Szüret extra: Bayer Zsolt már ott tart, hogy a pápát is a „tudjukkik” irányítják

  • narancs.hu
  • 2015. december 11.

Fekete Lyuk

De ostort és korbácsot is emleget az Orbán-rezsim kisemberi ideológusa, aki megint felülmúlta önmagát.

Újabb publicisztikával örvendeztette meg az emberiséget Bayer Zsolt, és ebben megint olyan meredek dolgok is szerepelnek, amely tüneteteket egyszerűen nem lehet elhallgatni polgártársaink elől. Íme:

„A világ ma legveszélyeztetettebb kisebbsége a keresztény fehér ember. Eközben a pápa, aki Szent II. János Pállal ellentétben nem nagyszerű és nem csodálatos pápa, hanem, úgy tűnik, küldött és megvett ember, vérlázító dolgokat mond a muszlimok befogadásának szükségességéről, és egy szava sincs az üldözött és bántott keresztényekről” – írja legfrissebb micsodájában Bayer Zsolt. De írt még meredekebbet is az ember, aki a párttagkönyvével annyira szeret felvágni. „S hogy a hitetlenség és idegenség konkvisztádorai képesek lesznek-e elpusztítani egy kétezer éves civilizációt. Úgyhogy emeljük fel szívünket, és ne felejtsük el, hogy Jézus sem volt rest korbácsot használni a kufárok ellen. És ezek nem kufárok. Ezek gyilkosok. A családjaink, a múltunk és jövőnk, a hitünk és kultúránk gyilkosai. Hát akkor, mire várunk?”

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.