Para

Kovács Imre: Én

publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ilyen a magyar gettó - mármint nem az a régi, hanem ez a mostani -, képtelen kiizzadni egy rendes zenekart, egy olyan jó lábszagú gettózenekart, mint amilyenek az óceánon túl vannak, csak éheznek meg rabolnak meg ölnek egész nap, aztán este meg bámulják a tévét ahelyett, hogy megénekelnék a problémáikat. Teljesen igaza volt a Zanáéknak, amikor felkarolták ezt az ügyet, volt ez az űr, a Zana meg már unt cowboy lenni, csináltak gettórockot, nehogy már a nélkül kelljen belépni a második évezredbe. Ez jó, világos, tiszta geciség, ilyet szeretnék csinálni írásban. Ennél már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a részéről, ha Tampere külvárosában alakít egy finn népzenekart, bár lehet, hogy odáig nem lehet ellátni a Svábhegyről, meg a taxi is drága.

Ilyen a magyar gettó - mármint nem az a régi, hanem ez a mostani -, képtelen kiizzadni egy rendes zenekart, egy olyan jó lábszagú gettózenekart, mint amilyenek az óceánon túl vannak, csak éheznek meg rabolnak meg ölnek egész nap, aztán este meg bámulják a tévét ahelyett, hogy megénekelnék a problémáikat. Teljesen igaza volt a Zanáéknak, amikor felkarolták ezt az ügyet, volt ez az űr, a Zana meg már unt cowboy lenni, csináltak gettórockot, nehogy már a nélkül kelljen belépni a második évezredbe. Ez jó, világos, tiszta geciség, ilyet szeretnék csinálni írásban. Ennél már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a részéről, ha Tampere külvárosában alakít egy finn népzenekart, bár lehet, hogy odáig nem lehet ellátni a Svábhegyről, meg a taxi is drága.

Most ganxta rap van, jó ez is, megint hiányt pótol, mit csináljunk, ez egy ilyen ország, alig vannak afro-magyarok, a romák meg tök jól elvannak a saját zenéikkel, sebaj, majd Budáról.

El is mentem az E-klubba, Ganxta Zolee és az ÁB Egon Kárbecslői meg valami előzenekar, két tetovált csaj kicsit zavarban, de jó hangosan arról informál, hogy majd dobnak egy hátast, csak az a baj, hogy nem lehet a lépcsőre ülni, mert akkor jön egy baromarcú, és fel kell állni, mert különben. A főprodukció következik, négyen vagy öten a színpadon mikrofonokkal, a zene rendben van, a szövegek is, ahogy kell, szórakoztató, meg minden, ki van mondva az őszinte, mozgás spontánul koreografált, komolyan: egy darab Brooklyn itt a Népliget sarkán, jó, hogy nem kell költeni drága külföldi zenekarokra, meg itt legalább végre érteni is lehet, amit azért már amúgy is sejtettem.

Nézem a körülöttem állókat, hogy élvezik-e, de elég komor arcot vágnak, nem nagyon ér el hozzájuk a dolog humora, illetve egyáltalán, zordan néznek előre, néha kezdődő tetániás görcsöt imitálnak, aztán azt mondják, hogy fakjú, de semmi mosoly, a szemük előtt kendő, ami azért vicces, mert az afro-afro és afro-amerikai homlokcsont némileg szélesebb, illetve magasabb, és úgy kilátni alóla, így meg mindig hátra kell dőlniük, ha nem akarnak átesni egymáson.

Kint sör meg biliárd, felturbózott NB II-es csajok, erős és kevésbé erős emberek járnak körbe-körbe, semmi irónia, ezek tényleg azt hiszik, hogy ami ott fent zajlik, az véresen komoly, pedig, istenem, dehogy. Kinyitom a szemem, fuck you, mi ez, álom?!

publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk