Mellár Tamás: A Fidesz-kormány nem ágyazódott be annyira, mint hiszik, egy hónap alatt bármi történhet

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 21:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szerinte a következő években derül ki, hogy Magyarország bent marad-e az EU-ban.

Interjút adott a 168 Órának Mellár Tamás közgazdász, amelyben szó esik szüretről, borokról, és persze politikáról is. Utóbbi kapcsán arról beszélt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, hogy ma Magyarország sorsdöntő helyzetben van, és ilyen időkben nem ülhet tétlenül, ezért szeretne elindulni 2018-ban Baranya 1. számú választókerületében független jelöltként. Azt mondja, lelkileg készül a fideszes karaktergyilkossági kísérletekre, például úgy, hogy két órán keresztül zongorázik.

false

 

Fotó: MTI/Kovács Attila

„A következő években derül ki, hogy Magyarország bent marad-e az unió­­ban,

stabilizálni tudja-e a helyzetét itt és a monetáris unióban, vagy kívül kerül, és egyre távolodik Európától, az európai kultúrától, demokráciától, és helyette az oroszokkal, valamint a törökökkel fűzi szorosra a kapcsolatát. A választáson ez lesz az egyik legfontosabb tét. Engem ezek a kérdések motiválnak. Meg hogy valahol tetemre hívjam azokat a demokratikus ellenzéki pártokat, amelyek látszólag semmiben sem tudnak megegyezni, ami közelebb vinné őket a hatalomváltáshoz” – mondja Orbán korábbi tanácsadója, aki szerint az emberek azt hiszik, hogy a Fidesz-kormány annyira beágyazódott, hogy nem lehet kirobbantani. Ám ő úgy látja,

„a történelem nem így működik, egy hónap alatt történhet annyi minden, mint húsz év alatt sem”.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 21:08
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 16 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. október 14., szombat 10:07
    HAIL grrrITLER!
  2. 15 rworse
    rworse
    2017. október 13., péntek 21:04
    A grrreselyű hazudik.
  3. 14 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 13., péntek 14:02
    A Narancs-cikknek volt némi visszhangja a Mandin, ott jegyezte meg valaki hogy a Bajnaiéktól kapott Kossuth-díjat a kitűnő interjúalany.

    Örülök hogy minden szavamat jegyzé a vice, remélem megtanulja az összes hozzászólásomat kívülről meg fényképez. Ez kell majd amikor a tömbházfelügyelőnek jelent.
  4. 13 rworse
    rworse
    2017. október 13., péntek 13:55
    A grrrapagájgrrreselyű troll persze megint a szokásos módján hazudozik. Megint úgy tesz, mintha.
  5. 12 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 13., péntek 13:20
    Hogy Békegalamb honnan tudja, hogy Lovasi András ellenzéki, ha állítása szerint nemcsak az interjút nem olvasta el, de Lovasiról sem tudja, hogy kicsoda, rejtély. De mégis tudja.
  6. 11 galambocskám
    galambocskám
    2017. október 13., péntek 12:31
    Jól van na, rworse, legyen neked az ellenzék tehetséges.

    "Véleménye szerint ma Magyarország egy tájékozatlan, stupid, a világtól elzárt, nyelveket nem beszélő, agresszív, idegengyűlölő, infantilizált, fontos dolgokat fel nem vállaló, gyáva közösség, nemzetközi viszonylatban pedig egy óriási fiaskó."

    Szóla a rendező úr az ő népéhez és piheg ő az simicska kebelén.

    Kossuth-díjas interjúalany a közéletről:

    "„Kurvára unom, meg amúgy is, mit mondjak?”






  7. 10 rworse
    rworse
    2017. október 13., péntek 12:10
    A grrrapagájgrrreselyű troll persze megint a szokásos módján hazudozik.
  8. 9 rworse
    rworse
    2017. október 13., péntek 12:09
    Sajnos nem az van, hogy az emberek hiszik, hogy az Orbán-kormány annyira beágyazódott, hogy nem lehet kirobbantani, hanem az van, hogy annyira beágyazódott, hogy csak kirobbantani lehetne.
  9. 8 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. október 13., péntek 11:02
    Nem ismertem, értem, kösz.
  10. 7 yoyo
    yoyo
    2017. október 13., péntek 10:40
    ez egy viccre utalt:
    https://telkes.wordpress.com/2009/03/28/vadasz-te-szopni-jarsz-ide/

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Holland orvosok
A menekült gyerekek gyógyításáról
Nemzetépítés az iskolában
Ukrán–magyar oktatási vita
Versenysport vs. adófizetők
A hobbiúszók kiszorítása
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra