Miért ünnepli a Fidesz Janukovics győzelmét?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. november 3.

Diplomáciai jegyzet

Hogy a Fidesz e téren mit akar és még mire lesz képes, annak megállapításához nem kell 2014-ig várnunk. A kitartóan jobboldali szavazói lelkekben ugyanis már eleve megszületett az elkövetett és a még elkövetésre váró bűnökért a feloldozás.

A magyar jobboldali sajtó „zászlóshajójának” cikkében a következőket olvasom az ukrán választásokról: „A jelenlegi eredmény tudatában magának Janukovicsnak is jó esélye van arra, hogy a közelgő választásokon [mint elnök] ismételhessen. Megerősítette pozícióit nemcsak az ellenzékkel, de a »család« izmosodását rossz szemmel néző oligarchákkal szemben is… A választások igazi győztese azonban nem Viktor Janukovics és a Régiók Pártja, hanem az ukrán demokrácia, amelynek erősödését mutatja, hogy az erőviszonyok alakulását immár senki sem kérdőjelezi meg. Janukovics legnagyobb sikere, hogy megerősítette a hatalom legitimitását, s ezzel a felhatalmazással a nyugodt erőt képviselve nézhet szembe az országra váró kihívásokkal.

Ha jól értem, a cikk ünnepli a Régiók Pártjának október 28-i győzelmét a parlamenti választásokon, amit egyetlen nyugati szervezet – beleértve az uniósokat és a demokrácia olyan köztiszteletben álló védelmezőit, mint az EBESZ – sem ismer el tisztának, és a nyugati kormányok, élükön az amerikaival, a „demokráciával szemben álló fejleményként” értékelik.

A Magyar Nemzet a következő pozitív fejleményeket emeli ki: (1) a Janukovics mögött álló párt megerősítette pozícióit az ellenzékkel szemben; (2) a „család”, azaz a Janukovics és két fia köré gyűlt oligarchák végre legyőzték a korábbi rezsimek oligarcháit; (3) győzött az ukrán demokrácia azáltal, hogy végre egyetlen párt, a „nyugodt erő” veheti kezébe a dolgok intézését.

Mintha csak a majdani, 2014-es fideszes vágyálmok listáját tartanánk a kezünkben, egyben egy olyan program megerősítését, amelyben tökéletesen egyesül a két Viktor, Janukovics és Orbán krédója. Nem kell tehát magunk előhozakodnunk az újabb minősítéssel, a fehérorosz Lukasenka és az orosz Putyin után Orbánt immáron saját sajtójára hivatkozva állíthatjuk nagy barátja, az ukrán Janukovics mellé. De vajon valóban odaállítható-e? Mit tett eddig Janukovics, ami okot adott az ukránoknak, hogy – az eddig összesített adatok szerint – 30,98 százaléknyi szavazattal, a Magyar Nemzet értékelésével szöges ellentétben egyáltalán nem biztos, hanem nagyon is szerény parlamenti többséghez segítsék? És mit tett, ami miatt a demokratikus világ mégis undorodva fordul el tőle, akárcsak Orbán Viktortól?

A választásokon jelen lévő független megfigyelők és a Kijevbe akkreditált diplomáciai testületek egybehangzó jelzései szerint: egy valóban szabad és fair választást a Régiók Pártja sohasem nyert volna meg. Tények bizonyítják, hogy Janukovics mindent elkövetett annak érdekében, hogy győzelmet arasson, így megváltoztatta a választójogi törvényt, átírta a választói körzetek határait (gerrymandering), saját embereivel töltötte meg a választási bizottságokat, teljesen nyíltan és nagy tételben szavazatokat vásárolt, manipulálta a szavazatok összeszámlálását, megfélemlítette az ellenzéket, korlátozta a sajtószabadságot, és nem riadt vissza a csalásoktól sem.

Persze köztudott, hogy Janukovicsnak – és támogatóinak – igen sok a vesztenivalója. 2010-es elnökké választása óta a pártelit iszonyatos gazdagságot halmozott fel, ennek megtartása csak akkor lehetséges, ha hatalmát időben meghosszabbíthatja még egy, de ha lehet, akkor még két ciklussal, különben a jelenleg börtönben ülő volt miniszterelnök, Julia Timosenko sorsában kell majd osztoznia. Ráadásul Janukovics tisztában van vele, hogy népszerűsége nagyot zuhant az elmúlt két esztendőben (érdekes módon szimpátiaindexe egybeesik Orbánéval), és ha nem tudja politikailag és anyagilag „kezelni a helyzetet”, pártja a következő megmérettetésen mindenképp alulmarad.

A múlt vasárnapi választások manipulatív voltának másik ékes példája az, ahogyan – egyetlen magyarként – Gajdos Istvánt bejuttatták a parlamentbe. A Régiók Pártja listájának 74., biztosan befutó pozíciójával ajándékozták meg őt, cserébe azért, hogy a „baloldali” Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség valamennyi jelöltje visszalépjen Janukovics pártjának javára. Hogy a „jobboldali” magyar szervezetből sem került be senki a parlamentbe, azt már Orbán intézte el, akárcsak Szlovákiában és Romániában. A fideszes nacionalizmusexport helyi menedzselésével megbízott Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség éppúgy hoppon maradt, mint korábban a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, vagy az erdélyi úgynevezett Magyar Polgári Párt és Tőkés bolhacirkusza, az Erdélyi Magyar Néppárt.

Az ukrajnai választási győzelem a Viktor Juscsenko és Julia Timosenko által 2004-ben meghirdetett és megvívott narancsos forradalom minden még megmaradt vívmányának teljes felszámolását jelenti. Hogy a kormányközeli magyar lap ünnepli ezt a fejleményt, az igen meglepő, de nem logikátlan.

Janukovics és a Régiók Pártja kifejezetten Nyugat-ellenes, és nem érdekelt a demokratikus játékszabályok betartásában; akárcsak a Fidesz. Az IMF megszakította velük a kapcsolatot, mert nem voltak hajlandók ésszerű reformokra; akárcsak a Fidesz. Az ukrán rezsim 2010 óta maffiamódszerekkel szervezte át a gazdasági háttéralkukat és osztotta újra – saját oligarchái között – a közpénzeket; akárcsak a Fidesz. Janukovics legfőbb érdeke a hatalom megtartása, és emiatt semmitől sem riad vissza; akárcsak a Fidesz. Hatalmát és az ehhez szükséges voksokat választási csalásokkal, manipulációkkal biztosította. Hogy a Fidesz e téren mit akar és még mire lesz képes, annak megállapításához nem kell 2014-ig várnunk. Lényegében ez ügyben már majdnem minden megtörtént, és a kitartóan jobboldali szavazói lelkekben is már eleve megszületett az elkövetett és a még elkövetésre váró bűnökért a feloldozás. A Magyar Nemzet cikke bizonyítja ezt a legjobban.

Figyelmébe ajánljuk