Juhász Géza, a Habeas Corpus Munkacsoport (HCM)
Juhász Géza: A terhesség körüli jogi problémákat mi a férfiak és nők jogegyenlősége szempontjából kívánjuk megvilágítani. A törvény koncepciója egyetlen szóban ragadható meg, amely szót sem az ellenzék, sem a kormánypártok nem kifogásolnak, ez a szó pedig az érdekében. Eddig a tanácsadás az állapotos nő tájékoztatására irányult. Az Alkotmánybíróság (AB) kimondta, hogy a tájékoztatást a jövőben a magzat megtartása érdekében kell kifejteni, ezt pedig egyetlen ellenzéki képviselő sem támadja. Mi több, egy liberális képviselő szerint kívánatos az akaratukon kívül teherbe esett nőket a magzat megtartására ösztönözni, ezért, ha az állapotos nő kellő számú terhesgondozási tanácsadáson jelenik meg, és szülés után örökbe adja a gyermeket, úgy szülési térítés címén kilenchavi gyes illesse meg. Ez az érvelés a gyermeket és a nő szenvedéseit és megpróbáltatásait áruvá fokozza le. A szülés megfizetése előrevetíti a korlátozás rémét: ha megfizetlek téged, nem lehet egy szavad se, ha korlátozom a döntési szabadságodat.
MN: Az adófizetőkben és katonákban gondolkodó állam szempontjából érthető, hogy ösztönözni akarja polgárait a gyermekvállalásra.
JG: Nem hiszem, hogy ez az állam feladata lenne. Ha az emberek jól érzik magukat, akkor örömmel fognak gyermekeket szülni és nemzeni. Elsősorban tehát jó országot kell csinálni. Európában a macsó, nőelnyomó országokban egyre kevesebb, míg a nők jogait messzemenően biztosító északi országokban, ahol a nők nem érzik nyűgnek a gyermekszülést, egyre több gyermek születik.
MN: Mi az, ami önök szerint elfogadhatatlan a jelenlegi és a júliustól érvénybe lépő abortusztörvényben?
JG: A nőt teherbe ejtő férfiról mindenki úgy gondolkodik, hogy ő pusztán szexuális életet élt. A probléma ott marad a nő hasában. A biológián nem lehet változtatni. Mégis úgy gondoljuk, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogokat kell biztosítani a szexualitás területén is. Ha már a természetből adódóan a férfiaknak sokkal könnyebb megélniük szexuális szabadságukat, mint a nőknek a kockázatokat viselni, akkor a jogalkotónak kellene olyan szabályozást kialakítania, amely valamilyen egyenlőséget próbál létrehozni. A fogamzásgátlók legtöbbje ártalmas a nő egészségére, míg a gumi óvszer nem; csak hát ezzel a férfiaknak is törődniük kellene, ahelyett, hogy a nő nyakába varrják a védekezést.
MN: Ez túl összetett probléma ahhoz, hogy az abortusztörvény módosítása kapcsán foglalkozzon vele a politika. Pusztai Erzsébet is tisztában van ezzel, de nyilván egyszerűbb volt neki a hagyományoknak megfelelően a fogamzásgátlók olcsóbbá tételéről beszélni.
JG: Mindegy, hogy Pusztai Erzsébet mit gondol erről: a törvényjavaslat úgy tesz, mintha kizárólag a nők dolga lenne a védekezés. A férfiaknak az óvszerrel szembeni elzárkózó attitűdjét nemcsak azzal kellene megváltoztatni, hogy ingyenessé teszik azt, hanem nevelni kellene a férfiakat arra, hogy a nők érdekében használják is, hogy az óvszer használatát játéknak, ne pedig hiúsági kérdésnek tekintsék. Ha azt akarjuk, hogy a férfiak és a nők egyenlő szexuális szabadságot élvezzenek, akkor mentesíteni kell a nőket az aránytalanul nagy kockázattól.
MN: Miért írják felhívásukban, hogy a javaslat bűnösként kezeli a nőket?
JG: Az abortusz körüli diskurzus arra épül, hogy a férfiaknak mindig mindent szabad, a nőknek meg semmit, ha pedig probléma van, kizárólag őket okolják. Elfogadhatatlan, hogy nőket akaratuk ellenére teherbe ejtő, esetleg kurvához járó politikusok hoznak a nők szexuális szabadságát korlátozó törvényeket. Amikor egyes politikusok az abortusz tiltását népnevelő szándékkal szorgalmazzák, soha nem hajlandók maguk is számolni saját javaslatuk következményeivel, például azzal, hogy ezentúl a megerőszakolt 13 éves kislányok majd gyereket fognak szülni, és ez nem tudom, kinek lesz jó.
MN: Ilyen nincs a javaslatban.
JG: A javaslatból kiderül, hogy a 13 éves megerőszakolt kislányokat is a magazat megtartása érdekében kell "tájékoztatni", magyarul manipulálni. Nem tudom, milyen jogalapja van bárkinek, hogy megerőszakolt nőknek fogamzásgátlásról beszéljen.
MN: Ez nyilván nem vonatkozik arra, akit megerőszakoltak, Pusztai legalábbis ezt nyilatkozta.
JG: Lehet, hogy én nem tudok olvasni, de ez nincs a törvényjavaslatban. Magyarországon a közbeszéd nem ismeri a nők szexualitáshoz való jogát, és emellett az ellenzék sem fog kiállni, vagyis akkor is megszavazzák a törvényt, ha az sötét és megszorító törvény lesz.
MN: Mitől sötét és megszorító? Az ellenzék nyilván úgy gondolja, hogy a konzervatív kormányzattal kapcsolatos félelmekhez képest nem történnek lényeges változások a törvényben. Többet kell fizetni a megszakításért, és vissza kell menni a családvédelmishez, de még ez is módosulhat.
JG: Elképesztően nőgyűlölő az a kitétel, hogy az a külföldi állampolgárságú nő, aki Magyarországra érkezése előtt esett teherbe, nem szakíttathatja meg terhességét hazánkban. Az a lényegi probléma, hogy mindegyik politikai erő elfogadja az AB felfogását, hogy a nőket kell hibáztatni, és egyikük sem javasolja, hogy az alkotmányt változtassák meg, és ezáltal tegyék tárgytalanná az AB határozatait.
MN: Önök más szervezetekkel együtt az Országgyűléshez fordultak a Btk. szexuális bűncselekményeket szabályozó fejezetének átfogó reformját sürgetve.
JG: A legsúlyosabb problémát abban látom, hogy a heteroszexuális bűncselekmények többnyire magánindítványra üldözendők. Ez gyakorlatilag gátolja a szexuális bűncselekmények felderítését, ha az elkövető és a sértett ellenkező nemű. Egyik ügyünkben egy férfi egy 15 éves fiúval közösült. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett: nem faggatták a fiút, nem küldték pszichológushoz, két nap múlva vádemelési javaslattal átadták az iratokat az ügyészségnek. Három hónapja semmi nem történik viszont egy másik ügyünkben, ahol egy óvodás kislányt erőszakolt meg az apa másokkal együtt. Pszichológus vizsgálgatja a nőgyógyászati műtéten átesett kislányt, hogy igazat mond-e, igazságügyi pszichológus szakértő faggatja az anyát, aki csak a gyermek elbeszéléséből ismeri a történteket, hogy mi jut eszébe, ha kutyákat lát baszni az utcán, feltárják, hogy milyen nemi életet élt X évre visszamenőleg. Közben nem kérdezik meg az elkövetőket, két hónapot vártak a házkutatással. Amikor heteroszexuális erőszakról van szó, az igazságügyi gépezet mindent megtesz annak érdekében, hogy el lehessen simítani az ügyet. A magánindítványos szabály üzenete az, hogy az állam nem segít, az áldozat védje meg magát.
MN: Erre pedig az áldozat ritkán képes magától, mert függőségi viszonyban van az elkövetővel, mint mondjuk a házasságban.
JG: A magánindítványról szóló paragrafus gyakorlatilag hatálytalanítja a házasságon belüli nemi erőszak büntethetőségét, holott ezt 1997-ben nagy ujjongás közepette, a szabadságjogokat ünnepelve bevezették a Btk.-ba.
MN: Semmi ujjongás nem volt. Nőmozgalmak nem követelték ezt, egyszer csak benne volt az újságban. Vagyis nem a civilek vívták ki, hanem a politika döntött.
JG: Amíg a sértett együtt él az elkövetővel, addig függ tőle. Amikorra sikerül elválni vagy megszabadulni a bántalmazó férjtől, akkor már késő a feljelentéshez: ezt a magánindítványos szabály miatt a megerőszakolást követő harminc napon belül kellene megtenni.
MN: De ha hivatalból üldözendő lenne az ilyen jellegű bűncselekmény, azt a nő esetleg nem akarná, például mert tanúskodnia kell.
JG: Egy iszonyú cinikus helyzet van: a magánindítványozással állítólag a sértett magánszféráját kívánja védeni a törvényhozó, hogy ne kényszerítsék hatósági faggatásokra. Eközben maga az állam - hozzá nem értő hatóságain keresztül - alkalmaz kegyetlenül megalázó bánásmódot a sértettekkel szemben, és a saját maga által alkalmazott bánásmódtól védi meg a sértetteket. A Btk. mintha kétfajta bűncselekményt különböztetne meg: igazinak számít a rablás, a gyilkosság és a homoszexuális erőszak, nem igazinak pedig a heteroszexuális és gyermekek elleni erőszak.
MN: A bíróság meg a rendőrség csak megfelel a magyar viszonyoknak, amely szerint tabu a családon belüli erőszak. De az Alkotmánybíróság sem mentes előítéletektől: szerintük azért nem vehetnek részt fiatalkorúak melegszervezetek munkájában, mert a melegjogok elismerése csak a melegek különállását erősíti.
JG: Az idézett határozat meglehetősen elfogult olvasmányélményekből von le jogi konzekvenciát. Azt is kimondja, hogy a szexuális kisebbségi mozgalmak kényszerítik tagjaikat, hogy skatulyázzák be magukat a megrögzött buzi kategóriájába.
MN: És ez nem így van?
JG: Minden gettósított kisebbség maga is hozzájárul saját maga gettósításához: ha a buzikat súlyosan üldözik, ők is hajlamosak lesznek olyan tudatformákat kialakítani magukban, ami ezt az összezártságot erősíti. Tegnap például egy meleg férfi aktivista kifejtette nekem, hogy megveti a biszexuálisokat. Ugyanakkor nem lehet egyoldalúan az elnyomott kisebbséget hibáztatni. A meleg férfiak többségükben macsók, a melegmozgalmon belül diszkriminálják a nőket, de ebben csak a férfitöbbséghez való tartozásuk nyilvánul meg.
MN: A leszbikusok pedig, hasonlóan a heteroszexuális nőkhöz, együtt élnek a diszkriminációjukkal.
JG: Én azt tartanám helyesnek, ha mindenki fellázadna a jogaiért, amit a magyar leszbikusok nem tesznek, habár ők annyival jobb helyzetben vannak a heteroszexuális nőknél, hogy nem függenek annyira a férfiaktól.
MN: Több ügyük volt, amelyben valakit homoszexualitása miatt bocsátottak el állásából.
JG: Sőt lehallgatták a telefonját, majd közölték vele, hogy a homoszexualitás "cégünk imázsával nem egyeztethető össze". Panaszosaink általában megtörnek, aláírják, hogy közös megegyezéssel távoznak. Azért nem tud eredményesen működni egy melegekkel foglalkozó jogsegélyszolgálat, mert a melegek félnek. Jelenleg a rejtőzködés és a félelem dominálja a melegek életét.
M. N.
