Para

Kovács Imre: Én

publikálva
1999/10. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kedves Naplóm, most az emlékezetkiesésrõl akarok beszélni Neked - írta le Béla szokásos gömbölyû és lendületes betûivel, aztán megállt, hogy rágcsálja kicsit a ceruzát.

Para-Kovács Imre

Én-teriõr

Kedves Naplóm, most az emlékezetkiesésrõl akarok beszélni Neked - írta le Béla szokásos gömbölyû és lendületes betûivel, aztán megállt, hogy rágcsálja kicsit a ceruzát.

A tavaszi levegõ balzsamos volt, a belsõ elválasztású mirigyek feléledtek a hosszú tél után, majd olyan hormontermelésbe fogtak, hogy egyes alulinformált gazdák belvíznek nézték a tesztoszteront, és gumicsizmában gázoltak át férfi voltukon. Nagy esõk jönnek, és permetezzetek, asszonyok, vegyétek elõ megint a makramét.

Az ablakból egy másik ablak látszott, ahol/amiben/ami mögött egy fáradhatatlan csapat serénykedett. Este tíz volt, Béla megnyugodva látta, hogy a Nagy Vörös Fotelban megint ülnek, és az asztalnál valaki valamit csinál. Fassbinder kilenc napig bírta ébren, de a szemközti lakók már két éve folyamatosan dolgoztak az asztalnál, és ültek a Nagy Vörös Fotelban, õk voltak a szorongás sarkcsillagai, a leglehetetlenebb idõkben is át lehetett nézni rájuk, hogy csituljon a szív, és távozzanak a démonok.

Kedves Naplóm, Neked se könnyû, látod, most is rád öntöttem az Unicumot.

Béla nem félt jobban a szokásosnál, csak épp aludni, enni és gondolkozni nem tudott, a heréi felhúzódtak a gyomrába, és könyörületes halálért könyörgött. Erzsi éppen ügyelt, eszébe sem jutott, hogy hiánya ilyen galibát okoz, betegeket gyógyított a maga módján, amíg Béla a klasszikus magzatpózt felvéve, megpróbálta visszatartani a lélegzetét.

Isten úgy jött a szobába, mint egy eltévedt vakond, Béla letüdõzte a kinyitott ablakon beáradó, nehézfémeket bõven tartalmazó levegõt, és imádkozni kezdett. Eleinte nem is tudta, hogy imádkozik, csak beszélt belül valakivel, majd amikor rájött, hogy ez micsoda, hirtelen könnyebb és érthetõbb lett minden. Aztán ahogy keresetlenül bukkantak fel az elgondolt szavak sorban, ahogy összeálltak valamiféle spontán és így talán õszinte folyammá, úgy lett egyre világosabb és könnyebb az éjszaka, úgy lett szabályosabb a légzés, úgy vert egyenletesebben a szív, úgy került a helyére minden. Elaludt.

Kedves Naplóm, képzeld, Isten-élményem volt, aztán elfelejtettem, hogyan csináltam, most meg megint rádöntöttem az Unicumot - írta reggel hétkor a füzetbe Béla, de ekkor végre belépett Erzsi, kezében parizer.

publikálva
1999/10. (03. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk