Bencsik Andrásnak bocsánatot kellett kérnie Prőhle Gergelytől

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 03., 19:17
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mert a lapja azt terjesztette, hogy leváltják a PIM igazgatóját.

Tegnap arról írt a Demokrata, hogy már szeptemberben leváltják a Petőfi Irodalomi Múzeum (PIM) éléről Prőhle Gergelyt, akit a fideszes média az utóbbi hetekben többször is támadott. Prőhle azonban több lapnak is azt mondta, nem tud a menesztéséről.

„Alaptalannak bizonyult a Demokrata információja a menesztésemről, többször is beszéltem Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterrel, aki cáfolta, hogy a leváltásom akárcsak szóba is került volna, s biztosított a bizalmáról” – mondta ma Prőhle a Népszavának, akinek fogalma sincs, miért támadja folyamatosan a Magyar Idők.

A főigazgató azt sem tudja, honnan származott a Demokrata információja, de felhívta a kormánypárti hetilap főszerkesztőjét, Bencsik Andrást, aki bocsánatot kért tőle, és a lap pénteken délelőtt megjelentette saját korábbi híre cáfolatát.

Borítókép: YouTube/Echo Televízió

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. aug. 03., 19:17
kommentek
5
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    naki
    2018. augusztus 06., hétfő 12:39
    De trotty, tata.
  2. 4
    rworse
    2018. augusztus 04., szombat 17:53
    1, 2, 3

    +1+1+1

  3. 3
    tiszapolgári
    2018. augusztus 03., péntek 22:39
    2

    Mit kívánj, ha magyar nemzett? Évenkénti országgyűlést Recsken. Űrbéli viszonyok megszüntetését. Uniót, erkéllyel.
  4. 2
    szegedi789
    2018. augusztus 03., péntek 22:01
    Kívánjuk a sajttól szagosságát, ceruza eltörését !
  5. 1
    szegedi789
    2018. augusztus 03., péntek 21:59
    Óóó, csak ennyi lenne ?!
    Ilyen jólnevelten belátjuk tévedésünket? Bocsika és cáfolunk. Hát szíííívnek meg kell szakadnia, szem nem maradhat szárazon, ennyi európai értelemben vett civilizált jólfésültség láttán.

    Sehol egy "Valótlanul állítottuk, hogy P. G. margitszigeti szatír minőségben konspirált volna egy vonagábor által szervezett meleg-sorosista-posztmodern orgián, szigorúan csak orbánvik megbuktatása céljából, ahol afrikai selyemfiúk hasáról szívták fel a heti ÉS-t, na meg egy kis szövegirodalmat..."

    Illetve " Az se tükrözi a valóságot, hogy a választások óta P.G. a PIM padlásán bújtatja simicska nevezetű bukott oligarchát, akit pezsgővel, homárral és jobboldali szerzők könyveiből kitépett, értékes lapokkal táplál. Az érintettől ezennel kérünk elnézést !"

    De neeeeeem........

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt

Blog

még több cikk