Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

  • narancs.hu
  • 2023. június 28.

Belpol

Az Európai Parlamentbe készül.

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter – írja a Magyar Nemzet. A lap kedden megismételte azt a korábban már elszórt értesülést, hogy Varga vezetheti a Fidesz-KDNP EP-listáját 2024-ben. 

Bár ezt Varga nem erősítette meg, a lemondást kicsit pozitív hírként tálalva közölte a kormánypárti lappal, micsoda feladatok várnak rá, illetve beismerte, hogy az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét:

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

Varga Judit ezen kívül óriási megtiszteltetésnek nevezte azt a négy évet, amit igazságügyi miniszterként tölthetett a „magyar érdekek képviseletével.” 

Varga Judit 2019-ben nevezték ki igazságügyi miniszternek, Trócsányi Lászlót váltotta a tárca élén, belőle akkor szintén EP-képviselő lett.

Bár természetesen erről nincs szó a bejelentésben, Varga renoméját súlyosan kikezdte a Völner-Schadl botrány annak ellenére, hogy a kormánypárt következetesen tagadja, hogy bármiféle felelőssége lett volna az igazságügyi miniszternek abban, hogy az egyik legfontosabb beosztottja valószínűleg kenőpénzeket fogadott el a végrehajtói maffiától.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Kárpáti Judit: A tiszta olaj könyve

"Ahogyan sok más helyen, újfent találkozom a jelenséggel: azt a szót, hogy zsidó, nehezen mondják ki. Nincsen e mögött ártó szándék, ami mögötte van, az pontosan a semmi. A gondolatok hiánya, az erről való gondolkodás hiánya." Kárpáti Judit megrázó írása nem ismert családtagokról, Tiszavasvári egykori izraelita közösségéről.