Uzsoravád a Fidesz-barát képviselő ellen

  • narancs.hu
  • 2015. április 10.

Belpol

P. József közmunkát is kap az önkormányzattól, miközben szobrokkal díszített hatalmas házban él és luxusautóval jár. Ízelítő az e heti Narancs egyik legjobb sztorijából.

Március közepén közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy néhány nappal korábban egy tarnaleleszi családi házban házkutatást tartottak, amelynek során P. Józsefet és feleségét előállították, majd a pétervásárai rendőrőrsön ki is hallgatták. A gyanú szerint a házaspár 2013 óta több embernek hitelre adott el termékeket saját élelmiszerboltjukból, később a kölcsön összege jelentősen megemelkedett, így a hitelcsapdába került vásárlók csak újabb „segítséggel” tudtak ismét vásárolni. Ezt követően a többségükben nehéz anyagi helyzetben lévő helyieket – de információink szerint több környékbelit is – és családjaikat állandó tartozásba kényszerítette P. József és felesége. A házkutatás során a rendőrség lefoglalta azokat a füzeteket, amelyekben a vállalkozók folyamatosan vezethették a kinnlevőségeket.

false

Bár Pusomi József és felesége a legutóbbi két önkormányzati választáson függetlenként indult, a községben köztudott, hogy a kormánypárti polgármester, Kovács Béla és a térség országgyűlési képviselője, Horváth László támogatói. Egyesek szerint nagy szerepük volt a kormánypárt tarnaleleszi sikerében. Helyi forrásainktól úgy értesültünk, Pusomi József a legutóbbi országgyűlési választások előtt egy „mini békemenetet” is szervezett, fekete luxusautója mögött néhány tucat ember az utcákat járva skandálta, hogy „Hajrá, Fidesz!”. A kampányidőszakban családi házuk saját kerítésére – az ott díszelgő oroszlánszobrok alá – Pusomiék kifeszítettek egy hatalmas molinót, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök és az akkori országgyűlési képviselőjelölt arcképe volt, továbbá egy felirat, hogy „Szavazzon Horváth Lászlóra!”.

A legfrissebb nyomtatott Narancsból kiderül, hogyan támogatta a polgármester Pusomi Józsefet, és mivel védekezett, amikor a cikk szerzője, Magyar Krisztián szembesítette a vádakkal. Előkerül még csicskáztatás, feketevágás, és az is, miért kellett a Fidesz kétharmadához az uzsorázással gyanúsított képviselő.

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.