Magyar Narancs: Elképzelhető, hogy igaza lesz a Fidesz politikusainak, és nem lesz tartható az idei évre tervezett 3,8 százalékos költségvetési hiány?
Oszkó Péter: Nézzük a dolgokat józan paraszti ésszel! Most április van, tehát a következő kormány az idei költségvetési időszaknak sokkal nagyobb részét fogja kontrollálni, mint a jelenlegi kormány. Sokszor elmondtuk, hogy válság idején bizonytalanabb a tervezés, ezért mutatkoznak pozitív és negatív irányú kockázatok a költségvetésben, de ezek mértékét a semleges, külső elemzések is csak néhány tized százalékra teszik. Az időszakból háromnegyed év van még hátra, amikor sok egyedi intézkedést lehet tenni a kockázatok kezelésére, ez pusztán akarat és elkötelezettség kérdése. Vagyis már most azt mondani, hogy az év végi hiányra az új kormánynak semmi befolyása nincsen, egyszerűen butaság. Aki a mozgástér hiányáról beszél, az nyilván politikai célokra használja a költségvetési gazdálkodás egyébként természetes folyamatait.
MN: A továbbiakban folytatandó gazdaságpolitikát persze ismerjük, de mégis: a jelenlegi állapot alapján mekkora lehet az eltérés a hiánycélhoz képest?
OP: Néhány tized százalék.
MN: Mondjuk nyolctized is?
OP: Annyi nem. Ennél a Magyar Nemzeti Bank és a Költségvetési Tanács is kevesebbet számszerűsített, hozzátéve, hogy az eltérést több tényező ellensúlyozhatja. Az Állami Számvevőszék konkrét összeget nem mondott, és az általa jelzett kockázatok egy részéről azóta már bebizonyosodott, hogy nem volt igazán megalapozott.
MN: Az ellenzéki logika lényege, hogy már a kiindulópont sem stimmel, ezért majd csak a helyzet felmérése után lehet megállapítani, hogy az új kormány mekkora hiánycéllal kalkulálhat.
OP: Ez már egy másik, sokkal erősebb állítás. Eszerint senki nem tudja, mi van a költségvetésben, mert mindent eltitkolunk, és a prognózisok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
MN: Pontosan ezt mondják a Fidesz politikusai Matolcsy Györgytől Varga Mihályon át Kövér Lászlóig.
OP: Erről már tényleg csak a nagyon szélsőséges politikai állítások szólnak. Nehéz lenne bármilyen adat nyilvánosságra hozatalának elmulasztását számon kérni a kormányon. Minden publikációs határidőt precízen tartottunk, sőt megfejeltük további adatszolgáltatással. Már az első negyedév tényszámait is bemutattuk, ebből pedig az látszik, hogy a prognózisunk meglehetősen konzervatív és visszafogott volt. Itt a kincstári számlákról kifizetett és oda befolyt összegek különbségéről van szó, erre nehéz azt mondani, hogy bármiféle eltitkolás történt. És nem győzzük felajánlani mindenkinek, hogy tájékozódjon, tegyen fel kérdéseket, mi mindent megválaszolunk.
MN: Jelentkezett a pénzügyminisztériumnál vagy akár személyesen önnél ellenzéki politikus, gazdasági szakértő vagy bárki, hogy efféle kérdéseket feltegyen, konzultáljon a költségvetés helyzetéről?
OP: Nem. Ez fel sem merült. Nyilván azért nem, mert ennek a politikai kampánynak nem ez volt a célja. Ha fogalmazhatok sarkítottan, akkor az volt a cél, hogy az új kormány el tudjon kerülni egy újabb öszödi beszédet. Tudniillik egy évvel ezelőtt az ellenzék azt mondta, hogy ő egészen más, az országnak sokkal kényelmesebb, sokkal kevesebb megszorítással járó gazdaságpolitikát is tudna folytatni, a válság közepén is fel tudná virágoztatni Magyarországot. Most eljöhet az igazság pillanata, bizony színt kell vallani, hogy van-e sokkal könnyebb út. Hamar ki fog derülni, hogy nincsen, csak a verejtékes munkával elérhető felzárkózás. Az eddigi ellenzék nyilván szeretne olyan helyzetet teremteni, mintha ez miattunk lenne. Azért hibáztatják a költségvetést, mert szerintük túl nagy a hiány, tehát alacsonyak az adóbevételek, és magasak a kiadások. Ezek szerint ők 2010-ben adót emeltek volna? Hozzáteszem: nem volt olyan variáció, hogy azért emeljünk adót, mert úgy kényelmesebb volna a következő kormány mozgástere, lenne számolatlanul költhető pénze. A determinált pályához olyan költségvetést állítottunk össze, amely alacsonyabb foglalkoztatási költségek mellett nagyon feszesen próbálja tartani a kiadásokat.
MN: Ha mégis előállna a következő kormány azzal, hogy ugye megmondtuk, tényleg szörnyű állapotban van a költségvetés, akkor önnek bizonyítania kellene ennek az ellenkezőjét? Vagy már nem lesz feladata ezzel foglalkozni?
OP: Én a szakmai reputációmat eddig is igyekeztem megvédeni, és a következőkben is erre fogok törekedni. De miután a jelentéseink nyilvánosak, a beszámolóinkat ellenőrizte az Állami Számvevőszék, az első negyedéves számokat még a választások előtt részletesen publikáltuk, valamint az uniónak a tavalyi évre elküldött notifikációt ugyancsak nyilvánosságra hozta a KSH, azt gondolom, a bizonyítás a részünkről már lezajlott. Lehet persze a közvélemény által nyilván csekély mértékben ellenőrzött politikai állításokat tenni, de nem hinném, hogy a már meglévő, mindenki által ismert adatokat meg lehetne másítani.
MN: A Költségvetési Tanács szerint jövőre 200, az utána következő évre további 240 milliárd forint megszorításra lesz szükség, ha nem lesznek szerkezeti átalakítások. A hiány mindig újratermelődik.
OP: Ugyanezt írtuk a konvergenciajelentésben, tehát a Költségvetési Tanács nem mondott semmi újat vagy meglepőt. A 2011-re elfogadott adócsökkentés következtében 15 millióra emelkedik a személyi jövedelemadó alsó sávhatára. Ez a kalkulációk szerint 160 milliárdos bevételkiesést jelent, amit értelemszerűen további intézkedésekkel kell ellensúlyozni a kiadási oldalon. Később ehhez hozzájött a vagyonadó kiesése, ez a kettő együtt körülbelül 200 milliárd. De azt lássuk be, hogy a mostani megtakarítások nagy része strukturális jellegű, a nyugdíjrendszerből, a családtámogatásokból, a lakástámogatásokból, az energiaár-támogatásokból jön. Az ebből származó megtakarítások tartósak. Kétségtelen, hogy az egyéves válságkezelés alatt nem lehetett és nem is volt érdemes átalakítani azokat az intézményeket, amelyeknél ehhez alapos tervezés, stabil szakmai és politikai támogatás szükséges. De fontos, hogy a kiadási oldalon elért megtakarítások a későbbiekben is strukturális jellegűek legyenek, és ehhez a következő kormánynak már az intézményrendszerekbe is bele kell nyúlnia.
MN: Az önkormányzatok hiányát hogyan lehet megbecsülni, amikor senki nem tudja, hogyan fognak viselkedni? Főleg kampányévben.
OP: Ebből a szempontból furcsa a kormány helyzete, mert felelős a teljes államháztartás hiányáért, miközben egy részére semmiféle ráhatása nincs. Már ez is mutatja az önkormányzati rendszer bizonyos fokú ellentmondásait. Ráadásul egy olyan rendszer jogosult erre az autonómiára, ahol nagyon sok a párhuzamosság, sok esetben nagyon alacsony fokú a hatékonyság és a pénzügyi fegyelem. Az önkormányzatok latens eladósodottsága amúgy nem a válság következtében alakult ki, akkor érdemben nem is tudtak volna nagy mennyiségben hitelt felvenni. Hanem korábban, a spekulatív jellegű kötvénykibocsátásból befolyó összegeket helyezték el betétekben. Ez okozza most a rendszer sérülékenységét, mert elkölthetik a betéteket, és növelhetik a nettó eladósodottságot. Nyilván a szabályozási rendszeren is szükséges változtatni a jövőben, most pedig számolni kell a helyzetből fakadó kockázatokkal. Annyit tudtunk tenni, hogy próbáltunk jól jósolni. A GDP 0,7 százalékát kitevő költést prognosztizáltuk.
MN: Mennyi lenne a maximum? Hiszen a betétállományuk elköltésén kívül a kezességvállalásaik és a PPP konstrukciókból adódó kötelezettségeik is ebbe a körbe tartoznak, és ezek már végképp nincsenek nyilvántartva.
OP: Bár praktikusan a betéteket költik, azok jelentős része nem a kincstári körben van vezetve, nincsen róla információnk. Csak a kötvénykibocsátások mértékét ismerjük, az a 0,7 százaléknak körülbelül a duplája.
MN: Az állami vállalatok adóssághegyei viszont egészen biztosan a következő kormány problémái lesznek. Nyilván nem egyszerre kell ezeket konszolidálni, de elhúzva sem lesz olcsó.
OP: Itt három nagyvállalatról beszélhetünk. Ezek közül a BKV önkormányzati tulajdonú, ott az állam ahhoz járul hozzá, hogy érdemben átalakuljon a társaság. De ez már régóta ismert, tervezett költség, végképp nehéz lenne csontvázként feltüntetni. A MÁV helyzetének rendezésében az első lépés, hogy hatékonyabban működjön. Ebben óriásit léptünk előre, jóval alacsonyabb költési szinten működik, valamint a tarifarendszer átalakítása és a regisztrációs jegyek bevezetése lehetővé teszi a bevételei konszolidálását.
MN: Legfeljebb annyit lehet elmondani, hogy történtek bizonyos lépések, szó nincs még a konszolidációról.
OP: Ha megnézzük, hogy 2009-ről 2010-re mennyivel csökkennek a MÁV kiadásai, akkor örülnék annak, ha ez évről évre folytatódna.
MN: Ennek a nagyobbik része szimpla elvonás, nem az átalakításból adódik.
OP: Az elvonás költséghatékonyabb működésre készteti a társaságot. Nyomást helyez rá, hogy nézze meg minden egyes kiadási tételét, megkötött szerződését. Idén a MÁV jó 70 milliárddal kevesebbet költhet, és ez már a társasággal egyeztetett üzleti tervből jön ki. Mielőtt az állam kisegítene egy társaságot, előbb azt kell biztosítani, hogy nem fog újratermelődni az adóssága. Ez a MÁV-nál eleve legalább hároméves folyamat, szükség van még a társaságon belüli szerkezeti átalakításokra, a munkavállalói állomány felülvizsgálatára, és minden egyéb költségtétel alapos áttekintésére. Az teljesen irreális elképzelés, hogy éppen idén volna legcélszerűbb a több százmilliárdos adósságállományát konszolidálni, amikor a költségvetést egyébként is súlyos feszültségek terhelik. A politika logikája nyilván azt diktálja, hogy az ilyesmit választások után a legkönnyebb elrendezni, de pénzügyi, gazdasági és társadalmi szempontból teljesen indokolatlan lenne.
MN: Az új kormány megörökli a Malévot is.
OP: Amennyit a Malév tulajdonszerzésére fordítottunk, az rögtön vissza is folyt költségvetési bevételként. Azt pedig többször kijelentettük, hogy ha nem képes fenntartható pályára állni, az állami tulajdon sem mentheti meg a sorsától. Megint csak arra hajlandó pénzt adni az állam, hogy a társaság átessen egy olyan szerkezetátalakításon, ami után önfinanszírozóvá válik. Ha megmarad és önállóan képes lesz működni, akkor érdemes ezt a pénzt az államnak befektetnie, mert egyébként a Malév hozzájárul a magyar gazdasághoz, turizmushoz, reptéri fejlesztésekhez.
MN: A tárcákon is nagy a nyomás, az igények kielégítése is növelheti a hiányt.
OP: Sosem mondtuk azt, hogy a mi kormányzati időszakunk alatt később majd jobban lehet költeni a pénzt. A kincstárnoki rendszer segítségével ráadásul sokkal erősebb kontroll volt a tárcákon és a közintézményeken.
MN: Ez például az egészségügyben a kórházak eladósodásával jár.
OP: A nemzetközi összehasonlítások alapján annyit költ Magyarország az egészségügyre, amennyit megengedhet magának. Ha az egészségügyi intézmények jelentős adósságot halmoznak fel, akkor abból nem az következik, hogy a költségvetésnek többet kell adnia, hanem bizony az intézményrendszer szorul jelentős átalakításra.
MN: Igen, de most éppen ilyen az intézményrendszer, és ehhez nem elég ennyi pénz.
OP: Azt is elmondtuk, hogy ha komoly intézményrendszeri átalakításra szánja el magát a következő kormány - akár az egészségügyben, akár a többi területnél -, ahhoz lehet új költségvetési pályát szabni. Ha hatékonyabbá teszi az intézményrendszert, akkor az ezzel járó egyszeri kiadás ellen szerintem senki nem fog ágálni. Az országot finanszírozó nemzetközi intézmények sem.
MN: A leköszönő kormánynak erre nem volt ideje, energiája?
OP: Amennyit a pénzügyi válságkezelés időszakában meg lehet tenni, mi megtettük, de a legkevésbé sem akartuk megkötni a következő kormány kezét. El lehet képzelni, mi zúdult volna ránk, ha a konvergenciaprogramban részletesen leírjuk, hogy milyen egészségügyi, önkormányzati vagy oktatási reformot csináljon a következő kormány. Szeretnénk, ha ezeket megtenné, de az már teljes egészében az ő kompetenciája.
