Nemet mondott az LMP és a Momentum, így mégsem lesz közös ellenzéki tüntetés október 23-án

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 19:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Különutas politika. De van-e értelme?

A Közös Ország Mozgalom szóvivője a ma reggel megjelent cikkünkben, Gulyás Márton pedig tegnap a Hír Tv Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában beszélt arról, hogy október 23-ára óriás tüntetést szerveznek, melyre sok-sok civil szervezetet és az összes (demokratikus) ellenzéki pártot várják.

false

 

Fotó: Facebook/Közös Ország Mozgalom

Gulyás tegnap este azt mondta, a pártok közül egyedül az LMP nem mondott még igent. Mostanra azonban kiderült, az LMP mégsem tüntet együtt a többi ellenzéki párttal, Hadházy Ákos, a párt társelnöke ugyanis az ATV Fórum című műsorában bejelentette ezt. Közben a Momentum is reagált, ők azt írták a hvg.hu-nak, hogy a párt csak akkor vesz részt a demonstráción, ha minden, a választási rendszer koncepciójának kidolgozásában részt vevő párt is megjelenik. „Azért kötjük ehhez a feltételhez a részvételünket, mert számunkra ez az esemény a választási rendszer reformja melletti kiállásról szól” – írták a portálnak, így immár elmondható, hogy október 23-án valószínűleg nem lesz közös ellenzéki tüntetés.

Frissítés (19.30):

Hadházy az Indexnek azt mondta, hogy sokat gondolkodtak a dolgon, mert fontosnak és jogosnak tartják a Közös Ország Mozgalom céljait, és örülnek a közös törvénytervezetnek, ám a tüntetésen nem akarnak részt venni. Hadházy szerint az október 23-i demonstráció valószínűleg együttműködési technikákról, összefogásokról szólna, és szerinte ennél fontosabb ünnep ez. „Azt viszont leszögezte, hogy az LMP távolmaradása nem jelenti azt, hogy a jövőben nem vesznek részt választási szövetségekben vagy fognak össze más pártokkal, de ezekről akkor kell beszélni, amikor megvan a megfelelő mód és idő rá” – mondta a portálnak.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. okt. 12., 19:15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 39 yoyo
    yoyo
    2017. október 14., szombat 18:21
    "És vidáman ekézzük azokat, akik gúzsba kötve is tenni próbálnak. "

    nem, nem vidáman. Nagyon nem vidáman.
    És nem ekézek senkit. Az ekézés az, ha valakit méltatlanul hátráltatnak a működésében, ha hamis dolgokat terjesztenek róla, hogy ne tudjon a célja felé haladni. Egyszerűen botrányos, amit csinálnak.
    A gúzsbakötés se jöhetett volna létre nélkülük.
    És a legszarabb, hogy igazából nem ők vannak gúzsba kötve.
  2. 38 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 14., szombat 17:41
    yoyo 34.
    Itt értünk egyet: amíg a zemberek olyanok, amilyenek, Orbán nyugodtan alhat. De ez nem a pártokon múlik. Demagógiát másik demagógiával legyőzni nem lehet.
  3. 37 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 14., szombat 17:40
    yoyo 35.
    Nem volt bennük belátás. Gazdasági csőd közeli állapot volt.A Szu-ban is, tehát tudták: nem lesz segítség. Előre menekültek.
  4. 36 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 14., szombat 17:36
    31:
    Olvastam yoyo.


    Lehet az ellenzéket ekézni, de amíg mi otthon növeljük a seggünket a fotelban, addig ez marad.
    Nekünk csak egy grrrünk van, de én olvasok olyan oldalakat ahol túlsúlyban vannak az agyhalottak.
    A yálasztási törvény miatt éhségsztrájkolt a dk, ki is röhögték őket.Ha az ország csatlakozott volna (akár csak a jelenlétével), lett volna eredménye.De a legelutasítottabbal nem. Akkor kivel? Aki egy szót sem szólt?
    Volt pedagógus tüntetés - mi lett az eredménye? A gyerekeink jövője a tét, de mi fogadjuk el, hogy sokan félelemből nem csatlakoznak.
    Soroljam még?
    Kritikus tömeg nélkül nem megy.
    88-89-ben is egymást marták a különféle formációk (maradtak is belőle örökharagok), de az emberek ott voltak az utcán. Minden ügyben. Nem, nem azt kaptuk, amit szerettünk volna, de a tökéletlen is jobb volt, mint az átkosbeli langyos szar. Akkor, ott megtanulhattuk volna, mi minden múlik rajtunk. Nem ez történt, egyre jobban felerősödött a "fogjuk meg és vigyétek". (A nagyon szar antalli gazdaságpolitika miatt.)
    Nem a sokféle párt, nem a reformkomcsik hozták a változást, a kritikus tömeg nélkül szabhatták volna.
    Most nincs kritikus tömeg, csak kritikán aluli.
    És vidáman ekézzük azokat, akik gúzsba kötve is tenni próbálnak. Csak szavakat látunk, tetteket nem.:(

    A választási matekhoz csak annyit: Karácsony úgy lett Zugló polgármestere, hogy volt józan belátás a dk-ban: egyedül senki sem nyerhet. Karácsony ismert, álljunk mögé.(Az más, hogy ezt mi, lakók, megszívtuk).
    Erről tárgyaltak az okt. 23-i formáció tagjai, amíg Botka színre nem lépett. Nem a mandátumok száma volt a tét, hanem a helyileg leismertebb jelölt kiválasztása.

    Ezért nem értek egyet a "mindenki egyformán hibás" szöveggel.Mert néhány párt felfogta, de Orbán megosztó politikája, saját maga kreálta pártok sorra rendre keresztbe tesznek. Most sem arról szól a közbeszéd, hogy ki gondolja úgy, hogy együtt kell, hanem azok a főszereplők, akik eltartott kisujjal fanyalognak. Nyakig a szarban ülve (ahova maguk másztak be, ld Széll) pl. arról, hogy büdös van. :(

    De azt hiszem, ebben nem fogunk egyetérteni, ezért van, hogy csak nagyon ritkán szólok hozzá. De most nem bírtam ki, bocs.
  5. 35 yoyo
    yoyo
    2017. október 14., szombat 17:25
    Cyrano, nem értek egyet a 32-essel.

    Az a helyzet, hogy itt egy rendszerváltásnak kellene jönnie, és aligha lesz lehetséges ebben megúszni a fidesz foggal-körömmel való ellenállását.

    88-90-ben nem volt a hatalomhoz ennyire kötődő régi elit. Volt bennük annyi realitásérzék, hogy tudták, vége, és beérték egy olyan ajánlattal, hogy nem lesz számonkérés (sőt, aki elég gyors, az most még elrakhat mindent, ami mozdítható). A fidesz széles elitje számára ilyen menlevél hiába lenne, nekik túlságosan komoly élő érdekeltségeik vannak, amiket eszük ágában nem lesz kiengedni a kezükből.

  6. 34 yoyo
    yoyo
    2017. október 14., szombat 17:16
    Kovacs, igen, mozgalompárti vagyok.
    Felülről szervezett, felülről irányított párt szerintem itt mostanában nem fog maradandót alkotni.

    A nagy feladatnak csak az első és könnyebb lépcsője a fidesz leváltása. (hahaha!!!)
    Azt, hogy egyszer - 18-ban, vagy huszonharmincban - sikerül, nem tartom teljesen kizártnak.
    De azt nem tudom elképzelni, hogy lenne benne köszönet.

    A fidesz az emberek rosszabbik és könnyebben mozgatható énjét használja, ez hálás és olcsó mutatvány. És a legkevésbé időigényes. Az ösztön, az irigység, az egzisztenciális szorongás szinte pöccre indítható, nem kell hozzá sokat tréningezni a lakosságot

    A másik irány viszont többgenerációs igyekezet: önmérséklet, szolidaritás, bizalom és hasonlók nem válnak a mentalitás részévé egy plakátkampánnyal.

  7. 33 Kovacs
    Kovacs
    2017. október 14., szombat 17:07
    32: Nem! "a mi autónkra " ki kell írni, hogy Ferrari, hogy tudja, milyen teljesítményt kell megcéloznia.
  8. 32 Cyrano
    Cyrano
    2017. október 14., szombat 16:59
    Kovács: azt forradalomnak hívják. Hadd ne vágyjak rá.
  9. 31 yoyo
    yoyo
    2017. október 14., szombat 16:58
    Cyrano, lustataságból idemásolom egy másik cikk alá írt kommentemet, ami idepasszol:


    Minden feltétel adottnak látszik a méltó folytatáshoz.

    Már jóval 2010 előtt látni kellett volna, hogy a sima parlamenti választási gyakorlat nem lesz elegendő ahhoz, hogy itt pártok demokratikus keretek között méretkezhessenek a fidesszel.
    A fidesz ugyanis rengeteg energiát fektetett abba, hogy a választási párt mögött egyre erősödő gazdasági háttér, média, szervezet fejlődjön. A többi pártok ennek a közelébe se érhettek, az addig "váltópárt" pozícióban lévő mszp pedig a szétrohadás útjára lépett.

    A 2010-es fidesz 2/3 után pedig érdemben más nem történt, mint a gyúrás a következő választásra, elkezdődött a ki, kivel, kivel nem.
    Juhászék elkövették azt a ballépést, hogy a millából pártot csináltak, Bajnaival pedig magukra rántották Mesterházit és persze Gyurcsány se maradhatott ki, létrejött egy csupa feszültség ellenzék, és észrevétlenül elkezdett működni a matek: ki mennyi mandátumra számíthat egy együttműködésen belül, azaz a közös érdek mellett jött a rivalizálás is.

    Az ellenzék megbocsáthatatlan bűne, hogy elmulasztotta a választási törvény bojkottját, ezzel pedig sikerült ebbe a méltatlan helyzetbe vinni az országot: a fidesz ellen induló pártok sokkal nagyobb harcban vannak egymással, mint a hatalommal, ez egy olyan lefelé tartó spirálba vitte a politikai életet, amiből nem látszik a kiút.

    Ami viszont látszik, hogy ezt se a pártok, se a választók nem fogták fel mind a mai napig. És ha nem történik valami nagyon váratlan a nagyvilágban, ami felborítja a hazai közéletet is, akkor nagyon jó eséllyel ugyanez a világtalan erőlködés fog folytatódni, és ha bele is bolondul a fél ország, de 2021-ben, ugyanennyivel a következő választások előtt is ezek a visszataszítóan ötlettelen és sunyi trükközések mennek majd - nem a választási győzelemért, hanem a pár egymástól elharácsolható parlamenti mandátumért.


  10. 30 Kovacs
    Kovacs
    2017. október 14., szombat 16:49
    28: "Álmodozhatok én egy Ferrariról, ha csak a "mi autónk"-ra futja."
    Ne viccelj, itt a "realitások" ideje: ki kell kényszeríteni a lehetetlent.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra