Rogán államtitkára megmutatta, mennyire szánalmas a Fidesz, ha sarokba szorítják

  • narancs.hu
  • 2017. október 28.

Fekete Lyuk

Pedig csak kaptak néhány izgalmas kérdést.

Az országgyűlési képviselőknek van egy olyan lehetőségük, hogy – többek között – a kormánytagoknak, a minisztériumoknak írásbeli kérdéseket tehetnek fel, amelyekre a címzettek elvileg kötelesek válaszolni. Az már egy más kérdés, hogy ezek a válaszok a tényekkel és a valós tájékoztatással sokszor hadilábon állnak.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője még október hatodikán küldött el minden minisztériumnak egy-egy irományt ugyanazokkal a kérdésekkel. Az Index.hu által kiszúrt kérdések között szerepelt, hogy az adott miniszter/minisztérium helyesnek tartja-e, hogy:

– a letelepedési kötvények után az offshore cégek nem fizetnek Magyarországon egy fillér adót se;

– a kötvényprogrammal 20 ezer olyan ember előtt nyitotta meg ellenőrizetlenül a kapuit, akik a kormányzati haveroknak fizettek;

– már több alkalommal kiderült, hogy elítélt külföldiek is vásároltak így magyarországi letelepedést, mindössze 300 ezer euróért;

– akár más titkosszolgálatok is betelepíthették így az embereiket;

– a magyar embereket nem kérdezte meg a kormány arról, akarják-e, hogy a letelepedési kötvényprogrammal eladják a biztonságukat;

– Rogán Antal köre nagyon jól járhatott ezzel a programmal.

Demeter Márta

Demeter Márta

Fotó: Németh Dániel

Ezekre a nevetségesen ostoba és felesleges kérdésekre a Miniszterelnöki Kabinetiroda – vagyis Rogán Antal miniszter – államtitkára, Dömötör Csaba ezt a határozott, megnyugtató és részletes információkat tartalmazó választ adta Demeter Mártának:

„Egy olyan reménytelen helyzetben lévő párt, mint az LMP kétségbeesett politikai akciójával nem foglalkozunk.”

Köszönjük.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.