A Csepel-Szentlőrinc-tengely - II.

Üzlettárscentrikus megoldások

  • Vári György
  • 2014. január 19.

Belpol

Korábban már megemlékeztünk Pestszentlőrinc-Pestszentimre, illetve Csepel fideszes többségű önkormányzatának sajátos összedolgozásáról, egymás rokonainak a keresztbe foglalkoztatásáról. A rokonok után most a tanácsadóvá vált üzletfelek kerülnek sorra, elsősorban a XVIII. kerületben, de azért kitekintünk Csepelre is.

A két kerület közötti legfontosabb kapocs Werner Péter, a Csepeli Városgazda cég vezérigazgatója, aki egyúttal a pestszentlőrinci Városgazda igazgatósági elnöke is. Ahogyan előző cikkünkben (lásd: Családcentrikus megoldások, Magyar Narancs, 2013. június 13.) írtuk, Ughy Attila XVIII. kerületi polgármester és Werner Péter alighanem a Napi Gazdaságnak köszönhetően ismerik egymást: Ughy egy időben a Napi Gazdaság Kiadó Kft. marketing- és értékesítési igazgatóhelyettese volt, míg Werner annak ügyvezető igazgatója.

Ughy és a kollégák

Ughy azután sem feledkezett meg ismerőseiről, hogy felvitte az isten a dolgát. Wernerrel egy időben volt a Napi Gazdaság Kiadói Kft. vezető tisztségviselője Süle László, aki most az önkormányzat tanácsadója energetikai ügyekben, és a BKISZ (Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése) projekttel kapcsolatban lát el feladatokat havi négyszázezer forintért. Kovács Milán Máté Sülével egyszerre volt a Napi Gazdaság Kft. alkalmazottja, míg jelenleg (2011 augusztusától) az önkormányzat többségi tulajdonában lévő - és Budapest egyetlen NB I-es férfikézilabda-csapata mögött álló - FTC-Pler Kézilabda Sport Kft. egyik ügyvezetője. Ughy 2006-ban közvetlen üzleti kapcsolatba is került Kováccsal: előbbi váltotta utóbbit a Fáma Média Kft. tulajdonosai között, Süle és Kovács pedig több vállalkozásban is dolgozott vagy dolgozik együtt. Az ő körükhöz tartozik Csempesz Iván is, akit Sülével és Kovács Milán Mátéval ugyancsak összeköt a cégjegyzék: Sülével közös cégük is volt. Csempesz 2010 októberétől szűk egy éven keresztül az önkormányzati tulajdonú (közben Sport és Ifjúsági Szálló Közhasznú Nonprofit Kft.-re átnevezett) Bókay Kert Közhasznú Nonprofit Kft. nevű önkormányzati cég vezető tisztségviselője volt. Tavaly a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. sport- és rendezvény-divíziójának vezetőjeként mutatta be az önkormányzat újságja, és jelenleg is a Városgazda cégjegyzésre jogosult munkavállalója.

Kovács érkezésétől, 2011 augusztusától dolgozik az FTC-Plernél Süle egyik, vele történetesen azonos lakcímen élő üzlettársa, Csorba Zsuzsa is nyílt Facebook-adatlapjának tanúsága szerint, és a klub honlapján szereplő számos közleménynek ő a szerzője. Süle Csepelen is adott energetikai kérdésekben tanácsot 2011 januárjától 200 ezer forintért, aztán 2012 júniusától jó egy évig havi 400 ezerért Csepel szennyvízcsatornázásának tárgyában látott el feladatokat. E szerződés lejártakor is találtak neki munkát, idén augusztustól további egy évig, immár havi 450 ezerért a szennyvízkezeléssel, csatornázással kapcsolatos ügyekben számítanak a szakértelmére. A csepeli önkormányzat által elküldött, különben alapos és részletes teljesítési beszámolókból kiderül, hogy egy ideje Süle munkájának fontos része a főváros EnviroDuna Kft. nevű cégével folytatott tárgyalássorozat, ami azért érdekes, mert idén március óta Süle az EnviroDuna felügyelőbizottsági (fb) elnöke is. Sőt 2011 nyarától a főváros majd 100 százalékos tulajdonában lévő Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt.-nek is igazgatósági tagja. (Werner ugyancsak idén márciustól fb-tag egy másik fővárosi cégnél, és mindkét szóban forgó kerület polgármestere egyúttal fővárosi közgyűlési képviselő is.)

Téves pénzek, összeérő szálak

Az FTC-Pler másik vezető tisztviselője Török Mihály lett, akit a Fidesz gazdasági hátországának egyik fontos figurájával, a 2008 elejétől egy ideig Habony Árpáddal is közösen céget vezető Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, valamint Giró-Szász András kormányszóvivő rokonával, Giró-Szász Jánossal köt össze a cégjegyzék. Török alapító vezérigazgatója a FirstFund Közép-Európai Befektetési Alapkezelő Zrt.-nek, amelynek az alapítás évében, 2007 decemberében igazgatósági tagja lett Szalay-Bobrovniczky is - ugyanazon a napon, amikor Giró-Szász János is bekerült a cég felügyelőbizottságába. Ha pedig ismét Csepel felé fordítjuk kicsit a figyelmünket, eszünkbe juthat a hír24.hu májusi híre, miszerint nemcsak a Fidesz-frakció foglalkoztatja, de a csepeli Városgazda is megbízta jogi tanácsadással és szükség esetén peres vagy nem peres képviselettel Giró-Szász János ügyvédi irodáját (Giró-Szász és Társai) 2011 áprilisától. Tavaly februárjáig havi 450 ezer forint+áfa megbízási díjért dolgoztak, amely később, feladataik bővítése után havi 514 ezer+áfára emelkedett.

Török mindössze egy bő évet maradt az FTC-Pler ügyvezetői székében, távozása után a Kovács Milán Máté melletti vezető tisztségviselő azonban nem más, mint a Törökkel azonos lakcímen élő volt üzlettársa, Molnár Piroska lett, akivel már egy előző lakcímük is közös volt. (Werner Péter még a nyári cikkünk készítésekor megígérte nekünk, hogy válaszol azon kérdésünkre, hogy a felesége-e Folly Réka, akinek a vállalkozásától rendszeresen és nagy tételben rendel bort mind Csepel, mind Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata. Az ígért válasz azóta sem érkezett meg.)

A sajtó tárgyalta már azt az esetet, amikor Lévai István Zoltán alpolgármester egy 2011 decemberében tartott testületi ülésen arról tájékoztatta képviselőtársait, hogy az FTC-Pler "létrehozta a 100 százalékos tulajdonában lévő Kézilabda Utánpótlás Sport Kft.-t a kézilabda sportág kerületi utánpótlás-nevelésének működtetésére", úgyhogy "a 2012. évtől célszerű, hogy az önkormányzat a támogatást az Utánpótlás Kft. sportszervezetnek nyújtsa". Az előterjesztést elfogadták, és utaltak az Utánpótlásnak 8 millió forintot. Csakhogy a cég - szemben azzal, amit Lévai alpolgármester állított - véletlenül sem az FTC-Pler, hanem Török Mihály 100 százalékos tulajdonában volt, hetekkel azután jegyezték be, hogy Török az FTC-Pler vezetője lett. Így aztán Török magánvállalkozásához érkezett az önkormányzati közpénz, és ez a cég diszponál a stop.hu szerint a tavaly több mint 140 millió forintnyi értékben lehívott TAO-pénz felett is. Az ügynek egyelőre nincs komolyabb következménye, Kovács Milán Máté jelenleg az önkormányzat pénzéhez módfelett megkérdőjelezhető módon jutó utánpótláscéget vezeti együtt Török Mihállyal, miközben az FTC-Plernek továbbra is - most már egyszemélyi - ügyvezetője.

Csepel és a XVIII. kerület közösen támaszkodik továbbá a Leisztinger Tamás nagyvállalkozóval egy időben együtt dolgozó Scheuer Gyula szaktudására is. Pestszentlőrincen pénzügyi tanácsadóként dolgozik, Csepelen pedig gazdasági főtanácsadóként, továbbá két városi cég, a Csepeli Városkép Kft. és a Werner által vezetett Csepeli Városgazda felügyelőbizottsági tagja is volt a ciklus során. Scheuer gyakran megfordul azonos cégben azzal a Szlávik Lászlóval, aki viszont megint csak a XVIII. kerület cégeinél tűnik fel felügyelőbizottsági tagként 2010 októbere óta. És Scheuer az, akinél összeérnek a szálak. Sülének és Scheuernek ugyanis volt közös üzleti érdekeltsége egymással, történetesen egy olyan cégben (a Pannon Alfa Fejlesztési és Szolgáltató Kft.-ben), amelynek akkoriban Szlávik László is felügyelőbizottsági tagja volt. Ugyanebben a cégben szerzett 2012-ben érdekeltséget a Csemgando, amelynek tulajdonosa, Lantos Csaba Szalay-Bobrovniczky Kristóffal éppen egy időben lett a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági tagja. Szalay-Bobrovniczkytől a fentebb leírt úton egy lépésben eljuthatunk Török Mihályhoz. Vagyis úgy tűnik, hogy a XVIII. kerület (és valamelyest Csepel is) az Ughyval a napi gazdaságos múlton keresztül kapcsolatba hozható, de ennél jóval kiterjedtebb, a Fidesz-KDNP-hez egyéb szálakon is kötődő üzleti kört foglalkoztat tanácsadóként, valamint a cégeiben a Dél-pesti Együttműködés Rendszerének keretei között.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. egykori munkavállalói mellett további exsajtómunkásoknak is jut feladat a XVIII. kerületben. Dombrádi Krisztián, a Magyar Nemzet egykori munkatársa, az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója, továbbá a Miniszterelnökség jelenlegi államtitkára a Fidesz gazdasági háttérbirodalmába is beépült Győri Tibor egykori üzlettársa is tanácsadó: ő kommunikációs tanácsokat ad, valamint "koordináló" feladatot lát el nemzetközi pályázatokban határozatlan idejű szerződéssel, havi 300 ezer forintért. Szemet gyönyörködtető apróság Szőke Sándor megbízása, aki a kerület jegyzőjének tájékoztatása szerint a megbízó és a Városgazda Zrt. közötti támogatási szerződés értelmében "rögzített egyes feladatok, beruházások, kivitelezések támogatása, koordinálása", valamint "szerződésszerű teljesítésük elősegítése" ellenértékeként juthat havi 190 ezer forinthoz.

A jegyző csak hiányos összefoglalókat küldött adatigényléseinkre, a szerződéseket nem adta ki, sem az igazolt teljesítési beszámolókat - viszont külön kérés nélkül is nagyvonalúan jelezte, hogy boldogan áll rendelkezésünkre az előző ciklus, vagyis a szocialista kerületi vezetés által kötött tanácsadói szerződések tárgyában. A jegyzőtől azonban még mindig jóval többet tudtunk meg, mint a Városgazdát vezető Banyár Lászlótól (aki - mint előző cikkünkben megírtuk - szintén Werner Péter egykori üzlettársa). ' eddig még semmilyen kért adatot nem bocsátott a rendelkezésünkre: ezek egy részét pereljük, másik részéről próbálunk vele megegyezni.

Vári György

Figyelmébe ajánljuk