A parlamenti bizottság nem vizsgálja Varga Judit politikai felelősségét a Schadl–Völner-ügyben

  • narancs.hu
  • 2023. március 6.

Belpol

A Fidesz–KDNP képviselői leszavazták az erről szóló ellenzéki javaslatot.

A Telex beszámolója szerint ismét leszavazták a Fidesz–KDNP képviselői a Schadl–Völner-ügy parlamenti vizsgálóbizottságának felállítását az igazságügyi bizottság hétfő délelőtti ülésén. A bizottság az ellenzéki javaslat szerint a kormányzati érintettséget, illetve Varga Judit igazságügyi miniszter lehetséges felelősségét vizsgálta volna.

A testület olyan kérdésekre kereste volna a válaszokat, mint például Völner Pál mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a vallomásától meginoghat pár ember széke, vagy ki lehet Tóni, Barbara és Ádám, akiknek a neve többször is felmerült a nyomozati anyagban. Továbbá azt is vizsgálták volna az ellenzéki indítvány szerint, hogy milyen személyi összefonódások jelentkeztek a korrupcióval érintett ügyekben. A kilakoltatásokkal kapcsolatban is vizsgálódott volna a bizottság például arról, hogy az elmúlt négy-öt év kilakoltatással kapcsolatos döntéseit milyen módon segítette a kormányzat, illetve az Országgyűlés; és azért indultak-e újra a kilakoltatások a járvány után, mert a végrehajtók fideszes politikusokat, kormánytagokat fizettek le.

A benyújtók világossá tették, hogy nem céljuk a büntetőjogi felelősség megállapítása, hiszen az ügyben már vádat emelt az ügyészség, csak még szélesebb perspektívából szeretnének rálátni „a cinikusan nemzeti együttműködésnek nevezett rezsim működésére”. Továbbá azt is felderítették volna, hogy milyen módon lehetne „egy világos szabályok alapján működő, átlátható és tisztességes végrehajtási szervezetrendszert” létrehozni.

Az ellenzék tavaly már kezdeményezte egy eseti bizottság felállítását a Schadl–Völner-ügyben, de a kormánypárti képviselők akkor is leszavazták a javaslatot az igazságügyi és a törvényalkotási bizottságban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.