Aszód, Balassagyarmat, Fót, Gödöllő, Kerepes, Nagymaros, Rétság, Vác, Veresegyház – e településeken 2010-től lakossági hulladéklerakó udvaroknak kellene működniük egy európai uniós finanszírozású hulladékgazdálkodási projekt részeként. A 24 millió eurós (több mint 7 milliárd forint) költségvetésű Zöld Híd program azonban 2012-ben úgy zárt, és idén nyáron a projekt lefuttatására megszabott öt év is úgy ért véget, hogy a vállalt kilenc hulladékudvarból használatba egyet sem adtak át, sőt, hét esetében nem jutottak tovább a félkész állapotnál sem.
Ez utóbbiak 2012 óta készültségi állapotba kerültek, a projekt honlapja szerint az engedélyeztetési szakaszban tart az ügyük. A lerakók területeit körbekerítették, lebetonozták, látni csatornakiállást meg égre meredő elektromos kábelt, és kandelábereket is állítottak. Kerepesen, ahol egy sáros dűlőn lehet eljutni a hulladékudvarhoz, vastagon növi be a fű a placcot. Aszódon egy kialakulóban lévő iparterület frissen aszfaltozott telkén a kapcsolószekrény fedlapját is a földre sodorta a szél, Fóton a kerítést és a térfigyelő kamerákat rég ellopták. Fóton se könnyű megközelíteni a hepehupás, gödrös földúton a területet, itt azonban kertvárosi övezet húzódik. Az egyik ott lakó kérdésünkre nem emlékezett, hogy látott volna embert ott az utóbbi öt-hat évben.
A hulladékkezelési projektről öt évvel ezelőtt írtunk először (lásd: Szeméttel szemben, Magyar Narancs, 2012. október 11.). A Zöld Híd Régió (ZHR) Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. a Pest és Nógrád megyei településeken keletkező hulladékot kezeli. A ZHR-t 2010-ben alapította a 110 település által 2004-ben létrehozott Északkelet-Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás (a továbbiakban: Társulás). A projekt 2010-es indulása előtt sok kisebb szolgáltató gyűjtötte a hulladékot a mintegy 300 ezres térségben. A projekt keretében létrehozott nonprofit szolgáltató kezdetben 47 településen komplex jelleggel átvette a hulladékkezelés feladatát; nemcsak begyűjtötték hanem utókezelték és újrahasznosításra előkészítették a hulladékokat. A társulás tagjainak többségében az említett kisebb szolgáltatók maradtak, akik csak beszállítást végeztek a projekt két telephelyére. 2012 óta a rezsicsökkentés, lerakási járulék, az e-útdíj, tranzakciós adó bevezetése azonban tartós veszteséget okozott a rendszernek. Mindezek miatt a szolgáltató cég, a Zöld Híd Régió Nkft. 2 milliárdos hiányt halmozott fel tulajdonosi testülete, az önkormányzati társulás felé, amit nem tudott már továbbgörgetni. A hiány miatt a projekt sem amortizációs, sem fejlesztési keretet nem tudott képezni. Idén áprilistól ezért a Zöld Híd Régió Nkft. helyébe lépő Zöld Híd B. I. G. G. Nkft. lett a szolgáltató. A társulás új nonprofit cége 2017 elejétől már 97 településen nyújt komplex szolgáltatást. Most készült el a projekt hatéves működését átvilágító pénzügyi elemzés, amely feketén-fehéren kimutatta: ha nem lett volna a rezsicsökkentés és az egyéb adójárulékok, a tulajdonos Társulás 990 millió forintos pluszban lenne. A héten a Társulás rendkívüli tanácsülésen dönt arról, hogyan folytatják.
Ötpróba
A hulladékudvar-projekt tervezett költségvetésének 24 millió eurójából az EU 12 milliót biztosított, a magyar állam 9,5 milliót, 2 millió eurót pedig a települések dobtak össze. Ám a megvalósítás a kezdetektől akadályversenynek bizonyult: nyitányként kilenc település megtorpedózta a telephelyek létesítését. 2006-ban aztán a tervet fáradhatatlanul menedzselő gödöllői polgármestert, Gémesi Györgyöt választották a Társulás elnökévé. Föllépésére végül a város tulajdonában lévő, de Kerepeshez tartozó Ökörtelek-völgy fogadta be a hulladékkezelő központot, ezenkívül Nógrádmarcaliban építettek hulladékkezelőt és Vácrátóton hulladékátrakót. Ezek voltak a projekt nagyberuházásai, a kisebbek közé a kilenc darab „A” és „B” típusú hulladékudvar, valamint a szelektív gyűjtőszigetek kialakítása tartozott. A két „A” típusút a nagyobb méret miatt Gödöllő és Vác kapta, a hét kisebb „B” típusút, a kisvárosok.
A Zöld Híd projekt elvben négyszintű, valamennyi hulladékféle begyűjtésére és feldolgozására kiterjedő komplex rendszert alkotott, amelynek fontos részei lettek volna a hulladékudvarok. A program ismertetője szerint „a hulladékudvarok célja, hogy a regionális kezelőközpontok nagy távolsága miatt egy lakóhelyükhöz közeli elhelyezési lehetőséget találjanak. (…)
A szolgáltatás a kommunális hulladékgyűjtési szolgáltatás elválaszthatatlan része, mivel főként azoknak a hulladékfajtáknak az átvételére szakosodott, amelyek a háztartási hulladékgyűjtőkbe nem helyezhetők, illetve a lomtalanítási akciók során nem lettek elszállítva. Veszélyes anyagok kezelésére is megoldást jelentenek a hulladékudvarok”. Ha ez megvalósul, a következő lett volna a folyamat: a beszállított hulladékot a kezelőszemélyzet mérlegeli, kategorizálja; a hasznosítható hulladékot fedett konténerekben, a többi darabos hulladékot nyitott konténerekben, a gumiabroncsokat elkülönítve helyezték volna el; a szétválogatott hulladékokat az átmeneti tárolást követően elszállítják.
A hulladékudvarok építését nem tudták a tervezett időben megkezdeni; előbb az önkormányzatokkal kellett megküzdeni, azok ugyanis alkalmatlan helyszíneket jelöltek ki. A huzavona miatt a kilenc hulladékudvarból csak kettő kivitelezésébe foghattak bele – Rétságon és Balassagyarmaton –, ezeket be is fejezték. Az újabb próbatétel a közbeszerzés lefolytatása volt, de már az elejétől tudni lehetett, hogy nem tudják tartani a határidőt. Az EU 2010. december 31-ig fogadott be számlákat, a Társulás csak 2010 márciusában tudta közzétenni felhívását a hét hulladékudvar, valamint az ökörtelek-völgyi központ ipari, víznyerési és tűzvédelmi kútja tervezésére, létesítésére. A hulladékudvarok építésének becsült értéke 950 ezer euró volt, ezekből a két nagyvárosit és öt kisebb kapacitásút kellett építeni, továbbá a közben lejárt engedélyeket újra beszerezni.
Csakhogy a tendert elbukó Swietelsky Magyarország Kft. 2010 júliusában megtámadta az eljárást, és a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) helyt adott a panaszának, sőt, a Társulást 2 millió forintra bírságolta és további 1,5 millió forint jóvátételre kötelezte. (Egy bizonyos N. P. miatt történt az óvás, aki egyszerre volt jelen az ajánlatkérői oldalon – részt vett a tender előkészítésében –, illetve a pályázóin, mivel a nyertes ONV 2010 Konzorcium egyik tagvállalkozásának a munkatársa volt.) Az első közbeszerzés bukásakor világos lett, hogy a hulladékudvarok nem készülnek el 2010 végére. Ez két következménnyel járt: a hulladékudvarok megépítésére az államtól kellett pénzt kérni, és föl lehetett készülni az uniós támogatás visszafizetésére.
2010-ben nem is jutottak előbbre, a projekt támogatási időszaka lezárult a vállalt kilenc hulladékudvar beindítása nélkül. Ráadásul a közbeszerzés második nekifutásra sem sikerült: 1,2–1,6 millió eurós kiviteli ajánlatok érkeztek, ám a Társulásnak ekkora összegre nem volt fedezete.
Papíron rendben
A Társulás tagjai 2011-ben többször érdeklődtek, mi lesz a hulladékudvarokkal. Gyenes Szilárd, a ZHR Kft. ügyvezetője az év áprilisában a társulási tanács ülésén kifejezte reményét, hogy azok legkésőbb 2012 tavaszára megépülnek, és a beruházások forrását 80 százalékban az állam állja majd. 2011 májusában viszont borult a bili: Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselő a társulási ülésen rákérdezett: hol vannak a hulladékudvarok? Gyenes magyarázatként a sikertelen közbeszerzések mellett a dunakeszi építési hatóságot kárhoztatta, amely akkor már négy éve ült az engedélyeken, miközben azokat Szécsényben a rétsági és a balassagyarmati hulladékudvarok néhány hónap alatt megkapták. Vécsey méltatlankodott, hogy miért csak 2011 áprilisában kapott információkat – például azt, hogy amennyiben 2011 végéig nincs meg a hét hulladékudvar, akkor a magyar állam körülbelül 2 millió euró visszafizetésével kalkulálhat –, mire Gyenes megjegyezte, hogy nyolc hónapja ők is releváns információkra várnak, de fölvetéseikre sem Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől, sem Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkártól nem kaptak válaszokat. Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere a májusi összejövetelen súlyosnak nevezte a helyzetet, és azt javasolta, hogy vonják felelősségre azokat, akik hátráltatták a hulladékudvarok létesítését, és a gondokat jelezzék a támogatást irányító hatóságnak és az engedélyező szerveknek.
A lázas sietség eredménnyel járt, a Scorpio-Trans Kft. 942 ezer eurós ajánlata belefért a projekt költségvetésébe, és elkezdődhetett a hulladékudvarok újraengedélyeztetése. Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 2012 áprilisában rendkívüli helyszíni ellenőrzésen jegyzőkönyvezte, hogy a hulladékudvarok a kiviteli szerződés szerint megvalósultak – holott azok akkor is azon a készültségi szinten voltak, mint ottjártunkkor, és ezzel minden érintett tisztában volt. A vállalkozó mindenesetre megkapta a munkadíját.
A projekt elszámolására 2012 nyarán került sor, azt Gémesi György elnök terjesztette be. Ekkor kérdezett rá Sztán István aszódi polgármester, hogy a félkész állapotban lévő hulladékudvarokat mikor állítják a komplex hulladékkezelési rendszerbe. Gyenes semmit sem ígért a polgármesternek, akinek településén az egyik fantom hulladékudvar helyet kapott. Annyi lehetőséget látott csak, hogy egy mobilcsapat járja majd a hulladékudvarokat, és egy rövid időre kinyitja azokat a zöld és lomtalanítási hulladékok átvételére. Ekkor, a projekt elszámolásakor szembesítették a társulás tagjait azzal a magyarázattal, hogy Veresegyház és Gödöllő kivitelével nem közművesítettek a területek, és hiányoznak a veszélyes hulladék kezeléséhez előírt engedélyek is.
Megkerestük az át nem adott hulladékudvaroknak otthont adó önkormányzatokat, hogy elmondják, miért nem működnek ezek; csak Nagymarosról érkezett válasz. Petrovics László polgármester az okot abban látja, hogy a létesítmények működtetésének pénzügyi fedezete nem állt rendelkezésre, és nem áll rendelkezésre ma sem. „A használatbavétel ügyében mi és más hulladékudvarral érintett települések is felszólaltak a társulási tanácsban, de be kellett látnunk, hogy nem javul, hanem romlik a finanszírozás színvonala. Kezdetben közműellátási (ez nem volt a projekt része) engedélyezési problémák léptek fel, 2012-től pedig a díjstop, a rezsicsökkentés, majd pedig az új adók és járulékok lehetetlenítették el a tervezett szakmai munkát.” A polgármester szomorú amiatt, hogy 2012 óta csak a leépülés tapasztalható. „Ma már nem a hulladékudvarok beüzemelése a kérdés, hanem az, hogy az alapszolgáltatás, a dolgozók bérének kifizetése fenntartható-e? A problémák nem az önkormányzatokon vagy a mi üzemeltető szervezetünkön múltak.”
Megkérdeztük a polgármestert, ezt úgy értsük-e, hogy a Fidesz-kormány hulladékgazdálkodásban is érvényesített államosítása, a rezsicsökkentés és az új lerakói járulékok bevezetése miatt nem adták át az udvarokat azok 2012-es bevezetése előtt és azóta sem? Erre lapzártánkig nem érkezett válasz.
Fóton Vargha Nórát, az Együtt önkormányzati képviselőjét egy helyi lakos kereste meg azzal, miért nincs Fóton hulladékudvar, holott arra a városban nagyon nagy szükség lenne. „A hulladékudvarok üzemeltetése, fenntartása, a hulladék elszállítása mind-mind része volt az eredeti projektnek, ahhoz eszközöket szereztek be, az öt éven keresztül folyamatosan küldött fenntartási jelentésekben valahogy szerepelnie kellett. Hogyan szerepelt? Mit jelentettek az Európai Bizottságnak, és az mit fogadott el?” Ezek a képviselő kérdései, amelyekre eddig nem kapott választ a Társulástól. „Már kértem, de még nem láttam a hulladékudvarokra kötött kivitelezési szerződést és a teljesítésigazolást, pedig nagyon érdekelnek. Mi lehetett bennük rögzítve, ami alapján legfeljebb 7 darab 600-800 nm alapterületű betonfelületért, kerítésért, közvilágítás-kandeláberekért kifizettünk 300 millió forintnyi eurót? Mert a projekt minden fillére közpénz. Mire fordították azt a pénzt, amit erre szántak? Hogy lehet, hogy 2012 áprilisa óta készre van jelentve hét hulladékudvar, azokat mégsem nyitották meg, nem működtették soha?”
Vargha Nóra a rendelkezésre álló dokumentumok alapján úgy látja, a hét hulladékudvar problémájáról 2012 nyara óta a helyi önkormányzatoktól a Társuláson át az illetékes minisztériumi államtitkárig mindenki tudott. „Eltelt több mint öt év, a lakossági szemét mennyisége folyamatosan nő, az önkormányzatok küszködnek az illegális szemétlerakással, mégsem szólt egyik szinten sem senki erről. Mit kellene tenni ahhoz, hogy ilyen volumenű lyukat a rendszerben ne eltakarni akarjon mindenki, hanem megoldani?”
A Társulás a Narancs megkeresésére azt közölte, hogy a projekt keretében mind a kilenc hulladékudvar a műszaki kiírásnak megfelelően elkészült, azokra 81 millió forint önerőt költöttek. Balassagyarmat és Rétság már 2011 nyarán készen volt, használatbavételi engedéllyel is rendelkeznek, azonban az igen magas üzemeltetési költségek miatt nem nyitották meg azokat sem. A többi hét hulladékudvar műszaki átadása 2012. április 26-án megtörtént. „Az engedélyeztetési eljárások sikertelensége okozta hét hulladékudvar esetében a használatbavételi engedélyek hiányát. Maga a hulladékudvar elkészült, de nem vehető használatba, ha a szükséges infrastruktúra, a közművek, nem állnak rendelkezésre.” Mint megtudtuk, a kiegészítő infrastruktúra kiépítési költsége nem szerepelt a projektben a vállalt kötelezettségek között, pénzügyi forrás nem is volt ezek kialakítására. Viszont a „projekt zárójelentését mind a hazai Közreműködő Szervezet, mind pedig az Európai Bizottság elfogadta. A vállalt, teljes műszaki tartalom megvalósult. A Közreműködő Szervezet és az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság is járt a kivitelezési helyszíneken, hiányosságot nem tártak fel.” És mivel a projekt a kiírás szerint megvalósult, a Társulásnak nem keletkezett visszafizetési kötelezettsége.
A hulladékudvarok beüzemelésére semmi esély: a Társulásnak sem a közművesítésre, sem a működtetésre nincs pénze. „2012 után – olvasható a Társulás lapunknak küldött válaszában –, a rezsicsökkentés, a díjbefagyasztás, a lerakási járulék, az e-útdíj, a tranzakciós adó következtében bekövetkezett pénzügyi bizonytalanság miatt sem a hulladékudvarok fenntartására, sem a működtetésükre nem maradtak pénzügyi források. Ezt a problémát a Társulás közvetlenül jelezte a brüsszeli hatóságoknak is. További működtetési problémát vetít előre az is, hogy a hulladékudvarok üzemeltetése 100 millió forintos nagyságrendet jelent éves szinten, amelyre a jelenlegi gazdasági helyzetben sincs biztosított pénzügyi forrás. A folyósított szolgáltatási díj sem kiszámítható, kevés a működés fenntartásához, így a hulladékudvarokra vonatkozó éves üzemeltetési költség nem gazdálkodható ki.”
