Tartalom

MaNcs 29. évf. 48. sz. (2017-11-30)

Publicisztika

Keszthelyi András

Publicisztika

Fintorgó összefogás

A 2014-es ellenzéki választási együttműködés tanulságai

A 2014-es ellenzéki összefogás igazi története 2012. október 23-án, Bajnai Gordon beszédével kezdődött, és bizonyos értelemben máig sem ért véget.

Egotrip

Egotrip

Sajó László: Öt és feles

Üvegház

Bezárt a Borház (a hajdani nappali menedékhely most KAJA TANYA, s hol konzervdobozból kanalazták a hideg sóletet a csövesek, most NAPI MENÜ FRISSENSÜLTEK KÉSZ­ÉTELEK SZENDVICSEK GRILLCSIRKE SALÁTÁK PALACSINTÁK), nyitva az Üvegház, K. Dezső új törzshelye. Felirat, cégér nincs – a név azért, mert két, utcára néző fala üvegből.

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A láthatatlanok

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

A szerk.

A szerk.

Egymásra utalva

A számtan nem minden. Hiába nézett ki úgy, hogy az év végére lazán összeáll a kereszténydemokratákból, zöldekből és liberálisokból álló, úgynevezett Jamaica-koalíció, a tárgyalópartnereknek sehogyan sem sikerült megtalálniuk a közös hangot. A magát egyre inkább jobbra pozicionáló FDP (Szabaddemokrata Párt) alkalmasint úgy lehetett vele, hogy nem tenne jót neki, ha egy platformra kerülne a menekültsimogató Merkellel és a széplelkű zöldekkel, így fel is rúgta a koalíciós tárgyalásokat.

A szerk.

A szerk.

Személyzeti politika

Kiszivárogtatott információk szerint jövő tavasszal újraindulhat a választókörzetében a Békés megyei Pusztaottlaka egykori polgármestere, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, Simonka György, akinek állami támogatásokban, kistafírozott rokonokban és ismerősökben gazdag munkásságából a legpocsékabb memóriájú Narancs-olvasó is fel tudna idézni egyet s mást – hiszen oly sokat foglalkoztunk vele.

Belpol

Az 1997-es NATO-népszavazás

Belpol

A jövő így kezdődött

Magyarországon minden komoly politikai erő támogatta a belépést a NATO-ba. Ám az erről döntő népszavazás előtti fél évben a pártok önös, rövid távú haszonlesésük miatt sorra hágtak át írott és íratlan demokratikus normákat. Különösen az egyik politikussal szaladt el a ló – egyet találgathatnak, kivel.

Mi lett az elkótyavetyélt belvárosi ingatlanok sorsa?

Belpol

Kiment pár ház az ablakon

Rogán Antal belvárosi polgármesterkedésének a hagyatéka a piaci ár alatt értékesített volt önkormányzati ingatlanok sora. Utánajártunk, hogy a botrány elülte után mit kezdtek vele a Fideszhez vagy azok politikusaihoz közeli új tulajdonosok.

Belpol

„A nem egyértelműen nemet jelent”

Póta Péter bíró, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a nemi erkölcs elleni bűncselekményekről

Mi változott az elmúlt két évtized alatt a szexuális bűncselekményeknél? Miért kell újra és újra kihallgatni valakit? Mennyi ideig tartanak az eljárások? A nemi erkölcs elleni bűncselekményeket húsz éve tárgyaló Póta Péter bíróval beszélgettünk.

A Zöld Híd program és a szelektív gyűjtés kudarca

Belpol

Hulladékudvarok a szemétdombon

Kilenc hulladékudvar működésével maradt adósa az uniónak és az érintett településeknek a Zöld Híd hulladékkezelési projekt. Egy újabb, eredetileg jó kezdeményezést tett lehetetlenné a bürokratikus huzavona és a 2010 után megváltozott adó- és közteherviselési politika.

Külpol

Mi történik Szaúd-Arábiában?

Külpol

A kicserélt birodalom

Ahány megszólaló, annyi értelmezés: palotaforradalom, puccs, tisztogatás. Soha nem látott, gyökerekig ható átalakítás zajlik Szaúd-Arábiában, amely eddig sohasem tapasztalt gazdasági, politikai és vallási kihívások előtt áll.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Festmények a totális elmebaj ellen

drMáriás: A szeretet soha el nem fogy!

A közállapotainkra reagáló drMáriás-féle kritikai festészet – amelyet a jó formaérzék és a kiváló színválasztás mellett leginkább az esztétikai fegyverként használt giccs és az ironikus cím­adás eszköze jellemez – kiválóan ellensúlyozza a manapság mindenhonnan felénk áradó propaganda tébolyát.

Interaktív

Magyar youtuberek a csúcson

Interaktív

Imádott csatornalakók

Több százezer feliratkozó, milliós megtekintések, hatalmas népszerűség jellemzi a YouTube magyar sztárjait. De hogyan lesz valaki youtuber, és meg lehet-e élni a videózásból?

Rádió

Interaktív

Majdnem az

Ki mer ma? a Bartókon

Bizony, sem 1969 márciusa, sem 2007 nyarának vége nem most volt, a Ki nyer ma? és örökös műsorvezetője, Czigány György mégis kitörölhetetlen emlékként él lelkes vagy kevésbé lelkes rádiózók generációinak emlékezetében.

Szabad + Európa

Interaktív

A rock and roll nagykövete – Ki volt Cseke László?

Ekecs Géza (1927–2017)

Kilencvenéves korában elhunyt Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió egykori szerkesztő-műsorvezetője, aki Cseke László néven nemcsak a hallgatók kedvencévé, de a hatvanas évek hazai kémelhárítóinak és propagandistáinak a mumusává is vált. Még mozifilmet is készítettek róla karaktergyilkossági céllal.

Zene
Film
Színház

Színház

Színház

Tudni kell választani

Kelemen Kristóf–Pálinkás Bence György: Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás

Három olyan előadást láttam, amelyek Kelemen Kristóf nevéhez fűződnek, és színházilag mindegyik teljesen más volt.

Lokál

Lokál

A néma tartomány

Budapest Építészeti Nívódíj

Egy héten belül két esemény is a magyar építészet jelenéről szólt: november 16-án a Fuga Építészeti Központban átadták a Budapest Építészeti Nívódíjat, két napra rá pedig lezajlott – immár 13. alkalommal – a Média Építészeti Díjának bulihangulatú nyilvános zsűrizése és díjkiosztója az Európa Hajón. De még ez az egybeesés sem törte át azt az általános csöndet, ami már jó ideje nyomasztja a kortárs építészetet.

Tudomány

A kétfejű kutyától az emberifej-transzplantációig

Tudomány

Nyakban szorít

Még Kínának is sok volt a fejátültető műtét, nem engedélyezik a vakmerő sebészcsapatnak, hogy élő emberfejet ültessenek át új testre. De vajon szerencsével jártak volna?

Sport

Interjú

Sport

„A májad elindul a veséd felé”

Tomori Zsuzsanna kézilabdázó

A sokakat megosztó kéziklasszis kacskaringós úton ért fel idén májusban a csúcsra. Azzal a Győrrel nyert Bajnokok Ligáját, ahol korábban kétszer is lemondtak róla. Az őszi sérüléséből lábadozó játékos nem számolja a pályán kapott pofonokat, és ma már inkább adni szeret, mint kapni.

Gasztro
Tévétorrent
Ételhordó