Illusztrációink a japán képregény-ipar erotikus ágának termékei. Kábé akkortájtól, mikor az Árpád-ház utolsó királyai az utolsókat rúgták, már készültek képregények (leporelló formájában) a szigetországban. Buddha tanításait, japán bölcsek győzedelmeit kínai írástudók fölött és a szeretkezés tudományát illusztrálták. Ezen hármas munkamegosztás (vagy hatszáz év múltán) egy-egy amerikai tengernagy megjelenésétől kapott gellert. A tizenkilencedik században Perry admirális kényszerítette a feudális Japánt kikötői megnyitására, elindítva ezáltal a Meiji-korszak vehemens europanizációját, majd 1945-ben a győztes amerikai hadiflotta tette ugyanezt (az europanizációt amerikanizációval helyettesítve). A kultúrák egymásba csörgedezésének inszignifikáns, de érdekes része a képregény.
Nagy képregényfaló náció a japán, s a honi műfaj - a manga - osztozik az amerikaival (comics) a motívumok nagy részén. (Felsorolás szükségtelen; lásd egy tipikus pesti mozi tipikus nyári akciófilmjét.) Eltéveszthetetlenül japán viszont a grafika, a tollkezelés, kontúrozás és a - kalligráfia évszázados hagyományaihoz kapcsolódó - feliratozás. Míg a comics csaknem kivétel nélkül csapatmunka - egy íróé az ötlet, megint másé a szövegkönyv, más rajzoló felel a főalakok koreográfiájáért és más a satírozásért -, addig egy-egy manga tipikusan egyetlen alkotó terméke, egyetlen személy stílusát tükrözi. A comics bárgyú szuperhős - még bárgyúbb szuperszörnyeteg világánál a manga jóval árnyaltabb és ironikusabb; főhőse gyakran egy csetlő-botló nagykamasz, aki napjait megosztja házi feladatok készítése, Tokió megmentése a soros űrszörnyetegtől és a szerelem titokzatos világának megismerése között. Ha már a témánál tartunk. A megcélzott olvasói réteg (kor, társadalmi státus, nem) szerint a manga műfajokra esik szét, s a férfiúi pszichoszexuális fejlődésért a hentai (ecchi néven is ismert) felel. A túlságosan privát dolgok ábrázolását törvény tiltja, de egy kis kutakodással a zavaró fekete téglalapok és digitális eltusolások nélküli verziók is megtalálhatók. Igaz, ezek megállnak a fetisizmus, szadomazochizmus, bestialitás, szodómia, koprofágia és nekrofília témáinál: ennél mélyebbre nem nyúlkálnak az élet apró örömeinek tárházába.
Noha nem kapcsolódik szervesen a manga hagyományaihoz, érdemes kitérni Hajime Sorayama munkásságára. A jeles férfiú ipari és reklámillusztrátorként kezdte karrierjét, itt tökéletesítette képességét fémszínű, görbült felületek ábrázolására (mechanikus alkatrészek, gáz- és vízcsövek, ez-az). Próbaképpen, hobbiból, antropomorf robotokat is rajzolgatott. Aztán női alakba oltott robotokat és robotokba öltött nőket. Aztán félmeztelen nőket. Idővel a fél elmaradt. Végül fétisszerkóba bújtatott, biológiailag lehetetlen (ámde nyálcsorgató) testalkatú női lényeket kompromittáló szituációkban ipari robotokkal. Népszerűsége ezen a ponton érthetetlen módon megugrott, s mikor egyik (vizeletszexet inszinuáló) képe még a Penthouse oldalain is felhördülést keltett, Hajime Sorayama bevonult a halhatatlanságba. Airbrush-technikával készült, hiperrealista illusztrációiért vadnyugaton tízezreket fizetnek, vadkeleten pedig tízezerszámra koppintják.
Más az egyén, más a test, más a nemiség képzete a japán szubkultúrában, túlmutat Hamburg, London vagy akár New York undergroundja, a club scene latex, bőr, cipzár és fémbilincs alapú fétiskreációin (lásd Skin Two, Zeitgeist magazinok, Doris Kloster fényképei...), utóvégre is, hol van alkalma az európai kultúrkincsen edződött polgárnak angyalarcú, hamvas szemű tizenéves leánykákat hátulról maceráló polipokat látni? A téma sarkalatos kérdése mindenképpen a következő: miért a polip? Szakértők japán kultúrtörténeti hagyományokra (már a tizenkilencedik században léteztek hasonló fametszetek), illetve ergonómiai okokra hivatkoznak. Még egy mozgássérült polipnak is marad elég végtagja a számba vehető testnyílások szimultán ingerlésére. Növekedik is rendesen a manga Japánon kívüli gyűjtőtábora, s ez nem kis részben az Interneten megbúvó pornókincstáraknak tudható be.
Ezek a kincseskamrák azonban állandóan vándorolnak. Immár prototipikussá váló szcenárió: egy elszánt lélek összegyűjt néhány megabájtnyi szerzői jog- és szeméremsértést, s az elektronikus címet közkinccsé teszi valamiféle nyilvános fórumon (alt.binaries.pictures.erotica, alt.sex.movies hírcsoportok). Válaszképp tömegek szállják meg a lelőhelyet, elektronok torlódnak, villanyországút eldugul, rendszergazdák mérgelődnek, az ingyenszezám mindörökre bezárul... Az okosabbak meg is tartják az érdekes címeket maguknak, arra a pár hónapra, míg efféle machinációk egyáltalán működnek - míg a forgolódó tőkés birodalmak végleg szét nem osztják egymás között a nagy koncot, az Internetet.
Természetesen mindez csak a tényleges pornográfiára érvényes; egyéb műfajú mangáról (illetve animéről, ami a manga-rajzfilm) bőséges felvilágosítást nyújt a net. Használhatjuk a számtalan elektronikus keresőszerver egyikét is. Csak úgy ne járjunk, mint az az ürge, akit a Suck (http://www.suck.com - a Wired legszámottevőbb antidózisa) egyik szerkesztője dokumentált. Az illető a következő kulcsszavakat adta meg a képkeresőnek: cindy crawford póniló baszni. Hiába, az emberiségből nem hal ki a remény.
- tbc -
