A madridi merényleteket követő harmadik napon választást tartottak Spanyolországban. Az előzetes felmérések szerint a kormányzó Néppárt (Partido Popular)
és miniszterelnök-jelöltje, Mariano Rajoy vagy öt százalékkal vezetett a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) előtt. A szokatlanul magas, 77 százalékos részvétellel tartott választáson végül mégis a baloldal nyert. A leendő miniszterelnök, José Luis Zapatero kijelentette: június végéig kivonja Irakból a spanyol egységeket.
Madrid, március 11-e, reggel 7.39 és 7.42 között, közép-európai idő szerint. Három különböző vasútállomáson tíz bomba robban. Ez a legsúlyosabb európai terrortámadás. Egyesek egymás utáni robbanásokról beszélnek, mások egyidejűekről. A kronológiai közelség miatt mind a két állítás igaz. Az idődimenzió eltűnik, elemészti a terror. Egyetlen pillanat ez: a nulladik.
Hány áldozat van? Az első információk szerint tucatnyi halott és több száz sebesült. Ám a számok egyre nőnek: mintha az esemény valami élő szörny lenne, amely szüntelenül terebélyesedik. Néhány órán belül a meggyilkoltak száma 130-ra nő. Pár pillanat múlva már 160. Újabb pillanat, és már 174. Emelkedik a sebesültek száma is.
H
Ha a terrornak van formája, akkor az a labirintus. A bizonytalanság ez: az ember nem tudja, hogy merre tart, mi közelít felé, és mi várja a következő sarkon. Távozni, menekülni nehéz: vakon bolyongsz bent, és megpróbálsz nem találkozni a szörnnyel, ami valahol a labirintus centrumában rejtőzik. De ki tudná megmondani, hogy hol a centrum?
H
Ki tette? Az elvben a legtöbbet tudó ember, Spanyolország belügyminisztere ekkor a kétség leghalványabb árnyéka nélkül állítja, hogy a tettes az ETA, a baszk terrorszervezet. Ugyane meggyőződést osztja és juttatja kifejezésre minden egyes politikai párt: a kormányon lévők és az ellenzékiek, az országosak és azok, amelyeket Spanyolországban "periferikus nacionalistának" neveznek, azaz a katalán és baszk nacionalista pártok; köztük a szeparatista erők is. Mindenki elítéli a merényletet és az elkövetőket. Mi több, először a baszk autonóm kormány elnöke tesz ilyen értelmű kijelentést, az az ember, akit a kormányzó jobboldal és az ellenzéki baloldal egyaránt azzal vádol, hogy kétértelmű politikát folytat az ETA-val szemben. Juan José Ibarretxe magatartásán érződik a szándék, hogy távolságot tartson az ETA-tól, ugyanakkor a "hazai" elkövető verzióját tekinti hitelesnek. S mivel nyilvánvalóan ő a legkevésbé érdekelt abban, hogy végül ez a változat bizonyuljon igaznak, e pillanatban csakis az igazság kedvéért fogadja el. A hazai verzió érvényes tehát, ezt mutatja a belügyminisztérium ujja, amely az ETA-ra szegeződik, s ezt támasztja alá a feltételezett elkövetők nemzeti hovatartozása is. (És mindegy, hogy Ibarretxe a belügyminiszter előtt vagy utána szólalt meg. Az idő megszűnt, az "objektív valóság", mondhatni, metafizikusan alakul.) A baszk autonóm kormány elnöke mindazonáltal az identitásproblémához még fűzött egy lábjegyzetet, amikor azt hangsúlyozta, hogy az ETA tagjai nem baszkok. Hanem férgek, akik saját történetük utolsó lapját írták meg. De nem baszkok, akárhogyan is.
Lehet, hogy paradox módon neki lesz igaza - ha nem is úgy, ahogy ekkor értette?
H
A terror bizonytalanságot, káoszt okoz. Ha egyáltalán van formája, akkor az az, amivel a sajtó próbálja felruházni: "A terrorizmus jelensége a tömegmédia korszakának szülötte. A média nélkül az ilyen cselekedetek, amelyeket azért követnek el, hogy hír legyen belőlük, nem történnének meg" - írta Umberto Eco. Megcsonkított testeket, véres arcokat látunk, túlélőkmesélik el a történetüket, miközben egyre nő az áldozatok száma. 182 halott, több mint ezer sebesült. Tudjuk, e számok nőni fognak, ahogy a média mind pontosabb információkat szállít, és formát igyekszik adni a káosznak, a terror labirintusának. A mindenhonnan áradó kép a halottak világáé. Az emberek a tévében az eseményeket a "pokoli", "dantei", "apokaliptikus" jelzőkkel beszélik el. E szavaknál nagyobb erővel bír annak az ápolónőnek a története, aki behatolt az egyik felrobbantott vasúti kocsiba. Holttestek hevertek mindenütt, mellettük pedig szüntelenül csörögtek a mobiltelefonok, melyeket immár soha senki nem vesz fel. Ez azokra a telefonhívásokra emlékeztet, amelyeket 2001. szeptember 11-én a WTC ikertornyában rekedtek adtak le, vagy a percekkel később rakétává változó repülőgépek utasai. A terror labirintusában hangokat hallunk, ám ezek semmiféle kijárathoz nem vezetnek, hisz olyan ösvényekről és irányokból jönnek, ahol már jártunk egyszer. Csak visszhangok a múltból.
H
Az összes spanyolországi politikai erő ugyanazt az elkövetőt tudja a merénylet mögött. Csak egyetlen kivétel van: az ETA politikai szárnya, a nemzeti szocialisták (sic!). Szóvivőjük, Arnaldo Otegi szerint a merényletnek semmi köze a "baloldali nacionalisták" (ez saját önmeghatározása) politikai céljaihoz vagy módszereihez. A belügyminiszter ezt a véleményt azonnal cáfolta, és "kútmérgezésnek" minősítette, melynek célja csupán az, hogy növelje a zavarodottságot és a félelmet. Ángel Acebes ugyanazzal a lendülettel semmisítette meg egyes "nyomorultak" pletykáit az állítólagos "iszlamista" tettesekről.
De miért az ETA, ha a fent említett tényeken kívül bizonyos egyéb tényezők - például a mészárlás "stílusa" - is másra utalnak?
Először is a spanyol belpolitika aktuális kontextusa, a március 14-i parlamenti választások miatt. Az ETA már letette a névjegyét a kampányban. Idén januárban a szervezet képviselői találkoztak a katalán autonóm kormány második számú vezetőjével, aki egyszersmind az egyik katalán függetlenségi párt főtitkára is (ez a párt, a Katalán Forradalmi Baloldal a PSOE-val, a szocialistákkal koalícióban kormányozza a tartományt). A merénylet hírére Josep Lluís Carod Rovira lemondott, a szocialisták pedig, akik addig nem vettek tudomást a találkozó tényéről, sietve és visszamenőleg elítélték. Ám ez sem kímélte meg őket attól, hogy legfőbb választási vetélytársuk, Aznar Néppártja harsányan ne bírálja őket, s le ne szögezze ismét: a Néppárt az alkotmány és Spanyolország egységének a bajnoka a "széthullás veszélyével" szemben. Február közepén az ETA bejelentette, hogy Katalóniában nem követ el támadásokat, hiszen a függetlenségiek a régió kormányá-nak tagjai. A Néppárt erre tovább verte a vasat, és azt állította, hogy az ETA tűzszünete a békés katalán és az erőszakos baszk szeparatizmus kiegyezésének az eredménye, amit a januári találkozón hoztak tető alá.
Nem sokkal ezután, amikor a rendőrség Madrid határában fél tonna robbanóanyaggal megrakott teherautót talált, s letartóztatta az ETA azon tagjait, akik állítólag fel akarták használni, a Néppárt megismételte a vádjait. Ezek szerint a szocialisták azokkal ülnek egy hajóban, akik részleges, egyetlen régióra korlátozódó fegyverszünetet alkudtak ki az ETA-nál, s ezáltal felelőssé váltak azokban a terrortámadásokban, amelyek az ország más vidékein következhetnek be. E vádaskodásoknak se végük, se hosszuk nem volt a kampányban. A Néppártnak tehát minden politikai érdeke ahhoz fűződött, hogy a madridi tömeggyilkosságot az ETA-nak tulajdonítsa, bár ekkor a szocialistákat már nem emlegette. A többi párt, a baloldali ellenzék és a "periferikus nacionalisták" ugyanezt a változatot támogatták, feltehetőleg ugyanabból az okból, mint a baszk autonóm kormány első embere.
Annak a vélekedésnek azonban, amely szerint a tettes az ETA volt, van még egy aspektusa, amely mind a Néppárt, mind a többiek tekintetében figyelemre méltó. Tavaly karácsonykor a rendőrség bombát fedezett fel a baszkföldi Bilbaóból Madridba tartó vonaton, melynek a központi vasútállomásonkellett volna felrobbannia. Ez a tény arra is utalhat, hogy megváltoztak az ETA módszerei. S bár más jelek más irányokba is mutattak, egyes elemzők már az új, az al- Kaidához hasonló ETA-ról kezdtek beszélni. Mindemögött csak egyetlen tény vált nyilvánvalóvá: az, hogy mennyire nehéz túllátni a nemzeti horizonton.
H
Eme ellentétek dacára az összes spanyolországi politikai erő azonnal, még március 11-én megegyezett abban, hogy csütörtök reggel véget vetnek a választási kampánynak. Szintén általános konszenzussal úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a kormány felhívásához, amely másnapra tiltakozó tüntetéseket hirdetett "Az áldozatokkal a terrorizmus vereségéért az alkotmánnyal" jelszó alatt. (A Néppárt szereti magát az alkomány bajnokának feltüntetni, másokat pedig alkotmányellenesnek vagy legalábbis kétlelkűnek beállítani.) De valóban véget ért-e a kampány?
H
Időközben ugyanis szivárogni kezdtek másfajta hírek is: olyanok, amelyek mást sugalltak e kegyetlen tett elkövetőinek kilétéről. A vasútállomás indulási oldalának közelében egy néhány héttel ezelőtt elrabolt kisteherautót találtak, benne elsütőszerkezeteket, arab nyelvű videoszalagokat meg Korán-idézeteket. Kisvártatva egy Londonból érkező üzenetben az al-Kaida magára vállalta a merényletet.
A belügyminiszter ismét megjelenik a kamerák előtt. Azt mondja, minden valószínűség szerint az ETA áll a merényletek hátterében, de a nyomozás más irányait sem szabad lezárni. Ám már sokan akadnak, akik megkérdőjelezik a hazai verzió hitelességét. Újabb hírek érkeznek egy, esetleg két kamikazéról, akik saját magukkal együtt robbantották fel a szerelvényeket. A kormány cáfolja ezeket az információkat: bizonyosan nem öngyilkos merénylők követték el a robbantásokat. De hogyan lehetnek ennyire biztosak ebben, ha még mindig több mint negyven holttest azonosítatlan?
H
A terror a bizonytalanság labirintusa. Az ember nem tudja, melyik irányba induljon a kijárat felé, és merre kerülheti el a szörnyet. Hangokat hallunk, de ez a saját hangunk, amely a múltból ér el hozzánk. Melyik a helyes út? ETA vagy al-Kaida? És van-e kijárat? Vagy a kijárat megtalálásának az ára az, hogy szembenézzünk a szörnnyel?
H
Az áldozatok száma egyre nő. Estére már 192 halottról és több mint 1400 sebesültről tudunk. Több halottat és sebesültet nem tudnak azonosítani: vagy mert elégett a személyi igazolványuk, vagy mert nem is volt nekik, hisz illegális bevándorlók voltak. A vonat munkáskörnyékről indult. A halottak és a sebesültek majdnem egyharmada bevándorló.
Most már nyilvánvalóan két magyarázat forog közkézen. Az ellenzék óvatos, és mindössze azt követeli, hogy a kormány tegye átláthatóvá a nyomozás menetét. De a második változat egyre inkább erőre kap. A sajtónak az a része, amelyik nem áll szigorú kormányzati ellenőrzés alatt, és inkább az ellenzékhez húz, a belügyminiszteri nyilatkozat tükörbe fordított másával áll elő. Valószínűbb, hogy az al-Kaida tette, bár az ETA sem zárható ki. Este a katalóniai televízióban két, egymást követő kerekasztal-beszélgetésen az összes elemző "külső" tettesekről beszél. Szavaikat jól érzékelhető bizonyosság hatja át. Sőt: szót ejtenek Aznar kormányának a felelősségéről is, mégpedig Irak miatt. E logika szerint a madridi vérfürdő annak a politikának a következménye, amely Spanyolországot az Egyesült Államokkal szövetséges országok első sorába helyezte. A másnapi demonstrációknak is más jelszó alatt kellene tehát zajlaniuk: "NO WAR!" Ugyanúgy, ahogy tavaly, az iraki amerikai-angol beavatkozás előestéjén tartott tüntetések folytak. Ugyanúgy, ahogy a tavalyi helyhatósági és az idei országgyűlési választások előtt az ellenzék tartotta - helyi és országos szinten - tömeggyűléseit.
Másnap, egy másik tévécsatornán egy másik kerekasztal tárgyalja a merénylet tetteseinek kilétét. A vita a legkevésbé sem technikai jellegű. Tele van szenvedéllyel, sőt indulattal, amikor a résztvevők - politikai hovatartozásuknak megfelelően - egyik vagy másik magyarázattal hozakodnakelő. A kérdés végső soron az: kinek kell viselnie a politikai felelősséget a történtekért? Az ETA-nak vagy az al- Kaidának? A jobboldalnak vagy a baloldalnak?
Az ellenzéki politikusok tapintatosabbak. Mégis egyre több kételyt fogalmaznak meg: vajon nem fed-e el a kormány bizonyos tényeket, hogy csak március 14. után hozza őket nyilvánosságra? Vajon a spanyol titkosszolgálat nem az iszlám terroristákra gyanakodott-e, miközben a belügyminiszter már az első pillanatban bizonyos volt abban, hogy az ETA tette? Másnap, mikorra egyértelműbbé válnak a dolgok, a szocialisták azt állítják, hogy tudomásuk volt róla: a nyomozás inkább a másik irányba indult el, de ezt az információt nem akarták választási propagandacélokra felhasználni. De vajon ebben a helyzetben elkerülhető-e egyáltalán a választási propaganda?
Mindemellett vannak más információk is, amelyek az ellenkező irányba mutatnak. És vannak olyanok is, amelyek nem mutatnak semerre: csak cáfolják az egyik vagy a másik irány helyességét.
H
Az ETA vagy az al-Kaida? Az ETA és az al-Kaida? Nem csak eme költőietlen asszonánc teszi, hogy a legnagyobb - és az ellenzékkel rokonszenvező - spanyol napilap vezércikke (miután oksági kapcsolatot von Aznar, Irak és az iszlamista bosszú között) előáll e hipotézissel: lehet, hogy az ETA és az al-Kaida a tettes. Mások egy mind ez idáig ismeretlen iszlamista szervezetről fantáziálnak, megint mások egy újabb ETA-ról, mely az eredetiből vált volna ki valamely eddig nem tudott szakadást, skizmát követően.
Az ETA és az al-Kaida. Bár sok szempontból különbözőek, a halálnak ugyanazt a filozófiáját vallják. E filozófia táplálja kegyetlenségüket is. Mind a kettő nihilista, és ezért élvezi a gyilkolást. Josep Ramoneda, egy spanyol gondolkodó definíciója szerint a nihilizmus a mindenhatóság utáni vágy. Az isteni mivolt után. És mivel teremtésben az ember nem lehet olyan, mint Isten, minthogy teremtő cselekedeteink mindig töredékesek lesznek, az isteni hatalommal csak a pusztításban tudunk versenyre kelni. Ennek legtökéletesebb formája az emberi életek válogatás nélküli megsemmisítése. A különbségtétel e hiánya az áldozatokat az egész emberiség képviselőivé teszi. Az absztrakt emberiségé. Egyre megy, hogy az iszlám terrorizmus Allahra hivatkozik, a baszk terrorizmus pedig a forradalmi szocializmus meg a nemzeti politikai mitológia valamiféle katyvaszára. Egy terrorizmus létezik, ami lokális és globális egyszerre. A szörny, aminek sok feje van, de arca egy sem.
H
Péntek délben a madridi rendőrség lélekszakadva kiüríti az egyik vasútállomást a három közül, ahol előző nap bombák robbantak. Telefonhívást kaptak. Az emberek fejvesztve menekülnek, megint kitör a pánik. Egy telefonhívás miatt.
H
A halottak száma 198-ra emelkedik. A kórházakban ápolt sebesülteké viszont csökken: egy részük meghal, egy részüket pedig hazaengedik. Ezzel egy időben több mint ezer pszichológus foglalkozik az áldozatok több ezer hozzátartozójával.
H
Este. Spanyolország minden városában demonstrációk zajlanak, az előre tervezett jelszavakkal: az áldozatokért, a terrorizmus ellen és... az alkotmány mellett. Több mint 11 és fél millióan vesznek részt a megmozdulásokon, spanyolok és külföldiek. Először a történelemben még a királyi család tagjai is megjelennek. Együtt az összes párt vezetője, a konzervatívoktól a kommunistákig és a "periferikus nacionalistákig", akik pedig nem feltétlenül értenek egyet a jelenlegi alkotmánnyal. Ott van Prodi, a francia, az olasz, a portugál, a belga miniszterelnök. De mi köze mindennek az alkotmányhoz, ha az al-Kaida volt a tettes? Az emberek még mindig nem tudják, "ki csinálta". Néhány transzparens pont ezt kérdezi: "Ki tette?" Más transzparensek az ETA-t vádolják. Mások a kormányt, Busht és Tony Blairt. "No war!" "Miért hoztál bajt a fejünkre?" "Aznar, asesino!" Egy fiatalember azt kérdezi, hogy az ETA-nak vagy a Néppártnak szól-e a tiltakozás. Az al-Kaida ellen természetesen hiábavaló lenne bármiféle demonstráció. Atömeges terror zavart és dezorientációt vált ki. De a közös szenvedés szolidaritást is hoz. Megnemesíti az embereket. E megnemesülésnek a mészárlást követő első pillanattól fogva tanúi lehettünk, amikor a halál vagonjaiból kitántorgó emberek vagy azok, akik épp arra jártak, a karjaikba emelték a sebesülteket, és a saját autójukon vitték őket a legközelebbi kórházba; vagy amikor oly sokan jelentkeztek véradásra.
H
Míg tartanak a tüntetések, az ETA nyilatkozatban tagadja felelősségét a merényletben. A kormány szóvivője azt feleli erre, hogy az ETA nyilatkozatainak semmilyen hitelt nem szabad adni. Csakhogy a kormány egy ETA-nyilatkozatnak nemrég még hitelt adott: annak, amelyik a katalóniai "fegyverszünetet" jelentette be. A Néppárt ezt az elemet bőszen fel is használta ellenfeleivel szemben a választási kampányban.
H
A halál időrendjében (az egyetlen érvényes kronológia ezekben a napokban) a 199. egy hét hónapos lengyel csecsemő.
H
Szombat. Egyre többen vélik úgy: a kormány - azért, hogy fenn tudja tartani a hazai változat hitelességét - eltitkol bizonyos információkat a tettesek kilétéről, s ezáltal visszaél az áldozatokkal a szavazatok kedvéért. Délután spontán tüntetés kezdődik a Néppárt madridi székháza előtt. Ez később más városokra is átterjed.
Este a belügyminiszter a kamerák kereszttüzében elismeri, hogy öt személyt letartóztattak, akik feltehetőleg kapcsolatban állnak az iszlám terrorizmussal. A legelején, amikor az ETA-ról szóló bejelentését tette, és minden más lehetőséget kizárt, talán nem számított arra, hogy a rendőrség ilyen gyorsan és hatékonyan fog nyomozni.
A tiltakozás a késő esti órákban erőre kap, a résztvevők hazugnak és "gyilkosnak" bélyegzik a kormányt (utóbbi minősítést azért kapja, mert támogatta az iraki intervenciót).
H
Kétszáz halott.
H
A vélelem, hogy az Irak ügyében követett spanyol politika a prima causa non causata, az első, nem okozott ok, s hogy ebből következően az al-Kaida - implicite, de ettől még nem kevésbé logikusan -, az imperializmussal szembeni ellenállási mozgalom az egyik oka annak, hogy az elején miért mindenki az ETA-t látta a merénylet mögött. Hisz az ETA pontosan ilyen szervezetként állítja be magát - és szerfölött nehéz túltekinteni a nemzeti horizonton. A nemzeti önazonosulás mindennél előbbre való - míg az európai identitás szinte nem is létezik. A merényleteket senki nem mint Európa elleni támadást érzékeli: mindenki Spanyolországról beszél. Sőt egy jó nevű, az ellenzékkel szimpatizáló elemző, aki inkább az al-Kaida-féle verzióra hajlik, azt állította: szörnyűbb volna a helyzet, ha az ETA lenne a tettes. Hisz a terrorista-erőszak történetében most új módszerekhez folyamodó ETA a tömeggyilkosságokat Spanyolországra koncentrálná; míg ha a másik magyarázat a helytálló, az erőszak megoszlik egész Európában.
H
Mostantól Spanyolország új történetet lesz kénytelen mondani saját magáról. A mostanáig mesélt ugyanis elhamvadt a terroristák bombáinak lángjában. Mintha az országgal is az esett volna meg, ami az egyik túlélővel. A fiatal lány épp egy könyvet olvasott, amikor robbanást hallott. Látta, hogy a könyv lángra kap a kezében. Azt hitte, meg fog halni. A következő pillanatban viszont már kint látta magát, élve és sértetlenül.
Egy pillanatig képtelen volt gondolkodni.
Bashkim Shehu
A szerző Barcelonában élő albán író. Fordította: Galántai Erzsébet
