Medgyessy-ügy: Mission Impossible

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Medgyessy Péter múlt szerdán az Országgyűlésben elismerte: 1978-82 között szigorúan titkos (szt) III/II-es tisztként a kémelhárító csoportfőnökségnek dolgozott, hogy - mint elmondta - elsősorban a KGB-től védje a nemzet érdekeit a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott csatlakozási tárgyalások sikerének biztosítása érdekében. Lapunk az IMF-tárgyalások hátterének, valamint a III-as főcsoportfőnökség osztályai közötti átjárhatóságnak nézett utána.

Medgyessy Péter múlt szerdán az Országgyűlésben elismerte: 1978-82 között szigorúan titkos (szt) III/II-es tisztként a kémelhárító csoportfőnökségnek dolgozott, hogy - mint elmondta - elsősorban a KGB-től védje a nemzet érdekeit a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott csatlakozási tárgyalások sikerének biztosítása érdekében. Lapunk az IMF-tárgyalások hátterének, valamint a III-as főcsoportfőnökség osztályai közötti átjárhatóságnak nézett utána.1978-ban Magyarország másodszor futott neki, hogy csatlakozzon a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), miután a ´68-as prágai tavasz idején a kényes politikai helyzetre hivatkozva Moszkvából az utolsó pillanatban állíttatták le az akkor még nem titokban zajló tárgyalásokat. A szovjet vezetésnek már a hatvanas évek végén sem elsősorban elvi kifogásai voltak az IMF ellen, és a csatlakozás a 80-as évek elején is inkább aktuálpolitikai okok miatt futhatott volna zátonyra. Az aggodalom nem volt alaptalan, mert Lengyelországban a Szolidaritás miatt súlyos belpolitikai válsághelyzet alakult ki. Ugyanakkor nehéz lett volna gazdasági érveket találni a csatlakozás ellen, mivel a Szovjetunió egyre kevésbé volt képes gazdaságilag gondoskodni a szatellitországokról, amit az is mutat, hogy 1981-ben egymillió tonnával csökkentette a magyarországi kőolajszállításokat. Tette mindezt azután, hogy 1979-ben újabb olajárrobbanás történt, az afganisztáni konfliktus miatt pedig a KGST-országokat Nyugaton egységesen hitelembargóval sújtották.

Pulai Miklós, aki 1980-ig volt a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese, a Narancsnak elmondta: a második körben már nagyon odafigyeltek, hogy a tárgyalások híre ne szivárogjon ki, és hogy

Moszkvának csak utólag jelentsék

a megállapodás tényét. Az IMF fő elvárása a megfelelő adatszolgáltatás kialakítása volt, melynek során Pulai szerint a magyar félnek arra kellett figyelnie, hogy a közölt adatokból ne lehessen következtetni a KGST-együttműködés részleteire. Medgyessy Péter abban az időben a nemzetközi főosztály vezetője volt, és ebbéli minőségében az adatok korábbi inkompatibilitása miatt elsősorban a fizetési mérleget kellett olyan állapotba hoznia, hogy az az IMF szakértői számára is értelmezhető legyen. Valószínűleg Medgyessy kollégái sem tudták, hogy miért változik hirtelen az adatgyűjtés és rendszerezés - emlékezik vissza az elnökhelyettes -, "mindezt bizonyára valamiféle reformmal magyarázták a nem beavatottaknak". Mint Pulai Miklós elmondta, nem tudott arról, hogy Medgyessy az elhárítás szt főhadnagya volt.

