Kapirgáló

A nyelvtanár és a sorhajóhadnagy

szerző
Takács Ferenc
publikálva
2011/36. (09. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ezúttal egy irodalmi legenda ügyében kapirgálunk. Évtizedek óta kering a szíveket melengető formás kis történet a Horthy Miklóst angol nyelvre tanító James Joyce-ról, hol tudományos ténymegállapításként, hol szépirodalmilag feldolgozott motívum alakjában. Hagyományozódása folklorisztikus: szájról szájra terjed. Szentkuthy Miklós egy 1983-as előadásában (ld. Jelenkor, 2011. július-augusztus) jelzi, hogy ő Mészöly Dezsőtől tudja a dolgot, a jelen lévő Mészöly Dezső viszont beszól, hogy ő meg Elbert Jánostól. Hogy Elbert - a jeles kritikus és műfordító maga is legendahős, halála rejtélyes körülményei tették azzá - kitől és honnan tudta, erre ott nem derült fény...

Továbbá: variálódik. A történet különböző (f)elmondásaiban három hajdani osztrák-magyar város verseng a nyelvórák helyszínének dicsőségéért: Pola (ma Pula, Horvátország), Trieszt (ma Trieste, Olaszország) és Fiume (ma Rijeka, Horvátország). Szentkuthy Elbert és Mészöly nyomán Triesztre szavazott; Ungvári Tamás szerint is (a Szentkuthy-féle Ulysses-fordítás 1986-os újrakiadásához csatolt utószavában) itt tanult Joyce-tól angolul Horthy - bár ő gondosan hozzáteszi: "a legendák szerint"; Esterházy Péter egy képvers-montázs-féle fölébe (ld. Bevezetés a szépirodalomba, 457. old.) a "James Joyce Horthyt tanítja angolra Fiuméban" szövegű mondatot illeszti címként; Békés Pál Nyelvlecke (1982) c. elbeszélésében Pola a helyszín. (Hogy mikor történt mindez, erről jobbára hallgatnak a történet variánsai.)

Mi az igazság mindebből?

Cserna-Szabó András remek gasztro-szkatologikus Ulysses-széljegyzetében, "A Bloom-féle vese és a titokzatos makk"-ban (Levin körút, 2004, 147. old.), magától Joyce-tól kapjuk meg a választ, aki Horthynak magyarázza el a dolgot, amikor 1916-ban viszontlátják egymást:

James Joyce dühbe gurult.

- Ember, hiszen maga is tudja, hogy a mi találkozásunk csak legenda - emelte fel a hangját. - Fikció. Soha nem történt meg. Valószínűleg a magyarok találják majd ki. Tudja, maguk szeretik a legendákat. A leendő kormányzó és a leendő nagy író találkozása kölyökkutya korában. Triesztben vagy Pólában. Romantikus szépelgés, a valósághoz semmi köze.

És ez a szomorú igazság. Bárhol keressük, a nyelvórák tényére nem találunk pozitív bizonyítékot. Nincs nyoma az egyébként a szerzőjük életrajzának legapróbb részleteit is alkotóan hasznosító Joyce-művekben, a Dublini emberektől az Ifjúkori önarcképen át az Ulyssesig, és a kései Finnegans Wake indeterminisztikus szöveghomályából sem látszik elővillanni ilyen irányú utalás. Nem tudnak a dologról a Joyce-levelezés vaskos kötetei, mint ahogy a vele foglalkozó visszaemlékezések: családtagok, iskolatársak, barátok, munkatársak, kiadók, szerkesztők, festők, írók, zenészek cikkei és könyvei sem. Ugyanígy a róla szóló biografikus feldolgozások sem, beleértve a kérdéses időszakot, Joyce "osztrák-magyar" éveit a lehető legtüzetesebben vizsgáló könyvet, John McCourt trieszti egyetemi tanár 2000-ben megjelent munkáját (magyar nyelvű változata: A virágzás évei: James Joyce Triesztben 1904-1920. Mihálycsa Erika ford., Savaria University Press, 2010).

Egyetlenegy utalás töri meg a témát övező egyetemes hallgatást a Joyce-szakirodalomban. Fáj Attila, a Genovai Egyetem magyar származású professzora egy 1973-ban megjelent cikkében ("Az Ulysses és a Finnegans Wake ihletői", Magyar Műhely, 1973. szept. 15., 65-77. old.) azt állítja, hogy "Joyce egyik legnevezetesebb magyar tanítványa, aki a legtöbbre vitte, Horthy Miklós tengerésztiszt volt Polában" (75. old.), nyilván valamikor 1904 novembere és 1905 márciusa között, amikor Joyce a polai Berlitz-iskolában tanított. Az állítás annál is meglepőbb, mivel Fáj professzor semmiféle forráshivatkozással, adattal, utalással, bizonyítékkal nem támasztja alá.

Hogy mégis honnan vette, erre egyetlen tippem van. Richard Ellmann 1959-ben megjelent monográfiájának (James Joyce) 192. lapján olvasható az a megállapítás, hogy a nyelvtanfolyamaival főként az ezernyelvű osztrák-magyar haditengerészet itt állomásozó tisztjeit megcélzó polai Berlitz-iskola (Pola volt a K. u. K. Haditengerészet fő kikötője és támaszpontja) "leghíresebb tanítványa ebben az időszakban Horthy admirális - ekkor még sorhajóhadnagy - volt, akiből később az egyik kisebb európai diktátor lett". Tehát az iskola tanítványa (vagy tanulója, pupil), de nem James Joyce-é - az ő nevét Fáj írta hozzá Ellmann megállapításához, s cikke ennek a kreatív félreértésnek a révén vált a legenda ősforrásává. (Horthy egyébként - ld. McCourt könyvét - horvát nyelvórákat vett az iskola egyik tanárnőjétől, Amalija Globocniktól - nyilván azért, mert alárendeltjei és matrózai többségükben horvátok voltak.)

Így hát a verdikt csakis ez lehet: James Joyce angoltanár nem adott angol nyelvórákat Horthy Miklós sorhajóhadnagynak. Bár vannak, akik úgy tudják, hogy - amint erről Marinov Ivántól, az urban legends szaktekintélyétől értesültem - közben mégiscsak előkerült egy pozitív bizonyíték, mivel - idézem - "az egyik Horthy unoka leadott egy számlaszerű papírt a nemzeti archívumba, amellyel igazolható a nyelvlecke ténye". Nos, ez a papír valóban létezik: Békés Pál ötlete volt, hogy az 1998-as Petőfi Irodalmi Múzeum-beli Bloomsday, a június 16-i Joyce-ünnep alkalmából hamisítsunk egy nyugtát, amellyel Joyce elismeri, hogy ennyi és ennyi koronát átvett Horthytól - mégpedig annak a nyelvleckének a fejében, amelyet Békés Pál a Nyelvleckében (1982) írt meg, abban a kísérleti prózaműben, amelyben az életrajzi legendát elsőként forgalmazta szépirodalmi mítoszként. A PIM szakemberei el is készítették a nyugtát, elláttuk a Horthy unoka eredetmondájával, és egy napra ki is állítottuk. Semmit sem igazol, csupán azt, amit Cserna-Szabó mondat Joyce-szal rólunk: a magyarok szeretik a legendákat - ezek szerint gyártani még inkább.

Különösen az olyanokat, amelyek kis híján igazak, majdnem-tények. Hiszen egy időben, egy városban lakott az angoltanár és a sorhajóhadnagy, ugyanabban az iskolában tanított Joyce, ahol a Horthynak horvátórákat adó Globocnik tanárnő - s akivel, mármint a tanárnővel, Joyce-ék meleg baráti viszonyt ápoltak. Azaz találkozhattak, még talán köszöntek is egymásnak - bár ennél szorosabb nemigen lehetett a kapcsolatuk, egy k. u. k. sorhajóhadnagy, magyar földbirtokos nemesember alkalmasint inkább kerülte, mintsem kereste egy ágrólszakadt, bizonytalan egzisztenciájú nyelvtanár társaságát. S ha mégis? Egyikük sem láthatta, sem önmagában, sem a másikban, hogy mi lesz belőlük: az angoltanárból a modernista prózaírás hol lepocskondiázott, hol mennybe menesztett fejedelme, a sorhajóhadnagyból a modern Magyarország hol megvetett, hol egekig magasztalt államfője. A valóságban nemigen tudtak volna mit kezdeni egymással.

De közös legendájuk post festum megszületéséhez ennyi azért éppen elég volt.

szerző
Takács Ferenc
publikálva
2011/36. (09. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Mink András írása
Orbán nemzeti nagytőkései
Amit itt elértek, elég nekik
Magyar kivándorlók
Interjúk
Eötvös Péter, Nagy Bernadette
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk