Magyar Narancs: A nyolcvanas években úgy balanszíroztak a punkzenekarok, hogy azért kimondják a frankót, de becsomagolva. A CPg-nél szerintem nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb akciócsoporttá vagy terrorszervezetté kell alakulnia, hisz szövegben már tovább nem lehetett menni. Mit gondoltatok, hova fejlődik ez a dolog?
Güzü: Én disszidálni akartam, konkrétan ez volt a végső tervem, mert más nem nagyon látszódott. Mi azt hittük, hogy nyíltan egyetlenegy szövegünk se volt... Mikor Béla azt a sort énekelte, hogy a kommunistákat föl kell akasztani, akkor mi magunk is mondtuk neki, hogy ezt ne, Béla, azért vigyázzál. De a többiről mi azt gondoltuk, hogy kétértelműnek még elmegy (nevet), nem annyira nyílt. Nem gondoltuk, hogy annyira szem előtt vagyunk itt, Pesten. Ha szóltak a koncerten, hogy jönnek a rendőrök, a nyomingerek a bulin, akkor... akkor is elénekeltük (röhög) ugyanazokat a számokat.
MN: Miben láttátok a kiutat?
Takony: Akkor már elkezdtünk másféle zenéken gondolkozni.
Güzü: Volt egy stratégiánk, hogy belőlünk hogyan lesz híres zenekar. Botrányokon keresztül. Ez egy ilyen ellenstratégia volt, hogy nekimegyünk fejjel a problémáknak. Aztán gondoltuk, hogy majd a jugó rádión keresztül, hogy lesz rádiófelvételünk, aztán lemezünk is lesz, de aztán nem lett ebből semmi.
Kutyás: Valami slágerlistás izénk volt. Küldtem ki kazettát.
Güzü: Egy slágerlistára följutottunk, de nem gondoltunk bele, a karrierünk hogy fog alakulni. Valami ködös elképzelésünk volt, és játszottunk. Ez így nézett ki.
Takony: A vége felé, ´83 körül már untuk ezt a zenét. Nem emlékeztek rá?
Kutyás: Azért játszottunk mackógatyában.
Takony: Mackónadrágos fellépés volt Makón, meg elkezdtünk tök más zenét csinálni, ilyen dzsungelzenét.
Güzü: A punk megdöglött.
Takony: Igen.
Güzü: Meg is mondtuk, hogy szerintünk a punk megdöglött. A Kozák téri Ifjúsági Házban már verekedés folyt a ruha miatt, hogy valakinek bőrdzsekije vagy műbőr dzsekije volt. Kifutott. Akkor már négy éve játszottunk, és négy év az, ameddig egy zenekar üt, utána be szokott a dolog fulladni.
MN: Aztán ez a karrier nem alakult ki igazán. Volt benne egy enyhe törés. Most olvastam a vádiratot, elég szórakoztató. Kikértétek-e az anyagotokat a Történeti Hivataltól?
Güzü: Ki. Az első körben nem találtak, csak a Krassó iratai között tíz lapot, tehát egy nevetséges valami érkezett. Akkor írták, hogy van még tíz lap, de az még mindig titkos. Én nem is tudtam, hogy ami a Történeti Hivatalban van, az lehet még mindig titkos, és hogy azt majd leminősíttetik a belügyminiszterrel, hogy ne legyen titkos. Ez meg is történt, és akkor még kiküldtek húsz lapot körülbelül. Na az már jobb volt valamivel, és később megtalálták az én eredeti dossziémat, amiben Tiszavirág fedőnéven futottam, és írták, hogy küldenek még, és abban már minden benne lesz. Idáig olyan 24-25 oldalnyi cucc van. Nagyon érdekes különben, mert amikor le akartam lépni, és a Krassó felajánlotta, hogy tud nekem útlevelet szerezni, arról is tudtak. Tehát ha én akkor belemegyek, hogy szerezzen nekem útlevelet, akkor még ültem volna két-három év pluszt rá.
MN: Volt besúgótok?
Güzü: Biztos, hogy volt, mert olyan dolgokról tudtak, amik teljesen bizalmas baráti körben hangzottak el.
MN: Megpróbáltátok megtudni, ki az?
Güzü: Próbálkoztunk. Van ilyen technika, hogy álhíreket kell terjeszteni a csoport bizonyos részeinek, és megnézni, hogy mi jut ki ebből. Én ezen gondolkoztam, hogy kinek mit kéne mondani, és aztán leírni, de aztán nem mentem utána.
MN: És most, utólag?
Güzü: Nem érdekel. Az benne volt az iratokban, hogy a csirkebuliról (csirkedarabolás a színpadon - a szerk.) az ott lévő ügynökük felvételeket készített: fényképeket és hangfelvételt. A csirkebuliról ketten csináltak fényképeket, a Bánkúti fotós meg az a szakállas, aki a Bánkúti fényképein látszik, de annak a nevét soha ki nem derítettük.
MN: Kaptatok valami kártérítést a börtönért?
Güzü: Automatice küldték.
Takony: Jött az Országgyűlés bocsánatkérő levele, és midenkinek a határozat, hogy semmis az ítélet, és bizonyos mértékű kártérítést fogadjunk el.
Güzü: Tizenegyezer forinttal számolták havonta, és akkor amennyit ültünk, azt beszorozták. Olyan kétszáz- ezer forintot adtak mindenkinek körülbelül.
Takony: Én járadékot kapok.
MN: A börtönben együtt voltatok nagyjából?
Haska Béla: Együtt voltunk, egy folyosón. Én voltam külön, a Güzü meg a Kutyi volt egy zárkában egy darabig. A Kozma utcában voltunk, Kőbányán. Ott van börtönszárny és fegyházszárny, mi pedig a börtönösök közt voltunk, a közbűntényesekkel. Annyi volt a megkülönböztetés, hogy nekünk a kartonunkon volt egy piros P betű.
MN: Hogy punkok?
Haska Béla: Nem. (Kuncogás.) Az, hogy politikai. Akik politikai dolgok miatt voltak elítélve, azok egy zárkában voltak. Nem tudom, három vagy négy zárka volt, három vagy négy fővel, a többiek pedig körben mind közbűntényesek voltak.
MN: Mivel ment el az idő?
Haska Béla: Munkával. Ilyen bőr bababútort készítettünk, bébikompot, azaz járókát, aztán volt könyvespolc, azt úgy hívták, hogy gúla. Meghozták darabban az árut, és polírozgatni kellett, meg méretre szabni, össze kellett ragasztgatni.
MN: Lehetett gyúrni...
Güzü: Kutya gyúrt.
Kutyás: Ja, gyúrogattam, sakkoztam.
Güzü: Mutasd meg magad!
(Kutyás megmutatja.)
Haska Béla: A gyúrás abból állt, hogy vizeskannában mindennap föl kellett vinni tíz vagy húsz liter vizet. Abban lehetett mosogatnod meg elvégezni a dolgaidat. Volt benn a zárkában egy vécé, de jobb nem beszélni róla. Ezt a kannát emelgette, vagy fekfőtámaszt csinált, vagy az ágyra hátratámaszkodva toloncot csinált, aki gyúrni akart.
Kutyás: Tolonc, tényleg!
Haska Béla: Úgy hívták, hogy tolonc. Támaszkodni kellett, és akkor nyújtott lábbal... Olyan, mint a fekvőtámasz, csak fordítva. Ilyeneket csináltak. Nagyon szép emberek kerekedtek ki belőle, ilyen vállakkal (széleset mutat) és ilyen lábakkal (a kisujját mutatja) jöttek ki, akik régóta csinálták. Nagyon szépek voltak. Ezért nem is volt érdemes csinálni.
Szórakozás az annyi volt, hogy havonta egyszer, ha kiérdemelte a zárka, akkor jött a kis írnok, és hozta a Junoszty tévét, és egy hétig lehetett nézni este 6 órától 9 óráig.
Güzü: Szar tévék voltak, futottak, homályosak voltak.
Kutyás: A híreket nem lehetett megnézni.
Haska Béla: Ja, meg a rádió szólt.
Güzü: Iszonyú hangerővel nyomták az agyadat.
Kutyás: Levettük a drótot róla, és vizes szivacsba dugtuk, akkor lehalkult az egész. Ez volt a potméter.
MN: Terveztétek, hogy mi lesz, ha kijöttök? Mi járt a fejetekben?
Haska Béla: Minél hamarabb kijönni. Hogy utána... így nem tervezgettem.
MN: Tizenkilenc-huszonegy évesek voltatok, és nem terveztetek börtönkarriert. Mennyire buktatok ki tőle?
Haska Béla: Ha külsőleg nem is látszott, de mindenkit megviselt.
Kutyás: Én pszichológushoz jártam, bekattantam, olyan paráim voltak, hogy nem mertem otthon beszélgetni a haverokkal, hogy lehallgatnak, meg nem mertem gondolkodni, hogy biztos azt is lehallgatják, szóval elég szar volt, de aztán tíz év múlva már teljesen jól éreztem magam. (Visszafogott kacaj.)
MN: Mit csináltál addig, míg nem beszélgettél és nem gondolkodtál?
Kutyás: Zenéltem. Először együtt próbálkoztunk a Takonnyal, de nem találtuk meg egymást. Aztán jött a Boldog Idők nevű ska-zenekar. Az jó volt, az tetszett.
Güzü: Én készültem bent, hogy elmenjek, tanultam németül, és rám is állítottak egy arcot, egy fiatal gyereket. Berakták a zárkámba egy hónapra. Össze is barátkoztam vele, és konkrétan faggatott, hogy mit akarok majd csinálni. Mondtam, hogy disszidálni akarok. És hogy hogy? Mondtam neki, hogy majd elmegyek a Villányi hegyre, és sárkányrepülővel ki fogok repülni Jugoszláviába. Ezt biztos föl is írták valahova. De nem mentem el oda, hanem egy könnyebb módszerrel, útlevél-hamisítással mentem ki.
MN: Egyszerre jöttetek ki a börtönből?
Güzü: Egyformát kaptunk, mindenki két évet, és másfelet ült le.
Kutyás: Te később jöttél ki.
Güzü: Mert én később vonultam be. Én nem vonultam be, hanem elkaptak. Abban reménykedtem, hogy amnesztiát fogunk kapni, és tényleg volt egy amnesztia a következő év márciusában, de nem vonatkozott a politikaiakra. Szoptatós anyákat és hetven éven felüli öregeket engedtek el.
MN: Nem voltál előzetesben?
Güzü: Voltam, de az ítélet után elengedtek, és aztán nem vonultam be letölteni. Bujkáltam, de nem sokáig húztam. Egy hónapig körülbelül.
MN: Mit csináltál, amikor kijöttél?
Güzü: Ablaktisztítónak jelentkeztem, de onnan kirúgtak, mert az erkölcsi bizonyítványomból kiderült, hogy priuszom van, és az ablaktisztításhoz kellett az erkölcsi, mert a vizet az üzletek raktárából kellett hozni, és oda ilyet nem engedhettek. Aztán az utolsó fél évben én már szerveztem a disszidálásomat.
Kutyás: Én elmentem szobafestőnek egy darabig, utána ékszerész lettem. Azóta azt csinálom.
Haska Béla: Mint köztudott, én fiatalkoromban néptáncoltam, és amikor kijöttem, megkerestem azokat az embereket, akikkel egy csoportban táncoltam. Táncoltam vagy három-négy hónapot, de az már nem volt az igazi, mert onnan is kirugdosták az embereket, vagy elmentek, megnősültek, férjhez mentek. Teljesen kicserélődött a brigád. Ehelyezkedtem egy cégnél, és azóta is ugyanazt a munkát csinálom, italnagykerben dolgozom. Megnősültem, van három gyerek.
MN: Hogyan vizsgáztak a barátok a per alatt és utána?
Güzü: A tárgyaláson megpróbálták az összes haverunkat úgy belerángatni a dologba, hogy mi vesszünk össze. Tizenvalahány tanú volt a baráti körből, és mindenkiből kicsikartak a rendőrségen a CPg-ről valamiféle vallomást. Megfenyegették vagy befolyásolták őket oly módon, hogy valamit mondjanak, ami terhelő lehet egy kicsit ránk, és akkor a tárgyalásra beidézték ezeket az embereket, és ott a fejükre olvasták ezt, hogy erre mi mit szólunk. Hogy ha kimegyünk, meglegyen az ok a haragra.
MN: Tartottátok a kapcsolatot egymással a börtön után?
Güzü: Ritkábban, alkalomszerűen találkoztunk, beszélgettünk egyet, de nem jártunk közös társaságba.
MN: A CPg-film hozott benneteket újra össze.
Güzü: Hát most elkezdtünk játszani, és belekóstoltunk abba, hogy milyen húsz év múlva ugyanazokkal a számokkal menni, hát teljesen más, mint amikor régen játszottunk, meggyőződésből nekiálltunk a dolgoknak. Most nem tudom, mi ez. Talán nosztalgia, de nagyon furcsa, én nem tudom, de olyan, mint amikor egy öregember mondja a saját mondókáját, már mindig ugyanarról beszél. Valami hasonló.
MN: De írtatok új számokat.
Güzü: Ja, rutinból vakarásztunk, elővettük a riffeket, a sablonokat, de már nem úgy, mint régen. Azért még lehet, hogy lesz belőle valami, én nem temetném el az egészet.
Para-Kovács Imre
Hőstörténet
1980. Megalakulás: kisebb kitérők után "Güzü" Zoltán - szólógitár, "Takony" Zoltán - basszusgitár, "Kutyás" Zoltán - dob, Haska Béla - ének
1981. Botrányok Szegeden és környékén
1982. Botrányok Szegeden és környékén
1983. Botrányok Szegeden, Budapesten és környékén
1984. Jogerős ítélet
1986. Szabadulás, Güzü disszidál
1987-2000. Nem történik semmi különös
2000. Elkészül a Pol Pot megye punkjai című film (rendező: Kövesdy Róbert); a CPg újra koncertezik
