Várhegyi Éva: Ekotrip

És a hajó megy

szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2015/8. (02. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha a KSH „első becslése” megerősítést nyer, akkor a GDP 3,5 százalékos tavalyi bővülésével Magyarország az uniós élmezőnybe kerülhet.

A bizonytalanságot az utolsó negyed­év váratlan meglódulása jelenti, aminek okait még csak találgatni lehet. A hivatalos értékelések a kormány liblingjének tekintett ipari és építőipari teljesítményt emelik ki, míg a független elemzők szerint a két kedvenc ágazat már leszálló ágban van, és inkább a szolgáltató szektor (például a turizmus) teljesíthetett várakozáson felül (ami az alaposan leértékelődött forint mellett nem volna meglepő).

Bár a növekedési kilátások megítélése nem egységes, az európai pénzpumpa beindítása és az alacsony olajár mindenkinek rózsaszínűre varázsolta a szemüvegét. A legoptimistább a Merrill Lynch londoni elemzője, aki szerint a magyar gazdaság növekedése a tavalyit is túlszárnyalhatja, megközelítve a 4 százalékot, és még jövőre is 3 százalék közelében maradhat. Az uniós pénzek gyorsított lehívásával elért beruházási boom megismétlődésére ő sem számít ugyan, de arra igen, hogy az euróövezeti növekedés felgyorsulása a magyar gazdaságot is magával húzza. Meg arra, hogy az energiaköltségek csökkenése és a banki „elszámoltatás” jóvoltából a háztartások zsebében maradó pénzek lökést adnak a fogyasztásnak.

Más elemzők is látják e növekedési tényezőket, de a várható dinamikát kevésbé optimistán ítélik meg. Még a magyar kormány és az MNB is a növekedés lassulásával számol, és hozzájuk hasonlóan 2,5 százalékos ütemet prognosztizál az Európai Bizottság és az IMF is az idei évre. Az uniós elemzők utalnak rá, hogy a tavalyi kiemelkedő gyarapodást elsősorban olyan egyszeri tényezők hajtották, mint a növekedési hitelprogram vagy a 2007–2013-as uniós költségvetési periódus kifizetései. A középtávon mindössze 2 százalékos növekedést prognosztizáló IMF elismeri ugyan, hogy Magyarország kifelé jön a válságból, de a tartós gazdasági növekedés és a magánszektor magasabb foglalkoztatása érdekében gazdaságpolitikai változásokat sürget. A közmunkaprogram helyett például célzottabb szociális jóléti rendszert, az egykulcsos helyett pedig progresszív adórendszert. Szorgalmazza továbbá az ágazati különadók fokozatos megszüntetését, a pénzügyi szektorra nehezedő kormányzati nyomás enyhítését, különösen a bankadó és az állami befolyás csökkentését.

Varga Mihály a kiváló tavalyi növekedési adatot kommentálva büszkén jelentette be, hogy a magyar GDP elérte végre a válság előtti szintet (arról persze hallgat, hogy a térségben ezzel az utolsók vagyunk). Az OECD múlt hétfőn közreadott jelentése viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a kétezres évek közepén leállt az egy főre jutó magyar nemzeti jövedelem felzárkózása a gazdagabb országokéhoz, és ennek a hátterében az alacsony szinten megrekedt termelékenység áll. A fejlett országokat tömörítő szervezet elismeri ugyan a magyar reformok jelentőségét, ám a jövedelmi egyenlőtlenségek felerősödését (más országokhoz hasonlóan) Magyarországon is a növekedés fő akadályának látja.

A múltbeli gazdasági fejlődés, illetve a tavalyi eredmények megítélése a jövő szempontjából is fontos, hiszen ettől függ, hogy a felzárkózás zálogát az eddigi út folytatásában vagy éppen ellenkezőleg, a korábbi vágányról való letérésben látjuk-e. Matolcsy György a magyar gazdaság kilábalását a válságból az „unortodox” politika sikereként méltatta egy konferencián, a strukturális reformok, az új munkahelyek és a politikai stabilitás hármasának fontosságát hangoztatva. (Arra nem tért ki, hogy az OECD által is méltatott fő reformintézkedés, a munkapiac rugalmassá tételének neoliberális politikája mitől volna „unortodox”, és azt sem részletezte, hogy a közmunkán kívül hol jöttek létre érdemben új munkahelyek.)

Korábbi államtitkára, Cséfalvay Zoltán OECD-nagykövet is hasonló hangszerelésben kommentálta a szervezet friss jelentését. Szerinte a 2011–2012-ben bevezetett reformok „mélyek és sikeresek” voltak, különösen a munkaerőpiac és a nyugdíjrendszer szabályozásában, a tőkebefektetési korlátok lebontásában, valamint az innováció támogatásában. Arról nem ejtett szót, hogy a rugalmasabbá tett munkapiac ára a kiszolgáltatottság növekedése, a munkanélküliségi segély folyósítási idejének durva csökkenése és a sztrájkjog megnyirbálása, miként arról sem, hogy kormánya a külföldi befektetőket a szolgáltató ágazatokban jókora különadókkal és más versenytorzító intézkedésekkel lehetetleníti el.

Nem meglepő, hogy a felzárkózási esé­lyein­ket latolgató nemzetközi szervezetek korántsem látják ilyen rózsásnak a helyzetet: ők a tartós növekedéshez érdemi változtatásokat tartanak szükségesnek. Az OECD-nek a jövedelmi egyenlőtlenségeket erősítő és ezzel a növekedést hátráltató „ördögi kör” megtörésére tett javaslatai sok vonásukban szembemennek az eddigi magyar gazdaságpolitikával. A felzárkózási folyamat beindulásához fontosnak tartják például a diplomások számának emelését és az esélyegyenlőség növelését az oktatásban. Hasonló okból javasolják a munkát terhelő elvonások és a szociális kiadások átrendezését úgy, hogy az alacsony jövedelműek terhelése érdemben mérséklődjön. (Egy összehasonlító grafikonjukból például kiderül, hogy az – amúgy is alacsony – minimálbéreket Magyarországon terheli a legnagyobb arányú elvonás.) Az IMF-hez hasonlóan az OECD is a növekedést hátráltató tényezőnek tartja a kormány versenytorzító intézkedéseit a kiskereskedelemben, az energetikában és a telekommunikációban, és azt is megállapítja, hogy a különadók nem tesznek jót a beruházási kedvnek.

Az viszont nagyon is meglepő, hogy mintha a kormányfő is ráébredt volna: ha a hatalmát konzerváló tartós anyagi gyarapodást szeretne elérni az országában, akkor változtatnia kell a szabadságharcos hevületéhez illesztett Nyugat-ellenes, főként a szolgáltató szektorokban működő multikat lerabló gazdaságpolitikáján. Az EBRD-vel a múlt hétfőn kötött megállapodással éppen a legfontosabb küzdőterén, a bankokkal folytatott háborújában fújt visszavonulót. Ebben a bankadó csökkentése mellett egy sor piackonform vállalást tett Orbán Viktor (például a többségi állami tulajdon leépítését, valamint a „méltányos verseny és egyenlő bánásmód” biztosítását a bankoknál), amelyek a pénzügyi szektoron kívüli befektetőket is megnyugtathatnak. Erős jóindulattal élve, a bankokkal megkötött békét a Nyugattal való kiegyezésnek is tekinthetjük – és ez valóban tartós növekedési impulzust adhat a magyar gazdaságnak.

Ám erre még nem vehetünk mérget. Fellini filmjében is csak pár napig hajózhat békésen a híres operaénekest utolsó útjára kísérő társaság, egy menekültekkel teli bárkával való találkozás azonban hamar visszarántja őket a világháború brutális valóságába. Mi is járhatunk így.

szerző
Várhegyi Éva
publikálva
2015/8. (02. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk