Nagyjából így fest az, amikor az Európai Unió lever valakit: legalábbis, amikor az Unió a saját szája íze szerint (azaz bürokratikusan, a jog útjára terelve, a kompromisszumokra mindig készen) akarja akaratát érvényesíteni.
Közepesen valószínű: enyhe meglegyintés
Az uniós jogszabályok megsértése esetén indított úgynevezett kötelezettségszegési eljárás – amellyel az Orbán-kormánynak minden valószínűség szerint szembe kell néznie – bonyolult, többszöri levélváltásokból, jogi érvekkel alátámasztott felszólításokból és ellenválaszokból álló folyamat, amely az esetek mintegy 90 százalékában azelőtt lezárul, hogy a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság ítéletet hozna. Az egyes ügyek átfutása meglehetősen hosszú: az olyan esetekben, amikor a Bíróság ítéletével zárul az ügy, átlagban 50 hónap (az EB és Magyarország közötti utolsó, az áfa-visszatérítés ügyében vívott csörtében a Bíróság 2011 júliusában hozta meg a Magyarországot elmarasztaló ítéletét, miközben az EB 2007 márciusában küldte meg első, a jogszabály kijavítására felszólító levelét).
Ez az eljárás alapvetően nem is azért született, hogy politikai ügyekben visszarettentő erőként alkalmazzák – részterületeken született problémás résszabályok kijavítása a célja –, s emiatt a szankciók sem túl acélosak. A legrosszabb esetben, azaz ha a tagország a Bíróság ítéletét figyelmen kívül hagyja és a kifogásolt jogszabályt nem igazítja az EU elvárásaihoz, az ügy újból az Európai Bíróság elé kerül, s az ekkor már pénzbüntetést is kiszabhat. Hiába citálja tehát a magyar kormányt több, eleddig példátlanul súlyos jogsértések esetében is a Bíróság elé az EB (a jegybanki függetlenség megsértéséért ez idáig még egyetlen tagállam ellen sem indult eljárás), a magyar kormánynak e pillanatban ez keveset árthat. Arra, hogy súlyos jogi csatákat kell majd vívnia az Unióval, Orbán kifejezetten készült; és még ha – például a jegybank ügyében – veszítene is a Bíróság előtt, mire behajtanák rajta az ítéletet, Simor és a jegybank jelenlegi vezetése már a régmúlt lesz.
Ha tehát a Bizottság kizárólag a Bíróságot próbálja arra használni, hogy az Orbán-rezsim egyik-másik problematikus törvényét helyreüttesse, akkor azt bízvást nevezhetjük majd Orbán győzelmének az Unióval szembeni szabadságharcában.
Barroso: Az Európai Bizottság szerdán ül össze, hogy tárgyaljon arról, sért-e Magyarország uniós jogot.
Valószínűtlen: a kiütés
Ha valaki ezek után azt hiszi, hogy az Unió a bokszot csakis az etoni bentlakásos iskolákban dívó szabályok szerint tudja játszani, s ezért esélye sincs a felcsúti kocsmában talán ismertebb ütlek-borulsz hozzáállásnak, az némiképp téved.
Az Unió alapvető értékeinek megsértése esetén létezik ugyanis egy eljárás, amire manapság egyre többen hivatkoznak. Ez a Lisszaboni Szerződés 7. cikke alapján, az Európai Tanács által egyes tagállamok ellen indítható, s a végén a legsúlyosabb szankció az, ha az adott tagállam bizonyos uniós jogait felfüggesztik. (A közkeletű vélekedéssel szemben ebben az esetben sincs szó arról, hogy Magyarországot kizárják az Unióból, ilyen büntetés ugyanis nem létezik, valamely ország csakis önszántából léphet ki az EU-ból).
Mivel a felfüggesztés afféle ultima ratióként szolgál, ezért eljárásjogilag is alaposan túlbonyolították.
Az első körben a Tanács (ami jelen esetben nem azonos a kormány- és államfők tanácskozó szervével, az Európai Tanáccsal, hanem az egyes tagországokat képviselő miniszterek szerve) vagy a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság javaslata alapján négyötödös többséggel dönt arról, hogy vajon fennáll-e egy tagországban az Unió alapértékei megsértésének veszélye. (Ezeket az alapértékeket a Szerződés 2. cikke definiálja, a következőket sorolva fel: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartása, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség.)
Ha tehát az egyharmad javaslatára a négyötöd úgy dönt, hogy fennáll ezen értékek megsértésnek a veszélye, úgy az érintett tagállamot maguk elé citálják, és ajánlásokat tesznek neki a kárhozatos állapotok korrigálására.
Ha ez a makacs kis ország ezek után sem orvosolja a kifogásokat, akkor a tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament kétharmados egyetértésének elnyerését követően az Európai Tanács (ez már viszont az állam- és kormányfők nagytanácsa) egyhangúlag megállapíthatja, hogy súlyosan és tartósan megsérti a demokratikus alapértékeket.
Ha ez megtörtént, akkor az ügy ismét a Tanács elé kerül vissza, amely minősített többséggel (ez a tanácsi tagok szavazatainak 72 százaléka) dönthet arról, hogy a tagállam egyes jogait, beleértve a szavazati jogát a Tanácsban felfüggeszti.
Mint látható, a döntésben – az ügy fajsúlyának megfelelően – az Unió minden főszerve részt vesz, ráadásul minden komolyabb döntési szakaszhoz minősített többség szükségeltetik ezekben a szervekben. Ez viszont remek alkalmat teremt még oly nyilvánvaló jogsértések esetében is a diplomáciai manőverezésre.
Azt, hogy a tagországok egyharmada a Tanácsban, netán a Barroso vezette Bizottság elindíthatja ezt a folyamatot, talán nem is olyan nehéz elképzelni. Azt viszont már sokkal nehezebb, hogy az eljárás a legsúlyosabb szankcióval végződjön. Ehhez az Európai Néppártnak – amelynek képviselői nem csak a Parlamentben vannak többségben, de a Tanács tagjai között is – kell úgy ítélnie a helyzetet, hogy önnön tagszervezeteik egyike, illetve az általa vezetett kormány tiporja lábbal az uniót. (Az EP három másik frakciója már jelezte: a demokratikus értékek megsértése miatt a legsúlyosabb szankciókat tartanák kívánatosnak.)
Márpedig az Európai Néppárt két vezetője, Wilfried Martens és Joseph Daul minap kelt levelében kiállt ugyan a kötelezettségszegési eljárás elindítása mellett, ám az alapértékek szempontjából sokkal problematikusabb új magyar alkotmányt és az új választási rendszert üdvözölték. A levél figyelmes olvasása választ adhat arra, hogy jelenleg mennyi esély nyílik arra, hogy az Európai Néppárt kitagadja a Fideszt – semennyi.
Ráadásul az egész eljárás precedens nélküli az EU-ban: nem tisztázott, hogy az ország, amely ellen a 7. cikk alapján az eljárást megindítják, milyen pontokon farolhat ki az ügyből, milyen típusú engedményeket kell tennie, s számíthat-e további retorziókra, ha mégis elítélő döntés születik ellene. Vajon az a presztízsveszteség, amit már magának az eljárásnak az elindítása is jelent (ez, ahogy már láttuk, nem is olyan nehézkes) elég-e ahhoz, hogy a kormány meghátráljon? Vagy ellenkezőleg, a támadást kihasználva korbácsolja fel az EU-ellenes hangulatot és ezt kihasználva akár az EU-ból is kilépjen?
A legvalószínűbb: súlyos, megrendítő ütéskombináció
Mindezen kérdőjelek miatt úgy tűnik, hogy az a külső erő, ami meghátrálásra késztetheti a magyar kormányt, továbbra sem a szigorúan vett jogi eljárásokból ered majd, hanem sokkal inkább az EU puha hatalmi erejéből. Elsősorban abból, hogy az Unió hozzájárulása nélkül nem születhet meg a megállapodás az IMF-fel. A Bizottság elnökének, José Barrosónak nagy vihart kavart levele konkrétan csupán két pontot kifogásol – a jegybankról és a pénzügyi stabilitásról szóló törvényeket –, amelyek a megállapodás útjában állnak, s csupán egy félmondatban tesz említést arról, hogy a Bizottság esetleg további kifogásokkal is előállhat. Viviane Reding, a Bizottság másik tagja ennél jóval keményebb hangú levelében már azt is a kormány szemére hányja, hogy a bírói hatalmi ágat a saját ellenőrzése alá vonta. Beszóltak a franciák, keménykedett a finn külügyminiszter és egy volt belga külügyminiszter is – vajon mire futhat ki mindez?
Nos, tudja az ördög. Innentől kezdve bármiféle előrejelzés leginkább szovjet időkből ismert kremlinológiára emlékeztet. Találgatjuk, hogy vajon miféle játszmák folynak a háttérben – az egyre erősödő fellépés a magyar kormány ellen vajon összehangolt támadás-e? Néhány országnak valóban elege lett Orbánból? Vajon a cél Orbán leváltása á la Berlusconi? Vagy vaklárma az egész, és a Bizottság igazából mit sem szeretne jobban, mint adni Orbánnak még egy esélyt, hogy kihátráljon a maga teremtette mocsárból? Mert úgy a legolcsóbb – politikai és gazdasági értelemben egyaránt?
Az mindenesetre biztos, hogy a sakkjátszma ezen a héten megkezdődik, és a királyok már felsorakoztak. Mi, parasztok pedig érdeklődve figyelünk, hogy vajon ki lesz közülünk a következő, akit kiütnek.
