Erre nem gondolt, amikor 1940 telén hajóra szállt, hogy németek megszállta hazájából Amerikába meneküljön, segítségért közbenjárva. Útját egyhónaposra tervezte és készen állt, hogy a visszautat egy vadászbombázó flotta élén tegye meg.
Éjfél múlt. Az Upper East Side-i toronyház 27. emeletén az egész falat borító ablakon keresztül hasonló látvány tárul elém, mint amelyet Exupéry látott vagy hetven évvel ezelőtt, harminc utcával és négy emelettel lejjebb: a szomszédos felhőkarcolók szintén faltól falig érő ablakain át ömlő fényeket: New York csillagait. A jelenséget, amely kioltja a csillagokat a város felett, a tudósok fényszennyezésnek hívják. Ettől is, miként a visszautasítástól, hogy nem repülhet az amerikai hadseregben hazája megmentésére, Exupéry igencsak elkeseredett. A négyhetes látogatásból több mint kétéves New York-i tartózkodás lett, amíg visszavették a francia légierőbe. Addig azonban ismerős ellenérzéseket táplált a zaj ölelte, eszetlenül robogó metropolis iránt, melyben magányosabbnak érezte magát, mint kényszerleszállóként a Szaharában. Feleség, szeretők, illusztris látogatók ezen segíteni nem tudtak. Ahogy a kígyó mondja a sivatagban az emberek után kutató kis hercegnek: „Nincs kevésbé egyedül az ember az emberek közt sem.” New York csupán szelete az Egyesült Államoknak, bátorította az írót de Gaulle egyik kiküldöttje. „Igaz – felelte Exupéry –, de az ország szíve. És ez a szív kőből van.” Ezért aztán a világsikerű novella, mely a vulkánoktól kezdve, amelyek felett Patagóniában repült, a dakari majomkenyérfákon át a lyoni szülőföld kútjáig életének megannyi állomását megjeleníti, csak New Yorkról hallgat: a városról, ahol A kis herceg született.
Long Island, Amerika egyik legnagyobb és legnépesebb szigete, Manhattantől keletre fekszik az Atlanti-óceánban. Közigazgatásilag két New York-i kerület tartozik hozzá: Bronx és Queens. A maradék külvárosi rész. Itt, egy belőle ágazó piciny félszigetnyelven található Asharoken, a falu, ahol Exupéry művét és illusztrálását befejezte, vagy 80 kilométerre attól a Central Parkra néző felhőkarcolótól, ahol a történetbe belekezdett.
| ||
A szigetnyelvet tehetős villák díszítik, a kertek végében megannyi homokkal fedett magánstrand és stég. De a látogató csak akkor irigykedhet, ha előbb törvényt szeg, és lábujjhegyen keresztüllopakodik az őzek által látogatott kerteken, fittyet hányva a magánterületre figyelmeztető táblákra. Ha így tesz, rátalálhat a félsziget délkeleti csücskében búvó, esküvői tortára emlékeztető hófehér Bevin-villára. Ebbe az idillbe menekült Exupéry a manhattani cirkusz ricsajából. Állítása szerint „kunyhót” keresett, és végül „versailles-i palotát” bérelt a feleségével, amelynek teraszos könyvtárából a kis herceg bolygójához hasonlatosan egyaránt gyönyörködhetett napfelkeltében és naplementében. És hát a szeretett csillagok. A fejezethez – amelyben komoly üzletember vezet komoly számításokat a birtokában lévő „aranyos kis izékről, amin a semmittevők ábrándozni szoktak” – Exupéry a New York Timesnál dolgozó barátját hívta fel, hogy a csillagok számát kinyomoztassa. Azt az ötszázegymillió-hatszázhuszonkétezer-hétszázharmincegyet.
| ||
Csupán néhány újságcikk árulkodik arról, hogy Asharoken lakói büszkék nagy nevű vendégükre. A házat nem reklámozzák, még emléktábla sem jelzi, hogy itt járt a francia. A falu egyszemélyes rendőrőrse gondosan figyelmezteti a kíváncsiskodót a magánterület szentségére. Még szerencse, hogy a Bevin-villa közvetlen szomszédságában évtizedek óta élő idősebbek nem bánják, ha idegenek pihennek meg a kertjük padján. Mégiscsak falusi emberekről van szó. És mindannyiuk őriz egy példányt A kis hercegből.
| ||
Ők azok az amerikaiak, akik ismerik a sztorit. Sem a fiatal indianai sebész, aki kivitt a félszigetre, sem kaliforniai újságíró kollégám, sem a New York University dokumentumfilmes szakán végzett oregoni barátném, de még a szomszédos Brooklynban élő, tiszteletre méltó tudós barátom, Yitzhak Schonfeld sem hallotta hírét A kis hercegnek. A remekműnek nincs helye az amerikai közkultúrában, még ha egymillió példányt adnak is el évente belőle a világban. Még ha James Dean is a rajongótábor tagja volt. Mindez nemcsak azért különös, mert épp Amerika „szíve” provokálta ki Exupéryből a művet, hanem mert a több mint 40 nyelvre lefordított történet a világ bármely más pontjából érkező, akár épp New Yorkban egymásba botló emberek között valóságos találkozás. Közös nyelvet, közös univerzumot teremt anélkül, hogy bárkinek folyékonyan kellene beszélnie angolul, vagy bármely más nyelven. Hiszen a beszéd úgyis csak félreértések forrása:
– Jaj! – mondta a róka. – Sírni fogok…
– Te tehetsz róla – mondotta a kis herceg –, én nem akartam neked semmi rosszat, te kívántad, hogy megszelídítselek…
– Igaz, igaz – mondta a róka.
– Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.
– Sírni… – mondta a róka.
– Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
– De nyertem – mondta a róka. – A búza színe miatt.
A szerző a Reuters hírügynökség munkatársa. A cikkben kifejtett álláspont a sajátja.
