Szeretet és gyűlölet. Előkerültek a naftalinból a legszélsőségesebb, legnagyobb érzelmek.
Nem azért, mert közeleg a karácsony. Tavaly is volt, két éve is megtartották, mégis – legalább négy éve nem mozgósítja a nagy érzelmeket a Fidesz-kommunikáció. Emlékezzünk csak, mennyit hallottuk régen (négy éve meg még korábban) a „szeretet erejéről” szóló orbáni deklarációkat, meg a kötelező gyurcsányozás mellett a „gyűlöletkampány”, „a gyűlölködés politikája” meg az efféle kifejezéseket. Most egy ideig csend volt, de – úgy látszik – eljött az ideje a leporolásnak, előszivárognak a félretett kifejezések.
| ||
Először talán Balog miniszter „szeretetteljes felzárkóztatás” programja – vagy három hete – adott hírt a fordulatról; extrapolálva a miniszteri szavakat, várható a „tömlöc öröme”, a „vidám deresre húzás” és a „boldog spanyolcsizma” program mihamarabbi bevezetése. Másfelől Tarlós főpolgármester emlékezett meg az egyik csinovnyik leváltása körüli „háttérhisztériáról”, de ez csak amolyan finom bevezető volt a „gyűlölet” szó legújabb keletű mozgósításához.
Gulyás Gergely, a parlament alelnöke (Fidesz) „meglepve” nézi, hogy a Kocsis Máté javasolta drogteszttörvény milyen reakciókat váltott ki – és ezeket „elképesztő gyűlölködésnek” nevezi. Gulyás Gergelyről nehezen tudom elképzelni, hogy rosszul értelmezi azt, amit lát, és azt is, hogy teljesen véletlenszerűen használná a szavakat: tehát nem hihető, hogy ne érzékelné, nem „gyűlölködés” fogadta a drogtörvény tervezetét, és az sem, hogy a „gyűlölködés” szó használatát ne ismerné. A válaszok a megrökönyödéstől a hangos hahotáig sokfélék voltak, persze volt benne felháborodás, értetlenség, döbbenet és ironikus kacaj egyaránt, egy nem: gyűlölködés. Minek, ki ellen, miért? Kocsis Mátéról mindenki tudja, amit tud, mindenki régen kialakíthatta már a véleményét – de ezek erős átlagát sem a „gyűlölet” szóval írnám le, inkább a megvetés vagy utálat kifejezésekkel. Akik akár formálisan (írásban vagy a tévékben-rádiókban) megszólaltak Kocsis terve ellen, azok többnyire ellenérveket fejtettek ki, kétségeik, aggodalmaik és ellenvetéseik voltak, tiltakoztak vagy megfontolásra intettek (leszámítva azon keveseket, akik mellé álltak) – gyűlöletet én nem tapasztaltam, bárha negatív érzelmeket persze igen. A mindenféle netes fórumokon pedig a kinevetés, a viccelődés, a gúny volt uralkodó – ott sem a gyűlölet.
Gulyás azzal, hogy mindazt, ami a kormány (vagy a frakció) bírálatának számíthat, ami mégoly racionális ellenvetés vagy óvatos figyelmeztetés, egyszerűen „gyűlöletnek” nevez – ezzel tehát stigmatizál, megbélyegez, egy számára igen kényelmes gesztussal olyan kategóriába rekeszti az ellenvéleményeket, amely a „komolyan nem vehetővel” azonos. Miért is vitáznánk egy gyűlölködővel? (Vagy – Tarlósnál – egy „hisztissel”?) És akkor nézzük az érzelmek másik pólusát – kinek is lehetne kifogása azzal szemben, aki a „szeretet” pajzsát tartja maga elé? Ha szegregál vagy bármit tesz, csak épp a szeretet nevében? A gyűlölet olyan negatív érzelem, amitől meg kell szabadulni, amivel nem lehet és nem is érdemes párbeszédet folytatni – a szeretet meg kétségbevonhatatlanul pozitív, talán a legszebb emóció, ami ennek a szellemében születik, azt el kell fogadnunk, sőt feltétlenül támogatnunk.
Milyen kézenfekvő, egyszerű gondolatok.
