Kulturális hírek

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hommage a Gémes PéterKétrészes kiállítással tiszteleg a Dovin Galéria Gémes Péter emléke előtt. A kiállítás szeptember 30-ig megtekinthető első részében a tavaly októberben, 45 éves korában elhunyt képzőművész huszonhét kollégája, barátja emlékezik rá a maga módján, október 1.

és november 4. között pedig Gémes Péter 1988-1994 között készült alkotásaiból mutatnak be egy válogatást.

SúGó A színházi szezon kezdetéhez időzítették a Pesti Est társlapja, a SúGó ingyenes színházi programmagazin legújabb számának megjelenését. A SúGó - két tavaszi és egy háromnyelvű nyári szám után - mostantól havonta közli az ország összes színházának műsorát.

Budapesti Õszi Fesztivál Szeptember 26-október 12. között immár hatodik alkalommal rendezik meg a Budapesti Õszi Fesztivált, de talán ez az első év, amikor a szervezők viszonylag jónak nevezhető anyagi háttérrel - fővárosi, idegenforgalmi, művelődési minisztériumi és a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatás birtokában - hozhatták össze az új művészet több mint száz eseményt kínáló seregszemléjét.

Zene. Budapest vendége lesz, többek között, a Greenaway-filmek komponistájaként ismert Michael Nyman és a brit jazz egyik vezető egyénisége, John Surman; Mauricio Kagel saját művét vezényli a Musikfabrik élén, az Õszi Fesztivál kamaraegyüttese pedig egy Kagel-darab mellett előadja annak a pályázatnak a nyertes műveit - Nógrádi Péter, Fekete Kiss Sándor és Vajda Gergely alkotásait -, amelyen egy Kagel-mű hangszerapparátusára kellett új darabot komponálni; szerzői estje lesz Vidovszky Lászlónak, Decsényi Jánosnak, Szemző Tibornak; hangversenyszerűen adják elő Sáry László Pilinszky-szövegekre írt operáját; koncertet ad az ÁHZ, az Amadinda, a weimari Ensemble für Intuitive Musik; lesz Elektroakusztikus Fesztivál, HungaroCarrot, Etno ´97; ünnepi hangverseny köszönti a 85 éves Tátrai Vilmost.

Színház-tánc. Joseph Nadj, azaz Nagy József orléans-i társulata egy Borges ihlette darabbal nyitja meg az egész fesztivált; Bozsik Yvette három hommage-koreográfiát gyűjtött egybe; premiert tart a Thalia Társaság, az Új Színház, Bálint István Bál Színháza (lásd múlt heti interjúnkat); megelevenednek Kurtág Kafka-töredékei; lesz holland-magyar táncest, Soros Stúdiószínházi Napok, kortárs néptánc és Csákányi Eszter-monodráma.

Képzőművészet. Az utolsó 40 év nem hivatalos szovjet művészete jön házhoz amerikai közvetítéssel; Szőnyei György Drops (Cseppek) címmel mutatja be legújabb képeit a Ludwig Múzeumban; megnyílik az Artpool új kiállítóterme, a Liszt Ferenc tér megtelik Kassák-idézetekkel; leteszi névjegyét a legifjabb cseh művésznemzedék; európai artvonat fut be a Nyugatiba, kárpitművészek gobelineket prezentálnak, Szergej Paradzsanov örmény filmrendező képeinek kiállításával megnyílik az Örmény Kulturális Központ.

Film. Paradzsanov-retrospektív; Iráni Filmhét; Titanic Filmfesztivál (részletes előzetes a jövő héten); premierek: Ragyogj, A Witman-fiúk; animációs diplomafilmek; Videológia.

Egyebek. Transart Communication: akcióművészet és multimédia; Bohémia est, többek közt a PVO-val; Közeledések: tánc és vizualitás; költők a Magyar Irodalom Házáért; Art-Niche: zene, tánc és videó.

(Részletek, helyek és idők a Snoblesse-ben, a TeleWestel 06/60/554-433-as számán, valamint az Interneten: http://www.bmc.hu/osz.htm.)

Gyász 78 éves korában meghalt Berkesi András, aki ávós őrnagyi, majd koncepciós per folytán letöltött börtönmúlttal a háta mögött vált az 1956 utáni évtizedek egyik legsikeresebb írójává. Számos regénye közül a legismertebbek közé tartozik az Októberi vihar (1958), a Sellő a pecsétgyűrűn (1964), a Húszévesek (1965) vagy a Siratófal (1973).

72 éves korában elhunyt Vámosi János énekes, aki feleségével, Záray Mártával együtt a 60-as évek óta a legnépszerűbb magyar táncdalénekes-kettőst alkotta. Ismertebb albumaik a sok közül: Megáll az idő (1966), Nekünk találkozni kellett (1978), Köszönet a boldog évekért (1982), a legnagyobb slágereikkel teli Aranyalbum 1990-ben jelent meg.

Perben egy Pearl Jam-videó A Pearl Jam 1992-es első albumának egyik száma, a Jeremy klipjét is végignézte egy Washington állambeli bíróság abban a perben, melynek jelenleg 16 éves vádlottja, Barry Loukaitis védői azt állítják, hogy két éve az akkor 14 éves fiú részben e klip hatására lőtte agyon egyik tanárát és két diáktársát az iskolában. Eddie Vedder amúgy megtörtént eseményen alapuló dala egy fiúról szól, akit szülei hanyagolnak, az iskolában gúnyolnak, ezért lelövi az egész osztályt. Barry Loukaitist is sokkolta szülei válása, tetézve azzal, hogy anyja - pár héttel a lövöldözés előtt - azt mondta neki, össze fogja kötözni elvált férjét és annak új barátnőjét, és a szemük láttára főbe lövi saját magát.

Strehler hazatért Többévi távollét után hazatért Milánóba a támogatási pénzek hűtlen kezelésével vádolt 76 éves Giorgio Strehler, és ismét művészeti vezetői pozíciót kapott az általa ötven éve alapított Piccolo Teatróban a jelenlegi igazgató, Jack Lang egykori francia kultuszminiszter mellett.

Polgár Galéria Budapesten, a Kossuth Lajos utca 3-ban megnyílt Közép-Európa legnagyobbnak nevezett magángalériája, a közel 1100 négyzetméteres bemutatótermet magában foglaló Polgár Galéria és Aukciósház, ahol állandó kortárs és időszakos képzőművészeti kiállítások mellett rendszeresen árveréseket is tartanak majd.

Botrány a Királyi Akadémián Már a szeptember 18-i megnyitó előtt vehemens tiltakozás zajlott a londoni Royal Academy Sensation című kiállításának egyik képe miatt: Marcus Harvey ugyanis egy nagyméretű portrét festett Myra Hindleyről, aki jó 25 évvel ezelőtt szeretőjével, Ian Bradyvel hat gyermeket ölt meg, a holttesteket pedig a yorkshire-i lápvidéken rejtették el. Anglia leggyűlöltebb asszonyának arcképét gyermeki kezek lenyomatából álló raszterháló adja ki. A festmény bemutatása ellen tiltakozott a máig börtönben ülő Myra Hindley is, akárcsak egy tekintélyes festő, Michael Sandle, aki emiatt vissza is lépett a csoportos kiállítástól, melynek egyik bevallott célja az intézmény közel kétmillió fontnyi adósságának csökkentése. Az egyik meggyilkolt gyermek édesanyja a tárlat bojkottjára hívta fel a publikumot, a maga részéről pedig betörte a Royal Academy egyik ablakát. A kiállítás felelőse, Norman Rosenthal szerint a kép megindító.

Nemzeti: építkezés, kiállítás Miközben az Erzsébet téri parkolóban egy vízcsőfektetéssel megkezdődött a Nemzeti Színház építkezése, a Budapest Kongresszusi Központban kiállították az építészeti pályázaton részt vett összes tervet, hogy a sok kis képzeletbeli Nemzeti láttán a közönség lezsűrizhesse a zsűrit is. A 73 beérkezett pályázat közül egyébként 71 vehetett részt a versenyben, a bírálóbizottság csaknem egyhangúan Bán Ferenc munkáját találta a legjobbnak.

Sámán-siker Kairóban Az Alternatív Színházi Szemle fődíjának megnyerése után díjjal tért haza a kilencedik Kairói Kísérleti Színházi Fesztiválról a Sámán Színház: Alakoskodók című előadásuk koreográfusai, a képünkön látható Magyar Éva és Horváth Csaba érdemelte ki a legjobb rendezés díját. Az előadást, melynek díszleteit Milorad Krstic tervezte, legközelebb október 5-én, a Budapesti Õszi Fesztivál keretében rendezett Soros Színházi Napok sorozatában lehet majd látni az Új Színházban.

Rejtőzködő fiatalok A hagyományokhoz híven idén ősszel is az Ernst Múzeum ad teret annak a kiállításnak, melynek keretében a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjai mutatják meg magukat - már amennyire a tárlat címe (Rejtőzködő) erre lehetőséget ad. Megtekinthető október 12-ig.

Menedék üldözött íróknak Salman Rushdie, az indiai származású brit író, aki a mai napig nem alhat nyugodtan a Sátáni versek című regényéért fejére kimondott iszlám halálos ítélet miatt, a strasbourgi székhelyű Nemzetközi Íróparlament elnökeként két évvel ezelőtt kampányt indított azért, hogy világszerte minél több város adjon menedéket és egy éven át havi kétezer dolláros apanázst az üldözött íróknak. Mivel a terv 100 ezer dollárosra proponált kezdeti költségvetéséből eddig mindössze 20 ezer jött össze írók, kiadók és magánemberek adományaiból, s csak 24 város reagált a felhívásra, a szervezet újult erővel vágott bele a pénzalapot feltöltő kampányba. "Nagy a tét - fogalmaz a jelenleg épp száműzetésben élő, nigériai Nobel-díjas Wole Soyinka által elnökölt szervezet közleménye. - Képesnek kell lennünk továbbítani mindazok hangját, akiket elhallgattatnak."

Gyász 78 éves korában meghalt Berkesi András, aki ávós őrnagyi, majd koncepciós per folytán letöltött börtönmúlttal a háta mögött vált az 1956 utáni évtizedek egyik legsikeresebb írójává. Számos regénye közül a legismertebbek közé tartozik az Októberi vihar (1958), a Sellő a pecsétgyűrűn (1964), a Húszévesek (1965) vagy a Siratófal (1973).

72 éves korában elhunyt Vámosi János énekes, aki feleségével, Záray Mártával együtt a 60-as évek óta a legnépszerűbb magyar táncdalénekes-kettőst alkotta. Ismertebb albumaik a sok közül: Megáll az idő (1966), Nekünk találkozni kellett (1978), Köszönet a boldog évekért (1982), a legnagyobb slágereikkel teli Aranyalbum 1990-ben jelent meg.

Perben egy Pearl Jam-videó A Pearl Jam 1992-es első albumának egyik száma, a Jeremy klipjét is végignézte egy Washington állambeli bíróság abban a perben, melynek jelenleg 16 éves vádlottja, Barry Loukaitis védői azt állítják, hogy két éve az akkor 14 éves fiú részben e klip hatására lőtte agyon egyik tanárát és két diáktársát az iskolában. Eddie Vedder amúgy megtörtént eseményen alapuló dala egy fiúról szól, akit szülei hanyagolnak, az iskolában gúnyolnak, ezért lelövi az egész osztályt. Barry Loukaitist is sokkolta szülei válása, tetézve azzal, hogy anyja - pár héttel a lövöldözés előtt - azt mondta neki, össze fogja kötözni elvált férjét és annak új barátnőjét, és a szemük láttára főbe lövi saját magát.

Strehler hazatért Többévi távollét után hazatért Milánóba a támogatási pénzek hűtlen kezelésével vádolt 76 éves Giorgio Strehler, és ismét művészeti vezetői pozíciót kapott az általa ötven éve alapított Piccolo Teatróban a jelenlegi igazgató, Jack Lang egykori francia kultuszminiszter mellett.

Polgár Galéria Budapesten, a Kossuth Lajos utca 3-ban megnyílt Közép-Európa legnagyobbnak nevezett magángalériája, a közel 1100 négyzetméteres bemutatótermet magában foglaló Polgár Galéria és Aukciósház, ahol állandó kortárs és időszakos képzőművészeti kiállítások mellett rendszeresen árveréseket is tartanak majd.

Világzene, szeptember, Az európai rádiók world music-szerkesztőinek legfrissebb listája, harmadik és ötödik helyen A Zene Ünnepén, júniusban a Margitszigeten szerepelt énekesnőkkel:

1. Ry Cooder & Friends: Buena Vista Social Club (Kuba/USA)

2. Sekouba Bambino Diabate: Kassa (Guinea)

3. Aziza A.: Es ist Zeit

(Törökország/Németország)

4. Manu Dibango: African Soul (Kamerun)

5. Natacha Atlas: Halim (Nagy-Britannia)

6. Chico Cesar: Cuscuz Cla (Brazília)

7. Urban Turban: Overtime (Svédország)

8. Setona: Tariq Sudan (Szudán)

9. Soul Brothers: Born To Jive (Dél-Afrika)

10. Musafir: Gypsies of Rajasthan (India)

Cyberia

RomaPage Szeptember 25-én kezdi meg működését a Kurt Lewin alapítvány által létrehozott RomaPage, mely a magyarországi romákkal foglalkozó szervezetek és intézmények közös weblapja kíván lenni. A kezdeményezés célja, hogy a résztvevők a lehető legszélesebb fórumhoz juthassanak az Interneten. A Soros Alapítvány szerverén keresztül elérhető RomaPage címe: http://www.romapage.c3.hu.

Segítség, behálóztak Ezzel a címmel jelent meg a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Sulinet programjához kapcsolódó könyv, mely elsősorban a számítástechnikával és Internettel ismerkedő, nem informatika szakos tanároknak szól.

Matáv NC Az Internetto tudósítása szerint NC-t, vagyis hálózati számítógépet mutatott be a Matáv a BNV-n. A Proton típusú, tajvani gyártmányú gép set-top-box rendszerű, vagyis tévékészülékhez csatlakoztatható, a felhasználói szoftvereket a hálózatról tölti le; a rendszert a hozzá tartozó webes tartalommal a magyar Carnation Consulting állította össze a Matáv alvállalkozójaként. Szekfű Balázs ügyvezető igazgató szerint a Matáv elsődleges célja a hazai NC-piac felmérése. (Részletek: http://www.matav.net/nc)

Tamagoccsi.hu Magalakult a tamagoccsi magyarországi klubja: http://www.tamagotchi.hu - tagjai a maguk részéről már nyilván hozzájárultak a virtuális csibéket gyártó japán cég, a Bandai által remélt 87,5 millió dolláros idei profithoz - eddig összesen 14 millió példányt adtak el világszerte, jelenleg havi 2 millió darab hagyja el a gyártósorokat. Az egyelőre csak kulcstartó alakban kapható csibe az új Explorer piacra kerülésével egy időben életre kel CD-ROM-on is: úgy kerül ide az Internet Explorer 4.0, hogy szeptember 30-i kibocsátása előtt a Microsoft kapujában tolonganak az új böngésző csatornáin tartalomszolgáltatásra jelentkező cégek, a Microsoft legújabb partnere pedig a Bandai Digital és a tamagoccsi fejlesztésében vele együttműködő 7th Level.

Támadás a Coke ellen Az elmúlt hét végén átmenetileg szünetelt a Coca-Cola webkiadványa, miután számítógépkalózok feltörték a szervert és felülírták a címlapot: "ha tudnád, mit iszol, rájönnél, hogy birka vagy". A cég szóvivője szerint ez az első eset, hogy illetéktelenek bejutottak a szerverre. Az elmúlt időben több hivatalos webkiadványt is felülírtak ismeretlen hackerek, a Los Angeles-i rendőrség oldalait például fehér szuprematista jelszavakkal borították el, feltörték az amerikai légierő, az igazságügy-minisztérium és a CIA rendszereit is. A Coca-Cola lapjára behatoló, magukat ADM Crew-nak nevező tettesek kiléte megállapíthatatlan.

publikálva
1997/39. (09. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra