Az utóbbi években feltárt kartellügyek leginkább a versenyhatóság határozatainak kihirdetéséig tarthattak számot közérdeklődésre. Pedig az érintett cégeknek még hosszú ideig nem kell a következményekkel számolniuk, és a jogorvoslati lehetőségek miatt a bírságok kifizetése is évekig húzódik.
A feltárt versenykorlátozó megállapodások közül a közbeszerzéseken nyertes vállalkozások és konkurenciáik összejátszása okozza a legnagyobb kárt. Ennek oka egyrészt a közbeszerzések hatalmas (és növekvő) volumene, másrészt, hogy ezek a cégek az ármegállapodásokkal, piacfelosztással vagy a kockázataik csökkentésével lényegében minden adófizetőtől lopnak. E tényre reflektált a versenytörvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény) 2001-es módosítása, és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is ekkor állította fel a szervezetileg elkülönülő kartellcsoportját. A hajnali rajtaütések során lefoglalt iratok, számítógépek vagy akár kézzel írt feljegyzések, naplóbejegyzések és a tanúvallomások alapján több mint harminc eljárást indítottak, melyek legtöbbször horribilis bírság megállapításával végződtek. A kartellügyek főszereplői általában építőipari (épület- és útépítő) cégek, ami nem meglepő: a közbeszerzések éves toplistáit is ők vezetik.
Elszórakozgatnak
Valamennyi ügyet tekintve a morcos érintettek a GVH elmarasztaló határozatainak átlagban a felét támadják meg a bíróságon, zömében hiába: az eddigi 282 felülvizsgálati kérelemből 195-öt bíráltak el jogerősen, ebből 15 esetben változtatták meg a jogalapot, további 14 esetben mérsékelték a bírság összegét. A feltárt építő-ipari kartelleknél más a helyzet: az összejátszáson kapottak kivétel nélkül a bírósághoz fordultak a határozat hatályon kívül helyezésének reményében. Bár a részletes indoklást még nem kapták kézhez, nyilatkozataik alapján nem terveznek mást a legutóbb lebukott útépítő cégek sem (lásd a Bevált gyakorlat című keretes írást). A bírságok nagyságrendje miatt megéri próbálkozni: lehet, hogy tényleg ártatlanok, vagy nem azok, viszont talán a bíróság kevésnek találja a GVH bizonyítékait; a perköltség és az illetékek néhány százezres összege, de még a neves ügyvédi irodák többmilliós díja is eltörpül a több százmilliós, esetenként milliárdos bírság mellett. A bizonyítékok pedig a szokásosnál könnyebben támad-hatóak: legtöbbször közvetettek, a kartell lényegéből adódóan nincsenek aláírt megállapodások, szerződések. Az építőipari ügyek lezárásáról egyelőre nincsenek statisz-tikai adatok, ítélet még csak egy ügyben született: a nyugdíjbiztosító Fiumei úti székházát felújító vállalkozásokra szabtak ki összesen 590 millió forintnyi büntetést; az első-fokú döntés értelmében a jogsértés ugyan megállapítható, de a GVH-nak új eljárást kell folytatnia - ez ellen viszont a hivatal fellebbezett.
Mindez alapesetben nem befolyásolná a bírságok kifizetését, hiszen arra a felülvizsgálati kérelemnek halasztó hatálya nincsen. Ez tulajdonképpen a versenytörvény specialitása, aminek az azonnali teljesítéshez fűződő közérdeken kívül az az oka, hogy a megbírságolt vállalkozások hajlamosak a szorult helyzetet megszűnéssel, felszívódással kezelni. A megbírságoltak egytől egyig kihasználják a pol-gári perrendtartásról szóló törvény azon passzusát, mely szerint a közigazgatási határozat végrehajtá-sát a bíróság az eljárás során bár-mikor felfüggesztheti, a döntésre a kereset beérkezése után nyolc napja van. Ez a végzés határoz arról, hogy az elmarasztalt cégek végül is rövid időn belül fizetnek-e, vagy az ügy érdemi részét lezáró jogerős ítélet megszületésekor, azaz kellően sok jogorvoslati lépcsőfok igénybevétele - és a számukra kedvezőtlen végső verdikt - esetén csak öt-hat év múlva. Próbálkozni megint csak érdemes: az egyik oldalon ismét a felmerülő (elsősorban az ügyvédi) költségek állnak, a másikon az egyelőre elmaradt presztízsveszteség, esetleg a menedzsment felelősségének elodázása. Arról nem is beszélve, hogy ha évekkel később mégis fizetni kell, addigra a bírság a jegybanki alapkamattal megnövekszik ugyan, de azt az összeget az üzleti életben annál jobban is lehet fialtatni.
Olyannyira kellemetlen az azonnali fizetés, hogy tavaly a versenytörvény ezen pontja ellen alkotmánybírósági beadvány is érkezett (az Alkotmánybíróság példás szokásához híven nem árulja el, hogy ki a beterjesztő, mire hivatkozik, és hogy mikor tárgyalják az ügyet). Egyébként egy határozat jogszerűtlenségének beigazolódásakor a GVH-nak a bírságot a jegybanki alapkamat kétszeresével együtt kell visszautalnia. Néha ez is előfordul, például a legendás kávékartellügyben, amely tíz év alatt kétszer futott végig a teljes bírósági hierarchián, majd a versenyhatározat negligálásával végződött.
A Fővárosi Bíróság (FB) a bírságot kiszabó határozat végrehajtásának felfüggesztésekor a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának állásfoglalására támaszkodhat. E szerint felfüggesztésre akkor van mód, ha a végrehajthatóvá nyilvánítás jogszabályt sért, ha a felfüggesztést különösen méltánylást érdemlő vagy egyéb jelentős körülmények indokolják, illetve ha a végrehajtás a fél számára súlyos hátrányt elő-idéző következményekkel járhat. Összességében a felgöngyölített építőipari kartellek kevesebb mint a felénél döntött az FB a bírságfizetés felfüggesztése mellett, de még így is mintegy 10 milliárd forint különbség van a határozattal megállapított és a befizetett bírságok összege között. Kétségtelen ugyanakkor - mivel az azonnali végrehajthatóság csak 2001 óta szerepel a versenytörvényben, tehát a felfüggesztési kereset is azóta lett divat -, hogy a bírósági gyakorlat mostanra kezd kialakulni. Született már olyan döntés, amelynek alapján arra lehet következtetni, hogy a végrehajtás jogszabálysértő voltára a következőkben már nem célszerű hivatkozni, az azonnali fizetést ugyanis maga a versenytörvény írja elő. Szintén kimondatott, hogy a felfüggesztés eldöntéséhez szükséges tényeket a megbírságoltnak kell bizonyítania; a bírság nagysága önmagában nem kifogás, vagyoni helyzetet igazoló iratokat kell mutatni, valamint indokolni szükséges. Az iratok hiányos csatolása kapásból a kérelem elutasításával jár, és elég sovány érv súlyos hátrányt előidéző következménynek beállítani azt, hogy azonos tevékenységet folytatnak a versenytársak is. Kár, hogy a lefüleltek tréfás kifogásait ennyi időbe telt semlegesíteni, de a lényeg, hogy a bíróságok egyre kevésbé fogékonyak mindenféle absztrakt veszély belengetésére, és a felfüggesztés indokául a vagyoni helyzet elemzésére alkalmas iratokra kíváncsiak (mert amúgy nem az enyveskezű vállalkozások földbe döngölése a cél, hanem az elrettentés).
A tendencia örvendetes, de a korábbi ügyek toporogni látszanak. A versenyhivatal történetének rekordbírságát kiérdemlő autópálya-építő cégek ügye sem akar tisztázódni; több mint egy évvel a határozat kihirdetése után még a bírság felfüggesztéséről sincs döntés, nemhogy az érdemi részről.
A legzsírosabb
A GVH az M3-ast, M7-est és M70-est építő cégekre - Strabag Rt., Betonút Rt., Hídépítő Rt., Egút Rt., Debmút Rt. - tavaly júliusban vetett ki összesen 7 milliárdos versenyfelügyeleti bírságot (lásd: Küzdelem az árral, Magyar Narancs, 2004. július 29.). A Fővárosi Bíróság a határozat végrehajtását felfüggesztette, mondván, hogy különben felmerül a "nemzetgazdaság egészét érintő autópálya-építés tervezett ütemű megvalósításának veszélye". Ezt az aggályt csak megalapozott érvekkel lehetne elvetni, olyanok meg nem állnak rendelkezésre, másfelől a cégek hosszabb távon lekötött kapacitásai valószínűtlenné teszik a "fizetés nélküli távozásukat" (lásd: Kímélő üzemmód, Magyar Narancs, 2004. október 14.). A hivatal fellebbezett, és mivel a másodfokon eljáró bíróságot határidő már nem köti, idén március 10-ig kellett várni a végzésre. A Fővárosi Ítélőtáblának végül volt füle a GVH érveire, és eljárási szabálysértést is talált, ezért a döntést hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróságot új határozat meghozatalára utasította. Megállapította ugyanis, hogy 30 millió forintos pénzbeli követelés fölött nem járhatott volna el egyes bíró, hanem három bíróból álló tanácsot kellett volna alakítani. Ugyanakkor kimondta: az új eljárásban a cégek működését (hogy ti. tényleg tönkremennek-e az éves árbevételük öt százalékát kitevő bírság kiköhögésekor) külön-külön kell vizsgálni, ha kell, szakértő kirendelésével. A végzés március 23-án visszakerült az FB-hez, a tárgyalást november 7-re tűzték ki. A felperesek tehát jól kalkuláltak, amikor a saját szempontjukból kedvező helyzetet a bíróság rendkívül vontatott ügymenetének kihasználásában fedezték fel. Az FB-n egyébként mindössze négy bíró foglalkozik versenyjoggal és amellett más jogterületekkel is; személyenként átlagban kétszáz folyamatban lévő ügyük van.
A versenykorlátozó megállapodások által okozott elképesztő károkra tekintettel nemrégiben jogszabályi változások is történtek. A GVH 2003-ban meghirdetett engedékenységi politikájának (amelyik kartellező vállalkozás első-ként dobja fel a társait, vagy a már megindított eljárásban perdöntő bizonyítékokkal szolgál, az men-tesül a bírság alól) egyik komoly gátja volt, hogy akiről bebizonyosodott a jogszabálysértés, azt a közbeszerzésekből öt évig kizárhatták. A közbeszerzési törvény november 1-jétől hatályos módosításával ez csak arra vonatkozik, akire bírságot is kiszabtak. Ugyanakkor a büntető törvénykönyv szeptember 1-je óta a kartellben részt vevő személyeket öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A szigorú szankciónak lehet visszatartó hatása, de egyelőre nem tudni, milyen összhang alakul majd ki a versenyfelügyeleti eljárással (ha párhuzamosan folynak, az engedékenységi politika például értelmét veszti); a GVH mindenesetre nem juthat hozzá a rendőrségi iratokhoz.
A GVH versenytanácsának szeptember 16-án kihirdetett határozata nyolc útépítő cégre vetett ki összesen 593,9 millió forintos bírságot - a jogsértéssel érintett útfelújítások összértéke 5,8 milliárd forint volt. Megállapította, hogy a vállalkozások a fővárosi önkormányzat 2001-ben kiírt 11 nyílt közbeszerzési eljárásából kilencben, a 2002-es 33 felújítási projektnek a harmadában egyeztettek. A cégek rögzítették, hogy az egyes pályázatokat melyikük nyeri, illetve a nyertesek a többieket alvállalkozóként vonják be, melyre a hivatal két vállalkozás igazgatósági tagjának személyes feljegyzéseiből és nyilatkozataiból következtetett. A megbírságolt pályázók: Betonút, Strabag, Egút, Alterra, Hídépítő, Mélyépítő, Mota, Swietelsky. Egy héttel később újra eredményt hirdetett a versenytanács: az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság által kiírt 2001-es és 2002-es közbeszerzési pályázatokon részt vevő 14 vállalkozást bírságolta meg összesen több mint 1,3 milliárd forintra. A bevezető, elkerülő és összekötő utakat 13,7 milliárd forint értékben építő társaságok szokás szerint rögzítették, hogy ki mit nyer meg, ki kinek lesz az alvállalkozója és mennyiért. Mindezt az ajánlatok megtétele előtti találkozóikon bonyolították, melyről személyes feljegyzések, nyilatkozatok maradtak fenn. A jogsértő pályázók között az Alterra kivételével szerepel valamennyi fővárosi kartellező, a többi szereplő: Debmút, Adeptus, Hódmezővásárhelyi Útépítő, Hoffmann, MÁV Hídépítő, Vakond, Vegyépszer.