A kormányfőnek az elhárítás tisztjeként az IMF-tárgyalások keretében feltehetőleg arra kellett figyelnie, hogy kik érdeklődnek a minisztériumban, a fogadásokon, az ismeretségi körben olyan információk iránt, amelyek kapcsolatba hozhatók a csatlakozással. 1978-tól 1985-ig volt III/II-es hadnagy Kozenkay Jenő, aki szerint a Medgyessyhez hasonló munkakörben dolgozók a legalsó szinten lévő hálózati munkatársakkal 2-3 rezidensen keresztül tartották a kapcsolatot, és az így összegyűjtött információkat értelmezték (mivel az állambiztonságiak nem biztos, hogy értették volna az egyes - például pénzügyi - adatok, információk jelentőségét), majd továbbították az összekötőknek. A kémelhárításnál ellenőrzésképpen az információkat összevetették a más forrásból származó adatokkal, majd értékelték őket. A tényleges beavatkozás (ha például valakire a kémkedés alapos gyanúja vetült) azonban már nem a Medgyessy-féle szt tisztek feladata volt, a miniszterelnök kialakulófélben lévő James Bond-os imázsa tehát teljesen indokolatlan.

Bár a III/II-es kémelhárító csoportfőnökség feladatainak felsorolása nem tartalmaz utalást a "baráti országok" hírszerzésének elhárítására, az úgynevezett X-es területek éppen az ilyen feladatokat fedték: Kozenkay úgy emlékszik, hogy

az X-es területek

még házon belül is titkosak voltak. A KGB szerinte nagyon sokfelé beépült Magyarországon, de az elsődleges feladata az itt lévő szovjet harci állomány és - ha voltak - a nukleáris fegyverek védelme volt. Laikusként nehezen hihető, hogy a KGB előtt a kádári Magyarországon bármit is titokban lehetett volna tartani. "A KGB-sek nem sétálhattak volna keresztül rajtunk" - közölte ugyanakkor a Naranccsal az egykori elhárító tiszt, márpedig a fontos, az MSZMP KB által rutinszerűen nem továbbított operatív anyagokhoz csak így férhettek hozzá. Mindennek, valamint Medgyessy állítólagos KGB-ellenes tevékenységének ugyancsak ellentmond azonban, hogy Tóth Lajos, Medgyessy Péter egykori felső összekötője június 24-én a Tv 2 reggeli műsorában kijelentette: a "szovjet tanácsadókat" hetente tájékoztatták, és Moszkva mindenről tudott a Valutaalappal kapcsolatban.

A miniszterelnök szt tiszti feladataihoz kötődő másik fő kérdés a III-as főcsoportfőnökség többi osztályával kapcsolatos: volt-e, lehetett-e Medgyessy Péter titkos tevékenységének az ügynöktörvény hatálya alá eső, eddig nem ismert szelete? A Magyar Nemzet címoldalán június 20-án kommentár nélkül közölt dokumentumról azóta többen (köztük maga a kormányfő is) kijelentették, hogy hamisítvány, vagy legalábbis semmi köze az egykori állambiztonsághoz. Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója, az egykori iratfelmérő bizottság tagjaként behatóan foglalkozott a III-as főcsoportfőnökség dokumentumaival. Tyekvicska lapunknak elmondta: az szt tiszteknek, bár volt speciális, a fedőállásukhoz kötődő munkájuk, általános feladatuk volt az elhárítás, tehát hogy figyeljék a szocialista társadalom ellenségeit. Ha a kémelhárító ilyen jellegű információ birtokába került, köteles volt azt jelenteni. A nemzetbiztonsági szempontból fontos üzemek, munkahelyek védelme a kémelhárítás munkatársainak a dolga volt, és mivel kevesen voltak, az objektum-dossziékba az ő belső elhárítási jelentéseik kerültek az ott dolgozó volt nyilasokról, csendőrökről, ´56-osokról is. Ez alól a kötelezettség alól csak ritkán, egyéni megállapodás alapján lehetett felmentést kapni: ilyen esetekben a tisztnek megengedték, hogy kizárólag egy konkrét témában készítsen jelentéseket.

Hogy Medgyessy kötött-e

ilyen külön megállapodást, nem tudható. Mindenesetre Kozenkay Jenő szerint Medgyessy nem hazudik az ügynökvádakkal kapcsolatban: "Nem hiszem, hogy egy magas beosztású diplomást szerveztek volna be arra, hogy figyelje, ki milyen ellenforradalmi cselekménnyel gyanúsítható."

Az egyes csoportfőnökségek között a célok és feladatok átadását a mai cégek szervezeti és működési szabályzatához hasonló szigorú ügyrend és parancsok szabályozták. Az emberek és az anyagok ide-oda vándoroltak, a tisztek a kapacitások és az egyéni karrierek változásának megfelelően adták-vették egymás hálózatait. Ha valaki bevált egy új munkakörben, akkor lezárták a dossziéját az előző csoportfőnökségnél, és újat nyitottak neki. További "átfolyási" lehetőség volt, hogy az adatcsere keretében a nyílt tisztek adatokat, információkat adtak át egymásnak hivatalos formában - magyarázta Tyekvicska. Az átjárás tényét erősítette meg a Narancsnak Varga László történész, a témakör ismert kutatója is. Konkrét példákat is említett, hogy a hírszerzők miként jelentették, mivel foglalkoztak külföldön a magyar ellenzékiek. A bevett gyakorlat Varga szerint az volt, hogy az ügynökök többnyire véletlenül jutottak más csoportfőnökséghez tartozó információhoz, az szt tisztek pedig nem arról voltak híresek, hogy ezeket elfedjék. Mivel azonban az iratfeltárások során semmilyen olyan anyagba nem nézhettek bele, ami alkalmas volt az érintett azonosítására, a kutatók az szt tisztek levelező dossziéit sem láthatták. Kozenkay Ernő is úgy emlékszik, hogy nagy volt az átjárás a csoportfőnökségek között, ez alól azonban szerinte kivételt jelentett a III/III-as, amire a szervezeten belül egyfajta kakukktojásként tekintettek. Az ő idejében a belső elhárításhoz nem kerültek át tisztek máshonnan: "Egy folyosón voltam a hármasokkal, de egyszer sem léptem át a küszöbüket. Nem szerettük egymást."

Az ügynökvádak fontos járulékos kérdése, hogy

mennyire megbízhatók az archívumok,

kerültek-e ki és be anyagok. Az első ismertté vált iratmegsemmisítés a Dunagate-ügy keretében került nyilvánosságra, ám mára azt Varga László már korántsem látja annyira sötétnek, mint annak előtte. Szerinte ugyanis kiderült, hogy a hisztériát maga az állambiztonság gerjesztette, hogy megkérdőjelezze az iratok intaktságát, és a kutathatóság megakadályozása révén fenntarthassa információs monopóliumát. "Ugyanolyan dezinformációk terjedtek, mint hogy párttagokat nem lehetett beszervezni. Ehhez képest ´89-ben az ügynökök negyede párttag volt" - mutatott rá Varga. Az iratmegsemmisítéseket különösen megnehezíti, hogy az iratokról az összes érintett osztály őrzött másolatot, ezért kutyafuttában szinte lehetetlen alapos nyomeltüntetést véghezvinni. Ide tartozik, hogy Tyekvicska Árpád felhívta lapunk figyelmét a párhuzamosan létező, nehezen manipulálható, számítógépes adatokat tartalmazó mágnesszalagok és mikrofilmes iratmásolatok létezésére is. Az utólag, lejárató célzattal behelyezett dokumentumokat pedig nehéz úgy besimítani az iratkörnyezetbe, hogy az egy gyakorlott kutatónak, irattárosnak utóbb ne tűnjön fel se a formai-tartalmi, se a fizikai (por, sárgulás stb.) okok miatt. A kiragadott dokumentumok megítélése viszont ebből a szempontból mindenképpen nehezebb - véli Varga László, aki szerint az irattárak közelgő tényleges megnyitásának fényében e napokban nagyobb az iratmegsemmisítés valós veszélye, mint valaha. Hogy Medgyessy Péter és a többi szt tiszt vagy ügynök tevékenysége pontosan miből állt, ma inkább csak sejthető, mint pontosan tudható. A kutatók szerint az iratok alapján a titkok egyelőre még megismerhetők lennének.

Miklósi Gábor

szerző
Miklósi Gábor
publikálva
2002/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra