Vádemelés a Körös Volán Rt. olajügyében: Éjszakai járatok

Belpol

Egy korábbi büntetőperben a Békés Megyei Bíróság tanácsvezető bírája azt kérdezte az akkor még csak tanúként meghallgatott Kneifel Istvántól, a Körös Volán Rt. egykori vezérigazgatójától, hogy mit tud az üzemanyag-beszerzésekről, az éj leple alatt a céghez érkező külföldi rendszámú kamionokról, a gyenge minőségű gázolaj miatti műszaki problémákról. Kneifel azt mondta: első számú vezetőként ilyen részletkérdésekről nem tudhatott. A napokban az egykori tanúból vádlott lett, miután a Békés Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt vádat emelt a Körös Volán Rt. négy korábbi vezetője ellen. A vád szerint az általuk okozott kár eléri a 250 millió forintot.

Egy korábbi büntetőperben a Békés Megyei Bíróság tanácsvezető bírája azt kérdezte az akkor még csak tanúként meghallgatott Kneifel Istvántól, a Körös Volán Rt. egykori vezérigazgatójától, hogy mit tud az üzemanyag-beszerzésekről, az éj leple alatt a céghez érkező külföldi rendszámú kamionokról, a gyenge minőségű gázolaj miatti műszaki problémákról. Kneifel azt mondta: első számú vezetőként ilyen részletkérdésekről nem tudhatott. A napokban az egykori tanúból vádlott lett, miután a Békés Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt vádat emelt a Körös Volán Rt. négy korábbi vezetője ellen. A vád szerint az általuk okozott kár eléri a 250 millió forintot.Dávid Péter gyulai vállalkozó a kilencvenes évek második felében több mint egymilliárd forint értékben 11 millió liter azonosítatlan eredetű gázolajat szállított az érdekeltségébe tartozó három cégen keresztül a Körös Volán Rt.-nek. A szállítmányok után a közterheket nem fizette meg. (Lásd: Meggyónta, Magyar Narancs, 2001. március 29.) Dávid Péter annak a Molnár László eleki olavállalkozónak vette át a szerepét, aki kapcsolatai révén "kidolgozta annak technikáját", hogyan lehet győztes egy egymilliós törzstőkéjű kft. az olajmultikkal szemben egy meghívásos pályázaton - ráadásul úgy, hogy közben folyamatosak a minőségi kifogások a beszállított gázolajra. Ám a dél-alföldi olajbárók strómanjaként fényűző és nagyvilági életet élő Molnár 1996 tavaszán közúti balesetben meghalt. Bár a rendőrség szerint kizárható a bűncselekmény, azóta sem szűntek meg a sejtetések, miszerint az önállósodni kívánó Molnárt megbízói parancsára tették el láb alól.

Dávid Péter szinte azonnal a helyére lépett, és a Körös Volán Rt. legnagyobb beszállítójává vált. Dávid 1999-ig a Trans-Fix C, majd a Trans-Onyx, utóbb a Goldív-Trans Kft.-ken keresztül szállította a gázolajat a Békés megyei közlekedési vállalatnak - a bevált technika szerint olykor strómanokat tolva az előtérbe.

Dávidot egy kommandóakció keretében vették őrizetbe 2000 májusában, és a 2002. február 25-én született, nem jogerős ítéletben kilencéves börtönbüntetéssel sújtották. A gyulai vállalkozó a hosszúra nyúlt tárgyaláson nem árulta el, honnan szerezte be a tetemes mennyiségű gázolajat, így egyedül vitte el a balhét. Feltehetően jó oka volt a hallgatásra, mert "magasabb érdekeket" sértve akár családja biztonsága is veszélybe kerülhetne, ha "dalolna". (Lásd: Csak volt a folt, Magyar Narancs, 2001. szeptember 13.)

Nem indultak a buszok

A Körös Volán belső szabályzata szerint 1996-ban a vezérigazgató egyszemélyes feladata és felelőssége volt az üzemanyag-beszerzés, míg később háromtagú bizottság javaslata alapján a cégvezető döntött a gázolajvásárlásról. A belső szabályzat kikötötte: csak nagykereskedelmi engedéllyel rendelkező vállalkozástól lehet vásárolni. Nem nehéz kitalálni, ám annál nehezebb bizonyítani, hogy a vezérigazgatók - Orosz István, majd az őt váltó Kneifel István - a zárt meghívásos pályázaton miért a Dávid Péter érdekkörébe tartozó egymilliós törzstőkéjű cégecskéket favorizálták a Magyarországon is jelenlévő világcégekkel szemben. A kft.-knek ráadásul nem volt nagykereskedelmi forgalmazási engedélyük, sőt esetenként a nem megfelelő minőségű üzemanyag miatt nem vagy nehezen indultak a reggeli műszakban a buszok. (Lásd: Hosszú menetelés, Magyar Narancs, 2002. március 28.)

Előbb az APEH Békés Megyei Igazgatósága, majd a Körös Volán Rt. vezetésének feljelentése nyomán indult nyomozás az ügyben. A következtetéseket a közlekedési vállalat tulajdonosa, az ÁPV Rt. vonta le a leggyorsabban: előbb 1996 őszén, majd három évvel később indoklás nélkül, azonnali hatállyal menesztette a cég aktuális vezetőit.

"Valószínűleg nem l´art pour l´art vásárolták meg a Körös Volán Rt. egykori vezetői a 11 millió liter gázolajat a kis cégektől, de olyan megdönthetetlen bizonyítékot nem sikerült felmutatnunk, amely a bíróság előtt a vesztegetés vádjában megállná a helyét" - jelentette ki nemrégiben a Gyulán tartott sajtótájékoztatón Fazekas Géza, a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője. A terjengő pletykákra ugyanis - miszerint a győztesnek "kihozott" beszállító cég minden liter után fizetett a közlekedési vállalat vezetőinek, az első időszakban literenként tíz forintot, utóbb egyre kevesebbet - nem lehet sikeresen vádat alapozni. Nevük elhallgatását kérő jogászok ettől az ügytől függetlenül arra hívták fel a figyelmet: a korrupció bizonyítása az okiratok hiánya és a vallomásokban meglévő szándékegység miatt igen nehéz.

Védekezés szabadlábon

Az ügyben szereplő, az éj leple alatt a Körös Volán Rt. békéscsabai telephelyére érkező cseh és szlovák rendszámú kamionok rendszámát - vezérigazgatói utasításra - magyarként tüntették fel. (Máig nem tudni, hogy a külföldi közúti tankerek honnan hozták az azonosítatlan és igazolatlan eredetű gázolajat.) Feltűnő az is, hogy a beérkező üzemanyag után a gázolaj-értékesítésről szóló számlát a vevő (!) állította ki. A Békés Megyei Főügyészségnek sikerült megállapítania, hogy a szóban forgó bizonylatokat a Békés megyei közlekedési cég Optima írógépén írták meg.

A vádirat szerint Orosz István és Kneifel István, a Körös Volán Rt. egykori vezérigazgatói, Csuka Zsigmond személyszállítási vezérigazgató-helyettes és Szabó Gábor, a jogi iroda volt vezetője nem tettek eleget vagyonvédelmi kötelezettségeiknek, továbbá alaposan gyanúsíthatók különösen nagy kárt okozó hűtlen kezeléssel. A vádban szereplő és terhükre rótt vagyoni hátrány összege eléri a 250 millió forintot.

A Narancs információi szerint a büntetőügyet várhatóan ősszel kezdi tárgyalni a Békéscsabai Városi Bíróság és másodfokon - minden jel szerint - az újonnan felálló szegedi ítélőtábla mondja ki a jogerős ítéletet.

A Körös Volán Rt. mai vezetése az okozott károk miatt benyújtotta polgárjogi igényét a vádlottakkal szemben, akik szabadlábon védekeznek.

Bod Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?