Tömeges elbocsátás a Dunaferrnél

Vasderes

szerző
Matkovich Ilona, - szbz -
publikálva
2013/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Dunaferr vállalatcsoport ukrán-orosz vezetése múlt csütörtökön jelentette be a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el. Utánanéztünk, mire számíthatnak az érintettek.

"Hazudik, aki azt mondja, hogy nem számított erre. Minek ide gépkocsiflotta meg főosztály a publik relésennek, amikor minden évben veszteségesek vagyunk, pedig amit gyártunk, azt mind eladjuk. A 7200 emberből jó, ha a fele dolgozik tényleg az acélgyártásban" - mondja egy kohász a főépületnél a pékbódé előtt, műszakváltás van.

A dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. (régi nevén Dunai Vasmű) bejáratánál megszólított munkások közül mindenki reménykedik, hogy nem lesz rajta a szeptemberre beígért listán; úgy tudják, csak a "fehérgalléros állomány" egy részét küldik el.

A híd alól látszik Ózd

Öröm az ürömben, hogy a tervezett létszámcsökkentés a korábban tervezett 1500 fő szűk kétharmadát jelenti, viszont csak a Dunaferr Zrt. 5064 fős állományát érinti. Azt még nem tudni, hogy a többi tagvállalat összesen ezerhatszáz dolgozójából valóban elbocsátják-e a tervezett további hatszáztíz embert. Úgy hétszáz kölcsönzött munkavállalótól is megválnak a hírek szerint, de ők nem állnak foglalkoztatási jogviszonyban a vállalatcsoporttal, így elküldésük sem minősül létszámcsökkentésnek.

Egy férfi azt mondja, szakmunkásként a hengerműben biztosnak gondolja az állását, de irodista felesége hetek óta sír, mert már "megsúgták" neki, hogy elküldik. "Devizahitelünk van, a feleségem fizetése elment a törlesztésre és a rezsire. Egyik gyerek még tanul, nem tudom, hogy élünk majd egy fizetésből. A feleségem reggel azzal keltett, hogy a híd alatt végezzük" - meséli.

Mezőközy András, a Dunaferr szóvivője kérdésünkre elmondta: valóban az adminisztratív dolgozókkal kezdik az elbocsátást, mert vannak olyan megkettőzött funkciók a leányvállalatoknál, amiket össze kell vonni, de az acélgyártáshoz kapcsolódó kulcstevékenységeket meg akarják őrizni. "A kollektív szerződés szigorúan szabályozza a leépítés ütemét és módját, az elbocsátandó dolgozók nem kerülnek minden támogatás nélkül utcára. A Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványtól egy éven keresztül kapják a fizetésük nyolcvan százalékát, és a munkaügyi központ bevonásával új szakmák elsajátítására is lesz lehetőségük" - tájékoztatott a szóvivő.

A vállalatcsoport működését kapun belülről ismerő helyi informátorunk sötétebben látja a helyzetet. "A legnagyobb probléma az, hogy a nagyrészt középkorú vagy annál idősebb adminisztratív állomány elbocsátásával olyan réteg szabadul be a munkaerőpiacra, amelyre egyszerűen nincs kereslet. A Dunaferr mellett a Hankook és a Hamburger papírgyár a legnagyobb munkaadó, de elvárható-e egy ötvenéves titkárnőtől vagy számviteli szakembertől, hogy mostantól gumit rakodjon vagy hullámpapírt tekercseljen jóval alacsonyabb fizetésért, már ha egyáltalán felvennék?" - magyarázza, miért rengetheti meg az 1500 munkavállaló elvesztése alapjaiban a dunaújvárosi kistérség gazdaságát, munkaerőpiacát, ellátórendszerét, szolgáltatói hálózatát. "Nem nehéz megjósolni, hogy ennyi ember elbocsátása egy újabb válsággóc kialakulását eredményezheti, sokan mondják, hogy mi is "zd sorsára jutunk."

Míg az átlagkereset a Dunaferrnél bruttó 350 ezer forint, az iparági, ill. országos átlag másfélszerese, a termelékenység és a munkaidő-kihasználás az alacsony technológiai színvonal miatt jóval elmarad az európai átlagtól. A forgalomnövekedés ellenére a gyár masszívan veszteséges, a 2012-es évi konszolidált mérleg alapján tavaly 30 milliárd forint mínuszt hozott össze. Az elhúzódó acélipari válságban az elmaradó eredmények ellenére is 7200 főt foglalkoztató Dunaferr vállalatcsoport kizárólag az orosz főtulajdonos finanszírozásának köszönhette a megmaradását. Így a dunaújvárosi vasművesek mindeddig vajmi keveset érzékeltek a világpiaci folyamatokból.

A szakszervezet idén egyhetes sztrájkkal kiharcolta a 4,5 százalékos béremelést, a dolgozók 14. havi fizetés mellett ebédjegyet, egészségpénztári támogatást kapnak, valamint a munkáltató havonta az alapbérük 5 százalékát önkéntes nyugdíjpénztárba utalja. "Csak a vasmű kapuin kell egyszer belül kerülni" - mondogatják az emberek, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a gyakran hatvanfokos hőségben kemény fizikai munkát végző kohászok jelentős hányada már nem tudja kiélvezni a nyugdíjaskedvezményeket. A "vasasok" korán halnak, a közel ötvenezres Dunaújvárosban az országoshoz képest jóval kevesebb idős férfi él. Ennek ellenére még mindig vonzó a vasas életpálya, és nemcsak a kiemelkedő fizetés, de a sportolási, üdülési lehetőségek, valamint az egyéb szociális támogatások miatt is.

Szegények és gazdagok

"Itt akkor nyugodtak az emberek, ha a vasgyár kéménye pöfög. Ehhez viszont a szabadpiacra való kilépésünk után tőkére volt szükség" - magyarázza helyi informátorunk, miért volt elengedhetetlen a stratégiai partner bevonása az eladósodott, állami tulajdonban lévő dunaújvárosi vállalatcsoportba. A Medgyessy-kormány 2002 végén döntött a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. privatizációjáról. 2003-ban hat befektető nyújtotta be ajánlatát a többségi tulajdon megvételére, közülük az ukrán-svájci Donbassz-Alcsevszki-Duferco és a német Kundax AG konzorciuma vitte el 2004 őszén a vállalat 80 százalékos részvénycsomagját.

Annak ellenére, hogy az acélpiacon épp kezdődött a konjunktúra, az állam jóformán semmit nem keresett a bolton: a befektetők 444 millió forintot fizettek, amiből éppen csak futotta a magánosításához kapcsolódó tanácsadás és a vagyonértékelés díjára. Magyarország legnagyobb acélgyárának eladását az akkori politikai ellenzék mellett a dolgozók is a közös vagyon elherdálásaként értékelték, ezzel a szocialista kormány Dunaújvárosban maga verte be az első szöget a politikai koporsójába. Némileg megnyugtatta a kedélyeket, hogy a befektetők - 100 milliárd forint nagyságrendű beruházási, munkáltatói és regionális fejlesztési kötelezettségek mellett - 2009-ig vállalták a foglalkoztatotti létszám megtartását, és 17 milliárd forint értékű tőkeemelést hajtottak végre a társaságban.

A donyecki székhelyű, a világ egyik legnagyobb acélkereskedelmi hálózatával és biztos nyersanyagforrásokkal rendelkező befektető így is jó vásárt csinált, hiszen a Dunaferren keresztül bejutott az uniós piacra, és a hiánytermékeket is bőven tartalmazó Dunaferr-árukínálattal még jobban beágyazta magát a globális acélpiaci rendszerbe. Beköszöntött a konjunktúra is, így a Donbassz-csoport két ukrajnai gyárában 3 milliárd dolláros nagyberuházásokba fogott. Ugyanekkor a Dunaferrnél is fejlesztettek: átépítették az egyik kohót, porleválasztó készült, nekiálltak a hideg- és meleghengermű fejlesztésének.

A 2008-as világgazdasági válság kirobbanása után azonban a külföldi bankokkal szemben felhalmozott hatalmas adósságállomány miatt az ukrán Donbassz Ipari Szövetség Korporáció - elkerülendő a csődjét - átadni kényszerült 51 százalékos tulajdonrészét legfőbb hitelezőjének, az orosz Külkerbanknak (Vnyesekonombank). Az üzletről személyesen Vlagyimir Putyin miniszterelnök állapodott meg a konszern három tulajdonosával, Szergej Tarutával, Oleg Mkrtcsannal és Vitalij Gajdukkal (aki 2009-ben Julija Timosenko tanácsadója volt). A megállapodás nyomán orosz tulajdonba kerültek Magyarország, Lengyelország és Ukrajna legnagyobb vaskohászati üzemei. (Az üzlet egyéb orosz-ukrán vonatkozásairól lásd keretes anyagunkat.) A dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. mellett a dnyepropetrovszki és az alcsevszki kombinát, valamint a nemrég felújított lengyel Huta Czestochowa vasmű; ide telepítette például tavaly ősszel az ISD immár orosz többségű vezetése a rossz hatékonysággal működő Lőrinci Meleghengermű tevékenységét, ami úgy egymillió dolláros csoportszintű megtakarítást jelentett. Viszont a technológiai fejlesztés ellenére sem úszták meg a létszámleépítést a lengyel Huta Czestochowa vasművében. Az elmúlt két hónapban a 3000 munkavállalóból 1100-at bocsátottak el, és további leépítést terveznek - igaz, itt már csak a durvahengersoruk működik.

A 2009-es ukrán választások eredménye kétségkívül betett a Donbassz-csoportnak, amely sok millió dollárt fordított az elnökválasztási kampány finanszírozására, amit aztán a legnagyobb acélipari konkurens, a Metinvest-csoport favoritja, bizonyos Viktor Janukovics nyert. A Metinvest tulajdonosa Rinat Ahmetov ukrán milliárdos, akit 2006-ban a Viktor Janukovics vezette Régiók Pártja színeiben választottak parlamenti képviselővé; Ahmetov a világ leggazdagabb embereinek listáján a 39. volt 2011-ben; ő Ukrajna leggazdagabb embere.

Mit mond a szakszervezet?

Felmerül a kérdés, vajon milyen érdeke fűződik a Vnyesekonombanknak a Dunaferr megtartásához, hisz' az évek óta folyamatosan veszteséget termel. A 2004-ben született privatizációs szerződés lejárt, már nem köti a tulajdonost a foglalkoztatási és fejlesztési moratórium. Helyi informátorunk szerint az ok a Paksi Atomerőmű 3000 milliárd forintra taksált felújításának és bővítésének tervében keresendő. Erről állítólag a két fél folyamatosan tárgyal, bár Orbán Viktor és Putyin elnök január 31-ei moszkvai találkozója óta nem rukkolt elő a magyar kormány biztató hírekkel. Oka lehet a halogatásnak, hogy a Vnyesekonombank, a Malév legnagyobb hitelezője (és a csőd idején kisebbségi tulajdonosa) eddig hiába várta 120 millió euróra rúgó befektetésének megtérítését a magyar kormánytól.

Rossz hír a Dunaferrnek, hogy várhatóan nem lesz semmi a magyarországi orosz kereskedelmi központ létesítéséből, így nem fut majd orosz szabványú, széles nyomtávú vasútvonal egészen Dunaújvárosig, pedig a széles nyomtáv komoly gazdasági növekedést hozhatott volna. (Ma úgy tűnik, a transzszibériai vasútvonal Szlovákián át fut tovább Európába - ha így alakul, a záhonyi átrakó pályaudvarnak is befellegzik, ami nem mellékesen több ezer munkahely elvesztését jelentheti.)

A Donbassznak tagadhatatlanul nagy szüksége van a hazai szűkös kapacitás és az európai uniós piac elérése miatt a Dunaújvárosban előállított, speciálisan vékonyított lemezre, de jelentős költségcsökkenést eredményezett volna, ha az ukrán bramma (félkész acél, amit lemezzé hengerelnek) a Donyeck-medencéből átrakodás nélkül utazhatott volna Dunaújvárosig. A tulajdonosok véleménye szerint a Donbassznak olcsóbb lenne, ha a brammát nem az itteni két kohóban és az acélműben, hanem Ukrajnában gyártanák, és a Dunaferrnél csak a finomhengerművet használnák - aggódnak is a dolgozók a januárban leállított 1-es kohó miatt. Jevgenyij Tankilevics cégvezető a június 15-i vasas- és kohásznapon ünnepélyesen bejelentette, hogy felújítják az 1-es kohót, és novemberben már csapolni is fognak belőle, ám a hárommilliárdos beruházásra egyelőre nyilvánvalóan nincs pénz. A felújításra viszont azért volna égető szükség, mert a 2-es kohó is rossz állapotban van, és ha ezek leállnak, a folyékony fázisban, vagyis a nyersvas- és acélgyártásban egyszerűen megszűnik a termelés. Ráadásul a kohók leállása miatt a kohógázzal fűtött hideghengermű működése is veszélybe kerül, így gyakorlatilag a teljes termelés megszűnhet a cégcsoport területén.

"Mkrtcsan úr, az ISD Korporáció vezérigazgatója és Potapov úr, a gazdasági vezérigazgató-helyettes legutóbb úgy mondta, lehet, hogy el kell halasztani tavaszra a kohófelújítást. Most mindenki azon rimánkodik, hogy bírja ki jövő tavaszig a 2-es kohó, mert ha nem bírja, leáll a Dunaferr. Ugyanakkor biztos, hogy nem ez a cél, mert a Donbassznak Ukrajnában úgy 5 millió tonna acélgyártási kötelezettsége van, ugyanakkor vékonylemez-hengerelési kapacitásuk szűkös. A veszély az, hogy csak a hengerművet nem tudják nélkülözni, a folyékony fázist igen" - magyarázza Borbély Zoltán, az ISD Dunaferr Zrt. főállású szakszervezeti elnöke, miért vonult ki tiltakozni a Dunaferr ezerötszáz dolgozója áprilisban a dunaújvárosi városháza és a budapesti orosz konzulátus elé is.

A szakszervezeti vezető az európai átlagnál magasabb bérköltséget a szocialista időkből örökölt nagyvállalati struktúrával magyarázza. "A Dunaferr alaptevékenységéhez tartozik sok olyan tevékenység, amelyeket a nyugat-európai országokban külső szolgáltatóktól vesznek igénybe, pl. a karbantartás, a daruzás, a takarítás, a bérszámfejtés, de azt a cég nem bérköltségként fizeti. Ezért nem lehet korrekten összehasonlítani az egy tonnára vetített személyi költséget" - állítja Borbély. Arra a kérdésre, hogy miért mondhatta korábban Tankilevics, hogy amikor idejött, azt hitte, papírgyárba érkezett, mert annyi papírt gyártanak, Borbély azt válaszolja, éppen hogy a tulajdonosok miatt van a rengeteg adminisztráció. "Aki nem ismeri az itteni helyzetet, el sem tudja képzelni, mekkora a káosz és a hozzá nem értés. Most pénteken itt mondtam az egyik tulajdonosnak, hogy az a vezetési kultúra, ami nálatok van, Ukrajnában, nálunk nem működik. Ha ott a tulajdonos valamit kitalál, az végigmegy a rendszeren, akkor is, ha a szakemberek tudják, hogy baromság. Nekünk kiváló szakembereink vannak, meg lehet érteni, hogy van bennük egyfajta munkásarisztokrata gőg. De hát idejönnek olyanok, akik csak papíron láttak acélt, és ők mondják meg, mit és hogyan?" - teszi fel a költői kérdést. Borbély szerint tagadhatatlan, hogy a világgazdasági válság óta veszteséges a gyár (az elmúlt négy évben 80 milliárd forint veszteséget termeltek), de ez a rossz döntések sorozatának is köszönhető. 2004-ben a Donbassz-csoport a Dunaferr mellett a Diósgyőri Acélművet is megvette, amelynek működését 2004-2009 között a Dunaferr finanszírozta. De vettek olyan erőművet is, ami hulladék energiát alakított volna villamos energiává. Későn jöttek rá, hogy nálunk nincs annyi hulladék, hogy ez gazdaságos lett volna, de a számlánkról lekerült a hatalmas összeg, az erőmű pedig azóta is ott porosodik Ukrajnában. Mindez több tízmilliárd forinttal rontotta a Dunaferr pénzügyi helyzetét - sorolja a szakszervezeti elnök, majd hozzáteszi: külső gyáruk, a Lőrinci Hengermű bezárása után adminisztrációs okok miatt az elbocsátott 250 ember fizetésének 80 százalékát négy hónapig fizette a Dunaferr. "Elég szókimondó és vehemens személyiség vagyok. Elmondtam, hogy el akartok küldeni 1500 embert, ezzel megspóroltok 5 milliárd forintot, közben ennek a többszörösét kiszórtátok a rossz döntésekkel. De hát ők a tulajdonosok, ehhez nekik joguk van."

A negyven éve az acéliparban tevékenykedő Borbély Zoltán úgy látja, hosszú távon nagy nehézségek várhatók az európai kohászatban is, ugyanis lassan képtelenség lesz versenyezni a BRIC-országokkal (Brazília, Oroszország, India, Kína), amelyekben egyelőre enyhébbek a környezetvédelmi előírások, olcsóbb a munkaerő, s helyben van a nyersanyag, esetenként pedig érkezik állami támogatás is.

Nagy szükség

Dunaújvárosban általános vélekedés, hogy nincs értékelhető kapcsolat a Dunaferr vezetése és az önkormányzat között. Cserna Gábor, Dunaújváros fideszes polgármestere a Lánchíd Rádiónak nyilatkozva elárulta, egy régi vasműs dolgozótól volt kénytelen megtudni egy SMS-ben a leépítésről szóló hírt. A vasműhöz ezer szállal kötődő város lakói zúgolódnak a kohászatot segítő kormányzati intézkedések elmaradása miatt, és határozott fellépést várnak a városvezetés részéről. Már csak azért is, mert Dorkota Lajos, a körzet korábbi fideszes országgyűlési képviselője - idén júliustól 2019-ig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke - a dunaújvárosi kórház új műtőtömbjének július végi átadásakor megígérte, hogy megmentik Dunaújvárosban a munkahelyeket.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára idén áprilisban felkereste Moszkvában a Vnyesekonombank alelnökét, hogy egy esetleges magyar állami szerepvállalásról tárgyaljon, de a bank határozott nemet mondott a magyar kormánynak a Dunaferr részbeni eladására; ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is biztosítani akarja a vasmű további működését. Megkérdeztük Szijjártó Péter államtitkárt, történt-e azóta egyeztetés a vasmű részleges visszaállamosításáról, de nem kaptunk választ.

Információink szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium hatmilliárd forintos segítséget ajánlott fel a várhatóan 1500 elbocsátandó dolgozónak - erről a minisztériumot kérdeztük hiába. A tárca ugyanakkor hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a veszélyeztetett munkavállalók megkapják a szükséges segítséget mielőbbi elhelyezkedésük érdekében. A Fejér megyei munkaügyi központ pedig előzetesen kidolgozott egy intézkedési tervet a csoportos létszámleépítés kezelésére. Úgy tűnik, nagy szükség lesz rá.

Az ukrán-orosz dimenzió


Az ISD Dunaferr Zrt. honlapja a tulajdonosi hátteret ismertető oldalán lakonikusan csak annyit közöl, hogy a cég "meghatározó befolyással bíró többségi tulajdonosa a Steelhold Limited". Eme utóbbi a Donbassz Ipari Szövetség leányvállalata. A Donbassz-csoport 1995-ben jött létre, és ma is a világ negyven legjelentősebb vaskohászati vállalkozásainak egyike. Legjelentősebb aktívumait néhány nagyobb ukrajnai vállalat (az Alcsevszki Vaskohászati Kombinát, az Alcsevszkkoksz, a Dnyeprovszki Vaskohászati Kombinát), továbbá egy lengyelországi vasmű és a Dunaferr alkotja. A csoport pénzügyi helyzetének javítása érdekében már 2007-ben megpróbált jelentős szakmai befektetőt találni. Az akkor folytatott tárgyalásai azonban eredmény nélkül zárultak. Az ukrán vállalat a 2008-as globális válság következtében a korábbiaknál is nehezebb helyzetbe került. A csoport vezetői ezért ismét megpróbáltak tőkeerős befektetőre lelni. Ezúttal sikerrel jártak. Valószínűleg még 2009 decemberében született megegyezés arról, hogy a Donbassz-csoport részvényeinek a vállalat fölötti ellenőrzést biztosító részét egy orosz befektetői konzorcium vásárolja meg. Az orosz befektetők nevében a svájci bejegyzésű Carbofer acélkereskedelmi cég tulajdonosa, Alekszandr Katunyin járt el. Ugyanakkor az is rövidesen kiderült, hogy Katunyin az ügyletet az orosz Evraz Group érdekében bonyolította le. Az utóbbinak olyan jól ismert orosz üzletemberek a tulajdonosai, mint Roman Abramovics (csaknem 35 százalék erejéig), Alekszandr Abramov és Alekszandr Frolov. Az Evraz ugyancsak acélipari vállalkozás. Oroszország második legjelentősebb ilyen profilú cége, és egyike a világ húsz legnagyobb kohászati vállalatának. Szakértők - abból kiindulva, hogy a Donbassz-csoport teljes értéke a vásárláskor 4-5 milliárd dollárra volt tehető, illetve, hogy az ukrán vaskohászati cégek a válság utáni időszakban kapacitásuk 70-80 százalékán működtek csak - az ügylet értékét 1-3 milliárd dollárra becsülték: ennyibe kerülhetett a Donbassz Ipari Szövetség feletti ellenőrzés megszerzése. Az ügylet nyomán a Katunyin képviselte orosz konzorcium tulajdonába került a részvények 50 százaléka és még két részvény, miközben a többi a csoport igazgatótanácsi elnökénél, a ma is e poszton lévő Szergej Tarutánál és a vállalat vezérigazgatójánál, Oleg Mkrtcsannál maradt. A részvényvásárlásról az is kiderült, hogy annak pénzügyi fedezetét a kizárólagosan orosz állami tulajdonban lévő Vnyesekonombank biztosította. Ez a pénzintézet a szó szoros értelmében nem is tekinthető banknak, hanem jelentős források felett rendelkező állami befektetési alapnak. Az intézmény jellegét és súlyát mutatja, hogy a hitel folyósításakor a bank felügyelőbizottságának elnöki tisztét az akkor épp kormányfőként tevékenykedő Vlagyimir Putyin töltötte be. Az ukrán sajtó az orosz részvényvásárlást egy egyszerű befektetésnél jóval többnek tekintette - maga az ukrán elnök, Viktor Juscsenko is úgy ítélte meg, hogy a részvényeladásra csak Julija Timosenko kormányfő magas szintű moszkvai tárgyalásainak eredményeképpen kerülhetett sor. A korabeli ukrán sajtó azt is tudni vélte, hogy Vitalij Gajduk - az ukrán nemzetbiztonsági tanács korábbi titkára és Timosenko egyik legjelentősebb pénzügyi támogatója - azért adta el Donbassz-részvényeit, mert a közeledő elnökválasztási kampány idején szükség lehetett e pénzekre. Akár így volt, akár nem, a Donbassz-csoport feletti ellenőrzés 2009 végén Donyeckből Moszkvába került, és ennek fedezetét a Vnyesekonombank hitelei biztosították. És még egy dolog biztos. Mégpedig az, hogy egy ideje már nemcsak az ukrán gazdaság került újra nehéz helyzetbe, de az orosz is. A második negyedévre vonatkozó adatok lassuló, 1,2 százalékos növekedést mutatnak: az orosz gazdaság lényegében stagnál.

 

 

szerző
Matkovich Ilona, - szbz -
publikálva
2013/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra