Magyar Narancs: Mennyiben segítik 1956 megismerését egy történész-levéltáros szerint a több milliárd forintos állami támogatásból készült forradalmi témájú játékfilmek?
Hanák Gábor: A dolgok teljességéhez ez is, az is hozzátartozik. Nagyon fontosnak tartom, hogy játékfilmek is készüljenek '56-ról, ez azonban egészen más területe az értelmezésnek, az emlékezésnek, a köztudatnak, mindazon mozzanatoknak, amelyek kiteszik a nemzet emlékezetét. Ma is óriási a deficitünk '56-tal szemben, mert miközben annak az októbernek az emberei lényegében 1848. március 15-ére formázták a cselekvéseiket és gondolkodásukat, a rendszerváltásig nem adatott meg hasonlóan kegyes utóélet, mint a '48-as eseményeknek. Mert az igaz, hogy mindkétszer szörnyű megtorlás követte a szabad napokat, de 1848 után egészen a századfordulóig egy hosszú idejű kulturális befogadás/feldolgozás történt, témája volt az egész magyar irodalomnak (ami hol a hősiességet, hol "csak" a nagyidai cigányokat hozta fel példaként), s így 1848 a nemzettudat szerves részévé vált. 1956 után viszont egy olyan kiegyezést kellett kötni az országban maradottaknak, amiben mindent másképp kellett gondolni, mint addig. Azért kellett, hogy élhessenek, mert 1963-tól tényleg a legvidámabb barakká lettünk, ahol majdnem mindenről lehetett beszélni - csak éppen '56-ról nem. Így teljesen természetesnek tartom, hogy már 1957. május 1-jén - és pláne később - sokan boldogan integettek a Felvonulási téren Kádár Jánosnak. Mert a forradalom vezéralakjai nem tudták valamilyen alku formájában megmenteni a nyilvánosság számára az októberi eszmék és gondolatok morzsáit sem.
MN: A második nyilvánosságot nem ismerő átlagember számára Pozsgay Imre 1989-es bejelentése, miszerint 1956-ban "népfelkelés volt", tette nyilvánvalóvá, hogy van egy a hivatalostól különböző 1956-történet is. És a történészszakma?
HG: A legjobbak az 1980-as évek elejétől tömegesen tudták, hogy van egy másik történet is. Ebben elévülhetetlen érdemei vannak az emigrációnak, a BBC és a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásainak, melyek minden évben emlékműsort sugároztak '56-ról, és megszólaltatták a kint élő szemtanúkat. Aki nagyon tudni akart valamit '56-ról, a Párizsi Magyar Füzetekből, a második nyilvánosság és az éledő ellenzék szamizdatjaiból már ekkor megtudhatott valamit. Egy dolgot azonban tisztán látni kell: 1986-ig voltaképpen egy-egy vázának csak a cserepeit volt alkalmunk összerakni, és sok mindennel kiegészítettük a réseket. Ma viszont éppen az a baj, hogy a tömérdek cserépdarabért csak le kell hajolni, de nem egy, hanem száz váza van, amitől a rekonstrukciós munka ugyancsak nehéz. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt azért nem volt semmiféle társadalmi elégtétel, mert akkorra vesztek össze végérvényesen a forradalom élő örökösei. Az a generáció akkor lépett le a színpadról, de utolsó mozdulatával még mindenki epizodistából főszereplővé kívánt előlépni. Minden tiszteletem azoké, akik bármilyen keveset is, de tettek a forradalomért - ám a többségük sajnos nem látta be, hogy az akkori sérelmekért nem lehet a jelennek benyújtani a számlát. Azért lehetne most viszonylag normálisan jubileumot ülni, mert ezek a hősök már nem a napi politikai harc részesei, legfeljebb a lobogói.
MN: A klasszikus értelemben vett történész, levéltáros legfőképpen az írott forrásokból dolgozik. De mi van akkor, ha a Nagy Imre-kormány másfél hete alatt alig keletkeztek iratok?
HG: A forradalmi kormány a szóbeliségre hagyatkozott, részben mert nem volt idejük a megszövegezésekre, hisz a különböző küldöttségek egymásnak adták a kilincset. Különböző elbeszélésekből kiderült ugyan, Nagy Imre kérte a kormánytagokat "a menedékhelyen" - a jugoszláv követségen -, hogy írja meg mindenki e témában a maga naplóját, de míg Losonczy Géza megtette, Fazekas György és mások nem, mert ehhez nem volt lelkierejük. Jellemző az is, hogy amikor Gimes Miklóson keresztül Nagy Imre Kosáry Domokosnak is megüzente, hogy gyűjtse és rejtse el a forradalom dokumentumait, mert tudható volt, hogy a megtorlók mindent meghamisítanak, Kosáry a saját és mások gyűjtését az Egyetemi Könyvtár páncélszekrényébe rejtette. 1957 őszén Kádár emberei a páncélszekrény tartalmát elvitték, és ezek máig nem kerültek elő. Kosáry viszont megkapta érte a maga börtönéveit. Hasonló történt a Híradó- és Dokumentumfilmgyár, a Játékfilmgyár felvételeivel, amiket elkoboztak vagy megsemmisítettek. Tíz év múltán került elő azoknak a rádiófelvételeknek a zöme is, amikből 1956-ban az emberek egyáltalán informálódni tudtak. Az 1963-tól épített legvidámabb barakkban, ahol '56-ról beszélni nem lehetett, így aztán a legfeljebb legendákban tovább élő eseményekből sokszor nem igaz képek születtek az emberek fejében. Ez a magyarázata annak, hogy amikor a rendszerváltás után az addig legfeljebb "suttogó palackba" mesélő emberek odaálltak a szócső mellé, időnként oltári nagy butaságokat mondtak.
MN: Miért volt fontos, hogy több mint húsz éve a hang mellé e "suttogó palackokba" a képeket is bezárják?
HG: Az oral history, tehát a szemtanúk által elmesélt történelem a 70-es évek óta palacküzenetekként készült az utókor számára. E témában a klasszikus módszert ma az '56-os Intézetben űzik a legmagasabb szinten, ahol már több mint ezer interjú alapján képesek árnyalni a forradalom egyes mozzanatait. Leegyszerűsítve úgy készül egy ilyen interjú, hogy valaki elmondja a történetét, az ebből leírt szöveget javításra megkapja, végül aláírásával hitelesíti. Mi viszont kezdettől szem előtt tartottuk a metakommunikációt is, mert az szerintünk éppolyan fontos lehet, mint egy minden szempontból igazolt történelmi tény. Ha csak hangot veszek fel, nem látom és nem is tudom láttatni például Vásárhelyi Miklós gesztusait, mimikáját, amikor november 4-e hajnaláról beszélt. Hogy Donát Ferenc kétségbeesetten hívta őt telefonon, hogy tudja-e, hol van Losonczy Géza, Nagy Imre első számú munkatársa, mert mennek a jugoszláv nagykövetségre. Vásárhelyi tudta, hogy Losonczyt kinél kell keresni, és azt is, hogy miért nem aludt otthon, de amikor felhívta, az először káromkodva lecsapta a kagylót. Ezt az éjszakát nem lehet hitelesen visszaadni a felvett gesztusok ismerete nélkül.
MN: A Történeti Interjúk Tárában sok ilyesfajta, az '56-ot kutatók és a történészek számára is fontos "gyöngyszem" található?
HG: A mennyiséget reálisan megítélni nem tudom. Biztosan sokat még ki sem ástunk, amit pedig igen, abból sem sikerült még mindent publikálni. Ilyesfajta "gyöngyszem" Bibó Istvánnak az a közlése, miszerint november 4-én vasárnap, amikor egy telefonértesítésre bement a Parlamentbe, azt tudatták vele, hogy Nagy Imréék a szovjet nagykövetségre mentek tárgyalni. Nem tértek vissza, és Bibó abban a hiszemben áll helyt még két napig, hogy az oroszok lefogták a kormányt. És Bibó közel 25 évvel ezelőtt le merte dönteni a saját hősiessége szobrát azzal, hogy azt mondta: "Nagy kérdés, ha tudom, hogy Nagyék a jugoszláv követségre menedékjogot mennek kérni, akkor azt tettem volna, amit tettem."
Az biztos, hogy a Történeti Interjúk Tárának megalapítása óta nagy előnye volt, hogy nem kellett elszámolni a felvett filmekkel, mert a nyersanyag költségeit nem állami keretből fedeztük. Ráadásul segítette a munkánkat a könyvtárban tárolt "Zárolt Anyagok Tára", ahol minden szamizdatot, minden Nyugaton megjelent irodalmat - kutatási engedély ellenében - meg lehetett nézni, miután Juhász Gyula történész a nyolcvanas évek végén külön gyűjteménynyé nyilváníttatta.
Az első filmes felvételt 1985-ben, Haraszti Sándor özvegyével készítettük. Az ő rokonságához tartozott Újhelyi Szilárd, Losonczy Géza, Haraszti Sándor. A felvételeket folytattuk Vásárhelyiékkel, Kallós Zoltánnal, majd miután a 476-osok (az '56-os elítéltek rabszáma 476-tal kezdődött, innen az elnevezés - Sz. M. I.) és a hazajáró disszidensek, mint Kende Péter vagy Méray Tibor is a kameránk elé ültek, tömegesen kezdtük felvenni ezeket az interjúkat. Azt is meg tudtuk tenni, hogy mivel e felvételek az utókornak és nem a nagy nyilvánosságnak készültek, a nehéz ügyekről is beszéltettük az alanyokat. Olyanokról is, amiket Charles Gáti új könyve bogozgat, hogy Nagy Imre az első napokban sokat hibázott, hezitált, és eleinte például szó szerint kidobta a volt munkatársait. Ezeket ők nekünk már sok éve elmesélték... Olyan mozzanatokra persze nem derül fény, ami alapvetően mássá tenné a forradalom mára megismert menetét, de nagyon érdekes, hogy több, különböző időben és személytől felvett interjúból derült ki, hogy október 23-án a Belügyminisztérium miért vonja vissza 40 perc elteltével a tüntetést betiltó határozatát, és miért olvassák be ezt egy óra alatt legalább tízszer. Írott nyoma nincs, de a visszaemlékezések szerint Erdős Péter, Földes Péter stiklije volt ez. Majd' 40 évig hallgattak arról, hogy a Kossuth rádió munkatársai mindenféle alapot nélkülöző módon, Vásárhelyi kérésére maguk kreálták ezt a hírt. Két vagány rádiós ilyenformán voltaképpen maga írta a történelmet, mivel a Belügyminisztérium és a PB nem merte még egyszer visszavonni a valójában meg sem adott engedélyt. Ezt a történetet egyébként most október 23-án, a Századunk című műsorban mutatjuk be először.
MN: Néhány hete a BBC a magyar adásai összes archív anyagát önöknek adta át. Ez nagy elismerés, nem?
HG: Amikor a BBC tavaly beszüntette a magyar nyelvű adását, a közszolgálatiságra hivatkozva a nyilvánosság, a hozzáférhetőség és a kutathatóság kritériumai alapján keresett helyet ennek az archívumnak Magyarországon. Mivel ugyanilyen szempontok szerint került hozzánk az 1993-ban megszűnt Szabad Európa Rádió anyaga is, nem okozott különösebb meglepetést a döntés. Az annál inkább, hogy olyan hangfelvétel-töredékekre bukkantunk, ahol a BBC-s tudósítók anyagai alatt az akkori tüntetések eredeti atmoszférája hallható; ahogyan a Nemzeti dalt szavalják, vagy ahogyan skandálják, hogy "Ruszkik, haza!". Egészen elképesztő felvételek. A BBC által átadott anyagok ugyanakkor ahhoz hasonlóan rendezetlenek, mint amikor a megszűnt Szabad Európa Rádió magyar osztályának a töredékanyagait megkaptuk. (Ott ráadásul német technikusok amerikaiaknak másolták át az anyagot, akik átadták a cseheknek az egyikük által sem értett nyelvű tekercseket. Így töredékes és bonyolult kirakót kaptunk.)
MN: Az OSZK-ban őrzött és feldolgozott forrásokból egy (DVD) adattár készült. Miért csak válogatás?
HG: A munkánkat inkább hasonlítanám a levéltárosokéhoz, mint a filmkészítőkéhez. Gyűjtünk, rendszerezünk, kutatási terepet adunk ezekkel a felvételekkel, és néha magunk is előállunk egy-egy ilyen produktummal. A mi munkánkat a tudomány és a nyilvánosság megnyerése határán lévő dolognak tartom. Teljesen megértem azt, aki csak az anekdotát keresi vagy játékfilmet gyárt '56-ból, és azt is, akit tömérdek jegyzetből dolgozva nem érdekel, hogy csak kevés ember fogja elolvasni az írását. Az 1956-os forradalom adattára egy olyan multimédiás válogatás, ami október 22. és november 4. közti dokumentumokat, elsősorban a Kossuth rádió, a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásfolyamának részleteit, a Budapesten megjelent írott korabeli sajtótermékek, röplapok, valamint archív fotók digitalizált képét tartalmazza, továbbá kronológiai és névmutatót.
MN: Volt a DVD-összeállítás közben nagy rácsodálkozás?
HG: Több is. Például Szabó István filmrendező történetéhez ma már azt is hozzá tudjuk tenni (amire egyébként ő maga sem emlékezett), hogy 1956. november 2-án a Szabad Kossuth Rádió ifjúsági műsorában főiskolásként azt mondja: "A parlamenti vérontás napjától (...) a mi mellünkön is fekete gyászból virít a piros-fehér-zöld kokárda. Õrizzük meg örök életünkre, minden év október utolsó hetében tűzzük ki kabátunk hajtókájára." Ezek olyan gondolatok, amiért a megtorlás idején börtönbe került volna. Ez annak tükrében, hogy őt '57 januárjában zsarolja meg a titkosszolgálat, különösen érdekes. Jövőre egy teljes körű, multimédiás kiadványt tervezünk, melyben már a BBC-től kapott anyagok közlésén túl valószínűleg a negyven év után most megszűnő Századunk című televíziós sorozatból az e témában átmenthető képsorok is helyet kapnak.
Forradalmi források
Három tucat könyv és tanulmánykötet, 21 honlap, 10 új magyar játékfilm, számtalan dokumentumfilm, színpadi darabok és egy rockopera - ez az 1956-os jubileum médiatermésnek pillanatnyi gyorsmérlege. Forrásként szinte minden szóba jöhetett (és szóba is jött): néhány fénykép, szemtanúk beszámolói, levéltári és sajtódokumentumok, rádióadások, de akár egy, csak hallomásból ismert történet is.
Az '56-os Intézetben (teljes nevén: Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete) ugyan viszonylag kevés az eredeti, de annál több a kutatók által összegyűjtött, másolt forrásanyag; Oral History Archívuma pedig mintegy 1100 interjút őriz a magyar forradalomról és a Kádár-korszakról, de az intézet könyvtára az 1956-os (magyar és nemzetközi) szakirodalom talán legnagyobb gyűjteményével büszkélkedhet.
Több volt kommunista országban is az egykori állampártok központi szerveinek iratanyagából származó írott forrás van külön levéltárakban. Fontosak a külügyi levéltárakban található, leginkább az adott ország budapesti nagykövetségeinek haza írott jelentései és az otthonról kapott instrukciók. Az egykori keleti blokk országaiban a belügyi levéltárak (a helyi történeti hivatalok) is szinte mindig részletes összefoglalókat rejthetnek az illető ország közhangulatáról. Ilyesmi egyébként a belügyi vezetés operatív anyagaiból is előbányászható, ám sokszor az is, hogy miként kívánták felszámolni/megtorolni a magyarok melletti szolidaritást. Fontos adatokkal szolgálhatnak a katonai levéltárak, főként, ha az adott ország mozgósított a magyar forradalom idején. Primer információk vannak az olyan intézmények levéltáraiban is, mint a NATO, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács, a Nemzetközi Vöröskereszt és az ENSZ - ez utóbbi részben titkos dokumentumait és több, a forradalomhoz kapcsolódó, eddig nem publikált határozatát is tartalmazza a Magyar ENSZ Társaság kiadványa.
Tischler János Budapestről jelentjük című kötete a korabeli külföldi sajtót használta forrásul. Az ismeretterjesztő forrásközlés egyik érdekes kísérlete az origo.hu portálon napilapként jelentkező Szabad Net - amely Pálinkás Szűts Róbert azon ötletén alapul, hogy milyen lett volna, ha 50 évvel ezelőtt elődeink nemcsak a Szabad Népből, hanem a világhálóról is tájékozódhatnak.
