Már a vidéki tánctanárok sem szemérmeskednek: 61 millió forint állami támogatást bokáztak el

  • narancs.hu
  • 2018. február 15.

Bűn

Többek között luxusterepjárókat lízingeltek belőle.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat tánctanárt vádol azzal, hogy 2011 és 2013 között jogtalanul vettek fel 61 millió forint állami támogatást, hiszen nem létező diákok után is kérték a normatívát – írja az MTI. A 2008 óta működő alapfokú táncművészeti iskola munkatársai az évek során több mint nyolcszáz fiktív tanulót jelentettek be, akik után 61 millió forintot vettek fel. Az összeg egy részét luxusterepjárók lízingelésére fordították.

A vád szerint bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás történt, amiért az alapítók, illetve az egyik igazgató letöltendő börtönbüntetésre, a többi pedagógus pedig felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve pénzbüntetés megfizetésére számíthat. Zsíros Zsolt főügyész úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy a nyomozás során sikerült több ingatlant zárolniuk, ezért van esély a vagyoni kár megtérítésére.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.