjanak megőrizni, illetve létrehozni. A kabinet reményei szerint mindez ahhoz is hozzájárul, hogy 2021-ben "kézzelfogható" legyen a gazdasági növekedés - mondta.

A Norvég Alappal kapcsolatos kérdésre a miniszter azt mondta: a kormány örül, hogy hat-hét évnyi vita után sikerült megállapodni Norvégiával az alap forrásainak elosztásáról, így a pályázatok kiírása, elbírálása és az összesen 214 millió euró kiosztása a két ország jelöltjeiből álló, közösen létrehozott civil alap segítségével történik majd.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e bármilyen lépést a külföldi tulajdonú kiskereskedelmi láncok ellen, azt válaszolta: nincs ilyen tervük. 

Figyelmébe ajánljuk