Magyar Narancs: Ön szakértőként és trénerként testközelből ismeri a helyzetet. Valóban elszaporodtak a tanárok elleni támadások?
Szekszárdi Júlia: Először is hangsúlyozni szeretném, hogy a jelenség nem új. Erőszak az iskolában mindig is volt és mindig is lesz - gondoljunk csak Ottlikra, Kosztolányi Aranysárkányára vagy akár a saját iskolás éveinkre. Az iskola a gyerek, a szülő és a pedagógus elvárásainak, ambícióinak ütközési pontja, és még ideális külső feltételek között is konfliktusok terepe. A jelenben azonban a társadalmi közeg maga is sokkal agresszívebbé és kiszámíthatatlanabbá vált - ez nyilván hat az aktorokra is. Ezzel együtt is az első nagy port kavaró ügy - ami aztán beindította az ún. "morális pánikot" - csak annyiban volt új, hogy a gyerekek mobilra vették a tanár bántalmazását, ami aztán felkerült a világhálóra, onnan meg a tömegmédiába. Ezzel a médiaeseménnyel indult a téma "karrierje", ami a mostani törvényjavaslatban ért a csúcsra. (2008 tavaszán egy budapesti középiskolában az egyik diák az órán megrugdosta az idős fizikatanárt, az esettel a parlament is többször foglalkozott - B. A.)
MN: Mit értsünk "morális pánik" alatt?
SZJ: A morális pánik a szociológia által leírt tipikus társadalmi folyamat. Az első lépésben a tömegmédia drámai szenzációként és persze leegyszerűsítve, kontextusától megfosztva mutat be egy jelenséget, azt sugallva, hogy az az idealizált társadalomkép morális alapjait kezdi ki. Ennek nyomán, a fokozódó intézményi és közfigyelem következtében egyre több hasonló eset kerül reflektorfénybe. A felfokozott közhangulatban aztán megjelenik az autoriter megoldás igénye, hiszen láthatóan válság, sőt morális válság van. Erre persze a politikai intézmények is mozgásba lendülnek: bizottságok alakulnak, kutatások indulnak, és megszületnek azok a politikai válaszok, amelyek "megvédik" a társadalmat az alapvető értékeit ért támadástól. Ezt követően a tömegmédia "ejti" a témát, és új válságjelenség után néz. Az említett esetben a morális pánik jelenségének összes eleme fellelhető. A közismert felvételen látható, valóban riasztó rövid jelenet csak magát a történést mutatja be, és - bár semmit sem tudunk meg a szereplőkről, az előzményekről, a körülményekről - az üzenet egyértelmű: az iskolákban drámai a helyzet! Azóta is sorra érkeznek a hírek a pedagógusokat ért inzultusokról, s ezek tovább erősítik a válság érzetét. Ha már ilyesmi előfordulhat egy iskolában, akkor valóban itt a vég, ezután bármi megtörténhet. És persze megszülettek a látványos intézkedések: bizottság alakult az eset okainak, megoldási lehetőségeinek feltárására, az iskolákat kötelezték arra, hogy meghatározott óraszámban, illetve kötelező értekezleteken foglalkozzanak az iskolai erőszak kérdéskörével, a pedagógus-továbbképzések tematikájában különös hangsúlyt kapott a téma. Most ott tartunk, hogy az új kurzus a rendcsinálás igényével törvényi szinten is "kezeli" a bajt.
MN: Mindkét nagy pedagógus-szakszervezet jogi-adminisztratív megoldásokat sürgetett, sőt nemcsak törvényi szigorítást és gyorsított eljárást, de biztonsági őrök alkalmazását is az oktatási intézményekben.
SZJ: Nem az én tisztem minősíteni a szakszervezeteket, de ez a javaslat inkább megalázza a pedagógusokat. Félreértés ne essék, nem akarom bagatellizálni a jelenséget, még azt is elismerem, hogy vannak olyan iskolák, ahol valóban szükség van akár biztonsági őrre is, de az mindenesetre tény, hogy egyetlen kutatási eredmény sem támasztja alá ezt a válsághangulatot. Az elmúlt két évben négy jelentős kutatás foglalkozott az iskolai erőszakkal. Ezek egyike sem igazolja azt az állítást, hogy drámaian romlott volna a helyzet. A közoktatás egészére nem jellemző a tanárok ellen irányuló erőszak jelenléte. A magyar pedagógusok számára a nemzetközi kutatások alapján is sokkal nagyobb probléma például a vulgáris, trágár beszéd, vagy az órai fegyelmezetlenség, mint a személyük ellen irányuló agresszió. A Kölöknet nevelési portál 400 intézményre kiterjedő 2009-es kutatása azt jelzi, hogy az iskolai erőszak szempontjából is jól látható törés van a közoktatás rendszerében. Míg az érettségit adó iskolatípusokban az iskolai erőszak messze nem elsődleges probléma, a hátrányos helyzetű régiók általános iskoláiban és még inkább a nagyvárosok "gettósodó" általános és szakiskoláiban tagadhatatlanul jelen van, bár ott is inkább a diák-diák viszonylatban meghatározó.
MN: Akkor ez a szigorítás elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekeket, illetve az ő szüleiket fenyegeti - hiszen döntően ők kerülnek ezekbe az iskolákba.
SZJ: Szerintem ez a törvényjavaslat nem fenyeget senkit, nem ez a célja. Az ősi pedagógus-panaszkultúra egyik visszatérő eleme, hogy a szülőknek, gyerekeknek aránytalanul kiterjedtebb jogaik vannak, mint az eszköztelenül magára hagyott tanárnak - hát most a pedagógus is kap egy kis jogi támogatást, védelmet. Kérdéses persze, hogy mire megy vele, hiszen ez a mostani szigorítás inkább gyengíti a tanári presztízst - burkoltan ugyanis a tehetetlenség beismerését jelenti. A politikának viszont egyértelmű hasznot hoz a játszma. Egyrészt a "morális pánik" szabályai szerint reagál a média által gerjesztett tömegigényre, másrészt üzen a pedagógusoknak: számíthattok ránk, vége az erélytelenségnek, az új kurzusban rend lesz, mi megvédünk titeket - és mindez még pénzbe sem kerül.
MN: Körülbelül hány ilyen esetről tudnak?
SZJ: Évi nyolc-tíz esetről tudunk, de ennél nyilván több van, mert elég magas lehet a latencia. Azt kell megérteni, hogy a tanárok bántalmazása a jéghegy csúcsa, az adott iskolában megjelenő "erőszakmennyiség" elenyésző töredéke. Ennél sokkal súlyosabb probléma az iskolák életében a diákok közti erőszak, amit ugyanúgy meg kell tanulnia kezelni a pedagógusnak, mint az összes többi, őt esetleg rosszul érintő, korábban nem tapasztalt jelenséget.
MN: A pedagógus pozíciója gyengült volna meg ennyire, vagy tényleg problémásabbak a mai gyerekek?
SZJ: Európában számtalan kutatás próbálja feltérképezni, hogy milyenné vált az a generáció, amelyiknek a szocializációja már egészen kicsi korától egy mediatizált világban zajlott. Ma már lehetetlen kiporciózni az információkat, nem írható elő például, hogy hány évesen olvashat egy kislány szerelmes regényt, vagy mikor jött el a szexuális felvilágosítás ideje. Adottságként kell elfogadnunk, hogy a mai gyerekeknek alapvetően más a szocializációjuk, mint a néhány évtizeddel korábbiaknak. Az idősebb korosztály tagjai, közöttük a pedagógusok is bevándorlók abban a digitális világban, ahol a gyerekeink a "bennszülöttek". Itt már nem csupán arról van szó, hogy a pedagógus nem lehet omnipotens, ahogyan az iskola sem számít információs nagyhatalomnak már. A mai felnőtt számára nem átlátható a gyerekek világa. A pedagógusnak komoly kihívás, hogy ebben a megváltozott közegben kell megtöltenie érvényes tartalommal a saját szerepét, és az aktuálisan felmerülő problémákra hatékony megoldásokat találnia. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, és bármennyire is tisztelem a korábbi korszakok nagy pedagógusait és oktatáspolitikusait, az ő példájuk nem adhat elegendő támpontot a jelen gondjainak felismeréséhez és felszámolásához.
MN: Hogyan alakulhat ki olyan helyzet, amelyben egy gyerek kezet emelhet a tanárra?
SZJ: Érdemes újra felidézni az Aranysárkány példáját. A regény a most nosztalgikusan emlegetett "aranykorban" játszódik, amikor a tanárnak még kétségbevonhatatlan tekintélye volt. A köztiszteletnek örvendő Novák tanár urat mégis megveri a diákja. Érdemes elolvasni azt az osztálytermi jelenetet, ahol Novák tanár úr a társai előtt megalázza Liszner Vilit, s mindjárt érthetővé válik, hogy miért áll a fiú bosszút. A verbális erőszak bűnét a mai pedagógusok is gyakran elkövetik, olykor észre sem veszik, hogy megaláznak, megsebeznek. Sajnos nem ritka, hogy a gyerekek a bántásokért nem is az elkövető tanáron, hanem valamelyik védtelenebb kollégáján állnak bosszút. Az erőszaktól leginkább sújtott szakiskolák pedagógusainak helyzetét nagyon megnehezíti, hogy a gyerekek túlnyomó többsége eleve kényszerből, az iskola, a tanulás iránti negatív attitűddel, motiválatlanul kerül oda. Ebben a helyzetben a pedagógusnak minden energiáját arra kellene fordítania, hogy elnyerje a tanulók bizalmát, beláttassa velük a saját életútjuk iránti felelősséget. Ez manapság ebben az iskolatípusban embertelenül nehéz feladat. Nem tapasztalhatók látványos tanár-diák csatározások az érettségit adó középiskolákban, de a légkör ott is gyakran feszült. Kutatások igazolják, hogy a mai fiatalokkal - és gyakran a szüleikkel - szemben magukat eszköztelennek érző tanárok gyakran a szaktárgyuk bástyái mögé menekülve mondanak le a diákjaikkal történő személyes foglalkozásról, s tartva a váratlan és kellemetlen helyzetektől, mondhatni önvédelemből korlátozzák pedagógiai szerepüket a tanórai tevékenységre.
MN: A Hiller István-féle iskolai erőszakot vizsgáló bizottság megállapításait úgy értelmezte a pedagógusok jelentős része, hogy az őket teszi felelőssé a kialakult helyzetért.
SZJ: A helyzet kialakulásáért nyilván terhel felelősség egyes pedagógusokat is, de nem marasztalható el a tanártársadalom egésze. A mai pedagógusok hihetetlenül nehéz helyzetben vannak. Eddig csak azokról a problémákról ejtettünk szót, amelyek "belülről" határozzák meg az iskola légkörét, társas viszonyrendszerét. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az iskolát kívülről befolyásoló tényezőket sem. Rendkívül nagy gond, hogy a jelenlegi közoktatási rendszer és oktatásirányítás nem támogatja a valódi, értékteremtő pedagógiai munkát, amely talán még sohasem volt ennyire bonyolult. Gondoljunk többek között arra, hogy egy tanárnak ma úgy kell felkészítenie a jövőre az ifjú generációt, hogy gyakran neki magának sincs szilárd talaj a lába alatt. Nemcsak azért, mert esetleg a saját iskolája, a saját állása sem biztos, hanem azért is, mert egy folyamatosan változó, felgyorsult világban kell helytállnia, a legkülönbözőbb, olykor egymásnak ellentmondó elvárásoknak megfelelnie. Tragikusnak tartom, hogy ehhez képest ma senki nem segíti a pedagógust abban, hogy stabil, autonóm személyiségként, alkotó értelmiségiként és ne megalázott hivatalnokként végezhesse a munkáját. Az iskolai agresszivitás viszszaszorítására akkor van esély, ha vannak ott olyan ép személyiségű tanárok, akikhez a diák problémák esetén bizalommal fordulhat, akik erőt és bizalmat sugároznak, és akik tudatosan törekszenek a támogatás és a kontroll egyensúlyának megteremtésére.
MN: Mi kell ahhoz, hogy ilyenné váljon egy pedagógus?
SZJ: Először is mindenkinek saját magával kell tisztába jönnie: eldönteni, hogy egyáltalán akarja-e ezt a munkát végezni. Mindennek az alapja a reális önismeret, a stabil és pozitív énkép. Ha el tudja fogadni önmagát, akkor nem másokban keresi majd a hibát, képes lesz elfogadni a másikat, legyen az akár problémákat okozó diák vagy kellemetlenkedő szülő. Akkor képes lesz hatékonyan kommunikálni és együttműködni, s erre építve tudatosan és konstruktívan kezelni a problémákat és konfliktusokat. Persze mindehhez a jelenleginél sokkal több nyugalomra, biztonságra, kiszámíthatóságra lenne szükség.
MN: Mit kellene tenni?
SZJ: Ha rajtam múlna, most "változtatási moratóriumot" vezetnék be. Eddig egyetlen új kormány sem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy radikális újításokat bevezetve megpróbálja beírni magát a magyar iskolatörténetbe. Rendkívül zavarosan, bürokratikusan és pazarlóan zajlottak az eddigi fejlesztési projektek, a legtöbbször elmaradt az eredmények, a "jó gyakorlatok" implementációja, és a kiírt pályázatok sem épültek egymásra. Így pedig ahelyett, hogy segítették volna a tudatos fejlesztést, inkább fokozták a káoszt.
