- hagyhatta el a szó befolyásos emberek száját Washingtonban és Bagdadban, miután vasárnap bezártak a szavazóhelyiségek. De megkönnyebbült az a sok millió iraki is, aki részt vett ebben a bizarr "választási drámában". A hetek óta ígért erőszak elmaradt, a halottak és sebesültek száma nem haladta meg egy átlagos hétköznapét.
A becsült részvétel 60 százalékos eredményét a gerillákon és terroristákon kívül mindenki sikernek tarthatja. A megalakuló parlament feladata lesz, hogy immár jelentős legitimitással a háta mögött államfőt és miniszterelnököt válasszon, és kidolgozza az ország új alkotmányát.
Rögös út vezetett a voksolásig; csak a Bush-Allávi-szövetség kemény elhatározása és Ali asz-Szisztáni ajatollah fenyegetése tartatta be a menetrendet. Nem csupán a szunnita és kurd pártok halasztást sürgető kérése tette kétségessé a január 31-i határidőt, hanem az egyre növekvő létbizonytalanság és az elharapózó erőszak is, amelynek intenzitása tavaly év végétől mind magasabbra emelkedett. Meghátrálni azonban nem lehetett: az amerikai választásokon megerősített George Bushnak bel- és külpolitikai okok miatt csökkentenie kell az Irakban állomásoztatott haderő létszámát. Képzeljük csak el a világ diktátorait demokratizálással fenyegető elnököt, amint titkos jelentésekbe pillantva azt látja, hogy egyetlen katonát sem tud nélkülözni!
Ezért, azért
Iraki oldalról a választás megtartásának legfőbb kényszerítő tényezője Asz-Szisztáni ajatollah kérlelhetetlen elhatározása volt. Az idős vallási vezető már 2003 óta a mielőbbi választások híve, ám elképzelése csak azután nyert nagyobb népszerűséget, hogy a Paul Bremer vezette Ideiglenes Koalíciós Hatóság gyors ütemben vesztett népszerűségéből. Nem egy, Ali asz-Szisztánihoz közel álló befolyásos politikus tett burkolt fenyegetést arra az esetre, ha az Egyesült Államok megpróbálja későbbre tolni a választásokat, mondván, a síiták készek "más eszközökhöz" is nyúlni.
A választástól mindenki saját pozíciójának a javulását várta. A síiták abban reménykedtek, hogy közelebb kerülnek a hatalomhoz, és akár kormányt is alakíthatnak. A kurdoknak legitimáció és befolyás kell, hogy az autonómia kérdését a lehető legelőnyösebben zárhassák le. A szunnita erők a választások kudarcát jósolták, s ez megerősítette volna destruktív álláspontjukat, mely szerint minden iraki politikai szereplő Washington bábja, akit gyűlöl a nép. A Bush-kormány Irak demokratizálásának újabb mérföldkövét ünnepelhette, ami nekik a neokonzervatív ideológia érvényességét és helyességét bizonyítja.
Ahány párt
A pontos végeredményre akár egy hetet is várni kell. A résztvevők magas, 60 százalékos aránya és a több mint 7600 képviselőjelölt fellépése azt mutatja, hogy az irakiak vártak erre a megmérettetésre, és nem csak "kívülről" tűnt ez az első szabad választásnak. A jelöltek ki-választása nem lehetett egyszerű feladat, mivel a 275 fős parlament összetételéről döntő voksolásra összesen 98 politikai entitás (pártkoalíció, párt vagy önálló jelölt) jegyeztette be magát, azaz ennyi név és logó szerepelt a méretes szavazólapon. Ráadásul az autonóm kurd területeken három, az ország többi részén két választást is tartottak egyszerre.
Ahhoz képest, hogy a szunniták bojkottot hirdettek, tucatnyi pártjuk volt az indulók között. Vezetőik közül a legismertebb az egykori külügyminiszter, Adnan Pacsacsi, a szekuláris szunnita Független Demokratikus Mozgalom vezetője. A hetvenes éveiben járó politikus korábban a választások elhalasztását forszírozta, az utolsó pillanatban mégis benevezte listáját. Gází al-Jáver, az ideiglenes államfő szintén szekuláris és elsősorban szunnita tagságú pártlistát állított össze. Nagybátyja, a milliósra becsült szunnita Sammar törzs feje viszont a síitának mondott és a 169-es sorszámot viselő Egyesült Iraki Szövetség (UIA) képviselőjeként indult, lévén ez a választási koalíció a hírekkel ellentétben nem csupán az Ali asz-Szisztánihoz közel álló síita iszlamista pártokat (SCIRI, Ad-Dava) tömörítette, hanem jó néhány szekuláris csoportot (szunnita), törzsi vezetőt és kisebb kurd iszlamista szervezeteket is. E lista 10. helyén indult a politikai túlélőnek tartott Ahmed Csalabi, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője is. A gazdag síita kereskedőcsaládból származó férfi gyermekkora óta az Egyesült Államokban és Jordániában élt. Ammanból az 1980-as évek elején sikkasztás miatt menekülnie kellett, az 1990-es évek elején a CIA támogatásával a Szaddám-ellenes demokratikus iraki ellenzék megszervezésébe fogott. 2001-től a Bush-kormány neokonzervatív tagjainak kedvence és államfőjelöltje lett, majd 2004-ben Washington az iráni titkosszolgálattal való feltételezett együttműködés vádjával törölte fizetési listájáról. A támogatók nélkül maradt Csalabi ekkor látott hozzá egy síita, vallásos és szekuláris pártokat egyaránt tömörítő választási szövetség megszervezéséhez, mely később elnyerte Ali asz-Szisztáni ajatollah támogatását is.
Az exit pollok alapján győztesnek tekintett UIA mellett dobogós helyen végezhet az eddigi kormányfő, Ijád Allávi listája és az ország legrégebbi politikai ereje, az Iraki Kommunista Párt.
De más pártok is elindultak, amelyek híveiket távolmaradásra szólították. A legkomolyabb vallásos szunnita pártnak tartott Iraki Iszlám Párt (IIP) decemberben csak azután jelentette be visszalépését, hogy kinyomtatták az ő nevét is tartalmazó szavazólapokat. A radikális síita hitszónok, Muktadá asz-Szadr szintén bojkottot mondott, ám becslések szerint 180 híve mégis elindult más pártok listáin.
Az ország legbiztonságosabb részének tartott Kurdisztánban a két nagy nacionalista párt (KDP, PUK) befolyásának maximalizálása érdekében szintén koalícióra lépett. A nyugodt választási körülmények és a magas kurd részvétel könnyen azt eredményezheti, hogy a parlamentben a kurdoknak az országos arányokhoz képest magasabb lesz a reprezentációjuk, és nagyobb befolyásra tesznek szert.
A pártok december és január folyamán színes és hangos kampányt folytattak. A nyugati technikák és módszerek elsajátításában két amerikai (egy demokrata és egy republikánus) kutatóintézet működött közre, kormányuk mintegy 80 millió dolláros hátszelével. Bár a segítségre eredetileg minden párt igényt tarthatott, a legtöbbet a korábbi emigráns szervezetek profitáltak. A jelöltek elsajátíthatták a kamera előtti viselkedést, a potenciális választók megszólítását, a jelképek és jelszavak használatát. Néhányan még arra is lehetőséget kaptak, hogy Litvániában és Indonéziában megfigyelőként valódi választásokon vegyenek részt.
Minden ország katonájaÉ
Az amerikai katonai jelenlét szempontjából e történelminek mondott választás aligha hoz gyors változást. A mértékadó iraki elit tisztában van azzal, hogy további 2-5 évig kell még számítani az idegen fegyveres erők jelenlétére. Ez nem feltétlenül a 100-150 000 fős megszálló hadsereget jelenti, hanem kisebb egységek hosszú távú állomásoztatását. Washington 2003 óta tizenkét támaszpont kiépítését kezdte meg, részben átvéve Szaddám Huszein hadseregének bázisait. A politikai kapcsolatok fenntartása persze elsősorban a diplomácia feladata lesz a jövőben - már épül az új amerikai nagykövetség Bagdadban, a hírek szerint 3000 fős (!) állománynak. (Eddigi legnagyobb képviseletük az iszlám világban Kairóban volt, 1300-1400 fővel.)
A síiták számára ez a választás az évtizedeken át elszenvedett történelmi igazságtalanságok korrigálást jelenti; ugyanakkor mindjárt bizonyítaniuk is kell, hogy az Egyesült Államok félelmei nem megalapozottak, Irak nem lesz Irán, ahol az országot Amerika-ellenes egyházi vezetők irányítják. (Szakemberek már régóta állítják, hogy ez a veszély nem is áll fenn.) Az Egyesült Iraki Szövetség listáján vegyesen jutottak a törvényhozásba szekuláris és iszlamista vezetők, és Ali asz-Szisztáni ajatollah pragmatizmusa és szélsőségektől mentes világ-nézete már számos alkalommal bizonyítást nyert az elmúlt két évben.
Demokrácia
Az iraki demokratizálódás sikerének nem csak a határokon belül vannak ellenségei. Az arab világ vezetőinek legrosszabb rémálmai válnának valóra, ha a szomszédjukban amerikai segédlettel a demokráciára akár a legcsekélyebb mértékben is hasonlító kormányzati rendszer állna fel. Ha e nagy kísérlet működik, az iraki politikusok, állam- és kormányfők leválthatók, visszahívhatók lesznek, a választásoknak tétje lesz, a sajtó pedig szabadon működik, így nem lehet többé kifogás államfők, emírek vagy tábornokok számára, hogy az arab/iszlám kultúrának semmi szüksége erre a nyugati találmányra, nem lehet mentség az a vélekedés, hogy az arab nép társadalmi sajátosságai, értékrendje miatt alkalmatlan a demokrácia intézményeinek használatára. A nyugati világnak, politikusoknak és az értelmiségnek eltarthat még egy ideig, amíg túlteszik magukat azon a skizofrén tudatállapoton, hogy ha az iraki választások sikeréért szo-rítanak, akkor egy hamis indokokkal indított háború eredményességében kell bízniuk, ami a fennen hirdetett nemes célok megvalósulása helyett mindeddig inkább csak pusztítást és halált okozott Irakban.
A vasárnapi választás, bármennyi félelem, manipuláció és bizonytalanság kísérte is, valóban egy olyan ország megszületésének lehetőségét vetíti előre, amely még az amerikai megszállással együtt is sokkal demokratikusabb, mint bármelyik arab állam a térségben. És aki most fenntartásait félretéve jó szívvel örül az irakiak bátor kísérletének, még nem fogja elismerni a George Bush által indított háború szükségességét, és nem kerül egy táborba a "demokráciaépítés - akár erőszakkal" jelszó neokonzervatív híveivel.
Wagner Péter
Tintás ujj
A választási szabályok többségét még az Ideiglenes Koalíciós Hatóság (CPA) fektette le, például minden negyedik jelöltnek nőnek kellett lennie, vagy a Baasz párt volt magas rangú tisztviselői, illetve az Szaddám-rezsim erőszakszervezeteinek tagjai nem indulhattak. A szavazók regisztrálása 2004 novemberében kezdődött, hiteles népszámlálási adatok híján az ENSZ élelmiszersegély-programjának információi alapján. A jelölteknek december 15-ig kellett jelezniük indulási szándékukat. Minden politikai entitás (kivéve az egyéni jelölteket) listákkal indult, amely 12 és 275 között tetszőleges számú jelölt nevét tartalmazhatta. Tekintettel a biztonsági helyzetre, a legtöbb induló nem hozta nyilvánosságra listáját, csak húzónevek kampányoltak a médiában. A szavazólapokon részben a fentiek, részben a helyhiány miatt csak a 98 induló sorszámát, nevét és emblémáját tüntették fel. A CPA rendelkezése szerint az ország egyetlen választási kerületet alkot, és nincs a bejutáshoz szükséges választási küszöb, azaz ha egy lista a szavazatok húsz százalékát szerezte meg, akkor az általa indított első 55 jelölt került be a parlamentbe. A 26 milliós Irakban 14,5 millió embert regisztráltak szavazásra jogosultként. Ebből a becslések szerint 60 százalék, 8,7 millió járult az urnák elé. A "kék cédulás", több helyen történő szavazások megakadályozása érdekében elvileg lemoshatatlan tintával jelölték meg a választók hüvelykujját.
Jön, jön, jön
Az új parlament először az elnöki tanácsot választja meg, az ország államfőjével és két helyettesével. Itt valószínűleg követni fogják a 2004 júliusától már működő gyakorlatot (egy-egy síita, szunnita és kurd politikus). Az elnöki tanács dönt a miniszterelnök személyéről, ő a kormány összeállításáért felelős. A kabinetet az elnöki tanácsnak, majd a parlamentnek kell jóváhagynia. Ezek után kezdődhet a tényleges alkotmányozás, amivel 2005 októberére kell végezni. Az új alaptörvény elfogadásáról népszavazást tartanak, majd megválasztják az immár végleges parlamentet. Az alkotmányban olyan kulcskérdéseket kell tisztázni, mint a kurd autonómia jogai és területi kiterjedése, Kirkuk városának és az onnan kitelepített kurdoknak a sorsa, az ország választási rendszerének átalakítása és az iszlám helye az alkotmányban. Mindegyik kérdés más módon fogja megosztani a képviselőket. Kirkuk kapcsán a kurdok és az arabok fognak szemben állni, az iszlám szerepe kapcsán a szekulárisok és iszlamisták fognak vitázni, tekintet nélkül etnikai hovatartozásukra.
