Kereshetők lesznek a vagyonnyilatkozatok

  • narancs.hu
  • 2023. március 7.

Belpol

Sürgősségi eljárásban tárgyalja az új szabályokat a parlament. 

Sürgősségi eljárásban tárgyalja az Országgyűlés kedden a vagyonnyilatkozati rendszer újabb módosítását, amelyet az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében nyújtott be a kormány – írja a Telex

A múlt héten beterjesztett javaslat értelmében az országgyűlési képviselők a jövőben elektronikus úton is benyújthatják vagyonnyilatkozatukat, de a kézzel írtakat is digitalizálni fogják, majd az adatok egyeztetése után kereshető módon is közzéteszik a vagyonnyilatkozatokat parlament oldalán. Ez újdonság lesz, ugyanis eddig csak a kézzel írt, beszkennelt, sokszor olvashatatlan vagyonnyilatkozatok voltak elérhetőek, és a dokumentumokban nem lehetett keresni. 

A Telex megjegyzi, tavaly háromszor írták át a vagyonnyilatkozati szabályokat. Előbb átvette Magyarország az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét, majd októberben visszaállították a korábbi magyar szabályozást, pár ponton vegyítve a nyári verzióval. A decemberben megszavazott módosítás után pedig már az Integritási Hatóság is ellenőrizheti a politikusok vagyonnyilatkozatait.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk