„Mi dolgozunk, ti loptok. Mi tüntetünk, ti buktok.”

Belpol

Újabb tüntetés volt a Kossuth téren, ami többnyire a keddre meghirdetett gigademonstráció bemelegítésének tekinthető.

A költségvetés „ilyen formában” való elfogadása ellen tüntettek vasárnap délután a Kossuth téren. Az El a kezekkel! címen meghirdetett demonstrációt azért szervezték, mert „meg kell mutatni az Orbán-rendszernek, hogy ha ezt a költségvetést elfogadja, visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak”.

false

Fotó: Németh Dániel

A magukat csak dühös magyarokként emlegetett jelenlévők persze nem azok a dühös magyarok. A mai tüntetésen a résztvevők egy csoportja az MTA előtt gyülekezett, majd vonult át a Kossuth térre, ahol a nemtetszésüket kifejezők egy másik része szinte várta már az érkezőket. A felszólalók beszéde után nem történt semmi különös, mindenki szépen hazament, hiába volt soktucatnyi, jól felszerelt készenlétis rendőr a Parlament oldalainál.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A beszédek sorát Vajda Zoltán kezdte – az ő nevéhez fűződik a 60 ezren a MAGÁN nyugdíjukért Facebook-oldal létrehozása és az ahhoz kapcsolódó két, illetve a mai tüntetés szervezése –, aki arról beszélt, hogy  a költségvetés finom részleteiből derül ki, hogy mit akarnak a politikusok, és ez valamennyi állampolgár életére durván kihat. Szerinte most épp arról van szó, hogy a szociális ellátások szűkítésével vagy eltörlésével tízezrek életét lehetetlenítik el, a magán-nyugdíjpénztári szabályok átalakításával megint jó pár, körülbelül 60 ezer ember magántulajdona kerül veszélybe, hogy elfogadhatatlan árfolyamon forintosítják a devizahiteleket, elveszik a pénzt az oktatástól, különadókkal a haveri cégeket hozzák helyzetbe, ezzel újabb lehetőséget teremtenek a korrupcióra, hogy az autópályák ingyenes szakaszainak útdíjazásával pedig több millió autóst sarcolnak meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

„A költségvetés az igazság pillanata, a mi történetünk. Úgy lenne helyes, hogy mi legyünk a főszereplők, de lényegében ebből a sztoriból kiírtak minket” – zárta beszédét Vajda, ami egyúttal show is akart lenni: a szónok jópofáskodott, teátrális gesztusokat tett, „talált” egy pénztárcát meg egy kulcsot és egy naplót, amikkel egy-egy sztorit hozott játékba az elmúlt hetek arcpirító hírei közül. „Ez a költségvetés nem Magyarországé, hanem egy banánköztársaságé, amely élén egy csimpánzkirály áll, akinek elég sok idomított, már-már cirkuszi majma van” – mondta.

Utána – az ostoba Hír Tv által vegzált – Nagy Emília következett, aki szerint nem szabad hagyni, hogy a kormány végérvényesen tönkretegye az oktatási rendszert, hogy végleg veszélybe sodorja a társadalom jövőjét. „Hoffmann Rózsa azt mondja, hogy az oktatási rendszer átalakításában mindenben egyetértett Orbán Viktorral, csakhogy az nem átalakítás volt, hanem tönkretétel. Orbán Viktor meg azt mondja, hogy megóvja a családokat, de elég lesz, ha csak nem bántja őket.” Nagy Emília amellett érvelt, hogy ne vegyék el a szülőktől a gyerekneveléshez, a gyerekektől pedig a tanuláshoz való jogukat. Hiszen „ez volt az a rezsim”, amely levitte 16 éves korra a tankötelezettséget, most meg épp arra készül, hogy rengeteg fiatalt kiszorítson a közép- és felsőoktatásból, miközben tovább csökkenti a szegények felemelkedési lehetőségét.

false

 

Fotó: Németh Dániel

„El a kezekkel a tanítványainktól! El a kezekkel a gyerekeinktől! El a kezekkel az unokáinktól!”

Székely Tamás szakszervezeti vezető arról beszélt, mennyire nem ismeri a kormány a munkásembereket, a munkás mindennapokat, hogy mennyire nem ártana, ha Orbán Viktor végre megismerné az igazi magyar ipart, és kólaszürcsölés meg Mercedesben terpeszkedés helyett elmenne például egy bányába. Székely számos példát sorolt a korkedvezményes nyugdíjtól kezdve a gyakorlatilag nem létező életpályamodellekig, majd úgy zárta szavait: „Kedves hatalom, nektek fogalmatok sincs, milyen az élet a Parlamenten kívül.”

false

 

Fotó: Németh Dániel

A beszédeket meg-megszakítva hol az „Orbán, takarodj!”, hol a „mocskos Fidesz” zúgott, de volt egy idősebb férfi, aki időnként azt kiabálta, hogy „hugyos Viktor”. Végül is, nem feltétlenül kell az ilyesmihez nyomós ok.

Gulyás Balázs, az internetadó elleni sikeres tüntetések szervezője hosszan és helyesen sorolta a bűnlajstromot, amelyből tisztán kiderült, hogy „Orbán Viktor becsapott bennünket”. „Azt ígérték, hogy nem lesznek megszorítások, ehhez képest burjánzanak az újabb adók.

false

Fotó: Németh Dániel


A világ egyetlen olyan országa vagyunk, ahol még a szappanra is adót vetnek majd ki. De
átverték a devizahiteleseket is, így végleg adósságspirálba kényszerítik a bajbajutottakat” – mondta.
Gulyás felszólította Lázár Jánost, Szijjártó Pétert és Rogán Antalt, hogy legyenek férfiak, és ne bújjanak a gyerekeik vagy családjuk mögé, készítsenek rendes adóbevallást az egész családjuk vagyonáról. Gulyás szerint az sem véletlen, hogy nem vizsgálják az áfacsalási botrányt, vagy hogy a trafikmutyi után épp a dohánygyárakat nyúlják le. „A nyugdíjvagyon jó részének eltüntetése után, ezekre már egy kiflit sem szabad bízni. Azt ígérték, hogy 1 millió munkahelyet teremtenek, ehhez képest egyre csak nő a szegénység.” Gulyás Balázs emellett azt a nem elhanyagolható adatot is hangsúlyozta, hogy a Fidesz népszerűsége október óta már a harmadával csökkent.

false

 

Fotó: Németh Dániel

„Viktor ez nem a te őszöd, de a te Öszödöd lesz. Most még csak a lejtőn vagy, de van még lejjebb is.”

Közben zúgott az „Elkúrtad!”, azt követően pláne, hogy zárás gyanánt bejátszották, mit mondott Orbán 8 éve, 2006-ban a költségvetésről:

„Be lehet csapni kevés embert hosszú ideig, be lehet csapni sok embert kevés ideig, de nem lehet becsapni sok embert sok ideig.”

false

 

Fotó: Németh Dániel

Figyelmébe ajánljuk