Tavaly, az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsa – melynek Magyarország is tagja – megtárgyalta a kazahsztáni média helyzetét, és úgy találta: a szólásszabadság és véleményalkotás korlátozásának igen kirívó példáját nyújtja a kazah gyakorlat. A záróvitában felszólalt az ország nagykövete, aki felháborodásának adott hangot a kettős mérce alkalmazása miatt, hisz hazáját olyasmi miatt marasztalják el, ami ellen más ország esetében eddig sem vizsgálatot nem folytatott a tanács, sem pedig elmarasztaló határozatot nem hozott, holott például Magyarországon – így a nagykövet – „a kazahhal teljesen azonos elvek és gyakorlat érvényesül a médiaszabályozásban”.
Hogy nem csak a kazah médiáról van igen határozott véleménye a szakosodott ENSZ-szervezetnek, azt jól mutatják az évek óta zajló egyéb vizsgálódások, melyek a kazahsztáni emberi és kisebbségi jogokra, a gazdasági lehetőségek korlátozására és nem utolsósorban a Közép-Ázsiában is szokatlanul kirívó korrupcióra terjednek ki.
Idén januárban előre hozott parlamenti választást tartottak Kazahsztánban. Erről az EBESZ megfigyelői lesújtó véleményt tettek közzé később, megállapítva: a Nur Otan (Haza Fénysugara) nevű állampárt „jól megszervezte és előkészítette” a szavazás menetét: nem voltak viták, a média csak ellenőrzötten – és látható öncenzúrát gyakorolva – tudott az eseményekről hírt adni, az igazságügyi minisztérium a bíróságokkal együttműködve akadályozta meg rivális pártok regisztrációját, illetve felfüggesztette számos ellenzéki politikus jogát, hogy jelöltethesse magát. Igaz – állapítja meg a jelentés –, az eddigi parlamenti küszöböt a választásokat megelőző törvénymódosítással leszállították 7 százalékra, így a korábbi egypárti parlament január 15-e óta hárompártivá vált, de a kormányerő kétharmados fölényét és mindent meghatározó állampárti monopóliumát nyilvánvalóan semmi sem veszélyezteti ezután sem. Mi több, az új választójogi törvény a rezsimet még inkább bebetonozta úgy, hogy a választók minimum kétharmada csak a Haza Fénysugarára tudta leadni szavazatát. Ráadásul a bekerült két apró párt – a kormány körüli vállalkozókhoz húzó Ak Zsol (Világos út) és a Kazah Kommunista Párt – gyakorlatilag szatelliteknek számítanak, nem osztanak, nem szoroznak, legfeljebb arra jók, hogy legitimálják Nurszultan Nazarbajev elnök politikai rendszerét.
Ami az elnököt illeti, személyi kultusza a legderekabb sztálini időket idézte egykor, mára azonban egyre inkább a harmadik világ zakós diktátorainak stílusát öltötte magára. Kemény kézzel vezeti az országot, decemberben a nyugat-kazahsztáni olajmezők mintegy nyolcezer munkása tüntetett ellene, a velük szemben fellépő biztonsági szervek tizenöt munkást agyonlőttek, legalább egyet pedig kihallgatás közben vertek halálra.
Nazarbajevnek személyesen is nagy szerepe volt abban, hogy országa – a 146 országot tartalmazó nemzetközi korrupciós listán a 122. helyre kerülve – az egyik legkevésbé bizalomgerjesztő állammá váljék a világon, így azt a tőke messze elkerüli. Az elnök sokáig csak a kenőpénzek beáramlására alapozta országa külpolitikáját; óriási összegekért a 90-es években, de még a kétezres évek elején is „egyenlő távolságot” tartott az Egyesült Államok és Oroszország között, majd miután Washington megtagadta, hogy további összegekkel tömje ki a zsebeit, a moszkvai befolyás vált ismét dominánssá. Kazahsztán – Oroszország mellett – ma már a legaktívabb és legelkötelezettebb híve a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, amely egy újfajta Varsói Szerződésként, egyáltalán nem titkoltan, a NATO térségi ellensúlya kíván lenni. A kazah felsőház épp nemrég, március 15-én hagyta jóvá a teljes körű csatlakozást a szervezethez.
Nazarbajev karrierjében szellemileg is jelentős változást idézett elő a Szovjetunió – mint oly sok volt kommunista esetében, az elnök számára is – váratlan szétesése és kimúlása: ma már nemcsak hithű muzulmánként viselkedik közszereplései során, de többször kifejtette elragadtatását azon szellemi teljesítmények iránt is, amelyekkel Khomeini ajatollah Iránja „megajándékozta a világot”.
*
Orbán Viktor május 3–4-én Kazahsztánban folytatott stratégiainak minősített tárgyalásokat. A látogatásnak aligha lehetett túl jelentős gazdasági tétje, hisz bár az előrejelzések szerint 2015-re Kazahsztán a legnagyobb nyersolajexportőrök előkelő tízes csoportjának tagja lesz, és földgázexportja is radikálisan bővül, a kiszállítások teljes volumene Oroszországba és Kínába irányul, exportfeleslege nincs. És ha lenne, vajon hogyan húzhatna abból hasznot az igen távoli Magyarország? Ráadásul Kazahsztánnak sem megy már úgy, mint valaha. A 90-es évek végén az olajexport még 20 százalék körüli GDP-növekedést garantált, ám 2010-ben – a világválság és az esztelen presztízsberuházások egyenes következményeként – a bővülés mindössze 1,1 százalékra sikeredett.
A magyar miniszterelnöknek a kazah fővárosban, Asztanában elmondott szövegei is inkább azt a gyanút erősítik az emberben, hogy afféle ideológiai misszió teljesült a vizittel. Illetve sikerült valamelyest ellensúlyozni azt az elszigeteltséget, ami a magyar miniszterelnököt Nyugaton körülveszi. Köztudott, hogy Európa kormány- és államfői kínosan kerülik az érintkezést Orbánnal, pont olyan embargóval tartva őt távol maguktól, ami egykor Ceauşescut, Slobodan Miloševićet sújtotta, újabban a fehérorosz Alekszander Lukasenkát. Ennek fényében különös hangsúlyt kapnak a miniszterelnök asztanai beszédének politikai motívumai, hogy kétes valóságtartalmáról már ne is beszéljünk:
„Nagy figyelmet szentelünk a népeinket összekötő történelmi és kulturális kapcsolatoknak. Lenyűgöz Kazahsztán fővárosa. Ez a város azt szimbolizálja, hogy az emberiség fejlődésének új szakaszába lépett. Most, amikor a világ nagy része válságban van, az önök országa tovább halad előre.”
„Vannak a világnak olyan részei, amelyek válságban vannak, és vannak, amelyek nincsenek. Mi a világnak abból a részéből jöttünk, ahol válság van, abba a részébe, ahol nincs válság.”
E mondatok tartalma gyakorlatilag szó szerint megegyezik a volt román diktátor, Nicolae Ceauşescu által vallott nézetekkel, amelyek az akkori Romániában tapasztalható közismerten gyors fejlődés és irigylésre méltó szabadság fényében szintén a nyugati demokráciák válságát vizionálták. Azt már tudjuk, hogy a magyar médiatörvény koncepcióját a volt román titkosszolgálat Magyarországon is kémkedő egykori besúgója vetette papírra. Nem lenne meglepő, ha az is hasonló kútfőből merítette volna az ötleteit, aki Orbán kazahsztáni beszédelemeit írta a minap.
