Keresztury Tibor: Keleti kilátások (Az impregnált felület)

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miután két hete megnyugtató módon tisztáztuk azt, hogy elvileg normális, latensen abnormális, látszólag egészséges, gyakorlatilag pedig nagyon beteg vagyok, vegyük máma a halált. Indokolt, hogy így oldottan elcsevegjünk róla, többszörösen aktuális téma, nagyon szép szó ráadásul, zamata van és zenéje, halál, ti-tá. Ez azért különösen fontos, mert vannak szavak, amelyeket kifejezetten utálok: azt például, hogy újdondász, azt nagyon. De annyira utálom, hogy azt mondani sem tudom, most is, hogy leírtam, valósággal rosszul vagyok, mikor meg hallom, annyira ideges leszek, hogy majdnem megőrülök, képzeletben baltát fogok, s felaprítom a televíziót. A halál nem ilyen, ezt teljesen más okból nem tudtam leírni éveken át, nem azért, amiért az újdondászt, amivel kapcsolatban még mindig remegek, hogy erőszakot téve magamon kétszer is kimondtam, most ellenpéldaként. Örülni, persze, ennek sem örülök, hogy éppen ez jutott eszembe, amikor e hasábokon talán utoljára szólhatok, noha kétségkívül pozitív fejlemény, hogy büntetlenül leírhatom, hogy csak így simán leírom, mint azt, hogy tejbegríz, halál, oszt nem önt el a jéghideg verejték, nem kell mindjárt lefeküdnöm, de még csak nem is szédülök, a gyomorban van csupán némi összeugrás a szó okozta infernális rosszullétek emlékeként. A hívószó szerepét azóta - hogy mégse legyen űr a helyén, gondolom - a depresszió és a szorongás szintagma vette kart karba öltve át, de mostanság már úgy érzem néha, ha bármelyiket hallom vagy olvasom, hogy megmaradok, mi több, óvatosan, nagy odafigyeléssel, tapogató tesztelésből mintegy, csak úgy magamnak, újabban egyenesen mondogatom, úgyhogy esetleg még a végén, mint a főhős egy lányregényben, lelkileg elbizonytalanodom, irányadó kulcsszó nélkül maradok.

Miután két hete megnyugtató módon tisztáztuk azt, hogy elvileg normális, latensen abnormális, látszólag egészséges, gyakorlatilag pedig nagyon beteg vagyok, vegyük máma a halált. Indokolt, hogy így oldottan elcsevegjünk róla, többszörösen aktuális téma, nagyon szép szó ráadásul, zamata van és zenéje, halál, ti-tá. Ez azért különösen fontos, mert vannak szavak, amelyeket kifejezetten utálok: azt például, hogy újdondász, azt nagyon. De annyira utálom, hogy azt mondani sem tudom, most is, hogy leírtam, valósággal rosszul vagyok, mikor meg hallom, annyira ideges leszek, hogy majdnem megőrülök, képzeletben baltát fogok, s felaprítom a televíziót. A halál nem ilyen, ezt teljesen más okból nem tudtam leírni éveken át, nem azért, amiért az újdondászt, amivel kapcsolatban még mindig remegek, hogy erőszakot téve magamon kétszer is kimondtam, most ellenpéldaként. Örülni, persze, ennek sem örülök, hogy éppen ez jutott eszembe, amikor e hasábokon talán utoljára szólhatok, noha kétségkívül pozitív fejlemény, hogy büntetlenül leírhatom, hogy csak így simán leírom, mint azt, hogy tejbegríz, halál, oszt nem önt el a jéghideg verejték, nem kell mindjárt lefeküdnöm, de még csak nem is szédülök, a gyomorban van csupán némi összeugrás a szó okozta infernális rosszullétek emlékeként. A hívószó szerepét azóta - hogy mégse legyen űr a helyén, gondolom - a depresszió és a szorongás szintagma vette kart karba öltve át, de mostanság már úgy érzem néha, ha bármelyiket hallom vagy olvasom, hogy megmaradok, mi több, óvatosan, nagy odafigyeléssel, tapogató tesztelésből mintegy, csak úgy magamnak, újabban egyenesen mondogatom, úgyhogy esetleg még a végén, mint a főhős egy lányregényben, lelkileg elbizonytalanodom, irányadó kulcsszó nélkül maradok.

A nyelvfüggés mint kórtünet: ez is megérne egyszer egy misét, de most nem kalandoznék a haláltól el. A héten a temetőben töltöttem egy napot, a gyászmunka fizikai része volt soron. Évek óta rohad szét a kopjafa meg a fakeret - gondoltam, megállítom a folyamatot. Igaz, már kezdéskor majdnem megdőlt a koncepció, finoman szólva lelohasztották a festékboltban a munkakedvemet. (E helyről hívnám fel a kormány figyelmét arra, hogy vegyszerfronton teljes a káosz, eladói vonalon pedig halaszthatatlan személycserék szükségesek.) Vázolván a megvalósítandó célokat, először egy fejvakarós, bamba gyerek rakta dugig a kosaramat, de oly csekély meggyőződéssel, hogy megkontrolláltattam egy kipróbáltnak látszó kontyos nénivel. Elmondván annak is, mi jár a fejemben, mi a faszt akarok, teljes önbizalommal tetette a polcra vissza s cserélte ki más fajtákra a komplett cuccomat. Megnyugodva álltam be a sorba, de a céljaim felől pusztán barátságból érdeklődő pénztárosnő kinevetett: nekem mindegy, mondta sokat sejtetően, maga a vevő, én nem szólok bele - szavaiból azt vettem ki, olyan anyagokat veszek éppen nyolcezer forintért, amelyek igen jó hatásfokkal gyorsítják meg a rothadást. Megfogtam a dolgos kezét, amivel verte volna éppen be az árat, s a sort feltartva hosszan néztem magam elé. Itt jött be először a halál gondolata konkrétan az agyba, azon belül az erőszakos haláleseté, mert azt gondoltam, valakit a festékboltban én most megölök, úgyis benne vagyok a témában, a temetőbe készülök.

Nekiálltam önerőből a roskadozó polcrendszernek, én, a laikus, s bár új és új eladók molesztáltak, mondanám meg, mit akarok, leszegett fejjel hallgattam, mint a sír, vagy morgással és vakkantással hajtottam el őket, mint a magzatot. Nem volt könnyű, mert voltak rám vagy hatan, de győzött az értelem és a betűismeret a segítőkész szaktudás fölött. Azt mondja, hogy Xylamon -impregnáló alapozó, színtelen, eddig ebből nagyobb baj nem lehet. PCP-mentes favédő szer gomba- és rovarkártevők ellen. Műgyanta alapú, különleges hatóanyagokat tartalmazó anyag, gyenge méreg. Megelőző védelmet nyújt kékpenész, farontó gombák és rovarok ellen. Gyerekbútorra, méhkasra nem javallott. Ez kell nekem, meg van véve, hisz sírra lesz, nem méhkasra, eddig megvagyunk: akkor evvel alapozunk. A festék pedig, keresgéltem, talán a fényálló pigmenteket tartalmazó Xylamon legyen: ennek, állapítottam meg, az egyetlen hiánya az lehet, hogy munka közben étkezni tilos. Smirglit vettem még, ecsetet, s villámló tekintettel álltam be a sorba megint. Egy résen levő, jól kiképzett alkalmazott hígítóra próbált rábeszélni még utolsó erőből, mint ami az eredményhez e szerek esetében feltétlenül kell: bólogattam, mint egy buggyant, elnéző mosollyal, szótlanul és mozdulatlanul; két perce sincs, hogy azt olvastam kurzívval a dobozokon, hígítani semmiképpen nem szabad!

Tekintve, hogy összefüggő felhőzónát, országos, egész napos esőt ígért aznapra a másik felkészült, nagy tudású cég, enyhe, nyári légmozgásban, ragyogó napsütésben vettem fel a harcot gyenge mérgeimmel a kékpenész, valamint a farontó gombák és rovarok összehangolt támadása ellen. Messziről egy tehén bőgött, két sárkányrepülő lebegett a bárányfelhős szoboszlói égen, rám köszönt elhaladás közben egy-egy kedves leendő temetőlakó. Használat előtt rázással homogenizáltam, ahogyan kell, a Xylamont, aztán csiszoltam és kentem, mintha egész életemben nem tettem volna mást, impregnáltam, miként az istenek. Vártam, félelemmel vártam közben, hogy jöjjön bent a felhősödés, kezdődjön a borulás; igaz, hogy nem jött a múltkor sem már, de most órákat kellett a száradás miatt velük eltöltenem. Halott nem voltam még, mégis úgy éreztem ismét, aki túléli, annak a nehezebb: na, erre már elkezdtem ismerős módon, erősen sajnálni magam. De aztán jött felmentő seregként egy újabb, ennél is magvasabb gondolat: azért nem vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Ez jó, gondoltam megelégedéssel, jobb, mint az eredeti változat - innen nézve a halál megérkezés, és ők hazaértek, néztem rá festéktől csöpögő kezemre, jó kezekben vannak itt. És engem is impregnál majd valamelyik gyerek, ha vészesen korhadok, tudom, s egy idő múlva nem lesz rosszul ő sem, főleg ha jut neki is a kakaóból időközben rendesen. Belenéz a virágok közt a földbe, mint én most, egy ujjal fúrt lyukon, és én visszanézek rá. És akkor majd eljut ő is addig, amire korábban még gondolni sem tudott - hogy a halál karbantartható.

Bár lehetne azt is impregnálni, gondoltam a visszaúton tökig festékesen, ahol ez a vitatható frissességű meglátás nehezen kivívott, új tapasztalatként majd megjelenik. Lekenném, Ebesnél már biztos voltam benne, a kártevők ellen akár egymagam, ha már úgyis benne vagyok: műgyanta alapú hatóanyagokkal tartósítanám a létét, a jelenlegi állapotot. Konzerválnám Xylamonnal, úgy hátha konzervatívnak tűnne fel. Két éven át kéthetente vert át engem ez az újság, azt sugallva, ami pedig - mint az most már köztudott -majd az anyaföldben lesz csak bizonyos. Hogy otthon vagyok. Hogy jó helyen vagyok.

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk