A sajtónak szánt közleményében e durva intézkedéseket azzal indokolta, hogy a bank nem teljesíti a likviditásfedezeti rátára vonatkozó követelményt, amely azt hivatott biztosítani, hogy a bankok egy likviditási sokk (például a 2008-as válságéhoz hasonló forrásbefagyás vagy betétesi pánik) esetén rendelkezzenek 30 napra elegendő, könnyen készpénzzé tehető eszközzel.
Az MNB honlapjának eldugott zugában közzétett felügyeleti határozatok azonban a likviditási gondnál komolyabb problémákra is rávilágítanak. Egy korábbi vizsgálatot lezáró, augusztus 14-én kelt határozatból kiderül, hogy a felügyelők szinte minden, a bank életében fontos területen súlyos hiányosságokat találtak, amelyek megszüntetésére év végi határidőt adtak. Komoly bajokat tártak föl a vállalatirányítás terén (benne az összeférhetetlenség szabályozásával), és még komolyabbakat a hitelkockázatok kezelésében, benne az ügyfélminősítéssel, a hitelezési politikával, a kockázatvállalással, a kockázatokhoz illő fedezetekkel, az ingatlanfedezetek értékelésével, a projekthitelek azonosításával, a spekulatív ingatlanfinanszírozás kockázati besorolásával, a döntések dokumentálásával, a hitelkihelyezések monitoringjával, az informatikai háttérrel. A felsoroltakon kívül említést érdemelnek még a számviteli és adatszolgáltatási hiányosságok, valamint a bank tőkeellátottságát mérő mutató számításával kapcsolatos problémák, amelyek megkérdőjelezik, hogy a valós kockázatok ismeretében is elegendő tőkével rendelkezik a bank.
Bár a decemberi intézkedést megalapozó határozat még nem került nyilvánosságra, a fentiek tükrében valószínűsíthető, hogy a betétek zárolása mellett a hitelezés befagyasztását és felügyeleti biztos kirendelését is tartalmazó végzés mögött a bank teljes tevékenységét jellemző, súlyos problémák sokasága állhatott, és a likviditási gond kiemelése a sajtóközleményben inkább csak a nagyobb és nehezebben kezelhető bajok elfedését szolgálta.
De hogy a csudában történhet meg ilyesmi manapság ebben az országban? – vetődik fel a kérdés mindenkiben, aki nyomon követte a legújabb kori hazai nepotizmus fejleményeit. Hát nem azért juttatott a politikai hatalom minden reményteljes földi jószágot a rokonok és barátok kezébe, hogy a saját hasznára működtesse? Nem kellene ezért minden eszközzel megóvnia őket a piaci erők ármánykodásaitól, és meggátolni, hogy bajba jussanak? Nem adott-e meg eddig a Matolcsy György vezette nemzeti bank minden segítséget a bankárrá avanzsált unokatestvérnek azért, hogy módja legyen a saját és a Matolcsy fiúk cégeit finanszírozni, köztük azt az ingatlant is, amelyben maga a nagy hatalmú jegybankelnök lakik? És ha már az MNB minden hatósági funkciót bekebelezett, miért nem fordítottak kellő gondot rá, hogy a bankszerűségnek legalább a látszatát fenntartassák a patronált kisbankban?
A választ nem tudjuk, így többféle feltételezéssel is élhetünk. Kedvünkre gyárthatunk összeesküvés-elméleteket; az ilyesmi igazán aktuális a mai politikai légkörben. Feltételezhetjük például, hogy (néhány korábbi bankárhoz: Princz Gáborhoz, Töröcskei Istvánhoz, Spéder Zoltánhoz hasonlóan) Matolcsy kegyvesztett lett az eddig őt a jobb kezének tekintő kormányfő szemében, és az új idők szeleit megérző jegybankos vezetőtársai ezért nem hajlandóak már tovább asszisztálni a rokoni kisbank ámokfutásához. Ezt jelezhették az augusztusban feltárt (de nyilván régóta meglévő) súlyos hiányosságok is, amelyeket már nem akartak vagy nem tudtak a suba alá rejteni.
Azért sem volna igazán meglepő, ha Matolcsyt magára hagynák kedves bankjának bajával, mert az általa irányított MNB az utóbbi időkben meglepően NER-kritikus hangokat ütött meg. A nyáron közzétett 180 lépés a magyar gazdaság fenntartható felzárkózásáért című munkaanyag garmadával tartalmaz olyan reformjavaslatokat, amelyek a fennálló rendszer számos elemének (oktatás, egészségügy, adórendszer, kutatás-fejlesztés) is kritikáját adják. De már a korábbi Versenyképességi jelentésében is jó néhány, a visegrádi régió országaival szemben fennálló hátrányra mutatott rá az MNB, így a megfelelő humán tőke hiányára, az oktatási és egészségügyi rendszerek fogyatékosságaira, a munkára rakódó magas adóterhekre, a túlméretezett állami bürokráciára.
Vajon valóban kihúzta-e a gyufát Matolcsy, amikor – talán a 80-as évekbeli reformeri énjét felidézve – a fennálló rendszer húsába vágó reformcsomagot engedett megjelentetni az általa szigorúan ellenőrzött jegybank által? Vagy csupán engedélyt kapott rá Orbántól, hogy, mintegy a NER szelepjeként, rendszerkritikus hangokat üssön meg, kifogva ezzel a szelet az ellenzék reformjavaslataiból? Az, hogy jegybankelnöki ciklusa a végéhez közeledik (március 3-án jár le a hatéves mandátuma), egyaránt indokolhatja a meghunyászkodását és az engedetlenségét is. Néhány hét múlva tudjuk meg a választ – addig szabadjára engedhetjük a fantáziánkat.
A NER eddigi működése alapján akár egy újabb pénzlenyúlási akcióra is gondolhatnánk a decemberi intézkedés magyarázatát keresve. Ha az NHB csődöt jelentene, akkor a 100 ezer eurónál kisebb értékű betéteket a bankok pénzéből fundált OBA volna kénytelen kifizetni. A nagybetétek elúsznának ugyan, de a pénz végül is baráti cégeknél landolna: a bank hiteleit élvező kliensek (közte Szemerey érdekeltségei és a Matolcsy fiúk cégei) megúszhatnák a hitelek visszafizetését. Az MNB közleménye szerint csak 10 magánszemélynek és 42 vállalati ügyfélnek van az OBA-kártalanítás összegét meghaladó betéte, ám feltehetően ezek adják a bank mintegy 30 milliárd forintos betétállományának a zömét, mivel az országosan 8 fiókkal rendelkező, nem éppen jó hírű bank kevéssé alkalmas a lakossági megtakarítások begyűjtésére.
A nagybetétesek kilétét viszont sűrű homály fedi. Mert bár 2014-ben a kisbank betétállományát az MNB alapítványai duzzasztották föl 33 milliárd forintra, a hozzájuk köthető betétek összege 2018 közepéig 3,7 milliárdra apadt, sőt, a jegybank közlése szerint mára ennek is a töredékére csökkent. Pedig nehezen hihető, hogy bárki is, legyen cég vagy magánszemély, nehezen megszerzett pénzét szabad akaratából egy ilyen bankban tartaná, amelyről régóta tudott, hogy kihelyezéseit a legkevésbé sem a megtérülés szempontja vezérli.
Ha valami okból (kényszerből vagy számításból) a bank felszámolásával folytatódna az NHB-sztori, a fizetésképtelenség deklarálása igencsak csúfos vég lenne az egykor szépreményű bank számára, és a patrónus Matolcsy Györgynek is komoly presztízsveszteséget okozna. A jegybankelnöki rokon érdekeltségébe került bank felfutását 2013 óta az MNB nemcsak alapítványi betéteivel, hanem a növekedési hitelprogramjának 0 kamatú hiteleivel is segítette. Ezért emelkedhetett a program nevére átkeresztelt bank mérlegfőösszege öt év alatt a hatszorosára, 59 milliárdra, holott a hitelválságot követő ínséges években a bankok többsége zsugorodott. Az NHB csak a szintén jegybanki hátszéllel vitorlázó Gránit Bank még gyorsabb felívelése miatt nem válhatott a növekedés bajnokává.
Az egykor bajnoki címre pályázó pénzintézet mára a bankbajok állatorvosi lovává vált.
A hátsó szobákban talán már eldőlt, de a nagyközönség előtt nyitva áll a kérdés: lehetséges-e még a gyógyulás, vagy a bank tőkéje és nagybetéteseinek pénze végképp a meghitelezett haverok szabad prédájává válik? Az a kérdés is nyitott, hogy a mindkét értelemben a bank „keresztapjának” tekinthető Matolcsy György hol és hogyan áll ebben az ügyben.
