Az alábbiakban ezért megpróbálom számba venni, milyen következményekkel – előnyökkel, hátrányokkal – járhat, ha egy ország egyoldalúan, tehát a hitelezőkkel nem egyeztetett módon felfüggeszti államadósságának törlesztését.
1. Lehetséges előnyök
Az államcsőd lehetőséget ad arra, hogy az illető ország – a külső hitelezőkkel előbb-utóbb megállapodva – megszabaduljon külső devizaadóssága egy részétől. Másrészt a szükségképpen bekövetkező infláció révén az állam a hazai devizában denominált adóssága egy részétől is megszabadulhat.
Előnynek tekinthető az is, hogy a kormány jelentős mértékben megszabadul attól a kontrolltól (IMF, stb.) amit a külső hitelezők írnak elő számára önkéntes adósság megújítás ellenében.
Ezek nem elhanyagolható előnyök. Ám ingyenebéd természetesen nincs.
2. Mekkora árat kell ezért fizetni?
Nem kicsit. A hitelezőkkel történő megállapodás létrehozásáig viszonylag hosszú idő telik el. Ez idő alatt – mindennemű kapaszkodó hiányában - a piac katasztrófa-forgatókönyveket áraz be, amely az ország pénznemének aránytalanul nagyméretű leértékelődésében, a belföldi infláció és kamatok megugrásában nyilvánul meg.
Ennek következtében a gazdasági tevékenység is visszaesik, növekszik a munkanélküliség, csökken a fogyasztás.
A kormány adóbevételei csökkennek, így az állam szokásos kötelezettségeinek (nyugdíjak, közalkalmazotti fizetések, közigazgatás, rendészet, honvédelem) egyre kevésbé, vagy csak az infláció felpörgetése útján tud eleget tenni.
A bizalom általános csökkenésének jeleként a lakosság készpénzt halmoz fel, ami veszélyezteti a bankrendszer működőképességét.
Megáll a külföldi tőke beáramlása, ami tovább gyengíti a gazdasági tevékenységet.
A válság és az infláció leértékeli a belföldi eszközöket (részvények, ingatlanok, föld) és elsősorban a középosztály vagyonát.
Szükség lehet a tőkemozgások korlátozására, ami az adott deviza konvertibilitásának korlátozását, vagy megszüntetését jelenti. Ennek mértékétől függően fekete árfolyam, illetve feketepiac jön létre.
A kormány igénybe veheti a jegybank és a lakosság erőforrásait a helyzet menedzselésére: előbbit a devizatartalékok felélése illetve pénzteremtés révén, utóbbit pedig úgy, hogy kisajátítja a lakossági betéteket és egyéb megtakarításokat.
Növekszik a társadalmi elégedetlenség.
Mindez ördögi körré alakulva évtizedekre visszavetheti az illető ország fejlődését, a lakosság életszínvonalát és életminőségét.
3. Tapasztalatok
Azt hinné az ember, hogy az országok csak végszükség esetén – minden más lehetőség kimerítése után – kényszerülnek ilyen lépésre. Nos, nem egészen.
Carmen M. Reinhart és Kenneth S. Rogoff nagysikerű könyvükben (This time is different, eight centuries of financial folly) bevezetik a debt intolerance kifejezést, amelyet az ’adósságszolgálat elutasításaként’ fordíthatunk és amely szerintük, a gyenge intézményi struktúrákkal és problémás politikai rendszerrel rendelkező országok esetében figyelhető meg. Ezek az országok politikai megfontolásokból megtagadhatják az adósságszolgálatot (vállalják az államcsődöt) még olyan viszonylag szerény adósságszintek mellett is, amelyek fejlett országok esetében teljes mértékben menedzselhetőek.
4. És Magyarország?
Kár lenne tagadni, hogy a fenti jelenség (debt intolerance), mintha Magyarországon is kialakulófélben lenne. Mintha a kormány számára az Európai Unióhóz történt csatlakozáskor részben elvesztett szuverenitás visszanyerése olyan erős prioritás lenne, hogy ezért még az IMF/EU tárgyalások sikerét is kockára tenné, amely pedig az ország külső adósságának refinanszírozásához, tehát az államcsőd elkerüléséhez elengedhetetlenül szükséges.
Szeretném remélni, hogy nem erről van szó. Ilyen döntést józan ésszel, konvencionális politikai-gazdasági ráció alapján nem lehet meghozni.
