„Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy a politikus tévedhetetlen” – nyitotta fel a nemzet szemét L. Simon László, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese, amikor egy sajtótájékoztatón azzal szembesítették, hogy az ő kulturális államtitkársága alatt zúzták szét a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt (KÖH), melynek szétszakadt részei most újra összeállnak az általa vezetett tárca alatt, és az ahhoz tartozó, némileg átnevezett Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központban. A Forsterbe visszatér a korábban a Lechner Lajos Tudásközpontba kiszervezett tudományos osztály, illetve a Nemzeti Múzeumban lévő Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK). (Lásd keretes írásunkat.) A minisztérium nemcsak a háttérintézményt veszi át, hanem az ágazati irányítást is – például a műemlékké nyilvánítást –, illetve ő felügyeli a műemlékek esetében építési hatóságként működő kormányhivatalokat is. A műemlékügy szétszóratása tehát bizonyos tekintetben véget ért. (A műemlékvédelem előző „átszervezéséről” lásd: Porod is neki szolgál, Magyar Narancs, 2012. szeptember 20.)
Változik a világ
Mindez nem az egykori KÖH feltámasztása. Az ugyanis a kulturális tárca irányítása alatt működő önálló, erős önérvényesítő intézmény volt. Ez is lett a veszte. A Forster nemrég kinevezett igazgatója, Sághi Attila szerint két hibát követett el a hivatal: egyrészt hatalmas vízfejjé vált, másrészt a tudomány elefántcsonttornyába zárkózott, és nem reagált rugalmasan az épület használóinak igényeire. Tény, hogy műemlékek esetében a hivatal lett az első és másodfokú építésügyi hatóság, előkészítette a műemléki védelmet, döntött a védett műtárgyakról, gyűjteményekről, kiadta az ásatási engedélyeket, vezette a régészeti lelőhelyek és a műemlék épületek közhiteles nyilvántartását és a védett műtárgyak listáját. Így, bár a koncentráció egyfelől logikus volt, a hivatal döntései átláthatatlanná és felülbírálhatatlanná váltak – ami a politikusokat, az állami és magánberuházókat felettébb bosszantotta. A KÖH kiváló szakemberei leginkább tudományos objektumnak tekintették a műemlékeket, igyekeztek mindent megőrizni, óvatosak voltak a hozzáépítéssel, rekonstrukcióval – az viszont nem igaz, hogy elzárkóztak volna.
A KÖH 2012-es viharos megszüntetésének egyik közvetlen kiváltó okai a kecskeméti Mercedes gyár területének előzetes régészeti feltárása körüli anomáliák voltak. Ez volt az utolsó csepp a pohárban: a beruházók már régen „túl erősnek” tartották a régészlobbit, s a megelőző feltárásokat végző archeológusokat okolták – néha joggal – az építkezések csúszásáért. Bár kezdetben L. Simon a régészek megmentőjének tüntette fel magát, később maga is asszisztált a feltárásokat idő- és anyagi korlátok közé szorító rendelkezéshez. L. Simon, bár nyíltan nem mondta ki, elítélte a KÖH szétdarabolását, de a történtekért inkább a szakmát hibáztatta, sőt, a korrupció vádját is megfogalmazta a hivatallal szemben. A hivatalos magyarázat mindenesetre az építési engedélyezés felgyorsítása és egységesítése volt.
Pedig a KÖH az első Orbán-kormány gyermeke, 2001-ben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, valamint a régészettel és a műtárgyakkal foglalkozó Kulturális Örökség Igazgatóságának összevonásával jött létre. Cselovszki Zoltán lett az elnök (2001–2002, majd 2012–2014), az új hivatal főtanácsadója pedig Habony Árpád; a miniszterelnök jelenlegi legfőbb bizalmasát épp Cselovszki mutatta be a fideszes elitnek.
Az akkori ellenzék – a számos jogkörüket elvesztő múzeumoktól támogatva – hevesen bírálta a létrejött „vízfejet”, aztán kormányra kerülve tovább hizlalta: a Cselovszkit váltó Varga Kálmánnak (2002–2007) a kulturális tárca műemlékes főosztályát is sikerült a KÖH-be olvasztani. Ugyanakkor a szocialisták sem repestek a túl erős műemlékvédelemtől, a régi pesti zsidónegyed bontása miatt ellenük feszült Vargától végül megszabadultak. Utódjától, Mezős Tamástól (2007–2010) több rugalmasságot vártak. Mezős szerint már akkor felmerült a kancelláriában a hivatal megszüntetése; ő a második Orbán-kormány idején a gyengülő kulturális tárcától a Fejlesztési Minisztériumhoz mentette volna át a hivatalt. A választások után Mezőst lecserélték.
Csiszolják az új rendszert
Utóda, a megbízható jobboldaliként számon tartott Tamási Judit (2010–2012) még kevesebb támogatást kapott pártjától, így két év alatt elfogyott alóla a hivatal. Az egységes közigazgatás nevében 2011. január 1-jével elvették és a kormányhivatalokba terelték a KÖH építési hatósági feladatokat végző regionális irodáit. Ezután a fővárosi és megyei kormányhivatalok Kulturális Örökségvédelmi Irodái (összesen kilenc) látták el a műemlékek elsőfokú építési hatósági és szakhatósági feladatait. Azonnal megkezdődött a KÖH-ös gárda lecserélése, és a hatósági feladatok mellett a korábbihoz képest is jóval kevesebb energia maradt a műemlék-felügyeletre, egyéb proaktív műemlékes munkára. A másodfokú építési hatóság akkor még a KÖH-ben maradt.
2012. július 1. után – mint később kiderült, csak átmenetileg – tovább gyengült a műemlékvédelem érdekérvényesítése azzal, hogy három, műemlékekben jócskán bővelkedő város (Eger, Győr és Tata) polgármesterének javaslatára a települési önkormányzatok jegyzőihez kerültek az általános építési hatósági jogkörök.
A kulturális örökségvédelmi irodák azután csak szakhatóságként vettek részt az eljárásban. (Tamási Judit e döntéssel indokolta lemondását.) Félő volt, hogy az önkormányzatok visszaélnek azzal, hogy szabad kezet kapnak műemlékeik felett. Erre végül nem maradt idejük, mert a szabályozás fél évet élt. A kétszeri hatáskörváltozás viszont hatalmas káoszt okozott a területen.
A káoszt növelte, hogy 2012. szeptember 20-án egyik pillanatról a másikra megszűnt a KÖH, aminek élén akkor éppen az alapító elnök, Cselovszki Zoltán állt. Munkatársait, feladatait a kormányhivatalokba, a Belügyminisztériumba és két új intézménybe dobták szét. A műemlékügy ágazati irányítása a belügyhöz került, itt döntöttek a műemlékké nyilvánításról vagy a műemléki listáról való törlésről.
A tudományos munkatársak egy kis kitérő után a 2013 áprilisával létrejött, a BM háttérintézményeként működő Lechner Lajos Tudásközpontba kerültek át. Az ő feladatuk volt a hatósági döntések szakmai támogatása. Ugyanakkor a munkához szükséges anyagok egy része, így a KÖH 1872-ben alapított, 326 ezer felvételt őrző fotótára, tervtára, az intézményes magyar műemlékvédelem 1872–1992 között keletkezett iratanyaga és az örökségvédelmi szakkönyvtár a KÖH formális utódszervezetében, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központban maradt. Állítólag Cselovszki ezeket is csak a Habonyhoz fűződő barátságának köszönhetően tudta megmenteni – de lehet, L. Simonnak sikerült elérni ezt azért, hogy megszüntetés helyett átszervezésként lehessen kommunikálni az ügyet. Hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, a Forster az Emberi Erőforrások Minisztériumánál maradt. Hogy ne legyen teljesen üres az új intézmény (melynek élén akkor Cselovszki állt), hozzácsapták a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát is, amely több tucat kiemelt műemléket, elsősorban kastélyokat újít fel és üzemeltet, zömében uniós pályázatoknak köszönhetően.
A KÖH feladatainak átvételére nem volt kész a közigazgatás. Az elsőfokú hatóság műemlékek esetében az ingatlan fekvése szerinti kormányhivatal lett, így a korábbi 9 helyett 20 elsőfokú iroda jött létre – átmenetileg, hiszen e feladatot a járásoknak szánták, csakhogy azok még nem jöttek létre 2012 őszére, a KÖH eldózerolása viszont valamiért nem várhatott tovább. A másodfokot országos hatáskörrel a Budapest Fővárosi Kormányhivatal vette át, amely emellett rövid időre műemlékes csúcsszervvé vált: ott kezelték a műemlék- és régészeti nyilvántartást, és ott voltak a tudományos feladatok is addig, amíg utóbbiak a Lechnerbe, előzőek a belügybe nem kerültek át.
Végleges, egyelőre
2013 januárjától, a járások létrejötte után ismét átalakították a rendszert. Az elsőfokú építési engedélyek ügyében a kijelölt járási hivatalokban működő Építési és Örökségvédelmi Hatóság lett az illetékes. (Budapesten a budai műemlékes ügyek az I. kerületi, a pestiek az V. kerületi járási hivatalhoz tartoznak.) Így tehát immár 21 elsőfokú iroda van országszerte, holott a műemlékek korántsem egyenlően oszlanak meg országosan; ezért is voltak korábban regionális irodák e feladatra. Másodfokon a 19 megyei, illetve a budapesti kormányhivatal az illetékes. Bár a kormányhivatalok a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz (KIM) tartoztak 2013-ban, az építési, így műemlékes ügyekben a Belügyminisztérium látta el a szakmai kontrollt. Az új kormány felállásával ez ismét megváltozott, immár a Miniszterelnökségben talált egymásra a kormányhivatalok, az építés- és a műemlékügy irányítása. A felhizlalt Forster központtal a tudományos apparátus és szakemberállomány is a tárca háttérintézményébe került, ahogyan a jelentős műemlékkontingens kezelése is. Utóbbit L. Simon a nemzeti vagyonkezelőtől átvett újabbakkal akarja bővíteni; egyelőre nem tudni, miket nézett ki. Lázár János, amikor az uniós fejlesztéseket magához vonta, logikus lépesként nyúlta le az építésügyet is a BM-ből. Hogy ez hozta-e magával a műemlékeket a Miniszterelnökséghez, vagy személyesen L. Simon László intézte el, nem tudni.
Nagy Forster
A Forster központ megerősítését annak vezetője, Cselovszki Zoltán is ambicionálta, ebből szakmai körökben nem is csinált titkot. Ahogyan azt is felismerte, hogy a gyenge érdekérvényesítő, a kulturális ügyeket is felügyelő tárcától szabadulni volna jó. Ám törekvéseit nem koronázta siker, sőt a Forster inkább gyengült, amikor L. Simon bábáskodása mellett a fertődi Esterházy-kastélyt leválasztották róla (lásd: Visszarendezik, Magyar Narancs, 2014. március 13.).
A Nagy Forster koncepcióját végül L. Simon valósította meg, de kérdés, miért nem maradhatott annak élén Cselovszki. A hivatalos indoklás szerint azért kellett mennie Rogán Antal belvárosi polgármester egykori főépítészének, mert csúsztak a projektek. Hogy ez összefüggésben lehet-e a cég és az egész műemlékügy fentebb vázolt többszöri átszervezésével, arról L. Simon a Sághit bemutató sajtótájékoztatón keresetlen eleganciával csak annyit mondott: nem akarásnak nyögés a vége. Konkrét esetet nem említett, csak utalt a Népszabadságnak az ozorai kastély átadásának csúszásáról írott cikkére, még ha abból nem derül is ki, hogy a csúszásért a projektet átvevő új vezetés lett volna felelős. Bár Cselovszki nem akarta kommentálni az ügyet, aki ismeri a műemléki helyreállítások menetét, tudja, hogy közben gyakran felmerül az áttervezés és a pótlólagos források bevonásának szükségessége. Úgy tudjuk, a Forster ilyen irányú kérései az elmúlt időszakban süket fülekre találtak, hogy aztán a dégi és a dobai kastély kertrekonstrukciójára addig hiába igényelt 77 milliós pluszforrásról az új vezető kinevezése után hirtelenjében dönteni tudjon a kormány.
Cselovszki gyengülését Rogán gyengülésével hozzák összefüggésbe, ezt azonban árnyalja, hogy Habony Árpáddal megmaradt a személyes barátsága. A következő uniós ciklusban Sághi közlése szerint az eddigi 8,5 milliárd helyett 25 milliárd forint fejlesztési forrást szeretne a Forster központ megszerezni, ám úgy tudjuk, ennél is több, összesen 150–180 milliárd forint jut műemléki fejlesztésre. Túl nagy pénzről van tehát szó ahhoz, hogy L. Simon ne a saját emberét ültesse a lebonyolító cégbe. Cselovszki pedig szerzett rossz pontokat: a nyár folyamán állítólag azt kérték tőle, hogy indítsa el néhány ingatlan műemléki listáról való törlését, ám ezt ő elutasította.
| A régészet piacosítása A Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK) eredete is a KÖH-ig megy vissza. Ennek szatellitintézménye volt a 2007-ig fennállt Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ (ÁMRK), amely a kiemelt műemlékek kutatását, régészeti feltárását, tervezését és restaurálását végezte – a közbeszerzések rendszere azonban végül erodálta a céget. Ennek bázisán építették fel a szocialisták a megyei múzeumok rovására ásatási monopóliumot kapott Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot (KÖSZ). Hillernek az épp csúcsra járatott autópálya-építések miatt a gazdasági tárca nyomására központosítania kellett a beruházásokat lassító megelőző ásatásokat. A KÖSZ-t persze hevesen bírálta az ellenzék. Aztán az ásatási monopóliumot megvonó törvényjavaslatot épp L. Simon adta be a második Orbán-kormány megalakulásának első napjaiban. A KÖSZ-t mégsem szüntették meg, maradékát Nemzeti Örökségvédelmi Központ néven a Nemzeti Múzeum alá tolták be. Ők készítik el a régészeti feltárások előtti dokumentációt, ami a beruházó számára világossá teszi, milyen idő- és költségvonzata lesz az építkezések előtti feltárásoknak. Ám a NÖK-ben ez csak hetven embernek ad munkát, a többi száz terepi ásatást végez. Akkor vethetők be, ha több megyére terjed ki a munka, vagy az illetékes megye nem tudja elvégezni az előzetes ásatásokat. L. Simon mindenesetre kijelentette: jelenlegi formájában biztosan nem veszik át a NÖK-öt, de erről még egyeztet a kulturális államtitkárral, és szeptember végén kerül a kormány elé a koncepció. Sághi Attila azt mondta lapunknak, hogy csak a dokumentációkon dolgozó szakemberek maradnak, az ásatási munkákat végzők nem. Kérdés tehát, mi lesz ezzel a száz emberrel? Feladatukat nyilván piaci cégek fogják elvégezni, ami nincs ellenére L. Simonnak. |
