Teheránnal a háttérben

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. november 20.

Diplomáciai jegyzet

A mostani palesztin támadás időzítése leplezetlenül Obama elnöki hitelét és Amerika hatalmi kompetenciáját kérdőjelezi meg, demonstrálva: egy efféle gyenge elnök mellett bármi olyasmit megengedhetnek maguknak, amit Mitt Romney győzelme esetén kétszer is meggondoltak volna.

Mintegy fél esztendővel az amerikai elnökválasztás napját megelőzően elcsendesedett az iráni propagandagépezet. Az addigi háborús csörtetés helyett egyszerűen ignorálták a Nagy Sátán, azaz Amerika viselt dolgait. Mi több, két héttel november 6-át megelőzően Teherán gondoskodott róla, hogy megtudja a világ: gyakorlatilag leállt az addig lázas sietséggel végzett urándúsítás. Már akkor lehetett tudni: a taktikai irányváltásokat az a félelem mozgatja, hogy az amerikaiak netán Mitt Romneyt választják meg elnöküknek. A politikus persze mindent meg is tett annak érdekében, hogy rávegye az Obama melletti „csöndes szurkolásra” az ajatollahokat. November 6-a után aztán gyorsan bebizonyosodott: azzal, hogy Obama újrázni tudott, Teherán ott folytatja majd, ahol korábban abbahagyta. Az urándúsítást éppen úgy, mint a hazudozást, vagy éppenséggel az afféle terrorszervezetnek nyújtott katonai és anyagi támogatást, mint a napokban ismét Izraelre támadó Hamász.

Az eseménysor egyébként, amely a Hamász terrorszervezet katonai szárnya parancsnokának, Ahmed al-Dzsabarinak a likvidálásában érte el egyik csúcspontját, nem most kezdődött. Azok, akik innen eredeztetik a kiújult válságot, nem ismerik eléggé az események kevésbé látványos, esetleg épp rejtett tényeit, vagy pedig egyszerűen csak ismét Izraelre akarják hárítani a felelősséget.

Még október 23-ának éjjelén az izraeli légvédelem gépei megsemmisítették a szudáni fővárosban lévő Yarmouk fegyvergyárat. A váratlan – egyébként sikeres – hadművelet utáni nemzetközi tényfeltárás kiderítette: ebben az üzemben gyártották a Fadzsr-5 rakétákat. Ma már azt is tudjuk, hogy november 15-én éjszaka a Hamásznak ilyen rakétákkal sikerült már Tel-Avivot is elérnie. A kartúmi üzem működését Irán pénzelte, ahol azt követően indult meg a termelés, hogy meghiúsultak a perzsa állam azon korábbi próbálkozásai, hogy civil, gyakorta humanitárius szállítmányoknak álcázva maga juttassa el a fegyvereket a Gázai övezetbe.

Még 2009-ben a Moszad által szerzett információk alapján lelepleződött az az útvonal is, melyet a fegyvercsempészek előszeretettel használtak. Egy alkalommal az izraeli légierő még Szudánban szétbombázott egy jelentősebb szállítmányt, később – Izraeli kérésre – a Mubarak-rezsim megszigorította az ellenőrzést, és így ideiglenesen leálltak a konvojok.

A most ismét Izraelre támadó Hamásznak azóta sikerült feltöltenie készleteit, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az új egyiptomi vezetés nagyon elnéző a fegyvercsempészekkel szemben – és akkor még túlságosan is óvatosan fogalmaztunk. Korábban az egyiptomi titkosszolgálat – saját érdekeit szem előtt tartva – együttműködött az izraeli hírszerzéssel, hogy meggátolja a területén áthurcolt iráni katonai küldemények célba juttatását, amióta azonban a Muszlim Testvérek befolyása általánossá vált az országban, efféle együttműködésről már egyáltalán nem lehet beszélni.

A „palesztinok ügye” melletti kardcsörtetés ugyanakkor igen kockázatos mindaddig, amíg – az egyiptomi elnök, Muhammad Murszi, illetve Törökország miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdoğan szándékaival ellentétben – a Hamász, Teheránnal a háttérben, hallani sem akar semmilyen békemegállapodásról. A ramallahi kormány pedig, Mahmud Abbasszal az élen, egy olyan pillanatban vette most ismét elő a saját államiság ENSZ-beli elismertetésének ötletét, amikor e majdani állam szerves részének tekintett Gáza a legékesebb ellenpéldáját szolgáltatja a normális állami működésnek.

Abbaszék politikai és diplomáciai dilettantizmusáról persze nem először hull le a lepel. 2008-ban válasz nélkül hagyták Ehud Olmert akkori izraeli miniszterelnök tervét a „két állam” megállapodásról – melyhez hasonló nagylelkű ajánlatot nincs az az izraeli kormány, amely megismételne –, most viszont azzal álltak elő, hogy nekik is van egy kiváló tervezetük, melyet 2008-ban titokban eljuttattak George W. Bush amerikai elnökhöz. Ám hogy a tervezet mit is tartalmaz, arról nem nyilatkoznak, hisz az továbbra is titok, leginkább Izrael előtt, amely egyébként a legilletékesebb, megkerülhetetlen tényező lenne a megállapodás szempontjából.

A Hamász és a palesztin szélsőségesek – mi több, még a ramallahi palesztin vezetés is – túl arcátlanul próbálják kihasználni az amerikai elnökválasztás utáni helyzetet, semhogy a Nyugat ezt most zokszó nélkül eltűrhesse, és együtt érzően tekintsen újra Gázára, mint tette az Öntött ólom hadművelet idején, 2009 januárjában. Mellesleg akkor sem különbözött a helyzet túlságosan a mostanitól, hisz a konfliktus azt követően borította tűzbe az övezetet, hogy rakéták százaival sorozta meg a Hamasz Beér-Sevát és környékét. Ám az idei palesztin támadás időzítése leplezetlenül Obama elnöki hitelét és Amerika hatalmi kompetenciáját kérdőjelezi meg, demonstrálva: egy efféle gyenge elnök mellett bármi olyasmit megengedhetnek maguknak, amit Mitt Romney győzelme esetén kétszer is meggondoltak volna.

Hogy e politikai kalkuláció közel sem üres spekuláció, arra Törökország példája a legjellemzőbb, amely Egyiptom oldalán sietett gyorsan a Hamász védelmére kelni. Míg Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Washingtont kérte fel a megkötendő békemegállapodás garantálójaként, a hírre Erdoğan azzal replikázott, hogy ő inkább Vlagyimir Putyin orosz elnököt látná szívesebben ebben a szerepben. Mi tagadás, egészen meglepő kívánság ez egy olyan NATO-tagország részéről, amelyre évtizedeken át a szervezet legfőbb délkeleti tényezőjeként tekintett a világ.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.