Stadler József vádlott "levele" az MSZP-nek: Az utolsó vicsora

publikálva
2001/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Stadler József vádlott "levele" az MSZP-nek

A szenzációsnak tűnő esetre igazából csak két kormány közeli médium ugrott rá. Vajon miért? Azért, mert ez az egész kínos a legnagyobb ellenzéki pártnak, vagy azért, mert a sztorinak már alapjáraton is igen erős a stichje?Aznap, amikor a Stadler-per annak az adórevizornak a meghallgatásával folytatódott, aki annak idején helyénvalónak találta a Vex Kft. számláit a Leonardo és egyéb festményekről (820 483 600 HUF + 205 120 900 HUF áfa), s emiatt nem gördített akadályt az áfa visszautalása elé (2001. február 22-én, csütörtökön), megjelent a Magyar Nemzet címet viselő újságban Stadler József levele, amelyet Hámori Csabának és Balogh Ernőnek írt, kézzel, fölpanaszolva, hogy teljesen tönkretette őt az MSZP, s jó lenne, ha a szocialistáknak adott pénzekből legalább 20-30 milliót visszakaphatna.

Az újság e közlésével a Stadler-perben ismét megjelent a politikai szál, a háttérben a korrupt Maszoppal és az elvetemült volt szocialista képviselővel, a gombnyomogató Hámori Csabával.

A hőkölés népe

Az I. rendű vádlott levelének fakszimile közlése mindenkit meglepett.

Elsősorban a bírósági tudósítókat. A közvélemény úgyszólván semmit sem tud e médiamunkásokról. A magyar sajtóvilág bevett gyakorlata szerint az efféle vidéki ügyek napi folyásáról szabadúszó újságírók adnak hírt, akik érthető módon abban érdekeltek (jövedelmük függ ettől), hogy minél több érdekesnek tűnő részletet felkutassanak, megfelelve az infotainment (az a hír, ami szórakoztató, avagy a hírnek szórakoztatnia kell) manapság divatos elvének. Így lesz hírértékű például a fővádlott Stadler új barátnője, a 22 éves ukrán szőkeség, és az a festő, aki őt jó pénzért olajban (és, naná: blondelkeretben) örökíti meg.

A tudósítók különleges viszonyt alakítanak ki egymás között; és jó nexust alakítanak ki a vádlottakkal (hátha így hamarabb tudnak meg valamit), ami persze többnyire nem ütközik ellenállásba, hiszen a bíróság előtt álló ember legfőbb szövetségese lehet a közvélemény. (Micsoda különbség eleve elvetemült gonosztevőnek, avagy ártatlan áldozatnak feltűnni!) A bíró, az ügyész - érthetően - nem része e játéknak. A tárgyalási nap végén egyes tudósítók a vádlottakkal megvitatják, már-már értelmezik a vallomásokat: ilyenkor dőlhet el, hogy a közvélemény másnap mely szemszögből követheti nyomon a történteket, azaz vélekedése milyen irányba fordul. Persze mindenki versenyben is áll mindenkivel: a gyakorlatban ez a tudósító azon törekvését jelenti, hogy igazi, exkluzív adatot, információt, apró, de érdekes részleteket szerezzen.

A fő szabály tehát az együttműködés (ítéljük is meg bárhogyan), ami a fent jelzett érdekre épül; persze a kooperáció korlátozott, amennyiben a sajtó emberének nemcsak a pro, hanem a kontra érveléseket is meg kell írnia.

A Stadler-perben eddig nagyjából ennek megfelelően működött a gépezet. A korszakhatár - az utóbb a kazettaügy koronatanújaként elhíresült - Deésy Géza IV. rendű vádlott meghallgatásának a napja volt; ezt érdemes bővebben föl-idézni.

Egy igen jelentős személyiség

A Stadler-perben Deésy Géza a 2. vádpont b. pontjának a főszereplője, amennyiben az általa olcsón vett parfümöt olykor többszázszoros áron továbbszámlázta Akasztóra. (A konkrét eljárási technika leírását, illetve a Stadler-ügy részletes feldolgozását lásd: A búsuló juhász, Magyar Narancs, 2001. február 1., illetve Nullszaltó, Magyar Narancs, február 8.) A hatóságok nem az árkülönbséget kifogásolták (elvégre olcsón venni és drágábban eladni minden kereskedelmi üzlet leglényege), hanem azt, hogy az egész biznisz szerintük csak papírokon létezett: a számlák ugyan látszatra szabályosak voltak, csakúgy, mint a kiadási és bevételi pénztárbizonylatok, ám valótlan - meg nem történt - gazdasági eseményt dokumentáltak.

A végletekig leegyszerűsítve az adott esetben az történt: Deésy cége üzletet kötött a Stadler Kft.-vel, szabályosan kitöltött papírokkal bizonyította, hogy átadta az árut, és készpénzben (aminek nincs nyoma ugyebár bankszámlán) átvette a számla végösszegét. Stadler cége ezek után kitöltötte az áfa-visszaigénylési nyomtatványt, hiszen ő (tessenek megnézni, mindenről papír van) az árut azóta exportálta, ám előtte kifizette az áfát, tehát az neki visszajár. (Tegyük hozzá: vissza is kapta.)

Természetesen Deésynek is kellett áfabevallást készítenie, és egyben a számla végösszegében szereplő általános forgalmi adót be kellett csöngetnie az adóhivatalnak. A Déssex Kft. ezt azonban nem tette meg.

Normális esetben az áfaegyenleg nulla: az eladó befizeti, a vevő visszakapja; ha azonban az eladó elmulasztja az áfabevallást, akkor az adóhivatalból csak kifelé megy pénz, valaki tehát károsodik (pontosabban: a köz károsodik). Úgy is fogalmazhatnánk: a vádirat szerint Deésy Géza egy közönséges áfacsaló, százhúszmillió forintot nyúlt le ily módon.

A Stadler-ügy egyetlen valaha nyilvánosságot kapott politikai szála ugyancsak Deésy Gézához kötődik.

A nyomozati iratokban ugyanis föllelhető a III. rendű vádlott Pergel Nándor vallomása (ő hozta össze és bonyolította le az efféle ügyleteket): e szerint Deésy a Független Kisgazdapárt pénzcsinálója lett volna. Pergel azt is elárulta: fiktív volt minden, egyvalami kivételével; a számlán feltüntetett áfa egy hányadát ugyanis valóban megkapták Stadlerék Akasztón, s ebből a pénzből Pergel információi szerint Deésy letejelt a kisgazdáknak, sok tízmillió forintos tételben.

A bírósági szakban (még 1997/98-ban) az volt a szenzáció, hogy Pergel lényegében az összes, rendőrségen tett terhelő vallomását visszavonta arra való hivatkozással, hogy azokat - úgymond - lelki kényszer hatására tette. Annak egyébként, hogy visszavonnak egy vallomást, fölösleges lenne túlzott jelentőséget tulajdonítani: attól az még ott marad a többi irat között, és a bíróság szabadon mérlegeli, hogy figyelembe veszi-e vagy sem. A gyakorlat többé-kevésbé azt mutatja: ha pontosak a közölt adatok, dátumok, leírások stb., akkor nemigen hagyják figyelmen kívül.

A Deésy-féle kisgazda politikai szál eddig sohasem keltett közfigyelmet. Most azonban, hogy a Stadler-per IV. rendű vádlottja hangmérnöki ügyességgel, professzionális titkosszolgálati lehallgatókat megszégyenítő bravúrral rögzített a Torgyán családot feltehetően kompromittáló (a történtek fényében akár azt is mondhatnánk: megrendítő) ügyeket, ráadásul az egyik kereskedelmi tévében a maga teljes valójában a nyilvánosság elé lépett, nagy hirtelen érdekessé vált.

Deésy amúgy ősz óta próbálta kibekkelni, hogy meghallgassa a bíróság: különféle, orvosi igazolásokkal alátámasztott betegségeire hivatkozott, és a pert több hónapig éppen az ő felgyógyulására várva napolták el. Első alkalommal - két nappal emlékezetes és feltáró jellegűnek tűnő tévényilatkozata után - kamerák és riporterek hada várta a kecskeméti bíróságon, a Stadler-per soros ülésén, Deésy azonban úgy sasszézott el a kamerák mellett, ahogyan az ember ügyel arra, nehogy kutyaszarba lépjen. Később sustorgott egy darabig a folyosón egy helyi ügyvéddel, aki a tárgyaláson már azt jelentette be: ő Deésy új védője, ám oly hirtelen kapta a megbízást, hogy képtelen volt átnézni a peranyagot, halasztást kér tehát. A tanácsvezető erre közölte vele: a bíróság megsértésének tekinti, ha Deésy Géza tovább húzza az időt (mindenesetre kapott pár nap laufot).

Deésy második kecskeméti megjelenése sem volt kisebb szenzáció, ám a mellényes öltönyben, kifogástalan eleganciával öltözött férfi (mellesleg: az emlékezetes, lassan egy évtizede húzódó biogilisztaügy fővádlottja) most sem szólt egy szót sem a riporterekhez, hiába faggatták volna (például arról: hogyan jutott olyan hangrögzítőhöz, amelyet a napi gyakorlatban legfőképp titkosszolgálatok alkalmaznak).

A Stadler-per IV. rendű vádlottját egy bulvárlap tudósítója "kekk" alaknak írta le.

Az a teljesítmény, amit a bírói pulpitus előtt előadott, ugyanezt a benyomást erősítette.

A leleplező Deésy-nyilatkozat nélkül maradt média ellenszenvét csak növelte, hogy a vádlott ügyvédje útján közölte: kép- és hangfelvétel készítéséhez nem járul hozzá. Ám a bírónő úgy döntött: a korábban, a tárgyalássorozat kezdetén megadott engedélyt, amihez akkor Deésy maga is hozzájárult, nem vonja vissza.

Az 1944-ben született Deésy Géza magát "foglalkozás nélkülinek" mondotta, "havi százezer forintos" nettó keresettel. Kiderült, hogy szakérettségit tett, és elektroműszerész. Arra a kérdésre, volt-e már büntetve, igennel felelt. Amikor azt firtatta a bírónő, hányszor, Deésy - legalábbis arról a részről, ahol az újságírók ültek, úgy látszott - megvonta a vállát, s azt felelte: többször, "de ezt az újságok már megírták", majd közölte: nem kíván vallomást tenni. Ez jogában áll. Az eljárási szabályoknak megfelelően tehát fölolvasták a nyomozati szakban, illetve az 1997/98-ban tett vallomásait; végül is ezek nyomán kapta ő a második legsúlyosabb büntetést a perben: egymillió forintos bírságot, négy év szabadságvesztést és 6 éves eltiltást a közügyektől (emlékeztetőül: az ügyész az ítélet ellen súlyosbításért föllebbezett).

Politikai kapcsolatokról, pártokról, akár egyetlen pártról vagy annak politikusairól egyetlen szó sem esett a tárgyalóteremben.

Vissza-visszatérő emlékezet

Ilyen előzmények után következett a pernek az a része - mondhatni a legérdekesebb -, amikor a bíróság a festményvásárlási ügylet részleteit vizsgálta. Meghallgattak szinte mindenkit, akit tudtak és akit elértek, annak érdekében, hogy kiderüljön: mi történt pontosan 1993 végén és 1994 elején, amikor a Vex Kft. eladta Stadlernak azt a festménycsomagot (?), aminek a világ egyik leghíresebb freskója (?!), Leonardo da Vinci Utolsó vacsora című munkája (!!!) is része volt.

Az adórevizori vallomás napján jelent meg a Magyar Nemzet címet viselő újságban Stadler József kézírásos levelének a másolata.

Ahhoz, hogy az olvasó tisztán láthasson, érdemes közelebbről szemügyre venni mind a képvásárlást, mind a levelet.

Mi az, amit a levélről tényszerűen állíthatunk?

Először is azt, hogy egy NC-1117. r. sz. IM. Bv. Házinyomda megjelölésű "Kérelem előterjesztése" felzetű papírra írták, kézzel. Bal felső sarkában egy bekarikázott 33, jobb felső sarkában pedig egy VI. 8. olvasható.

Hámori Csabának és dr. Balogh Ernőnek címezték.

Aláírása: Stadler József.

A levélben Stadler azt írja: teljesen tönkretette az MSZP, noha ő "kb. 300 000-400 000 embert" meggyőzött, hogy a szocialistákra szavazzon. Odadobták koncnak, mire hívei átpártoltak máshoz. Kérése: a választásokra adott pénzből adjanak vissza 20-30 milliót, mert nem tudja fizetni az ügyvédeket, ráadásul gyermekei anyja is nélkülözik. A végén burkolt fenyegetés olvasható: kész akár a nyilvánosságot is igénybe venni, mert másképp "örökre" börtönben marad. (Azt, hogy a Magyar Nemzet címet viselő újság, majd nyomában a közpénzekből finanszírozott Magyar Televízió miként tálalta és kommentálta a levelet, hagyjuk most figyelmen kívül.)

A levél megjelenése mindenkit sokkolt. A bírósági tudósítókról már szóltunk; mobiltelefonjaikon egyre-másra kapták a lebaszásokat a pesti szerkesztőtől: ott ülnek a babérjaikon, naphosszat Stadlerral trafikálnak, de arra képtelenek, hogy kihúzzanak belőle egy ekkora sztorit, mire a tudósítók azonnal vérig sértődtek Stadlerra. A riporterek második reakciója persze az volt, hogy megnyilatkoztassák Stadlert; csak épp fogalmuk sem volt, hogy miről. Amikor e sorok írója a fővádlott orra alá dugta az újságot, az akasztói vállalkozó azzal hárította el a magyarázatot, hogy szemüveg nélkül nem látja a szöveget (ezt a trükköt, hogy okuláré nélkül jár tárgyalásra, szereti eljátszani), ám egyre idegesebb ügyvédje kölcsönadta neki a sajátját. Stadler átfutotta a lapot, de nem szólt egy szót sem. Aztán mégis.

"Mikor adott interjút az újságnak?" - kérdeztem.

"Én nem adtam interjút senkinek" - válaszolta.

"Akkor hogyan jelenhetett meg ez az egész?"

"Velem csak telefonon beszéltek. De nem mondtam nekik semmit" - bizonygatta Stadler.

Az ügyvéd, akit szemmel láthatóan ugyancsak meglepett a közlés, félrevonszolta védencét, majd közölte: a délelőtti tárgyalások befejezése után nyilatkoznak. Másfél óra múlva azonban még egy újabb félrevonulás következett, és csak azután jött elő Stadler József a farbával: "Valóban én írtam a levelet. Abban az időben zaklatott idegállapotban voltam a súlyos ítélet miatt. Most többet nem mondhatok, és nem is fogok, rossz az egészségi állapotom, amit orvosi bizonyítvánnyal tudok igazolni."

További kérdések következtek.

Mi az a szám bal felül? Sorszám; minden levél kapott egy számot.

Honnan van a másolat? Stadler közölte, arra kérve a tudósítókat, semmiképp se hozzák nyilvánosságra: volt élettársa, Sáfrán Mária adhatta ki a sajtónak. (Másnap azután mindezt a tévében elmondta, fölmentve így az újságírókat a titoktartás kötelezettsége alól.)

Voltak olyan kérdések - pontosan mennyi pénzt adott, kinek mikor milyen technikával -, amelyre nem felelt, illetve egy hét határidőt kért.

Kérdés: "Mi bizonyítja, hogy a börtönből írta a levelet, egyáltalán, hány levél van?" Válasz: "Bizonyság maga a levélpapír." (Nem mondta meg, hány levelet írt.) Kérdés: "Hány pártot támogatott?" A magabiztosan érkező válasz meglepő hasonlóságot mutat az elhíresült olajtanú, Nógrádi Zsolt azon kijelentésével, hogy mely pártok nem "olajoztak":

"A Fideszt kivéve mindegyiket."

Stadler főkönyvelője eközben tagadta, hogy a cégpénzből valaha is kapott volna bármely párt; Stadler erre reagálva azt mondta: mindig a saját pénzéből áldozott jótékony célokra (a saját pénz a vádirat szerint adó- és áfacsalásból is származott).

Levéltitok

A címzettek, Hámori Csaba és dr. Balogh Ernő a Balo Fémszerkezet Gyártó, Szerelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatói. A társaság székhelye: 1173 Budapest, Pesti út 5-7., vagyis - egyes sajtóközlésekkel ellentétben - nem a Köztársaság téri MSZP-székház.

Mind Stadler, mind Hámori (utóbbi a Magyar Nemzet címet viselő újságnak) egybehangzóan kijelentette: "korrekt üzleti kapcsolatot tartottak fenn".

A Stadler-per eddig keletkezett irataiban nincs nyoma semmilyen pártnak (a már említett Deésy-féle állítólagos kisgazdaintermezzót kivéve), pedig az adórevizoroktól a nyomozókon át a könyvszakértőkig átnézték visszamenőleg is a teljes ügymenetet. A pernek a Stadler Kft. és a Balo Kft. közötti ügyletek egyike sem tárgya.

Kevéssé valószínű, hogy Stadler ne tett volna említést politikai - és nem üzleti - kapcsolatokról, ha máshol nem, hát számtalan nyilatkozata valamelyikében. Mindenesetre sem a rendőri, sem a bírósági szakban mostanáig ilyen szál nem feslett föl. Stadler - eddig - nem politizált.

Stadler József 1998 áprilisában került előzetes letartóztatásba; a levélen látható VI. 8. elvileg erre az évre vonatkozhat. Ezt erősíti az a levélbeli kitétel, hogy becsukásának hírére a népek "átpártoltak" a másik párthoz. Azok a számok, hogy Stadler 300-400 ezer embert győzött volna meg (nyilván 1994-ben), leginkább ahhoz a kijelentéshez mérhetők, hogy Akasztóról "ezerszámra" jártak áruval megrakott kamionok a vevőkhöz.

Mivel a "Kérelem előterjesztése" felzetű nyomtatvány nem szigorú számadású irat (nincs sorszáma, nem kell vele elszámolni, akár fenéktörlésre is használható), Stadler elvben legkésőbb 2001. február 21-én is írhatta levelét (másnap, február 22-én jelent meg); erre persze nincs bizonyíték, de az ellenkezőjére sem - persze Stadler szaván kívül.

Ha Stadler valóban 1998. VI. 8-án írta a levelet, még mindig maradnak kérdések. Stadler szerint Sáfrán Máriától került ki a levél - egykori élettársát kérte meg ugyanis, hogy továbbítsa azt -, ennél többet azonban nem tudni. Homályos a nyilvánosságra hozás motívuma: Sáfrán Máriának - aki elhagyta Stadlert, és jelenleg új párjával Kiskunhalason a vendéglátásban dolgozik - milyen érdeke fűződne ahhoz, hogy volt élettársának jó pontokat szerezzen?

Arra a fölvetésre, nem kapott-e esetleg ajánlatot most a politikától, hogy ha ír egy efféle levelet, cserébe könnyített ítéletre számíthat, Stadler nemmel felelt.

Az MSZP persze azonnal és ezerrel tagadta, hogy valaha egy fillért is kapott volna Stadlertől (ez bevált taktita: minden párt mindig eleve tagadni szokott minden ilyesféle állítást). Az ártatlanság vélelme azonban a szocikat is megilleti: amíg tehát jogerős bírói ítélet nem mondja ki, hogy fekete pénzeket vettek föl jogtalanul, addig Stadler levele kábé olyan súlyú, mint a papír, amire írták. (Apró megjegyzés: a feketepénzeket nyilván nem számlára fizetik.)

Továbbá: olyan börtönpapírt - üresen -, amilyenre Stadler írt, nem nagy kunszt szerezni. Úgyhogy a Fideszen kívül kussolhat most mindenki. Ha a most közölt levél a 33-as sorszámú, akkor - már amennyiben hihetünk Stadlernek -, ha 34-es levél nem is biztosan, de 32-es, 28-as, 13-as, 7-es vagy 1-es (kinek mi a szerencseszáma) még előkerülhet. Természetesen hiteles (vagy annak látszó) börtönpapíron, bármilyen címzettekkel. (Lásd Szenzáció! című keretes írásunkat.)

Adjuk el a Gellérthegyet!

Kérdés az is: miért éppen a per legszenzibilisebb részének tárgya- lásakor kap nyilvánosságot egy olyan levél, amelynek "hitelességét" mindössze az igazolja, hogy Stadler elismerte: ő írta? Kinek áll érdekében, hogy egy többmilliárdos adó- és áfacsalásügyet átkenjen a politika átlátszóan vörösszegfűszínű festékjével?

Nézzük a festménybizniszt.

A vádirat szerint alakult egy fiktív cég (Vex Kft.), amely eladott 22 műalkotást (ezek között volt például Leonardo da Vinci Utolsó vacsorája, továbbá Munkácsy Mihály egy képe) 820 483 600 forintos nettó áron Stadler cégének. A társaság ugyan mindenféle bizonylatokkal azt igazolta, hogy a vételárat kifizette, a valóságban azonban az egész egy blöff volt, azzal a céllal, hogy a 205 120 900 forintos áfát vissza lehessen igényelni.

A vád állítja: a festmények eredetiségét igazoló, a moszkvai Art Lux Galéria által kiadott "certifikát" hamis volt, hiszen maga az Art Lux Galéria sem szerepel az orosz cégnyilvántartásban, és a műbizonylatokat kiállító szakértők sem ismeretesek hivatalosan, arról nem beszélve, hogy a Vex Kft.-t létrehozó Szergej Anatolevics Vexler nevű orosz állampolgár vagy nem létezik, vagy hamisított útlevelet használt.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság dísztermében megjelent az az ügyvéd, Goda Gyula, aki a Vex Kft.-t alapította, és - 1993-ban, amikor a cégbíróságok többéves lemaradásban voltak - egy-két nap alatt be is jegyeztette az ügyvédi iroda székhelyén, kezdetben gyanútlanul. Utóbb, miután a Kovács Jánosné néven bemutatkozó Vexler-tolmácsot semelyik Réva(i)y utcában sem találta, már gyanakodott. (Varrjunk el azonnal egy szálat: Goda Gyula ügyvéd felesége - a cégbejegyzés idején: titkárnője - egy rendőrségi felismertetés során választotta ki több nő közül Kovács Jánosnét, akiről kiderült, hogy nem Kovácsné, hanem Natasa. Natasa tagadta, hogy a titkárnővel valaha találkozott volna, ám azt elismerte, hogy Stadlert ismerte; az idézőre, amelyet a központi nyilvántartóból szerzett lakcímére küldött a bíróság, máig nem jelentkezett.)

Az egymilliós törzstőkéjű Vex Kft.-ről csupán annyit tudunk: működése két, egymilliárd forintot meghaladó végösszegű számlának (sorszámuk: 1/1993 és 2/1993) a kiállításában merült ki. Beszámolt a történtekről egy férfi is, aki raktárosként és tizenhat éves hivatásos vadászi múltjára való tekintettel személyi biztosítóként (ő használta ezt a kifejezést) dolgozott Akasztón, s aki egy estén - anélkül, hogy bármiféle kérdést intézett volna a "Stád" nevet ismételgető jövevényhez - beengedett egy férfit, aki terepjáróval érkezett, majd segített "becsomagolt, kisméretű tárgyakat" becipelni a vendégházba. (A terepjáró mögött, ennyire még emlékezett, állt egy másik személyautó is.)

A raktáros egyébiránt így sorolta föl, mivel is foglalkozott Stadler általában: üdítő, konzerv, sör, bor, cipő, parfüm, tapéta, óvszer.

Stadler ismerősében azt a tanút lelte meg az igazságszolgáltatás, aki látott egy vendégszobában "szürke csomagolópapírba burkolt, cukorspárgával átkötött" tárgyakat, melyek közül kettőt kibontott a szeme láttára házigazdája, közölve vele, hogy "milliárdos értékűek", mire ő ezt meghallva "rájuk sem mert nézni". A raktáros így csak arra emlékszik, hogy keretezve voltak, amúgy meg nem képszakértő. A tárgyak a kanapén, a földön, a fotelban "szanaszét" hevertek. ´rt a vendégházon belül nem látott.

Az adórevizor a két vexes számlát vizsgálta meg. A központba is betelefonált, van-e adószáma a Vex Kft.-nek; persze volt, így hát mindent rendben talált. A számlák megfeleltek az alaki követelményeknek, mondta a bíróság előtt az adóellenőr. Volt rajtuk dátum, aláírás, ki volt töltve az eladó és a vevő neve stb., és számszakilag is rendben voltak. Ügyvédi kérdésre hozzátette: nem ébredt benne semmilyen kétely.

Amikor 1997/98-ban folyt ugyan-ez a per, a vádat akkor képviselő ügyész, dr. Szabó Ferenc föltette a kérdést: "És ha a számlán a Gellérthegy szerepel, azt is elfogadja?" Az adórevizor válasza pillanatnyi habozás nélkül érkezett: ha számszakilag rendben van, igen.

Az a gyanús, aki nem gyanús

A vád tehát azt igyekszik bizonyítani: kamu az egész tranzakció.

A védelem meg ennek az ellenkezőjét. Stadler nézőpontjából láttatva minden valóságos: volt egy Vexler nevű orosz üzletember, aki valóban alakított egy magyarországi céget, amely ténylegesen eladott neki 22 festményt, ezek hitelességét (Stadler nem szakértő) hivatalos certifikátok bizonyították, az sem igaz továbbá, hogy a képek soha nem voltak Akasztón, hiszen van tanú, aki becipelt tárgyakat a vendégszobába stb. stb. Mivel pedig a Stadler Kft. saját belső dokumentációjával alátámasztva kifizette a vételárat, jogosan igényelte (és kapta is) vissza az áfát. Ha van egyáltalán bűnös, akkor az a Vex Kft., hiszen az nem fizette be az áfát, tessenek goszpogyin Vexlert bíróság elé állítani, ez az ő sara, nem Stadleré - állítja a védelem.

Itt tartunk most.

Túl a parfüm-, cipő- és festményügyleten. De még innen a vád szerint jogosulatlan exporttámogatás-igénylésen és a tudáscsomagokon. Ne feledjük: milliárdokról van szó. (A védelem gőzerővel készül - újabb szakértői vélemények és hiteles bankbizonylatok igazolják majd: minden törvényes volt.)

A bíróság lankadatlanul tárgyal. Mi meg annak ismeretében, hogy Stadler "csak a Fideszt nem támogatta", találgathatunk: melyik párthoz szóló Stadler-levél jelenik meg legközelebb.

Bástya elvtárs elégedetten foroghat a sírjában.

Ballai József

Zárkarend

Egy szabványos cellában van ágy, asztal, kisszekrény, ülőalkalmatosság, továbbá WC és vízcsap. A zárka (ez a hivatalos neve) lakója (az elítélt) korlátlanul tarthat magánál levélpapírt (tart is), az olyan börtönpapírra pedig, amilyenen a Stadler-féle irományt jelentette meg a Magyar Nemzet címet viselő újság, kérelmet szokás írni.

Az elítélt annak írhat levelet, akinek akar, de vannak apró megkötések: nem ragaszthatja le a borítékot, mert nevelője a postázás előtt ellenőrzi a levél tartalmát abból a szempontból, nem tartalmaz-e a börtönbiztonságra veszélyes részletet (ezért például egy esetleges szöktetés terve aligha kerülhet ki); ha ilyesmire bukkan, visszaadja, és az elítélt új levelet ír. Szigorúan a börtönbiztonság aspektusából Stadler Hámorinak címzett levele simán átjuthatott a nevelőjén, hiszen nincs benne semmi rizikó a büntetés- végrehajtásra nézve. Az elítélt csupán az ügyvédjének küldhet zárt levelet.

Ezt és csak ezt tilos fölbontani.

Szenzáció!

Stadler-pénzek a Clinton-kampányban?

Lapunk több hónapos megfeszített tényfeltáró, oknyomozó munka eredményeként hozzájutott a magát csak hosszas unszolásra megnevezni kívánó Stadler Józsefnek azon leveléhez, amelyben az akasztói vállakozó korábbi segítségére hivatkozva pénzbeni támogatást kér az Egyesült Államok januárban leköszönt demokrata - ha úgy nézzük, baloldali liberális - elnökétől. A levél hitelességét mi sem bizonyítja jobban, hogy azt a kecskeméti börtönben rendszeresített papírra írták és a küldeményt jól olvashatóan Stadler József írta alá. Az alábbiakban fakszimile közöljük a birtokunkban lévő dokumentum teljes szövegét:

publikálva
2001/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra